Budapesti Hírlap, 1927. május (47. évfolyam, 98–122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
■ « 1 k.i akarom önt is s az apámat is, — ki itt főerdész — a kellemetlenségtől kímélni. Ha még tovább is menne ezen az utón, ő volna kénytelen önnek értésére adni, hogy a herceg éppen itt időzik s nem szereti, ha idegen arcokat lát a kastély parkjában. ■ — Hálás köszönet, ezer bocsánat, ezt igazán nem tudtam! — hebegtem én. S zavartan engedett utat a szűk őslényen a mellette elsurranó leánynak, így volt? — így... Arcunk azonban majdnem öszszeért. A lelógó gyönyörű szőke fürtök illatát feléje csapta a kósza szél s mintha egykét selyemszál végig is cirógatta volna borostás állát... Ilonka oly szép, olyan gyönyörű volt akkor ... De talán már ki is vehetnénk a lázmérőt! — Ne, ne, hiszen még csak — három perc s olyan édes arról az első találkozóról beszélni! Várjon, én majd folytatom. Hallja, Tivadar, sohasem láttam magát olyan kedvesen f ügyetlennek! Zavartan hebegte a nevét. Egy darabig szótlanul ballagott utánam. De aztán ismét megtalálta önmagát. Elkezdte szidni a herceget. Szívtelen, gőgös különcnek nevezte, amiért akastélyban levő remek agancsgyűjteményt barbár kegyetlenséggel elzárja a szakértő szemektől. Hát akkor miért csigázzák fel rá a fürdőkalauzban a vendégek figyelmét? Mindjárt elértettem, hova céloz. Hát annyira érdekli? — kérdeztem én... — S ezer köszönet még most is, hogy bizonyára — akaratlanul, de mindjárt megadta a bájos ágit. Ne bántsa azt a szegény herceget, hiszen holnap már — elutazik. — Tehát ez azt teszi, holnapután már tehetem tiszteletemet? — vágta ki maga nem kis impertinenciával —Lehetetlen volt erre nem mosolyogni! S harmadnap be is állított hozzánk. Még most is nevetem, mi- lyen komoly képpel mondta el az apámnak, hogy — mint erdészím — mennyire szereti a szép agancsokat, sőt, hogy apjától magának is mily remek példányai vannak. De meg is lett a büntetése, a papa egész délután magyarázta a pompás vadászati trófeumokat. Velem jóformán nem is beszélhetett. Hanem hát, tisztelt jó uram, azóta sem láttam itt maga — remek példányait?! Vagy talán a — saját homlokomon keressem, mi? — Meddig marad itt — Tekla? — Ilonka, elég legyen már ebből az izellen tréfából! — Jó, tehát fejezzük be. A kúrának vége az ön részéről — négy kiló hízás és mindkettőnk részéről egy-egy karikagyűrű lett. Az esküvőt azonban halogatni kellett egy félévig, mert a tanácsos úr mindaddig nem járult hozzá az ön titkári előléptetéséhez, amíg Tekláját nyakába nem varrta annak a kopott bárónak ... — Mi van ma magával, Ilonka? Sohasem volt ilyen maliciózus? Hogy jutnak ilyen badarságok az eszébe? Talán ma megint itt volt az öreg lánti Budáról, aki mindig telebeszéli a fejét? De már elég. Apró mérgezett tűszúrásai igazán kellemetlenek . . . Adja inkább ide azt a — lázmérőt! — így ... Most már értem. 39.5. Szent ég, hiszen magának — láza van! nem is közönséges... Tehát... — Holnap magában mehet a bácsos úrékhoz ... — Ne folytassa, mert igazán — megharagszom ... Megyek, hanem az — orvosért! El is rohant. Abban a házban, az első emeleten egy felkapott orvos-professzor lakott. (Kollégái ugyan azt mondták rá, hogyha nem is sarlatán, de sok benne a póz, a nagyképűség!) Éppen szembe találta. Akkor lépett ki az ajtaján. Konzíliumra sietett. Eleinte elutasította, hogy házakhoz rendszerinte jár. A sok könyörgésre azonban neki szánta magát a harmadik emeletnek, „öt percem még van“ — szólt s le sem vetette a felöltőjét, csak kigombolta. Talán, hogy jobban kilássák annak ahéz atlaszbélése. Ránézett a betegre. Megtapintotta az ütőerét. Úgy felületesen, megszokásból ráhajolt. Priznicet rendelt. S kiment a másik szobába — receptet írni. De folyton az óráját nézte: — A haj nagy. Kedves, fiatal barátom, legyen erős. Tüdővész, mely az ilyen fiataloknál gyors lefolyású. Legfeljebb egy félév. Még egyet. Látom, maga is rossz bőrben van. S az új házasok sokat csókolóznak. Ajánlom a legnagyobb óvatosságot. . . Különben, ha orvost akar, itt a szomszéd házban van egy fiatal, ügyes kolléga. Isten önnel. Félek, hogy máris elkéstem. S vette a botját és sietve távozott. Bács izgatottan kisérte az ajtóig. Aztán visszarohant a feleségéhez. A sezlonról ágyba fektette, s elrohant a gyógyszerért. Nemsokára lihegve tért vissza. Az orvosságból öntött a kanálba. Gyengéden, átkarolva tartotta a felesége fejét. Úgy adta be a cseppeket. A beteg oly hálásan nézett reá. — Tivadar, édes Tivadar, te mégis olyan — jó vagy! — Hát édes drágám, tól lehetnék más? — Szeretsz, hát mégis szeretsz? — Kis bolondom, ilyet kérdezni? — Akkor csókolj meg. Itt, itt, az — ajkamat. Add ide azt az édes, pirosló szádat ... Bács ráborult a feleségére. Csókolta, csókolta a homlokát, tüzelő arcát... De hirtelen eszébe jutott valami, felugrott s futott a friss hidegvizes ruha után. Az asszony sóhajtott. A párnába rejtette arcát. S csendesen sirdogált. A borogatás, az orvosság azonban jót tett. Az éjjelt elég nyugodtan töltötte s amikor reggel a fiatal orvos átjött, azt mondta: Csoda erős szervezet, már napok óta küzd a mellhártyagyulladással, s mintha egy kis csúcshurutja is lenne? Borogatni, csak borogatni, de amikor lehet, csak el, el a Tátrába. Sürgönyöztek a mamának, aki másnap megérkezett. S a kis Ilonka tíz, tizenegy nap múlva már útra kelhetett. Bács igazán meg volt hatva. Becézte, babusgatta ki a vasútig s ott érzékenyen búcsúzott tőle. Gyöngéden átkarolta, nyújtotta a száját, de akközben eszébe jutott a professzor s igazán megörült, mikor a mosolygó aszszonyka csak a homlokát tartotta oda a csókra. — Pá, pá, édesdrágám! De aztán írjon azonnal! — Lobogtatta a kendőt utána. S igazán szorongó érzések közt ment haza. Elfogódottan mindjárt belekapott a levélírásba. A forró, érzelgős sorok öt, hat oldalt megtöltöttek, így leveleztek néhány hétig . Bács minden szombatra kitűzte a napot, amikor a szalmaözvegyek vonatával felruccan egy-két napra. De mindig közbejött valami. Ilyenkor repült a távirat s másnap a mentegető levél. Hogy így, úgy nem lehet, mert csak úgy dől a hivatalos akta. Sok a „kiszállás1” stb. S amikor csakugyan útra akart kelni, nem mehetett, mert váratlanul a miniszteri tanácsos úr utazott el hatheti üdülésre a Tátrába. Leveleztek tehát csak. De mindig kurtábbak lettek a levelek. Míg aztán levelezőlapokra került a sor. Eleinte teleírták annak még a bélyeg helyét is. De utóbb már csak egy-két gyorsan odavetett mondat volt az egész. Bács elpanaszkodott, hogy a tanácsos úr távollétében az övé az osztályvezetés minden gondja! A délutánokat, sokszor az estéket is a hivatalban tölti. Azt azonban gondosan elhallgatta, hogy ezek mellett Tekla is befogta régi lovagjának, vele járta az üzleteket, a korcsolyapályát, este a színházakat s a zsúrokon majdnem mindennap találkoztak, sőt a bensőbb ismerősök csinos kis botrányról suttogtak mindenfelé. Egyszer aztán kemény, szemrehányó levél jött az apóstól. Az elkeseredett apák meg szokták nyomni a tollat, s ezt megelőzően Ilonka is többször írta, hogy semmi, de semmi javulás, sőt... Bácsban végre is felébredt a lelkiismeret. Bement a miniszteri tanácsoshoz, aki azelőtt két nappal jött meg. 2 pány felette kényes helyzetben van, a jobboldali birodalmi kormányra való tekintettel nem tilthatja meg a Stahlhelm berlini csapatszemléjét, viszont nem is helyeselheti, hogy nacionalista tüntetésekkel zavarják meg a főváros rendjét. A balparti sajtó egy része követelte is hevesen, hogy tartsák távol Berlintől a nacionalista szervezeteket, de végre is be kellett látnia, hogy az annyira féltett gyülekezési szabadság a polgárság minden rétegét megilleti. A Stahlhelm tehát nyugodtan megrendelhette a csapatszállításokra szükséges különvonatokat, vagy negyvenet, elkészíthette a felvonulási rendet, gondoskodhatott hivei elszállásolásáról, ami nem volt kis feladat, mert sokfelé sehogysem akarták befogadni a békés tüntetőket és ha valami közbe nem jön, május 6-án nemzeti daloktól fog visszhangzani Berlin ... Arra a kérdésre, várjon mit akar a Stahlhelm Berlinben, nehéz a felelet. A nemzeti szervezeteknek a német fővárosban felette kevés hívük van. A Stahlhelm tagjainak száma Berlin keretében alig több, mint kétezer. Akik úgy állítják, hogy Berlin a respublika egyik erős, talán a legerősebb vára, nem túloznak. Ha tehát a Stahlhelm hívei egyszerű formaruhájukban, minden fegyvertől mentesen, még a bot is tilos, végig fognak vonulni Berlin utcáin, ez a békés hódítás csak azt fogja bizonyítani a metropolis lakosságának, hogy a birodalom egyes részeiben, leginkább Mecklenburgban és Bajorországban, még az a szellem uralkodik, amely nem a múlt tagadásából él, sőt inkább a dicsőséges múlt alapjain akarja a jobb jövőt felépíteni. Ez a szellem nem feltétlenül monarchista, nem is feltétlenül ellensége a respublikának, hanem inkább ellenlábasa a tisztán szociaista, pacifista és nemzetközi mozgalmaknak. A Stahlhelm nem harcias szervezet, ha a volt katonák alkotják is zömét, de valamelyes katonna szellemet mégis képvisel, mert az ifjúságot oktatja azokra az erényekre, amelyek valaha a katonai életben nélkülözhetetenek voltak. Politikailag természetesen a Stahlhelm teljesen jobboldalit, ha nem is áll hivatalosan egy párt szolgálatában sem. Vezetőinek ideálja a polgári pártokat a szocialisták ellen egyesíteni, ami német földön, tekintettel a demokraták magatartására, meddő vállalkozás. Puccsra a Stahlhelm alig készül, most bizonyára nem, mert Hindenburg, a birodalmi elnök, minden frontkatona szemében a nemzeti hős, akinek akaratát tisztelni kell. Veszedelmet tehát a május 8-iki felvonulás nem rejtene magában, ha a kommunisták a kedvező alkalmat nem szeretnék kihasználni holmi zavar előidézésére. Moszkva híveinek ugyanis nem nagyon jól megy a soruk. A kommunista csapatok egyre fogynak, egyre gyérülnek, különösen most, amikor a munkanélküliek száma is csökken. A parlamentekben éppen pártjuknak java fordít hátat Moszkvának, az utolsó választások óta úgy a birodalomban, mint Poroszországban a kommunisták mandátumaiknak negyedrészét elveszítették furcsa módon, a kommunista képviselők ugyanis kiléptek a pártból, de nem mondottak le mandátumukról, bármit is írt róluk a Bote Fahne, úgy, hogy ma majdnem több a volt kommunista képviselő, mint Moszkva alázatos híve. A még megmaradt kis csapatnak nagyon is kapóra jött a Stahlhelm-tüntetés. Ők is tüntetnek azzal a kimondott szándékkal, hogy provokálni fogják a békés elemeket. Vérnek kell folynia mindenáron. A rendőrség nem lehet jelen mindenütt, végre is mit jelent a tízezer főnyi rendőri hatalom százezer tüntetővel szemben, valahol csak megkezdődik majd a csata, amelynek kiterjedéséről azután gondoskodni fognak a vörös rohamcsapatok. Tagadhatatlan, hogy a kommunista lárma veszedelemmel van teli. A vörösek értik a módját, mint lehet a vidéki nemzeti csapatokat vérig izgatni, azután minden felelősséget a másik pártra hárítani. A rendőrség legfeljebb csak azt teheti, hogy a két nagy ellenfelet lehetően távol tartja egymástól, de ez a jóságos terv nem mindig sikerülhet, mert a Stahlhelm vezetősége kénytelen híveit a város minden részében elszállásolni és amíg a csapatok a közös találkozóhelyre vonulnak, máris megtörténhet az első összetűzés. A véres lehetőségek pedig itt kísértenek a köztudatban, zavarják a polgárság békés álmait, gondot és aggodalmat okoznak mindenfelé, kereskedők féltik üzleteiket, jómódú polgárok házukat és berendezkedésüket, itt a fajvédők, ott a munkanélküliek készülnek holmi külön akciókra, félő, hogy a nemzetilátogatást nagy kivándorlás fogja megelőzni, már tudniillik azok részéről, akik tehetik. Senki sem tudja tehát megjósolni, hogy mi lesz május 8-án Berlinben? Az optimisták úgy gondolják, hogy nagyobb rendzavarás nélkül fog lefolyni a nemzeti tüntetés. Hivatkoznak Hindenburg intő szavára, mely nem maradt befolyás nélkül a Stahlhelm vezetőire, akiknek éppen az az érdekük, hogy Berlin meghódítása csakugyan vérontással ne járjon. A sötétenlátók viszont egyre hangoztatják, hogy a Stahlhelm és Moszkva híveinek öszszetalálkozása feltétlenül nagy zavarokkal fog járni és még nagyobb lesz a baj, ha a Reichsbanner a maga csapataival, mint a rendőri hatalom egy része, fog beleszólni az eszmék tisztázásába. Akkor azután valóságos főpróba lesz az egyszer elkövetkező monarchista és republikánus leszámolásból. Az aggódó polgár nyilván jól le fogja zárni a kását, lehúzza üzlete vasredőit és felette örvendezni fog, ha a csapatok elvonulása után utcája megtisztul úgy a tüntetőktől, mint a kiváncsiaktól. De viszont lesznek százezren, akik zászlólengetéssel fogják üdvözölni a messze német vidék derék polgárait és ifjait, akik eddig meg nem cáfolt állításuk szerint csak apró, békés tüntetésre keresik fel Berlint. És ha jönnek majd a kommunisták, kétségkívül lesz lárma, összetűzés és talán sok minden más. Csak politikai veszedelem nem. Mert az utca sem akar tudni többé Moszkva híveiről. A berlini utca talán nem hódol a nemzeti tüntetőknek, de nem barátja a vörös elemeknek, amelyek tudatosan vérbe akarják fojtani a német nemzeti szellem ártatlan megnyilatkozását is. Tisztán a politikai érzésnek hódolva, hogy a kommunizmus többé nem aktuális veszedelem és jobboldali puccsoktól sem kell tartani, engedik be a Stahlhelm embereit is Berlinbe. És a nyolcvanezer főnyi tábornak egyik diadala lesz, ha a kommunista támadások következéseképpen egész Berlin velük és mellettük fog tüntetni... . Budapesti Hírlap 1927 május 1.98. A POLITIKA HÍREI. A főkegyúri jog kérdése. Néhány nap óta a sajtó és némely politikai körök egyre többet foglalkoznak a főkegyúri jog kérdésével, anélkül, hogy bármi jele volna annak, hogy ez a kérdés időszerűvé vált. Beavatott helyen, ahol érdeklődtünk, azt a választ kaptuk, hogy a kormány ezzel a kérdéssel nem foglalkozik , hogy annak semminemű aktualitása nincsen. Természetes tehát, hogy mindazok a magyarázatok és következtetések, amelyeket ehhez a kérdéshez egyesek nyilatkozataikban fűznek, ténybeli alap nélkül valók és így tárgytalanoknak tekinthetők. Politikai körökben azt hiszik, hogy azok, akik a királykérdést az utóbbi időben a politikai élet homlokterébe iparkodnak szorsdítani, a főkegyúri jog kérdésének irányt forgatásán keresztül óhajtják ezt a céljuikat elérni. Sopronból jelentik: Sopron szab. kir. város törvényhatósági bizottsága vitéz Simon Elemér főispán elnöklésével tartott közgyűlésén Töppler Kálmán dr. felsőházi tag nagyhatású beszédben méltatta Bethlen István gróf miniszterelnöknek az olasz-magyar barátsági szerződés létrehozatalában elért államférfim sikereit. Javaslatára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy a miniszterelnököt táviratban üdvözli. Győr város törvényhatósági bizottsága tegnapelőtt szintén közgyűlést tartott Németh Károly főispán elnöklésével. A főispán indítványára egyhangú lelkesedéssel elhatározták, hogy Bethlen István gróf miniszterelnököt az olasz tárgyalásokon elért eredmények alkalmából feliratban üdvözlik. • Söpkéz Sándort 794 szótöbbséggel választották meg. Enyingről jelentik. A választás eredményét ma délelőtt hirdették ki. Söpkéz Sándor 5799, Bakó Lajos 3503, Schlitt Gyula 1502 szavazatot kapott. Söpkéz Sándor tehát 794 abszolút szótöbbséggel a kerület egységespárti országgyűlési képviselője. Kétszázötvennégy tanú kihallgatását rendelte el a bíróság a váci petíció ügyében. A közigazgatási bíróság Lampel Hugó tanácsa ma tárgyalta folytatólagosan Andrássy Gyula gróf választóinak Szabóky Alajos képviselő mandátuma ellen beadott panaszlevelét. A közigazgatási bíróság elrendelte 24 tényállításra vonatkozóan a bizonyítást és megkereste a budapesti királyi Ítélőtábla elnökét, hogy küldjön ki egy táblabírót a közigazgatási bíróságál A miniszterelnök üdvözlése az olaszországi sikerekért. Kecskemétrő. jelentik:, Kecskemét szabad királyi város törvényhatósági bizottsága Fáy István főispán elnöklésével megtartott közgyűlésén Sárközy Jenő indítvánnyára elhatározta, hogy Bethlen István gróf miniszterelnököt és Klebelsberg Kunó gróf kultuszminisztert Olaszországban elért , fényes eredményeikért feliratban üdvözli, s őket bizalmáról és ragaszkodásáról biztosítja. A közgyűlésen elnöklő főispán kegyeletes szavakkal parentálta el Prohászkj Ottokár székesfehérvári püspököt és Darányi Ignác volt minisztert.