Budapesti Hírlap, 1924. április (44. évfolyam, 76–83. szám)
1924-04-16 / 82. szám
Budapest, 1924 XLIV. évfolyam, 82. szám. (Ára 1500 kor.) Szerda, április 16 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak Egy hónapra 30.000 korona, negyedévre 90.000 korona. Auztriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2600 o. kor. Egyes szám ára hétköznap 1500 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapestem felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. A szerkesztésért felelős: Csajthay Ferenc helyettes főszerkesztő. Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József körút 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Sajtó és nemzetgyűlés, Budapest, ápr. 15. Tovább egy hétnél néma volt a magyar sajtó. A sajtó, a modern világnak ez a leghatalmasabb és legcsodálatosabb intézménye, amely fizikai erőszak nélkül döntő befolyást nyert a lelkek birodalmára, amely a szó bűvös erejével egyben tápláló anyja és gyilkos hóhéra tud lenni az emberiségnek. A világ nem dűlt össze ettől a szünettől. Az emberek jártak-keltek, mozogtak és dolgoztak, de már kezdett a járásuk bizonytalanná lenni, az életkedv ízét vesztette, mint testünk, ha fogyatékos levegőben élünk. A gyomor munkája nem tudja pótolni a hiányos levegőt. Sokan hajlandók lekicsinyelni a mozgalmat, melynek szemtanúja s áldozata voltunk. Egyik azt mondja, a munkások követelődése, a másik azt, hogy a munkaadók kapzsisága mérkőzött meg a nyomdászipar ez erőszakos szünetelésében, a nagy olvasóközönség kárára. Igaz, hogy szemre kicsi dolgon indult meg az eset (mint a lavina azon a kis féknapoknyi havon, amit a havas ormán egy kis madár indít meg, mely azonban ha akadályba nem ütközik, pusztító veszedelemmé nő, mire a völgybe ér). Lehet, hogy mindaz a két elem benne volt: a magánérdek is és a szociális probléma eleme. Ite a konkrét esetnek ennél sokkal nagyobb, erkölcsi jelentősége is volt. Az a kérdés volt az összeütközés magva, hogy ér-e valamit még az adott szó, a szerződéses kölcsönös kötelezettség, kezünk kötelező aláírása, vagy nem ér-e már semmit, ha politikai vagy magánérdek mást sugall az embereknek. Szerencsére mérséklet, bölcseség, belátás és becsületérzés mind a két fél részéről útjába álltak a hógörgetegnek és megállították félelmes útjában, mielőtt maga alá temethette volna a völgylakók drága értékeit és pusztítást indított volna a társadalom munkái körélen. Ma ismét fölvehetjük a tollat, hogy szolgáljuk az egyesek és a nemzet nagy énkeit. Még pedig ez az önkénytelen sajtószilencium tartott, azalatt a nemzetgyűlésen megindult, jóformán a nyilvánosság kizárásával a nagy csata a kölcsönjavaslat körül. Harci zaj tölti el a termet, puskatűz, gépfegyverropogás házszabályviták és közbeszólások ropogása közé belebömböl egy-egy ágyúszó. Nagy Emil volt miniszter volt az első szónokok egyike, kinek impulzív temperamentumán, sok érdekes mondanivalóján kívül éppen az adott különösebben beszédéhez pikáns fűszert, hogy még alig hűlt volt ki miniszteri székének bársonya. Dicsérik a maga szempontjából Eckhardt Tibor beszédét is. De mit ér a jó beszéd, ha rossz a szempont. Ma Sándor Pál mondott nagy beszédet s ha az eddigiek inkább politikai, mint gazdasági szakkritikát adtak, ő a maga eredeti észjárásával és élénk vétségével a kereskedelmi és financiális kérdéseket is színesen és elevenen tudja előadni, s mert egészben a nemzetgyűlés népszerű alakjai közé tartozik, mindig figyelmes hallgatósága van. A két nagy ágyú persze, mely a hangzavarba beleszólt: Andrássy Gyula gróf és Apponyi Albert gróf volt. Ha pedig nagy ágyút mondok — a két államférfim külsejét tekintve, az egyiknél lehet ugyan a búr háborúban sokat emlegetett Long-Tomra gondolni, de a másikra sehogy sem illenék a nagy bábomban hírhedt Dicke Berta termetét alkalmazni. Jellemző erre a mostani új Magyarországra, hogy ez a két, államférfiúi tulajdonságokkal leggazdagabban felszerelt fia, bár ott van a fórumon, sehogy se találja meg viszonyaiban és szolgálatában a helyét. Az egyszeri embernek volt két csodagyémántja.. De a boldogtalan skatulyában tartogatta. Mindegyik érzi: Jő a nap még, Hogy majd az iskolapadon Ott fekszik újból a magyar könyv S magyar szó hangzik szabadon , s , E história merre történt, Elmondanom most nem szabad. Ha ez a titok kiderülne, Hej, akkor lenne hadd el hadd! De mégis tudja és mosolyg rajt A magyaroknak istene S fent égi noteszébe nékik Csupa kitűnőt ír bele, egyszer-egyszer elővette, hogy gyönyörködjék ragyogásukban, de ő maga inkább az éhínséggel küzködött, semhogy forgalomba hozta volna kincsét. Mind a két szónok, Andrássy és Apponyi is, erős ellenzéki kritikát, gyakorolt a kormány politikáján, de mindenük más-más következtetést vont le magára nézve. Andrássy elvetette a kölcsönt, Apponyi elfogadta, mert lelkiismerete nem bírja el a felelősséget, ha e kései órában a javaslat ellen szavaz. Andrássy egy remekül megszerkesztett beszédben minden kigondolható szempontból vizsgálta és bírálta a kormány politikáját, csak egy szempontot felejtett el, azt, hogy mi lenne a következménye, ha a nemzetgyűlés többsége melléje állna és elvetné a javaslatot. Azt tartom, csak így honorálhatta elfoglalt kritikai álláspontját azzal, hogy a javaslat elvetésére kíván szavazni. Apponyi Albert ellenkezően beszéde homlokára írta a javaslat elvetésének végzetes következményeit, melyek felidézése ellen lelkiismerete tiltakozik, ezért elfogadja a kormány előterjesztését. Azután tette egy becsületes aranyműves érzékeny mérlegére a javaslat hasznát és kárát, hogy lemérje értékét. Vizsgálatának eredménye az, hogy a legjobb esetben is a kölcsön nem gyógyítja beteg helyzetünket, hanem két és fél év múlva abba a helyzetbe juttathat bennünket, így megkezdhetjük a gyógyítást. Mind a két szónok találkozott abban, hogy a kormánynak adandó felhatalmazás a merő diktatúrát jelenti a gyógyítás idejére. Nekem pedig úgy tetszik, hogy mind a ketten nagyon is tragikusan elborult szemmel nézik ezt a diktatúrát. Ha én valamit ebben kifogásolok, akkor nem a diktatúrát gáncsolom, hanem azt az alakoskodást, hogy nem kérik ezt a hatalmat nyíltan, hanem burkoltan, elbújtatva egy alkotmányosnak látszó felhatalmazási paragrafusba. Mi a diktatúra? Az államhatalomnak fia néninek igazán volt „családi birtoka“. Tekintetes fitestvére, Pál úr, atyjuk halála után „kifizette" vagyis néhány ökör, tinó, ló, disznó és más hasonló Isten teremtése árát átadta neki és szabályszerűen magára íratta az ő részét. Ez így volt szokás a nemesvármegyében. Igaz, hogy a nemes vármegyében ilyenek miatt a vők, vagyis a férjek, vagyis a sógorok rettenetes párokat és haragokat folytattak. El is úszott rajta minden közbirtok: sem a tekintetes fiútestvéreknek, sem a beházasodottaknak nem jutott más, csak a sírig tartó veszekedés, emésztődés. Dezső bácsi nagyon szerette Júlia nénit, nem akarta megszomorítani, meg okos ember is volt: jóképpel fogadtatta el feleségével a „birtokon belül“ ülő Pál úr ajánlatát. Az egész megyében ez az egy „kifizetés“ ment simán. Le is szólták Dezső bácsit: mi lesz a gyerekével? Persze, a bocskoros nem mert pörbe szállni a fertálymágnás sógorával. Szóval Koppányi Vajda táblai bíró úr csak igazi úr volt, aki nem törődött a felesége vagyonával. Az ökrök, tinók, lovak értékpapírokká változtak, a szelvényeket Julia néni vagdosta le és az értük kapott pénz az ő „diszpozíciója“ szerint változott újabb papírrá. De ez a kis kamat vagy micsoda nem is kellett: mindenre tellett utasan a bírói fizetésből, egy rátermett kézbe való nullázása. Mondjuk egy szükségparancsolta önkényuralom törvénnyel ha lehet, törvény ellen, ha másképp nem lehet. Rendeletekkel, rendelkezésekkel, szabad cselekvéssel a szükségek szerint. És nézzünk körül, mi történik Ma-gyarországon vagy öt év óta? Minekutána a nemzet sokszázados, a viszonyok ereje és parancsa szerint fejlődött alkotmányát a kommün a más célokra épült parlamentházban formális szertartással eltemette, végre visszakerült az ország és hatalom a kezünkbe. Mit tettünk? Kiástuk sírjából alkotmányunkat, hogy törvényeink élvén, éljünk mi is törvényeink szerint? Nem! Ellenkezően. Az addig más mesterséget folytatott Friedrich István máról-holnapra hevenyészett egy választójogi rendeletet és megválasztotta az első nemzetgyűlést. E gyűlésnek se jutott eszébe az alkotmány, hanem elkezdett országgyűlésdit játszani és tervezett nagy reformokat, még új alkotmányt is, amíg le nem járta és kimúlt. Akkor választottuk meg, ismét rendelet alapján, a második nemzetgyűlést. Ez se gondol az alkotmányra, hanem folytatja előde tradícióit. Megbukott vagy hat kormány. És ma, amikor egy javaslat fekszik a nemzetgyűlés előtt, melynek elvetését minden józan ember erkölcsi, politikai és gazdasági lehetetlenségnek tartja, ma ez ellen szervezett obstrukció folyik (az utolsó órában) vitarendező bizottságokkal és tizennyolcórás ülésekkel. Az obstrukció nem erőszak? Csak olyan, mint a tizenhatórás ülés. Ez olyan betegség, mely éppen olyan súlyos, mint a gazdasági válság. Senkitől sem lehet persze kívánni, hogy szavazza meg, ha lelkiismerete mást kíván tőle; de hogy, meg akarja akadályozni: ez a kisebbség diktatúrája, melyre a többség nem felelhet mással, mint permanenciában tartott ülésekkel. És van-e költségvetésünk? Nincs, és Egy felvidéki iskolában. Irta Feleki Sándor. Egy reggel így szólt a professzor: Ma rendelé el a zsupán, Ezentúl itt az iskolában Csehül tanulunk már csupán. S meghagyta azt is szigorúan A felolvasott rendelet: Magyar iskoláskönyvet otthon Tartani többé nem lehet. És holnapig behozza minden Magyar könyvét minden diák: A magyar történelmi könyvet, A magyar nyelvtant s bibliát. Jó másodnap, jó harmadik nap S csak nem hozzák a könyveket. Haragra gyúl a cseh professzor És kicsapással fenyeget. Míg nagynehezen, végre-végre Mind kézhez kapta a tanár. De addig otthon lopva, éjjel Lemásolták mind sorba már. S megkezdődött a cseh tanítás, De az bizony nem megy sehogy. Toporzékolt a cseh professzor És a szekunda el se fogy. De otthon aztán nagy titokban A másolt könyv előkerül. Négy falnak mondják csak a leckét De magyarul és emberül. És nem bánják a sok szekundát, Mit a cseh tanár emleget. Valami súgja kis szívüknek: így nem marad, így nem lehet! A szegénység szaga írta P. Pál Ödön. Már régóta bíráskodott Dezső bácsi. Rangja is volt: nagyságos táblai biró úr... Leánya a tizenhetedik évében járt. Ilyen korban vigyázni kell a gyermek jövőjére. Áldozni kell rá. Julia néni tudja, hogyan kell vigyázni és áldozatot hozni: nem az ifjú Zsülikét kell őrizni — az ilyen szülők gyermeke nem szorul arra, nem is a toalett és az ékszerek. Zsülike olyan csinos, hogy minden jól áll neki. Nem! Hanem a rang, a rang: még utóbb valami jóképű senki talál a közelébe férkőzni — valami szegény aljegyző, ügyvéd, tanár mérnök ... Julia néni háta borzongott a gondolatra. Nem jutott eszébe, hogy Koppányi Vajda Dezső is csak aljegyző volt egyszer, régen, a vagyona a holdban, vagyis a somogyi nádasok közt: öt, azaz öt hold föld és egy tornácos ház. Egy másik Vajda vette meg. Julia néni sohase látta azt a fészket, így hát a „családi birtok“ fogaknává nőtt előtte. Gyávaságból Dezső bácsi is ráhagyta. Mert Ju. közben szaladt az idő. Pál úr, a tekintetes földbirtokos négy lovas hintón száguldozott a megye székhelyén. Bárónőt vett el, de úgy járt a „kiűzetéssel“, mint Dezső bácsi. Csakhogy ő „igazibb" ur volt, nem nyugodott bele: botrányokat rendezett, aztán ... elkergette a feleségét... A báró urak sem voltak különbek nála. A szeren" ....... esétlen elűzött sógorasszony végül Julia nénihez menekült. Ezalatt a négylovas hintó elfutott Pál alól, csak néhány hold föld maradt már. Az idő is eljárt. Koppányi Vajda Dezső bácsi ekkor is megmutatta, milyen derék ember.Azaz — az ilyen bocskorosok tapintatosabbak a fertálymágnásoknál — a felesége mutatta meg. A baronesszió asszony volt, eleget csalódott a saját fajtájában, gyerekkel nem áldotta meg az* Isten: — ha nem akart társalkodónknak szegődni, vissza kellett mennie lezüllött urához. Kettő közül választhatott: vagy kataszteri becslőné lesz az ura* mellett, vagy rokoni segítséggel kimegy a kismajorba, a húsz holdra, beköltöznek a botosispán lakásába és — tehenet fej, tyúkot, récét tenyészt. Az utóbbit választotta«., bár Pál szívesebben maradt volna az aszfalton. Ehhez segítség sem kellett volna, mert a kismajor is tele volt adóssággal. Szerencse, hogy rossz volt már Pál ur gyomra s az adósságot Julia néni a magáéból konvertálta. És a baronessz nagyszerűen fejte a tehenet, nagyszerű tyúkokat és récéket tenyésztett. És nagyszerűen tudta otthon fogni Pál urat, azaz hogy most már közönséges Palit. Jó egy év múlva Júlia néninek, és Dezső bácsinál meg kellett őket látogatni. Amíg négylovason jártak, nem hívták meg a „biróékat“. Most hát ki kellett menniük, az is tapintat dolga. Már javában érett a gabona, már kitűnő rántani való csirkék voltak, már ugorkasalátának való is termett a berli kertben. A meghívás magyaros és hálás hangon szólt. És kivonultak. Marci, a biró úr házi konfoirkocsisa kipedzett ősz bajszával úgy hajtott, mint valami parádés kocsis. Erre az alkalomra felvette a porköpönyegét és fejébe csapta a A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldal.