Budapesti Hírlap, 1931. március (51. évfolyam, 49–73. szám)

1931-03-29 / 72. szám

1931. MÁRCIUS 29. VASÁRNAP k. h. Egy igaz ember emlékei írta Csathó Kálmán Egy könyv van előttem: „Szárazberky-Nagy József (1800—1873) emlék jegyzetei11. Ebben a pillanatban tettem le a kezemből, egyfolytá­ban olvastam el, egyre fokozódó érdeklődéssel és most szeretném mindenkinek azt mondani: el ne mulassza ezt a hihetetlenül érdekes mun­kát megismerni. Szárazberky-Nagy József Nagyvárad egyik legtekintélyesebb és legkiválóbb ügyvédje volt abból a klasszikus gárdából, amelyik magasz­tos hivatásnak tekintette pályáját és puritán lélekkel az igazság önzetlen keresésében látta annak lényegét. Mint ifjú ember a nevezetes 1825-i pozsonyi országgyűlésen Bihar megye egyik követének írnoka volt, majd Pesten ju­­rátuskodott a királyi táblánál. Innen hazament Nagy­váradra, ahol előbb mint aljegyző, majd mint esküdt szolgálta a vármegyét, amelytől politikai okokból vált meg és lett ügyvéd, hogy­ megőrizhesse függetlenségét. A negyvenyelen­­csiki országgyűlésen egyik bihari kerület követe volt, majd Kossuth szatmármegyei kormány­­biztosa, a szabadságharc leveretése után állam­fogoly a pesti Újépületben, s utána haláláig ismét ügyvéd Nagyváradon. Emlékjegyzetei azt a félszázadot ölelik fel, amely a nemzeti ébredés korától a Tisza Kál­mán uralomra jutásáig terjed, tehát a reform­kort, a szabadságharcot és a kiegyezést. Ezeket az eseményeket s­ok érdekes, eddig is­meretlen adattal megvilágítva és epizóddal tarkítva, a vármegye szemszögéből tekintve írja le, mert ott élte át őket nagyrészt, annak a zöld asztala mellett, ahol a maga is a haladó eszmék egyik komoly, lelkes és lelkiismeretes harcosa volt mindvégig, anélkül, hogy bár­milyen melléktekintet percre is túlzásra ra­gadta, vagy letérítette volna arról az útról, amelyen legjobb hite szerint a nemzet igazsá­gos ügyét szolgálta. Emlékjegyzeteinek bevezetésében érdekesen mondja erre vonatkozólag: ,,A nagy emberek történelme­ iránt élénkebb tudvágy szokott tá­madni, mint a hozzánk hasonlók iránt, pedig gyakran az esem­ények hasonlók és több tanú­ságot nyújtana az egyforma sorsúak példája, kiknek üres helyeit kell annak idejében pótolni, mint azoké, kikhez föl nem emelkedhetünk, mert kevésnek jut vezérszerep; a nagy több­ségre a fénytelen közrem­unkálás kötelessége várakozik; úgy vagyunk a történelemmel, mint a nagy hóban, ha magas ember töri az utat, nagyokat lép, nem tudunk vele lépést tartani, nyomába lépni és a követésben kifá­radunk, ellenben a hozzánk hasonlók nyom­doka megkönnyebbíti és biztosítja lépésein­ket. Miért van hát, hogy a vezér történelmére több figyelmet fordítunk, mint a közemberére? Mert amazt megírják, míg emerről hallgat­nak... Nekem középszerű, de munkás és változékony élet jutott, melyen ha vissza­tekintek, sok olyan jelenetet látok benne, ami legalább fiamnak tanulságos lehet, de bará­taim is figyelmeztettek, ne hagyjam tapaszta­lataimat nyom nélkül elenyészni; ezen néze­tek határoztak engem arra, hogy életem tör­ténetéből kivonatokat jegyezzek fel. Ödön fiam vegye olyan hasznát, amilyent lehet." Több, mint félszázad telt el azóta, hogy Szárazberky-Nagy József ezeket a sorokat papírra vetette. Fia — Nagy Ödön, ny. kúriai bíró, a budapesti váltó- és kereske­delmi törvényszék egykori kiváló és nagy­tudású elnöke — most megengedte az emlék­jegyzetek kiadását, s így került a nagyérde­­­cességű munka az Egyetemi Nyomda szép kiállításában kiadásra. A kötet azonban messze túlnő jelentőségében és értékében író­jának szerénységén. Túlnő, mint forrásmunka a reformkor kutatói és mint élvezetes olvas­mány, a nagyközönség számára és nagy ér­tékkel gyarapítja amúgy sem túlságosan gaz­dag memoárirodalmunkat. Aktuális jelentőséget ad neki továbbá tehet­­séges szerzőjének klasszikusan puritán jel­leme és nemes erkölcsi világnézete, amely a keresetlen őszinteséggel írt sorok közül impo­nálóan és mégis közvetlen egyszerűséggel bon­takozik ki az olvasó előtt s azt az érzést kelti fel bennünk, hogy annak a kornak a szel­leme, amelyben a közmorál olyan magas szín­vonalon állott, mennyivel más volt, mint a mai, hogy csak ez a korszellem tette lehe­tővé azoknak az eszméknek a győzelmét, ame­lyeknek Magyarország azt a nagyságát kö­szönheti, amelyben a háború előtt ragyogott. A mai nemzedék Magyarország öntudatra­­ébredésének és nemzeti önállóságért vívott harcainak korát jórészt csak Jókai regényei­ből ismeri, mert hiszen az iskolai történelem­tanítás száraz adathalmazainak hazagait elő­ször az ő költészete töltötte ki számunkra emberi tartalommal. De még ma is, mikor már történelmileg meglehetősen fel van de­rítve a kor, a v­agy regényíró szuggesztív ereje páratlan népszerűségének segítségével szinte egyedül uralkodik a nagy­közönség ítéletén. Jókainak annak idején szemére vetették, hogy fantáziája szertelenül csapong, hogy adatai megbízhatatlanok és hogy nincs tör­ténelmi érzéke. Kifogásolták­ továbbá ideali­zált hőseit, — ezt különösen­ a nyolcvanas években, — mondván, hogy ezek a hősök any­­nyira sokoldalúak és annyira kiválók min­denben, hogy az már a lehetetlenséggel hatá­ros. Nem tehetek róla, ha Szárazberky-Nagy József emlékjegyzet­einek olvasása közben lépten-nyomon Jókaira kellett gondolnom és ismételtem igazságot szolgáltatnom neki ma­gamban kritikusainak ezekkel a szemrehá­nyásaival szemben. Való igaz ugyanis, hogy egy szürke kor gyermeke előtt a hérosz­ idők jelenségei a fantasztikum gyanúját keltik fel : egy anya­giasan gondolkodó nisi ember előtt az eszme önzetlen harcosai valószínűtlennek látszanak. Ebben azonban a mai kor ideálok nélkül szű­kölködő szegénysége a hibás, nem a költő, aki a kor lelkét híven adta vissza. , Mert igaz, hogy Jókainak a fantáziája gazdag meglepő fordulatokban, de az volt a kor is, amelyben élt. És hogyha idealizálta is hőseit, azoknak a jelleme nem a költő túlcsapongó fantáziá­jában született meg, hanem a korszellemből fakadt, amely ilyen ideálok felé törekedett. S ez a törekvés olyan követelményeket állí­tott azok elé, akik vezető szerepre pályáztak, amelyek hihetetlen magasságra emelték az általános színvonalat, úgy, hogy kiválóságra, kiemelkedésre csak egy Jókai hős számíthatott. Szárazberky-Nagy József sokkal puritá­nabb szerénységgel ad számot a maga „kö­zépszerűdnek nevezett „munkás és változé­kony" éltéről, semhogy, mint Jókai hős tün­dökölhessen a saját emlék­jegyzetein keresz­tül. Az eseményekből azonban, amelyeket velünk közöl, önkénytelenül is kibontakozik előttünk egész egyénisége, amelyben lehetet­len rá nem ismernünk ugyanazokra a tehet­ségekre, testi és lelki kiválóságokra, amelyek a Jókai hősöknek ismert vonásai. A kor mű­veltségének magas fokán áll, fellépése egy­aránt biztos a nyilvános szereplés zöldaszta­­lánál és az előkelő szalonokban, kitűnő szó­nok, éppen olyan jó táncos, passzionálus va­dász, nyelveket tud, de szakmáját éppen olyan jól ismeri. Féltékenyen őrzi emberi és lovagi becsületét, találékony szelleme nem hagyja el a legnehezebb helyzetekben sem, bátor a tetteiben éppen úgy, mint gondolko­zásában és tántoríthatatlan a meggyőződésé­hez való ragaszkodásában. Nem ! Nem Jókai hős, abban az értelemben, hogy fantasztikus volna és emberfeletti. De a fantasztikus korban becsülettel állja meg a helyét és közvetlen igazmondása, amivel az él­ményeit megírja, csalhatatlan tanulsátétel amellett, hogy Jókai híven adta vissza a kor szellemét. Ez az a nemzedék, amelyik megértve az idők szavát, önként tette le a nemesi kivált­ságokat, amelyik emberfeletti harcot vívott a nemzeti gondolatért csatamezőn és az elnyoma­tás szomorú napjaiban, amelyik át volt hatva a közjó eszméjétől és amelynek, az egyéni bol­dogulás sohasem volt cél, csak eszköz egy ma­gasabb ideál szolgálatában. Igaz ember volt; azok közül való, akiknek fiaiban híven tükrö­ződik apáik kiváló, törhetetlen, puritán jel­leme. Ők nevelték az országnak azokat a ki­váló embereket, akik befejezésére és kiépítésére voltak hivatva, az alkotásoknak, amelyeknek alapköveit az apák rakták le. A mai fiatal nemzedék legendás hősöknek fogja nézni már a fiúkat is, akik közül még egy-két pátriárkákon l ősz járkál köztünk, mintegy nemesebb szellemű kor hírmondója. Ezek a fiatalok már nem ismerik s talán ha ismernék se értenék meg őket. Az én öregedő kortársaim nemzedéke azonban még látta őket tetterejük virágjában s Szárazberky-Nagy Jó­zsef emlékjegyzeteit olvasva a fiúkról követ­keztetve az apákra azt mondja magában: „Igen­­ ilyenek voltak, mert csak ilyenek lehettek ők: a Jókai nemzedéke! Nem ők a legendásak, a hihetetlenek, hanem a kor, amelyben éltek és amely ilyen követeléseket támasztott saját fiai­val szemben! De hogy nem költői fantázia, nem túlzás mindezt hinni, azt bizonyítják a következmények, a való, történelmi események, amelyek évszázadokkal vitték előre az orszá­got, csodálatos nagyságra emelve azt egyetlen emberöltő alatt." Szárazberky-Nagy József könyve mindazo­kon a sok, sok színes és érdekes, történelmi jelentőségű híradásokon túl, amiket tartalmaz, azt a tanulságot tárja elénk, hogy igenis, az ideál, amit Jókai hirdetett, nem a mesék vi­lágából való. Húsból és vérből való emberek vallották magukénak, annak a szellemében él­tek és hatottak és csak így volt lehetséges, hogy a kor legendássá, naggyá és hősivé lett — általuk. Mert naggyá egy kort csak fiai­nak szent hite és törhetetlen törekvése tehet, — ez azonban csodákat terem. Szárazberky-Nagy József a reális valóság erejével ad számot a kor nagyságáról, s ugyanezzel hirdeti azt az ideált, amit a nem­zet egyik legnagyobb költője regényeiben hirdetett. Az ő egyszerű szavára nem lehet ráfogni, hogy „túlcsapongó fantázia", éppen azért szuggesztív ereje ma nagyobb talán, mint a költőé. Olvasva őt, lehetetlen kivonni magunkat példája alól, amely a kötelesség becsületes teljesítésére és az eszmék megal­kuvást nem ismerő követésére int, ami nélkül nincs nemcsak emberi nagyság — de nincs haza sem. Soha nemzetnek nagyobb szüksége ilyen példákra, ilyen ideálokra nem volt, mint ma nekünk. Ez ad Szárazberky-Nagy József emlékjegy­­zeteinek csodálatos aktualitást és jelentőséget éppen ma, amikor a költő szavának már-már elhaló csengését a történelemnek kell új erő­vel visszhangoznia. Szárazberky-Nagy Józsefnek, a „közember­nek történelmét" kötelező olvasmányává kel­lene tenni az ifjúságnak!­s Francia csipkeszttvet­ar­ négyzetmétere­s pengő tí­z ARTHUR SLÜSS w •­üüst ÉTELEKHEZ, AMELYEK­ SOK ZSÍRT KÖVETEL­­NEK,GAZDASÁGOS' ÉS KIADÓSA ' CF PFS Döntöttek Bu­flapist-Fíl­ilmros eszményi pályázata fölött Az Orszgos Idegenforgalmi Tanács még a múlt esztendőben országos pályázatot írt ki a Gellérthegy köz.Lili fürdőváros, szorosabb ér­telemben a Gellért-tér, a K­­adas-fürdő környé­kének, valamint a Rudas- és a Gellért-fürdők között elterülő dunaparti résznek egységes ki­alakítására és rendezésére. A tervpályázatot ál­talános, nagy érdeklődés kísérte, amit az­­a körülmény is igazolt, hogy a pályázati termi­nusig több mint négyszáz pályaművet nyújtott­­be negyvenhét pályázó. A feltételek ugyanis lehetővé tették, hogy egy pályázó több pálya­művel vehessen részt a tervpályázaton. A bírálóbizottság a hatalmas tömegű pálya-­ terv átnézésér­e és a díjak odaítélésére vonat­kozó javaslat megtételére szűkebb bizottságot küldött le, amelynek Hülll Dezső műegyetemi tanár, Forster Gyula államtitkár, Becsei­ An­tal, Kiss Géza, Hikisch Rezső, Rimanóczy Gyula, Csulka Hermann, Tompa Pál, K. Csá­szár Ferenc, Bánlaki­ Géza, Miklós Elemér és Szviezsényi Zoltán voltak a tagjai. Többheti munka után a bizottság elkészült feladatával és előterjesztette javaslatát az ülés plénu­mának. Szombaton délben a Vigadó helyiségében ült össze a bírálóbizottság és megtörtént a pálya­díjak odaítélése. A három darab, egyenként 1- 1000 pengős első díjat egyenlő értékelés alapján a következők nyerték: „Európa" jel­igéjű pályamű, melynek szerzője Pogány Móric műépítész, a „C. 10." pályamunka, szer­zői Szabó Lajos műegyetemi adjunktus és Hollós Lajos, a Beszkárt műszaki főtanácsosa,­­a „Bunyó" jeligéjű pályamű, melynek szer­zője Friedrich Lóránt műegyetemi adjunktus. Az ugyancsak három darab, egyen kint 2— 2000 pengős második díjat szintén egyenlő ér­tékelés alapján a következő pályaműveknek ítélte a bizottság: „Magyar Duna", szerzője Árkay Aladár műépítész, „Sanitas", szerzője Keuschloss-Knüsli Kornél és Gyenes Lajos, „Átszállóforgalom", szerzője Almási Balogh Loránd műépítész. • A zsűri megvételre javasolta egyenként 1000 pengőért a következő pályaműveket: „Régi álom", szerzője Böhm Henrik és Hegedűs Ár­min műépítészek, „Budagyöngye", szerzője Gerstenberger Ágost és Arvó Károly műépíté­szek, „Hungária", szerzője Kopetzky Raoul építész, „Fürdőváros 31.“, szerzője Vasvári László műépítész, „Ötven", szerzője Sebestyén Arthur műépítész és fia, Sebestyén Lorárd műépítész. Dicséretet nyertek a következők: P. S. Z., Dunagyöngye, Mustáfa, Harmónia és Szikla jeligéjűek, amelyeknek jeligés leveleit csak akkor bontják fel, ha ezt a pályázók kívánják. A közönség vasárnap délelőttöl kezdve díj­talanul tekintheti meg a pályaműveket a pesti Vigadó első emeleti termeiben. Pályázaton kívül bemutatta Kotál Henrik műépítész néhai Alpár Ignáccal átgondolt , a kor követelményeinek megfelelően kidolgozott azt a tervet, amely egyelőre ugyan aktualitását vesztette, mert hiszen azokhoz az elgondolások­hoz készült, amelyek a Budapesten tartott bal­neológiai kongresszus idején merültek fel: a Gellérthegyen a Citadella épségben tartásával K a­reálon építése. BŐRÉNEK JÓTEVŐ ÁPOLÓJA ELIDA

Next