Budapesti Hírlap, 1929. február (49. évfolyam, 27–49. szám)
1929-02-01 / 27. szám
Ára. 16 fillér Mn RÁDIÓ- MELLÉK Budapest 1929. XLIX. évfolyam 27. szám. Péntek, február 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfö UtIUUtcI mindennap SnaidUci AmIii rtf Aznapra 4 p*ag4, M^cdim 14 aaa|^ M Ausztriában ff pá'dány Ara hétköznap 30 Graadaa, raaannapoe 40 Gr«|dMb KfzM náai ára 16 fillárf iaaapaapoa 24 Ullár. vaairupoa 30 lillé*. hausidr« ms «lSusaUa kétszer«*«. Alsáeténeket Badapester fehress alaibs kirde Vireaa. Pfaeerkeeßtfe Csajtkay Ferenc. SnerkeestOedgi VDu kerület, JAsseUkBrat * ni Igazgatóság Be kiadóhivatalt VIEL, JBsselkBrat * TelefonsnBmokt X 444- 04, X 444-CS, X 444 06, X 444-07, X 444 CS. J. 444— 09. Lerdltani Budapeet 4, PostaHAk SS, A Tnalinkíi InU Immit teljes névsora a 3. oldalon Egységesítő sény uralom A súlyos európai problémák a belgrádi abszolút uralom proklamálásával szaporodtak és mérgesedtek. A Zsifkovics tábornok nevét viselő kormány katonai jellegét nem enyhítik a polgári miniszterek. Programmjának megnyugtató fogadkozásait lerontja a két fő célkitűzése: a nemzeti egység megalkotása és a törvények egységesítése. Csak játék a szavakkal, hogy a hivatalos nyilatkozatok egyszer-másszor állami egységet mondanak a nemzeti egység helyett , a törvények egyenlősítését, az egységesítés helyett. Sándor király, a párizsi Matin, Sauerweinjának adott interjúban királysága egységéről beszél. Hogy azonban ez az egység is csak azt jelenti, mint a másik kettő, bizonyítja a királynak az a megjegyzése, hogy az abszolút uralmat azért proklamálta, mert a parlamenti pártok kijelentették, hogy sohasem fognak a horvátok javaslatai alapján tárgyalásokba bocsátkozni. Ez ugyanis kétségtelenül megokolhatta a vidordáni, különben is erőszakosan keresztülhajtott alkotmány eltörlését, de semmiképpen sem szüntette meg a balkáni szerbség meg a horvátok közötti súlyos ellentéteket és — mint az azóta történtek mutatják, — nem enyhítette a horvátok állapotát. Sőt az újabb állambiztossági törvény oktrojálásával még súlyosbította. Mert hiszen az összes pártok és nemzetiségek között csak a horvátok s az újabb jelek szerint a bosnyák muzulmánok törekvései ütköznek a nemzet, vagy hát az állam, illetve királyság egységébe. A történelemben szinte páratlan, királyi interjú nyilván a francia nyilvánosságnak szól. Ez az egyedül fontos az újdonsült jugoszláv államalkotásra nézve. Túl is megy erősen a Zsifkovics eddigi nyilatkozatain, mert hiszen decentralizációt emleget. Nem valószínű, hogy ez területi autonómiákig terveztetnék. Mindenesetre csak addig mehet, amíg a királynak hű szerbjei megengedik, akiknek belső világát maga Zsifkovics tábornok testesíti meg. Nincs helyén, hogy akár e tekintetben, akár másban, találgatásokba bocsátkozzunk. Egészen tárgyilagosan, csak az állami egység és a törvényegyesítés problémáira akarunk rávilágítani. Az állami egységre való tekintettel, mindenekelőtt a SHS királyság lakóinak összetételét kell futólag átpillantanunk. Az 1920. évi — közismerten hamis — népszámlálás adatait valóknak veszszük. A nem egészen tizenkétmillió lakosból 5.8 millió balkáni elem. Vagyis pravoszláv szerb, bosnyák és török mohamedán, albán, román és a többi. A lakosság többsége, vagyis kereken 6.2 millió katolikus és kis részben protestáns, horvát, szlovén, magyar és német. Tehát az uralkodó, balkán-bizánci elem a kisebbség. Az alávetett, éppenséggel nem „szelíden elnyomott“, nyugati lelkivilágú elem: a többség. Ez még gyarapszik, ha a Bácska és Bánát szerbjeinek egy részét, meglehetős jogosultsággal, nem tekintjük balkáninak. A szerbek csak Szerbiában is Montenegróban alkotják a többséget. (4,1 millióból 3.2 millió, illetve 192.000- ből 175.000.) Bosznia-Hercegovinában, ha a mohamedánokat külön számítjuk, a szerbek és horvátok száma jóformán egyenlő. A hivatalos statisztika a bosnyák mohamedánokat, a bogumil hitről muzulmánná lett horvát feudális nemesség utódait, szerbeknek számítja, vagyis 583.000-el szaporítja a szerbeket. Horvát-Szlavónországban a hivatalos statisztika 2.034.000 serbo-kroat-ot mutat ki; ebben a szerbség csak a 659.000 pravoszláv lehet, vagyis a 2,6 millió lakosságnak valamivel több mint huszonöt százaléka. A szlovén területen nagy kisebbségben van a szerbség és még inkább a Bácskában és Bánátban. Semmiféle mesterséges, dobrovolvác és hivatalnok telepítés, magyar és német pusztítás nem tudta a szerb többséget megteremteni. A Bánát 583.000 lakosából csak 242.000 a serbokroat, 24.000 más szláv. A többi magyar és német, (102.000 és 138.000). A Bácskában és Baranyában a 798.900 lakosból csak 167.000 a pravoszláv szerb, magyar 280.000, német 190.000. Ezek, a névegyelemzés alapján készült hivatalos statisztika adatai. Az államegységesítésnek tehát először össze kell hoznia a két ellentétes világnézetet : a nyugatit, vagyis rómait és a balkánit, vagyis bizáncit. Másodszor bele kell gyűrnie a mindenképpen félbalkáni államrendbe a nyelvileg, fajilag és művelődésileg az állam jellegétől rettentően eltérő magyarokat, horvátokat, németeket. Harmadszor, el kell tölteni ezt a területileg, lelkileg, gazdaságilag és művelődésileg erősen tagolt lakosságot azzal az elhatározással, hogy életét, vérét adja a Karagyorgyevics dinasztiáért, meg az új hazáért. Az abszolút uralom mindezt rövid idő alatt akarja megcsinálni. Ez az idő, ha azt tekintjük, hogy a nemzetek történetében egy-két évszázad nem számít, valósággal rövid lehet. A bizánci császároknak a maguk, Jugoszláviához hasonló államát, tényleg századokig sikerült fönntartani. Mindaddig tudniillik, míg kellemetlen szomszédokat nem kaptak,a velencéseket, meg a törököket. Manapság Sándor basileus és Zsifkovics despota egész sor törökkel, meg velencéssel van szomszédságban. Most lássuk a törvények egyenlősítését. A szerb-horvát-szlovén királyság a következő jogterületekből áll. Az első Szerbia, némileg modernizálódott törvényeivel, igazságszolgáltatásával és közigazgatásával. Erős, külön nemzeti különállással, melyet az uralkodó szerb nemzeti egyház tett nagyerejűvé és teljessé. A második Bosznia-Hercegovina, a maga már szintén vérébe szívott török-osztrák közszervezetével. A harmadik a szlovén föld és Dalmácia, tisztán osztrák tartományi szervezettel, bíráskodással és közigazgatással. A negyedik Horvát-Szlavonország, a maga autonóm, magyar-osztrák, tehát nyugati szellemű, fejlett jogszolgáltatásával és közigazgatásával. Az ötödik, a volt magyar vármegyék területe, történelmileg fejlett jogszolgáltatással és közigazgatással. A kisebb bolgár és macedón jogterületeket nem is számítjuk. Eddig ezeken a területeken, alapelemeiben megmaradt a jogszolgáltatás és közigazgatás régibb, megszokott anyaga. Tessék már most elképzelni, micsoda sok nyomorúság és elnyomás származik abból, ha balkáni szellemben alkotják meg az egyenlő törvényeket, az európai életrendű és szellemű lakosságra,vagy megfordítva! És micsoda boldogtalan állapot következik el mindenféle lakására az új államnak, ha a törvényegységesítés valami középutat igyekszik találni! Sok mindent el lehet képzelni a népek türelméről a hatalmi, erőszakos elnyomással szemben. De annyit, ami az ilyen állapot tartósságához szükséges, talán mégsem. Bismarck azt mondta, hogy az államokat vérrel és vassal alkotják meg. De bizonyára nem az alattvalók vérét, nem az alattvalókra rakott bilincseket értette. Ez az utóbbi, travesztált módszer Zsifkovics úr föladatául jutott. Mert hiszen kétségtelen, hogy nekifekszik az állam- és törvényegységesítésnek. Mint jó katona, igyekszik végrehajtani a parancsot, mint jó szerb, igyekszik nemzetét szolgálni. És meg fogja próbálni katonailag megvalósítani azt, amit a politikusok, a nemzeti parlament nem tudtak. Hallatlan dolog az után a nagy háború után, amit az antant a népek fölszabadításáért vívott. Annyi sokat hangoztatták ezt háborús célul Sauerwein úrék, hogy már szinte kezdtük elhinni. Várjon hihetjük-e ezután is! Megvan Jugoszlávia meggyógyításának a természetes módja. Például a reálisan nem annektálható, Balkánon kívüli területek visszabocsátása. De ezt nem engedik a párizsi hatalmak. Azután ott lenne a balkáni területek federalizálása is. Ezt az államszervezetet olyan sokszor ajánlották Párizsból — Magyarországnak. Jugoszláviával szemben nem érvényesítik a jó tanácsot. Bizonyára azért nem, mert az efféle tanácsot csak ellenségnek lehet adni. Jó barátnak nem. És bizonyára azért választotta Belgrád, a federalizálást nekünk oly sokszor tanácsoló Belgrád is, inkább a katonai, erőszakkal egységesítő diktatúrát, semmint a horvátoktól követelt szövetségi államot. A balkáni Svájcot. Ha a törvényhatósági választásoknál beválik a titkosság, akkor eljöhet az ideje, hogy a parlamenti választójog terén is megvalósuljon — ^O— ■ BETHLEN ISTVÁN — A KÖZIGAZGATÁSI REFORMJAVASLATRÓL A képviselőház bizottsága ma általánosságban megvitatta a közigazgatási reformjavaslatot. A vita kétségtelenül alapos volt és kiterjedt úgyszólván mindazokra a szempontokra, amelyekből a törvényjavaslat bírálható. A vita végén felszólalt Bethlen István gróf miniszterelnök, aki azonban nem csupán az elhangzott észrevételekre reflektált. Ennél jelentékenyen messzebb ment a miniszterelnök, mert azt az egységes politikai elgondolást világította meg, amelyből ez a törvényjavaslat is fakadt. Kettős politikai célt követ a javaslat a miniszterelnök előadása szerint. Az egyik az, hogy korszerű és modern alapokra helyezze a törvényhatósági bizottságok összetételét, melyek már több, mint tíz éve ülnek együtt és korszakos időket éltek át, anélkül, hogy módjukban lett volna az élet gyökeres változásához alkalmazkodni. A változással való reális számolásnak a jele az, hogy a törvényhatósági bizottságokat, összeállításukban, összhangba kellett hozni „az általános és titkos választójog kérdésével és korával“, ám oly módon, hogy a múltban bevált eszközök megtartásával ellensúlyozzuk ennek a választói rendszernek a hátrányait. Kijelentette a miniszterelnök, hogy pártja végeredményben a titkos választói jog elvi alapján áll és idők folyamán esti programmal végre is fogja hajtani. A közigazgatási reformjavaslat módot ad arra, hogy a titkos választás alkalmazását már most a törvényhatóságokban kipróbáljuk és azudán átvigyük a parlamenti választások területére is, ha a törvényhatósági életben bevált. A javaslat rendeltetésének olyan megvilágítása ez, amellyel eddig nem találkoztunk és amely kétségtelenül megelégedéssel és bizalommal fogja eltölteni a valósággal számoló józan és meggondolt haladás híveit. A másik politikai szempont, amit a törvényjavaslat követ, fejtette ki a miniszterelnök az, hogy a vármegyei életet teljes összhangba kellett hozni a felelős parlamenti kormányzat elvével, amely összhangot, eddig hiányok és disszonanciák zavarták. És itt válaszolt a miniszterelnök azoknak, akik — nevezetes, hogy éppen a demokraták! — a vármegyék ellenállás jogát reklamálják és akarják régi érintetlenségében meghagyni, mintha ma is azokkal a tényezőkkel kellene számolni, akikkel szemben ez a jog évszázadokon át megőrizte életteljességét. A miniszterelnök rámutatott arra, hogy „nem a vármegyét temetjük, — mint a baloldali szónok mondta, — hanem azt, hogy oktalanul és céltalanul lehessen ellenállást kifejteni.“ — A miniszterelnök, mint mindenki, aki a közvéleményt nemcsak arra valónak tartja, hogy azt időnkint felzaklassák és falnak vezessék, bízik