Budapesti Hírlap, 1931. március (51. évfolyam, 49–73. szám)
1931-03-29 / 72. szám
1931. MÁRCIUS 29. VASÁRNAP k. h. Egy igaz ember emlékei írta Csathó Kálmán Egy könyv van előttem: „Szárazberky-Nagy József (1800—1873) emlék jegyzetei11. Ebben a pillanatban tettem le a kezemből, egyfolytában olvastam el, egyre fokozódó érdeklődéssel és most szeretném mindenkinek azt mondani: el ne mulassza ezt a hihetetlenül érdekes munkát megismerni. Szárazberky-Nagy József Nagyvárad egyik legtekintélyesebb és legkiválóbb ügyvédje volt abból a klasszikus gárdából, amelyik magasztos hivatásnak tekintette pályáját és puritán lélekkel az igazság önzetlen keresésében látta annak lényegét. Mint ifjú ember a nevezetes 1825-i pozsonyi országgyűlésen Bihar megye egyik követének írnoka volt, majd Pesten jurátuskodott a királyi táblánál. Innen hazament Nagyváradra, ahol előbb mint aljegyző, majd mint esküdt szolgálta a vármegyét, amelytől politikai okokból vált meg és lett ügyvéd, hogy megőrizhesse függetlenségét. A negyvenyelencsiki országgyűlésen egyik bihari kerület követe volt, majd Kossuth szatmármegyei kormánybiztosa, a szabadságharc leveretése után államfogoly a pesti Újépületben, s utána haláláig ismét ügyvéd Nagyváradon. Emlékjegyzetei azt a félszázadot ölelik fel, amely a nemzeti ébredés korától a Tisza Kálmán uralomra jutásáig terjed, tehát a reformkort, a szabadságharcot és a kiegyezést. Ezeket az eseményeket sok érdekes, eddig ismeretlen adattal megvilágítva és epizóddal tarkítva, a vármegye szemszögéből tekintve írja le, mert ott élte át őket nagyrészt, annak a zöld asztala mellett, ahol a maga is a haladó eszmék egyik komoly, lelkes és lelkiismeretes harcosa volt mindvégig, anélkül, hogy bármilyen melléktekintet percre is túlzásra ragadta, vagy letérítette volna arról az útról, amelyen legjobb hite szerint a nemzet igazságos ügyét szolgálta. Emlékjegyzeteinek bevezetésében érdekesen mondja erre vonatkozólag: ,,A nagy emberek történelme iránt élénkebb tudvágy szokott támadni, mint a hozzánk hasonlók iránt, pedig gyakran az események hasonlók és több tanúságot nyújtana az egyforma sorsúak példája, kiknek üres helyeit kell annak idejében pótolni, mint azoké, kikhez föl nem emelkedhetünk, mert kevésnek jut vezérszerep; a nagy többségre a fénytelen közremunkálás kötelessége várakozik; úgy vagyunk a történelemmel, mint a nagy hóban, ha magas ember töri az utat, nagyokat lép, nem tudunk vele lépést tartani, nyomába lépni és a követésben kifáradunk, ellenben a hozzánk hasonlók nyomdoka megkönnyebbíti és biztosítja lépéseinket. Miért van hát, hogy a vezér történelmére több figyelmet fordítunk, mint a közemberére? Mert amazt megírják, míg emerről hallgatnak... Nekem középszerű, de munkás és változékony élet jutott, melyen ha visszatekintek, sok olyan jelenetet látok benne, ami legalább fiamnak tanulságos lehet, de barátaim is figyelmeztettek, ne hagyjam tapasztalataimat nyom nélkül elenyészni; ezen nézetek határoztak engem arra, hogy életem történetéből kivonatokat jegyezzek fel. Ödön fiam vegye olyan hasznát, amilyent lehet." Több, mint félszázad telt el azóta, hogy Szárazberky-Nagy József ezeket a sorokat papírra vetette. Fia — Nagy Ödön, ny. kúriai bíró, a budapesti váltó- és kereskedelmi törvényszék egykori kiváló és nagytudású elnöke — most megengedte az emlékjegyzetek kiadását, s így került a nagyérdecességű munka az Egyetemi Nyomda szép kiállításában kiadásra. A kötet azonban messze túlnő jelentőségében és értékében írójának szerénységén. Túlnő, mint forrásmunka a reformkor kutatói és mint élvezetes olvasmány, a nagyközönség számára és nagy értékkel gyarapítja amúgy sem túlságosan gazdag memoárirodalmunkat. Aktuális jelentőséget ad neki továbbá tehetséges szerzőjének klasszikusan puritán jelleme és nemes erkölcsi világnézete, amely a keresetlen őszinteséggel írt sorok közül imponálóan és mégis közvetlen egyszerűséggel bontakozik ki az olvasó előtt s azt az érzést kelti fel bennünk, hogy annak a kornak a szelleme, amelyben a közmorál olyan magas színvonalon állott, mennyivel más volt, mint a mai, hogy csak ez a korszellem tette lehetővé azoknak az eszméknek a győzelmét, amelyeknek Magyarország azt a nagyságát köszönheti, amelyben a háború előtt ragyogott. A mai nemzedék Magyarország öntudatraébredésének és nemzeti önállóságért vívott harcainak korát jórészt csak Jókai regényeiből ismeri, mert hiszen az iskolai történelemtanítás száraz adathalmazainak hazagait először az ő költészete töltötte ki számunkra emberi tartalommal. De még ma is, mikor már történelmileg meglehetősen fel van derítve a kor, a vagy regényíró szuggesztív ereje páratlan népszerűségének segítségével szinte egyedül uralkodik a nagyközönség ítéletén. Jókainak annak idején szemére vetették, hogy fantáziája szertelenül csapong, hogy adatai megbízhatatlanok és hogy nincs történelmi érzéke. Kifogásolták továbbá idealizált hőseit, — ezt különösen a nyolcvanas években, — mondván, hogy ezek a hősök anynyira sokoldalúak és annyira kiválók mindenben, hogy az már a lehetetlenséggel határos. Nem tehetek róla, ha Szárazberky-Nagy József emlékjegyzeteinek olvasása közben lépten-nyomon Jókaira kellett gondolnom és ismételtem igazságot szolgáltatnom neki magamban kritikusainak ezekkel a szemrehányásaival szemben. Való igaz ugyanis, hogy egy szürke kor gyermeke előtt a hérosz idők jelenségei a fantasztikum gyanúját keltik fel : egy anyagiasan gondolkodó nisi ember előtt az eszme önzetlen harcosai valószínűtlennek látszanak. Ebben azonban a mai kor ideálok nélkül szűkölködő szegénysége a hibás, nem a költő, aki a kor lelkét híven adta vissza. , Mert igaz, hogy Jókainak a fantáziája gazdag meglepő fordulatokban, de az volt a kor is, amelyben élt. És hogyha idealizálta is hőseit, azoknak a jelleme nem a költő túlcsapongó fantáziájában született meg, hanem a korszellemből fakadt, amely ilyen ideálok felé törekedett. S ez a törekvés olyan követelményeket állított azok elé, akik vezető szerepre pályáztak, amelyek hihetetlen magasságra emelték az általános színvonalat, úgy, hogy kiválóságra, kiemelkedésre csak egy Jókai hős számíthatott. Szárazberky-Nagy József sokkal puritánabb szerénységgel ad számot a maga „középszerűdnek nevezett „munkás és változékony" éltéről, semhogy, mint Jókai hős tündökölhessen a saját emlékjegyzetein keresztül. Az eseményekből azonban, amelyeket velünk közöl, önkénytelenül is kibontakozik előttünk egész egyénisége, amelyben lehetetlen rá nem ismernünk ugyanazokra a tehetségekre, testi és lelki kiválóságokra, amelyek a Jókai hősöknek ismert vonásai. A kor műveltségének magas fokán áll, fellépése egyaránt biztos a nyilvános szereplés zöldasztalánál és az előkelő szalonokban, kitűnő szónok, éppen olyan jó táncos, passzionálus vadász, nyelveket tud, de szakmáját éppen olyan jól ismeri. Féltékenyen őrzi emberi és lovagi becsületét, találékony szelleme nem hagyja el a legnehezebb helyzetekben sem, bátor a tetteiben éppen úgy, mint gondolkozásában és tántoríthatatlan a meggyőződéséhez való ragaszkodásában. Nem ! Nem Jókai hős, abban az értelemben, hogy fantasztikus volna és emberfeletti. De a fantasztikus korban becsülettel állja meg a helyét és közvetlen igazmondása, amivel az élményeit megírja, csalhatatlan tanulsátétel amellett, hogy Jókai híven adta vissza a kor szellemét. Ez az a nemzedék, amelyik megértve az idők szavát, önként tette le a nemesi kiváltságokat, amelyik emberfeletti harcot vívott a nemzeti gondolatért csatamezőn és az elnyomatás szomorú napjaiban, amelyik át volt hatva a közjó eszméjétől és amelynek, az egyéni boldogulás sohasem volt cél, csak eszköz egy magasabb ideál szolgálatában. Igaz ember volt; azok közül való, akiknek fiaiban híven tükröződik apáik kiváló, törhetetlen, puritán jelleme. Ők nevelték az országnak azokat a kiváló embereket, akik befejezésére és kiépítésére voltak hivatva, az alkotásoknak, amelyeknek alapköveit az apák rakták le. A mai fiatal nemzedék legendás hősöknek fogja nézni már a fiúkat is, akik közül még egy-két pátriárkákon l ősz járkál köztünk, mintegy nemesebb szellemű kor hírmondója. Ezek a fiatalok már nem ismerik s talán ha ismernék se értenék meg őket. Az én öregedő kortársaim nemzedéke azonban még látta őket tetterejük virágjában s Szárazberky-Nagy József emlékjegyzeteit olvasva a fiúkról következtetve az apákra azt mondja magában: „Igen ilyenek voltak, mert csak ilyenek lehettek ők: a Jókai nemzedéke! Nem ők a legendásak, a hihetetlenek, hanem a kor, amelyben éltek és amely ilyen követeléseket támasztott saját fiaival szemben! De hogy nem költői fantázia, nem túlzás mindezt hinni, azt bizonyítják a következmények, a való, történelmi események, amelyek évszázadokkal vitték előre az országot, csodálatos nagyságra emelve azt egyetlen emberöltő alatt." Szárazberky-Nagy József könyve mindazokon a sok, sok színes és érdekes, történelmi jelentőségű híradásokon túl, amiket tartalmaz, azt a tanulságot tárja elénk, hogy igenis, az ideál, amit Jókai hirdetett, nem a mesék világából való. Húsból és vérből való emberek vallották magukénak, annak a szellemében éltek és hatottak és csak így volt lehetséges, hogy a kor legendássá, naggyá és hősivé lett — általuk. Mert naggyá egy kort csak fiainak szent hite és törhetetlen törekvése tehet, — ez azonban csodákat terem. Szárazberky-Nagy József a reális valóság erejével ad számot a kor nagyságáról, s ugyanezzel hirdeti azt az ideált, amit a nemzet egyik legnagyobb költője regényeiben hirdetett. Az ő egyszerű szavára nem lehet ráfogni, hogy „túlcsapongó fantázia", éppen azért szuggesztív ereje ma nagyobb talán, mint a költőé. Olvasva őt, lehetetlen kivonni magunkat példája alól, amely a kötelesség becsületes teljesítésére és az eszmék megalkuvást nem ismerő követésére int, ami nélkül nincs nemcsak emberi nagyság — de nincs haza sem. Soha nemzetnek nagyobb szüksége ilyen példákra, ilyen ideálokra nem volt, mint ma nekünk. Ez ad Szárazberky-Nagy József emlékjegyzeteinek csodálatos aktualitást és jelentőséget éppen ma, amikor a költő szavának már-már elhaló csengését a történelemnek kell új erővel visszhangoznia. Szárazberky-Nagy Józsefnek, a „közembernek történelmét" kötelező olvasmányává kellene tenni az ifjúságnak!s Francia csipkeszttvetar négyzetméteres pengő tíz ARTHUR SLÜSS w •üüst ÉTELEKHEZ, AMELYEK SOK ZSÍRT KÖVETELNEK,GAZDASÁGOS' ÉS KIADÓSA ' CF PFS Döntöttek Buflapist-Fílilmros eszményi pályázata fölött Az Orszgos Idegenforgalmi Tanács még a múlt esztendőben országos pályázatot írt ki a Gellérthegy köz.Lili fürdőváros, szorosabb értelemben a Gellért-tér, a Kadas-fürdő környékének, valamint a Rudas- és a Gellért-fürdők között elterülő dunaparti résznek egységes kialakítására és rendezésére. A tervpályázatot általános, nagy érdeklődés kísérte, amit aza körülmény is igazolt, hogy a pályázati terminusig több mint négyszáz pályaművet nyújtottbe negyvenhét pályázó. A feltételek ugyanis lehetővé tették, hogy egy pályázó több pályaművel vehessen részt a tervpályázaton. A bírálóbizottság a hatalmas tömegű pálya- terv átnézésére és a díjak odaítélésére vonatkozó javaslat megtételére szűkebb bizottságot küldött le, amelynek Hülll Dezső műegyetemi tanár, Forster Gyula államtitkár, Becsei Antal, Kiss Géza, Hikisch Rezső, Rimanóczy Gyula, Csulka Hermann, Tompa Pál, K. Császár Ferenc, Bánlaki Géza, Miklós Elemér és Szviezsényi Zoltán voltak a tagjai. Többheti munka után a bizottság elkészült feladatával és előterjesztette javaslatát az ülés plénumának. Szombaton délben a Vigadó helyiségében ült össze a bírálóbizottság és megtörtént a pályadíjak odaítélése. A három darab, egyenként 1- 1000 pengős első díjat egyenlő értékelés alapján a következők nyerték: „Európa" jeligéjű pályamű, melynek szerzője Pogány Móric műépítész, a „C. 10." pályamunka, szerzői Szabó Lajos műegyetemi adjunktus és Hollós Lajos, a Beszkárt műszaki főtanácsosa,a „Bunyó" jeligéjű pályamű, melynek szerzője Friedrich Lóránt műegyetemi adjunktus. Az ugyancsak három darab, egyen kint 2— 2000 pengős második díjat szintén egyenlő értékelés alapján a következő pályaműveknek ítélte a bizottság: „Magyar Duna", szerzője Árkay Aladár műépítész, „Sanitas", szerzője Keuschloss-Knüsli Kornél és Gyenes Lajos, „Átszállóforgalom", szerzője Almási Balogh Loránd műépítész. • A zsűri megvételre javasolta egyenként 1000 pengőért a következő pályaműveket: „Régi álom", szerzője Böhm Henrik és Hegedűs Ármin műépítészek, „Budagyöngye", szerzője Gerstenberger Ágost és Arvó Károly műépítészek, „Hungária", szerzője Kopetzky Raoul építész, „Fürdőváros 31.“, szerzője Vasvári László műépítész, „Ötven", szerzője Sebestyén Arthur műépítész és fia, Sebestyén Lorárd műépítész. Dicséretet nyertek a következők: P. S. Z., Dunagyöngye, Mustáfa, Harmónia és Szikla jeligéjűek, amelyeknek jeligés leveleit csak akkor bontják fel, ha ezt a pályázók kívánják. A közönség vasárnap délelőttöl kezdve díjtalanul tekintheti meg a pályaműveket a pesti Vigadó első emeleti termeiben. Pályázaton kívül bemutatta Kotál Henrik műépítész néhai Alpár Ignáccal átgondolt , a kor követelményeinek megfelelően kidolgozott azt a tervet, amely egyelőre ugyan aktualitását vesztette, mert hiszen azokhoz az elgondolásokhoz készült, amelyek a Budapesten tartott balneológiai kongresszus idején merültek fel: a Gellérthegyen a Citadella épségben tartásával K areálon építése. BŐRÉNEK JÓTEVŐ ÁPOLÓJA ELIDA