Budapesti Hírlap, 1922. december (42. évfolyam, 275–298. szám)
1922-12-07 / 280. szám
2 . Budapesti Hibap (280. bsv) 1922 .december 7. nál lehet jó apasztásról. Az irányelvnek azonban annak kell lepnie, hogy nem a létszámot kell ezrekkel csökkenteni, hanem az elyes hivatalok apparátusát kell egyszerűsíteni és általában létjogosultságukat megvizsgálni. (Helyeslés minden oldalon. Megfontoltan kell haladnunk ebben a kérdésben, mert nincs pénzünk kísérletezésre. Az a meggyőződése, hogy még ezer évig fogunk élni, ha megfontoltan, paraszti ésszel nézzük a dolgokat. Nem szeret a túlságos modernizáló kísérleteket és azt, hogyha túl sok, új kérdésnek a felvetésével komplikáljuk a kérdéseket. Kéri a javaslat általános tárgyalásra való elfogadását. Az elnök előterjesztést tett a holnapi ülés napirendjéről és húsz perc szünet után áttértek az interpellációkra. Az InSerpessásfönt. Szabó József a bolmramunkásos illetményei dolgában interpellálta meg a pénzügyminisztert. Elmondta, hogy a szociáldemokraták bányászotthont akarnak létesíte-ni abból a 800.1000 millió koronából, amely erre a célra a szakszervezet, pénztárába befolyt. Nem érti, hogy miért kívánják ezt a szocialisták, amikor ők mindig állást foglaltak a pótműszakok ellen, sőt e miatt sztrájkoltak is. A sztrájkok miatt a bányászok 100 millió koronát veszítettek és 12.000 vagon szenet a körömig. A bányászok még vasárnap is dolgoznak, csakhogy az otthont berendezzék. A bányászotthont a saját pépieikből építsék föl, vagy önkéntes adományokból és ne a bányászok fizetéséből. Nemcsak a szociáldemokrata munkások, hanem a keresztényszocialista munkások béréből is levonják az otthon-illetéket, holott ezt a miniszter megtiltotta. Peyer Károly Salgótarjánban is aláírást gyűjtött a munkásotthon létesítésére, már pedig tudnivaló, hogy ha az ívetvalamelyik bányász nem akarja aláírni, azt árulónak tartják és kirekesztik. Gömbös Gyula: Ha megengedik, ám tegyék, de nemm fogjuk soká megengedni. Esztergályos János: Nem fogjuk kérdezni! Gömbös Gyula: Majd meglátjuk! Szabó József hangoztatja, hogy a keresztényszocialisták tagdíjaiból sohasem vontak le semmit. (Zajos kikiáltások a szociáldemokraták részéről. (Végrehajtó útján szedik be a díjakat. Nagy zaj. Az elnök csendet kér.) Nem lehet a munkásoktól a negyvennyolc órán kívül még újabb heti ötvenkét órát kivánni. Az új otthonban a bányászok pártállás nélkül való tekintettel fognak otthont kapni, de a keresztényszocialisták nem kérnek belőle, mert tudják, hogy mit jelent ez. Arra kéri a minisztert, hogy a visszatartott munkadíjakat utalják ki azoknak, akiktől elvették. Interpellációjában azt kérdezte a pénzügyminisztertől, hogy tudja-e, hogy a szociáldemokrata szakszervezet 128 óra munkaidő után levonta a munkabéreket a bányász- otthon céljaira. És tudja-e, hogy itt a keresztény eszmék helyett a világot megváltó szocializmus szellemében, akarják nevelni a munkásságot. A bérbevonás óta a termelőmunka csökkent. A bányatársaságokra vonatkozó reform megalkotását és a bányavidékeken népjóléti intézmények felállítását kéri. Tiltakozik az ellen is, hogy bányászotthont állítsanak fel Budapesten, mert itt nincs bánya. • Az interpellációt kiadták a pénzügyminiszternek. Peyer Károly: A szakkörök jól tudják, hogy miért tört ki a sztrájk. Tatabányán eddig vasárnap sohasem dolgoztak, most pedig minden másod - vasárnap dolgoznak. Minden munkásnak joga van pénzét arra fordítani, amire akarja. Nem lehet azt megakadályozni, hogy saját székházuk javára ne adakozzanak. Szabó József: Peyer megígérte, hogy el fogja őt intézni de minthogy ezt nem tette meg, tehát ő fogja őt elintézni. (Zaj a szélsőbalon.) Peyer és Bakos titkárok ügyeiről szól, majd újra elmondja Peyernek ismert balorügyét. (Állandó nagy zaj a szociáldemokrata Párton.) Peyerről sok mindent beszélnek az emberek- kérdik, hogy miből él, noha vagyona nincs. Bécsben és Bádenben is nagyon jó helyzetben volt és látták gyakran elegánsan a feleségét. (Nagy zaj.) Fábián Béla: Hallatlan valakinek a feleségéről is beszélni! Mit szólna Bénárd Ágost (Bénárd zajosan helyeselt Szabónak.) ha az ő feleségéről beszélnének itt a Házban. Esztergályos János: Mi majd a metreszekről fogunk beszélni! (Óriás zaj.) Bénárd ekkor helyéről a szélső baloldal felé ment, mire Fábián felállott a helyéről és farkasszemet nézett Bénárddal, Bénárd azután Szabó József háta mögé ült. Szabó József azzal folytatta, hogy Peyer 1919 ben Salgótarjánban, amikor ott fosztogatások voltak, föllázította a bányászokat s a mikor a lázadás ellenük fordult, közéjük lövésért. Egy jegyzőkönyvet olvas fel, amely szerint Peyer Károly 1019-ben izgatott és rablásra szólította fel a népet. E szavakra viharos lárma támad az egész Házban. Peyer Károly szólásra emelkedik, de sokáig nem akarják meghallgatni, míg végre az elnök nagynehezen csendet teremtett. Peyer azután kijelentette, hogy a bécsi Abend című lap egyik szerkesztőjét két héttel ezelőtt épen ezért ítélték el rágalmazásért. Ez a szerkesztő közel áll Szabó Józsefhez. Elvárja, hogy ezt a jegyzőkönyvet olyan helyett adja közre, ahol bírói följelentést tehet ellene. Nyugodtan áll a bíróság elé. Salgótarjánban Kun Béla izgatta fel a munkásokat, mire a leszerelt katonák részegen kifosztották az egész várost. A fosztogatás két napig tartott, másnap éjjel ment ő oda s akkor a géppuskátok osztaga a támadó részeg tömegre lőtt- Az az ur, a ki Szabónak az emlékiratot átadta, sikkasztó, a kit le is tartóztattak. Bogya János hosszú történelmi visszapillantást vet az egyes államok életében mesterségesen szított elégedetlenségekre és azok okozóira. Nálunk a mostani nyomorúságunknak a szélsőbaloldal aknamunkája az oka. (Zaj.) Ennek bizonyítására felolvassa a Dimineata című bukaresti lapnak kommentárját, melyet Rassay Károlynak a kolozsvári 5 órai Újságban megjelent üzenetéhez fűzött. A román újság Rassaynak és társának működését helyeselve éles támadást intéz a mai magyar kormányzati rendszer ellen. Ulain Ferenc: Jásziról is hasonló kedvező dolgokat írtak. Rassay Károly (Ulainhoz): Ön közel állott Jászihoz. Ulain Ferenc: De nem olyan közel, mint ön Bemeikhez. Rassay Károly: Álljon fel a képviselő úr, mert ha nea adja elő bizonyítékait, akkor gyáva frátert (Nagy zaj. Közbekiáltások: Rendre! Remire!) Az elnök rendreutasítja Rassayt. Bogya János befejezi a cikk felolvasását, amely Rassaynak és társainak a demokráciáért vívott, harcért meleg kézszomtást küld. (Nagy zaj.) Az elnök figyelmezteti Bogyát, hogy maradjon meg interpellációjánál. Bogyá János: Hiszen arról beszéltem. Az elnök. Eddig még nem vettem észre. (Dezültség.) Bogyá azután a szocialistáknak a forradalom előkészítése és az ország összeomlása körüli szerepére, valamint az ellenzéki blokk — szerinte —a nemzetellenes magatartására való tekintettel az állami és társadalmi rend védelmének szigorítását sürgeti. A szegény, elbolondított munkásokat az internálótáborba viszik, míg a vezérek nemcsak szabadon járnak, hanem itt a nemzetgyűlésen is szerepelnek. Ezekre a szavakra óriás zaj támadt a szocialistáknál, a padokat verik és a sértő kiáltások özöne zúdul Bagya felé. Az elnök csak nagy nehezen tudja helyreállítani a csendet, amelynek megtörténte után Ragyát, s a szocialisták közül többeket rendreutasít és kéri a képviselőket, hogy a parlamenti nívót tartsák fenn. Az interpelláló pedig a szómegvonással fenyegette meg, ha nem marad a tárgynál. Bogya János interpellációja második részében Rupert Rezső politikai frontváltoztatásairól beszél és elmondja, hogy Veszprém megyében a köztudat szerint az úgynevezett fehérterrort Rupert intézte és az akkor előfordult atrocitások okozójául Rupertet tartják. Azt beszélik, hogy Rupert Devecserben két egyéni kocsira ültetett azzal a kijelentéssel, hogy az erdőben majd végeznek velük. Végül a társadalmi rend védelméről szóló törvény szigorítását és Rupert Rezső ellen a bűnvádi eljárás megindítását kérte az igazságügyminisztertől. Horváth Zoltán és Patacsi Dénes felszólalása után Rassay Károly személyes kérdésben kijelenti, hogy Bogya által említett dolgokról nem tud. Semmi összeköttetésben nem volt sem a kolozsvári, sem a bukaresti újsággal. Tehát alaptalanul gyanúsított. Egyébként a román újságban a gazdasági, kulturális és szociális érintkezés felvételére vonatkozó részt elfogadja, mert ezt maga Bethlen István gróf miniszterelnök is hirdette. Tehát ez akkor sem lehet hazaárulás, amikor ő mondja. Ulain Ferencet pe- Virág. írta Csűrös Zoltán. Huszonnégy éves múltam, tehát már átléptem e nagykorúság küszöbét. Kis erdélyi városkában tanyázott a svadronunk s napjaik oly egyhangúsággal vonultak, mint egy kedvetlen verébsereg. Gyakorlatozások a bajnoki határban, a tiszti kaszinóban unalmas ferblizés, este cigány a savanyu vnkó mellett. Asszonynép ugyan akadt, de ezek az én szememben jobbára paraszti virágszálak voltak. Andalúziai táncosnőkről ábrándoztam. Elkeseredésemben fogyasztottam a bort, konyakot s belekötve boldogboldogtalanba, csakhamar veszett rossz hírem kerekedett. Egy szép nyári napon izgalom futott át a tiszteken. Az ebédnél újságolták, hogy valami bácskai hivatalnok érkezett nyaralóba az itteni rokonaihoz és magával hozta a feleségét. Az asszony gyönyörű. Délután katonabanda játszott a főtéren és ekkor magam is megláttam a házaspárt. A férfi afféle tucatember, az asszony ellenben magas, karcsú, kékszemű és feketehajú. Az orcája, mint a porcellán. A járása csupa zene, költészet, szépség, lebegés. Mit tudom én. Estig mindenki belehabarodott. Eltelt egy hét. A tisztek sorra megismerkedtek vele. Körülvették,mint az édességet a darazsak. Gondolom, az asszony csak játszott velük. Én távol maradtam. Mindenki a legfessebb fiúnak tartotta osztván az általános véleményt, nem akartam, hogy egy sorba kerüljek a többiekkel. Vártam a véletlenre. A legközelebbi vasárnap a helybeli fiatalság valami sáribált rendezett, melyre hivatalos volt a tisztikar. Nyolckor kezdődött a tánc, de már kilencre járt, hogy a piacon át a Korona-szállóba érjem jócskán beborozva. Az asszonyon járt az eszem és elhatároztam, hogy ma este megkezdem a roeljött, ott volt a táncforgatagban. Negyedóra leforgásával én táncoltam vele. Táncosnőm beszédjéből kivettem, hogy már eddig is érdeklődött utánam. Biztató! A hajában, dús fekete hajában egykis rózsabimbó piroslott. Ránéztem a virágra: — Kitől kapta? — Bel kiváncsi. Valakitől. — Adja nekem azt a rózsát Magamhoz szorítottam a derekát és élő, szomjas szemmel néztem az arcába. Elkomolyodott. .— Nem adom. * —^ Miért nem? Mi jogon kérdi tőlem? Azon a jogon, hogy szeretem. Csak most beszélek magával és máris bolondja vagyok. Szeretem. — Kiérem, vezessen vissza. Nem táncolok magával tovább. Nyersen beszélt. Az arcom elsötétült, a cigány, a bor, a tánc mind a fejembe szállott. Megszorítottam a karját. — Jól van. Holnap ide fogja adni a rózsát... délután öt és hat óra között a lakásomban. Ha nem jön el, főbelövöm magamat. És megmondtam a ligásom címét. Ő lenézően mosolygott. — Micsoda csacsinak tart engemet! Halkan mondtam. — Becsületszavamra fogadom. Nagyot lélegzett, hátat fordított és otthagyott. Mi, tisztek, mentünk, mert már közeledett a kirukkolási idő. Ott a határban kijózanodtam. Már bántam az esetet, a bolondságomat. Mert az asszony úgysem jön el. Ez az! Eszembe jutott, hogy mit fogadtam. Ha sem teszem meg, gyávának fog tartani. El is pletykálja, mindenki csak erről beszél. A trafikos lánya tudni fosfia. Kezdtem ideges lenni. Az ebédnél is útig találtam helyemet. Hazamentem, lehordva a legényemet. — Micsoda rend ez itt! Mint egy disznópajta. Szedd a lábadt Vegyél likőrt- süteményt, cukrot, virágot. Itt légy, aztán estig elhordhatod magad. Gyorsan teltek az órák. Egyedül voltam és elmélkedtem. — Fiatal vagyok és szép az élet ... ha nem jön el, mitévő legyek? Nagy zsarnok egy elejtett szó. Gazdájára megy, mint a medve és megöli, öt óra volt— Még tiszt sem maradhatok tovább, ha kiszivárog az eset. Félhatra járt. Elővettem revolveremet és nézegettem. Az ablakom előtt verebek csiripoltak, fehér felhők szálltak. Ez a nyugalom még inkább idegesített. Egyik cigarettát a másik után szívtam. Felbőszítő állapot. Halálraítélt vagyok egy szóért csupán! A becsületszavamért. Néhány perc hiányzott még hat órából. Kinéz, sem az ablakon. Senki. Nos, jól van. Elvégeztetett. Végigsuyitottam remegő kézzel homlokomon, mely hideg volt és verejtékes. Az ajtón sebesen kocogott valaki. Az aszszonyka volt, lefátyolozva. Lihegett a sietségtől. — Hátul jöttem, a kertek mellett. Nem jöhettem előbb . . . Még csakugyan elkövette volna **t a bolondságot . . . Itt a rózsa. Megpillantotta az asztalon a fegyveremet. Fel, sikoltolt, a szeme felragyogott. Csakugyan ennyire szeret? Szótlanul, kábultan álltam, le sem ültetve szegényt. Ő várt valamire, én néma voltam. Az ajtóban még visszafordult s kérdőn nézett reám. Aztán eltűnt. Magamban voltam. Lassan tokjába tettem a revolvert. A rózsára esett a tekintetem. Ott hagytam. A divánra dőltem és sokáig gondolatlanul . . . fáradtan bámultam a levegőbe.