Budapesti Hírlap, 1924. június(44. évfolyam, 106–128. szám)
1924-06-25 / 124. szám
javaslatot is, mert a mai törvényen kívüli állapotnak a megszüntetése nemcsak a fővárosnak, hanem az egész országnak az érdeke. A napirendhez abban a feltevésben járul hozzá, hogy mind a két javaslatot még a nyári szünet előtt elintézik. A nyári szünetre pedig a kormányzatnak és a nemzetgyűlésnek egyformán szüksége van. Biztosítja a nemzetgyűlést arról, hogy ha a fővárosi törvényjavaslatot még a nyári szünet előtt elintézik, a fővárosi választásokat okvetetlenül még ebben az évben megtartják. (Általános élénk helyeslés.) A Ház a napirendet elfogadta. Ezzel az ülés negyed négy órakor véget ért. HimmsTiffiSIAP 1924 június 26.(12). sz ) Mussolini a szenátusban nyilatkozott a Matteotti-üigyről. — „Az igazság hajthatatlanul halad a maga útján“. — A miniszterelnök helyén marad és békés összeműködésre szólította fel a pártokat. — Olasz ellenzéki lapok újabb fasiszta leleplezései. — Az olasz sajtó elismeri a magyarok korrekt magatartását. — A Matteotti-ügy legjelentősebb eseménye Mussolini miniszterelnöknek beszámolója az ominózus ügyben egyfelől a tegnapi minisztertanácson, de még inkább a szenátus mai ülésén. Beszéde, — melyet alább egész terjedelmében közlünk — higgadt, tárgyilagos, a mellett határozott befelé úgy, mint kifelé. Elítéli a bűncselekményt pártja nevében, hangoztatja a pártatlan igazságszolgáltatásra való törekvést, de egyúttal keményen visszautasítja a baloldalról jövő támadásokat. S ez a visszautasítás egyformán szól az olasz ellenzéknek s Londonnak, Parisnak és Bernnek.A tegnapi minisztertanács négy óra hoszszat tartott és Mussolini bejelentette, hogy a kormány élén szándékozik maradni továbbra is, mert meggyőződése szerint a mostani izgalmas időkben így szolgálja legjobban hazáját. Nyilatkozatát minisztertársai élénk helyesléssel fogadták. Az ország közvéleménye túlnyomó nagy többségében szintén megnyugvással fogadja Mussolini maradását, mert attól tart, hogy a mostani időpontban súlyos bonyodalmakra vezethetne minden változás, amely a kormányban bekövetkeznék. A minisztertanács azután részletesen megvitatta a kormány követendő politikáját és megállapították, hogy a Matteotti-esetről beszámolva a miniszterelnök, részletesen tájékoztatni fogja a szenátust azokról az energikus intézkedésekről, amelyeket a kormány a bűncselekmény, felderítése érdekében tett. Nyilvánvaló, hogy Mussolini a nyomozó hatóságoknak a személyekre való tekintet nélkül szabad kezet ad a nyomozásban. Ezt bizonyítja elsősorban Marinellinek, a fasiszta párt ügyvezető igazgatójának a letartóztatása is, akiben a közvélemény az egyik felbujtót látja s akit Mussolini Hossival együtt, a gyilkosság után nyomban kitessékelt a pártvezetőségből. Az ellenzéki olasz lapok egyébként folytatják leleplezéseiket a gyanúsítottakról, így Filippelliről azt írják, hogy az 1920-ban megalakult antibolysevista liga számára körülbelül 180 millió lírát gyűjtött, amellyel azután nem tudott elszámolni. Erre a megtévelyedésére azután fátyolt borított a bolysevikellenes ligának a fasiszta pártba való beolvadása. A külső politikai vonatkozású momentumok közül igen érdekes a svájci szövetségtanácsnak a Matteotti-ügyben hozott haza rozata, illetve ennek a ma már ismeretes története. A szövetségtanácsban Gruber szociáldemokrata képviselő javasolta, hogy fejezzék ki részvétüket az olasz parlamentnek. A szövetségtanács polgári párti alelnöke, Ferrer ellene volt a javaslat tárgyalásának s végül csakugyan a polgári pártok a 38 ellenzéki szavazattal szemben lévő 94 szavazatukkal le is szavazták a szocialista javaslatot. Ugyanaz történt tehát Bernben, mint ami a magyar parlamentben történt, ahol tudvalévően Bethlen István gróf miniszterelnök hárította el a svájcihoz hasonló szocialista indítványt. Ugyanilyen határozatot hozott az interparlamentáris unió magyar csoportja. Az olasz sajtó külön is részletesen foglalkozik ezzel a két magyar megnyilatkozással és megállapítja, hogy a a magyarok magatartása teljesen korrekt volt. A Vico-tó környékén idáig végzett kutatások különben a legújabb jelentések szerint is eredménytelenek maradtak és Matteotti holttestének semmi nyomára nem akadtak. Mussolini beszéde, Róma, jan. 24. Mussolini miniszterelnök ma a szenátusban a következő beszédet mondotta: — Azt hiszem, fölösleges felhívnom figyelmüket azokra a kijelentésekre, amelyeket tenni készülök és arra, hogy ezeknek a mostani kényes pillanatban olyan hátterük és jelentőségük van, amely méltó a legmélyebb elmélkedésre. Komoly erkölcsi és politikai krízist éltünk át és most is benne vagyunk. Ez a válság jótékony válság lesz, ha önöket, amiben nem kételkedem, úgyszintén Olaszország valamennyi polgárát áthatja a legmélyebb felelősség érzete. Nem szükséges ismételnem önök előtt, milyen fájdalommal és mennyi borzalommal tölt el ez a Matteotti ellen elkövetett bűncselekmény. Azt hiszem, senki sem kételkedhetik ebben a tekintetben érzelmeim őszinteségében. Hozzá tehetném, mint Talleyrand mondotta Enghien herceg elrablása és meggyilkolása idején, hogy ez nem csupán bűn, hanem hiba is. — A mostani helyzetben három kiemelkedő momentumot látok, amelyekkel szükségesnek látom foglalkozni. El lehet mondani, hogy az elsők között, akik elítélték a bűnt és azokat, akik felelősek érte, éppen fasiszták voltak. Ami azután az ügy jogi momentumát illeti, csak arra hivatkozom, hogy körülbelül 24 órával az eltűnés feljelentése után már letartóztatták a főbb gyanúsítottakat és a rákövetkező napokban a többieket is letartóztatták Olaszország különböző helyein. .Nem voltak és nem is lesznek tekintettel arra, hogy a vétkesek nagy vagy kis állásban vannak-e. .Az igazságszolgáltatás hajthatatlanul haladni fog a magaútján. Az igazságszolgáltatást, amelynek érintetlenségére és képességére a nép bizonyára számíthat, s amely biztosan teljesíti feladatát, méltatlansággal töltöttek el bizonyos külföldi gyanúsítások. Bizonyos vagyok abban, hogy a szenátus csatlakozni fog a bírói testület büszke tiltakozásához a gyanúsítások ellen. A világ részint pártérdekből, részint személyes ellenérzés és a gazdasági érdekek versenye következtében azon az úton van, hogy a lincselés bizonyos nemét kövesse el, ami rendkívül sajnálatos volna, éppen úgy, mint minden mentő kísérlet. A bíróságot, amely teljes világosságot fog deríteni az ügyre, nem lehet és nem is kell megzavarni nagy feladatában fantasztikus hitek terjesztésével, amelyekből a nemzet külső és belső ellenségei húznak hasznot. "Ami a bűncselekmény természetét illeti, nem kell ítéletet mondanom róla. A nyomozás és a nyilvános tárgyalás fölvonultatják előttünk úgy a bűncselekmény fázisait, mint távolálló vagy közeli okait. Ezen a gyűlésen a helyzetet szigorúan politikai szempontból kell vizsgálni. Elsősorban is szükséges, hogy a belátás visszafoglalja jogait az érzésen, hogy a helyzetet meg lehessen vizsgálni anélkül, hogy az ellenkező és éppen olyan önkényes végletbe esnénk. Elsősorban is tudatára kell ébrednünk, hogy a nemzet becsülete egyáltalán nem forog kockán. Ha egyetlen bűn, vagy több erőszakos bűncselekmény elegendő volna arra, hogy árnyékot vessen egy nép erkölcsiségére, vagy civilizációjának mértékére, mit kellene gondolni egy nagy ország felől, ahol legutóbb mutatták ki, hogy a háború után 100 politikai bűncselekményt követtek el, amelyek közül egyesek különösen tragikusak és szenzációsak voltak. E napokban egész Európának mindazok az áramlatai, is melyeket baloldali áramlatoknak neveznek, fölzúdultak a fasizmus és az olasz kormány ellen s mind a kettőt felelőssé tették a megfontolatlan és megvetendő terrorasztikus cselekményért. A olasz és akülföldi szocialisták, akik ennek az atrocitásnak ürügyét felhasználva, zajos gyűléseket rendeztek az olasz fasizmus állítólagos terrora ellen, megfeledkeznek arról a tényleges terrorról, amelyet ők gyakorolnak Európa különböző részein. Egyesek azt mondhatnák nekem, hogy mindez a múlté, azonban, sajnos, a jövőre irányuló szándékaik nem látszanak jobbaknak. Sokan azok közül, akik Masboth holttestéből szónoki emelvényt állítottak maguknak, készek volnának arra, hogy a legkegyetlenebb formában gyakoroljanak erőszakot. — Serrat, az Avanti volt szerkesztője, április 18-ikán a Moszkvában megjelenő Pravdában cikket közölt, amelyben kijelentette, hogy a tömegek bosszút kívánnak és hogy borzasztóak lennek, ha egyszer felülkerekedhetnek. A cikk kijelentette továbbá, hogy a proletariátus egyszer már megbocsátott a polgárságnak. Tulsa volt akkor hozzá és pedig oly pillanatban, amidőn a háború szenvedéseiért, amelyeken a burzsoázia meggazdagodott, teljesen leszámolhatott volna vele. Ma nem fog többé megbocsátani a burzsoáziának. A tömeg elvakultságának lehet talán tulajdonítani azt a gyilkolást és azokat a megcsonkításokt, amelyeknek az Empolin keresztülvonuló matrózok áldozatul estek, azonban a milánói Diana-színházban véghezvitt mészárlást hideg számítással követték el, épp úgy, mint Scimula és Sonzini meggyilkolását Turiniban. Az egyedüli különbség az, hogy míg Matteoki meggyilkolását egyhangúlag fájlalja mindenki, ezzel szemben annak idején az Avanti azt írta, hogy Scimula és Sonzini megölését, amely 1920-ban egy ködös szeptemberi éjszakán történt, csakis oly szerencsétlenségnek kell tekinteni, amely a két áldozatot fasiszta meggyőződéséből kifolyóan érte. Még nemrégiben is némely destruktív lap dicsőítette a Diana-színház négy „dicsőséges bombavetőjét“, nemkülönben azt a hőst, aki megölte Bonservici Miklóst. Bőven tudnám megokolni azt, hogy minden országnak megvoltak a maga politikai gyilkosságai, de csupán azt kérem, engedje meg a szenátus nekem, hogy megelégedéssel állapítsam meg a külföld parlamentjeinek és kormányainak, különösen pedig a svájci nemzeti tanácsnak korrekt magatartását, amely szerint tartózkodtak attól, hogy az olasz nemzet belső ügyeibe beavatkozzanak. Egyébként minden nemzet átment a háború után bizonyos morális, gazdasági és pénzügyi válságon, amely a nemzetek teljes erejét próbára tette. Szó sincs tehát arról, hogy Olaszországban valamely különös rendszer uralkodnék, és ezenkívül meg kell érteni azt, hogy a mai viszonyok a forradalom egy bizonyos neméből születtek, amelyet egy alig három éves múlttal bíró párt vívott ki. Ennek a pártnak szervezetei még fiatalok és nem volt idejük a szükséges rostálás pontos keresztülvitelére. A forradalmak, mint minden nagy társadalmi mozgalom, a jókat és a rosszakat összekeverik. Előkerülnek a fanatikus erőszakosok és azok, akik haszonlesésből erőszakcsikodnak, az idealisták és a nyerészkedők. Az egyedeknek megválasztása képességeik és jellemük szerint rendkívül nehézség normális időkben is. Annál nehezebb kivételes időkben. — Vádak hangzottak el ft-belügyminisztérium ellen. Azt a látszatot akarták kelteni, hogya belügyminisztérium palotájában minden korrupt Már pedig a V’iminate- palotában a nagy és kis tisztviselők százai dolgoztak becsületesen és kötelességtudóan. Ennek a nagy minisztériumnak vezetői minden gyani felett állanak. Meg vagyok arról győződve, hogy a már húzott és meghozandó remiszabságok a belügyminisztériumban meg fogják teremteni a teljes normális rendet és működést. — Azt vetették szememre, hogy nem érdeklődöm eléggé az olasz belpolitika iránt. Ez nem igaz, mivel a belpolitika problémája nem volt működésemnek alapja és mindennapi gondom. Rómába való bevonulásom után negyvennyolc óra alatt a legteljesebb fegyelemmel visszavezényeltem hatvanezer felfegyverzett ifjút t é! Szombat este. Irta Serédi Jenő. Domonkos Péter dühösen taszította be az ajtót. — Asszony! Hol vagy, asszony?! — kiáltotta mérgesen, mialatt majd elvágódott asötét kis konyhában. — Nem tudsz világot gyújtani? Vagy már alszol? Az asszony, mikor az ura berontott a kis, alacsony szobába, hol a petróleumlámpa kanóca is le volt húzva, hogy félhomály legyen, csendre intette. — Ne kiabálj, Péter! A gyerek éppen mert, aludt el! És odahajolt a rozoga kis bölcső felé, hogy megnézze a kis, egyéves fiúcskát, aki nehéz, nyöszörgő légzéssel, arcán a láz vörös foltjával feküdt ott behunyt szemekkel. — Bánom is én.— morgott a férfi. — Elő a vacsorával . . . Éhes vagyok! Er ledobta magát a székre, kalapját, kabátját a földre és fölcsavarta a lámpa kanócát. — Hányszor mondjam még, hogy ide a vacsorával. Süket vagy? És lecsapott öklével az asztalra, mire a gyermek nyöszörgő sírással riadt föl. — Szívtelen vagy, Péter! — mondotta csendesen az asszony és csitítani kezdte a gyereket. — Tudod, hogy a gyerek beteg . . . az orvos épp most ment el . . . És vacsorát nem főztem . . . — Nem főztél? Hát mit csináltál? Nem főztél? Hát mire való vagy te? És ismét ráütött az asztalra, hogycsak úgy rengett a kis szoba. A gyerek hangon sírásra fakadt. — Nem főztem ... A gyereket nem hagyhattam . . . És te úgyis ittál eleget. Csendesen, nyugodtan beszélt az aszszony, ringatta a bölcset, hogy a gyerek elcsendesedjék. — Ittam . . . hát ittam! Csak azért is ittam! . . . Annyit iszom, amennyi tetszik. De téged leüllek ... Enni akarok ... És fölemelt ököllel ment az asszonyelé, aki fölállt a bölcsőtől. — üss le! — mondotta nyugodtan — az uram vagy . . . megteheted ... De vacsorát mégse főzhettem . . . Ott a kenyér . . . — Falj meg benne! — morgott az ember. És megfordult az ajtó felé: — Ha nincs vacsora, megyek vissza ... Dühösen vette a kabátját, magára rántotta, a kalapját is kezébe vette, már idult, de az asszony szomorú, szelíd szava megállította: — Péter . . . Péter . . . meg se nézed a gyereket? Nagyon rosszul van ... Az orvos azt mondta: Talán meg sem éri a reggelt. Mogorván fordított hátat az ember. •— Azzal nem gyógyítom meg, ha ránézek. — morogta. — Ha meghal, meghal... legalább nem fog vesződni ezzel a cudar világgal . . . — Nem sajnálod? Panaszosan, busán hangzott az asszony hangja, szemére szorította a kezét, sírás fojtogatta a torkát. — Ne nyivákolj! — mordult rá az ura. — Egész héten dolgozom, mint az állat s ha szombat este megiszom egy pohár bort, a szememre veted . . . — Tej kellene a gyereknek . . . inkább azt vettél volna . . . Minden pénzedet eliszod ... Semmit sem adsz a konyhára... Már nem remegett a hangja . . . megtörölte a szemét, keményen, hidegen nézett az urára s . — Nem adok . . . hát nem adok . . . A gyerekre költenéd ... Az uradat kutyába se veszed . . . — Nem... Péter... nem ... Egész héten csak érted dolgoztam ... Amit a mosásért kaptam, mind az ebédekre költöttem ... te egy koronát se adtál... — És ha rám költötted?... A feleségem vagy...— Szívesen dolgozom... De a gyerek akkor kapta a betegséget... megfázott... És te meg se nézed ... Az ember ismét morgott, szeretett volna már a cimborák között ülni, a boros üvegnél... Szombat este volt... a fizetés napja... Kár, hogy már hazajött... megy vissza... itthon csak a nyomorúságot látja... — Ha itthon nincs vacsora, megyek oda, ahol van. És fejébe csapta a kalapját. Az asszony eléje állt. — Péter... nincs szived ... A gyerek meghal... nincs szived ... Gyere ... imádkozzál érte... Az ember nagy szemmel meredt az aszszonyra. — Imádkozzam? Olyan furcsa volt előtte ez a kérés, hogy úgy érezte, mintha mellbeütötték volna. A korcsma járt az eszében, a pajtásokra gondolt, a borra, a muzsikusokra ... — Imádkozzam? — kérdezte ismét, és hirtelen a bölcsőre nézett. Az asszony megfogta a kezét. — Péter... édes uram ... — mondotta szelíden, —, hiszen te nem vagy rossz ember. .. Tudom én, hogy nem vagy rossz... csak a cimboráid komiszák ... ők az okai mindennek.... .Az orvos azt mondta, hogy ma fordul a gyerek betegsége... Ha átéli az éjszakát,jobban lesz... Imádkozzunk a gyerekünkért... a beteg kis fiunkért... a szívünk véréért... Az ember bambán nézett maga elé. Az asszony keze forrón tapadt a kezére, szemének érdeklő pillantása belefúródott a szemébe, hallotta a szive verését... Különös érzés vett erőt rajta ... — Szívesen dolgozom, Péter ... Nem haragszom rád Péter ... Vacsora is lesz minden nap ... jó, friss vacsora .. Üss agyon, ha nem lesz .. De ma tej kellett a gyereknek ... Ma éjszaka fordul a betegsége... Imádkozzunk, hogy jóra forduljon... És a forró keze, mint a vaskapocs fogta az ura kezét, karja odafonódott a karjára, ziháló melléből suttogva tört elő a szó: — Csak az ital ront meg, Péter! Én nem sajnálom tőled ... De mára már elég volt... Ma nem szabad elmenned ... A gyerekünk meghal... Itthon kell maradnod ... Istennek tetsző áldozat lesz... Imádkozzunk, hogy könyörüljön rajtunk ... És odaborult az ura mellére... Könnyek párja bontotta el a szemét, elfojtott sírásra nyílt az ajka. A bölcső Biegingott... A beteg gyermeke hánykolódva fordult meg benne ... panaszos nyöszörgés töltötte be a szobát. — Hallod? Hallod, Péter? — fordult riadtan az asszony az urához — Péter, az Isten megáld, jerj ... És húzta az embert a bölcső felé... az ment bódultan ... megbüvölten ... fejét mellére sülyesztve ... nagy, nehéz lépéssel , s lerogyott a bölcső elé ... És a szombatest csendjében az asszony szivéből forrón tört elő a sóhaj: — Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy... Az ember csendesen, alázatosan, áhítattal mormolta utána .. . !