Budapesti Hírlap, 1932. január (52. évfolyam, 1-25. szám)
1932-01-01 / 1. szám
MA RÁDIÓMELLÉKLET Budapest, 1932 Lll. évfolyam 1. szám Megjelenik mindennap, hétfó kivételére!. Eléfzetési árak: egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 Allér. — A kfilföldőn ezeknek a reszegeknek * kétszerese az előfizetési dij Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC / ____________________________________ARA FILLÉR Péntek, január 1 Szerkesztőcég és kiadó* hivatal: Vili. keretet. József körút 5. Telefonndám: József 444—Orlói József 444—09-ig. — Levélcím: Budapest, 4. Pontfiók 55. — Kiadják Budapesti Hírlap R T. Lelki javulást, jól jövőt! írta Buday Barna Ennek az esztendőnek a vége is olyan volt, mint valami sírének... ünnepeken át újságokba temetkeztem. Valóban temetői hangulat szállott meg a sokféle siralmas nyilatkozattól, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a gazdasági válság már-már a civilizált világ sírgödrévé öblösödött ki. Hogyan, jutunk ki azonban ebből a gödörből ? . A gondolkozó elmék általában az erkölcsi törvények érvényesülésétől várják a megváltást- Azt hirdetik, több jóakaratot kell tanusítaniok az egyeseknek és a népeknek egymás irányában; ezzel megoldhatnak kérdéseket, amelyekkel a rideg ész nem boldogul. Bizonyára így is van. A helyzet javulásának feltétele, hogy a nemzetek egymásközötti viszonyában is érvényre jussanak az emberiesség, a kímélet, a méltányosság szempontjai, hiszen a mai nyomorúság jórészt azért van, mert az államok ezeket az erkölcsi rugókat kidobták cselekedeteikből és egymás megrontása árán akarnak boldogulni. Márpedig a világgazdasági összefüggéseknél fogva egyik nép nyomorúsága visszahat a másikra és a harmadikra is, akár mint termelőre, akár mint hitelezőre. Engedj élni másokat is, hogy te magad élhess! E nélkül a minimális erkölcsi alap nélkül nincs szilárd jólét és nincs béke. Találkozhatunk a külföldi sajtóban is erkölcsi tanításokkal, a felebaráti szeretetre Jézus fenséges példaadásaira való hivatkozásokkal és azzal a megható óhajjal, hogy békesség adassák a jóakaratú embereknek.A világ vezérszónokai tökéletesen megegyeznek a jelszavakban. De várjon a jámbor jelszavak gyakorlati alkalmazásában is megegyezünk-e? Várhatjuk-e a felebaráti szeretet eszméjének hangoztatásától, hogy csak egy talpalatnyi földünket is visszaadják ! Vagy hogy a nagytőkés államok olcsóbb hitellel segítsék a megszorult államokat? Vagy hogy például Amerika csökkentse a búzatermelést, mert hiszen a nyomorba taszító, gyilkos versenyt valójában az ő felültermelése okozza ?! Mi azt látjuk, hogy a nemzetek egymás közötti életében még az okos hitelező kímélete sem érvényesül. Az országvezetők azt hiszik, hogy amit jóérzésű, tisztességes embereknek a magánéletben nem szabad megtenniük, azt a nemzetek egymás rovására megtehetik az emberiesség és a vallás parancsai ellenére is. Hol van ez a közfelfogás a krisztusi tanoktól, a felebaráti szeretet és a testvéri szolidaritás megváltó eszméjétől?! E sorok írójának karácsonyi cikkei is a jóban való megerősödéstől várják boldogabb világra való feltámadásunkat. Ezt a biztatást azonban az olvasók közül sokan elborult kedvvel fogadták. Azt írják, ők már nem fogják megélni a krisztusi szellem világi hatalmának idejét, élni azonban addig is akarnak valahogyan. írják aztán, hogy mielőtt messzebb mennénk, előbb a magunk portáját seperjük ki. Mert miközben a világ szívét akarnánk megindítani, a magunk belső életében is irgalmatlanabbul burjánzik az önzés, mint valaha. Hivatkoznak az álláshalmozásokra, az összeférhetetlenségekre, a túlfizetésekre, a közönség pénzéből eredő haszon lázítóan aránytalan felosztására, amelyek eléggé ismert és eléggé korholt tünetei a gyógyíthatatlan emberi telhetetlenségnek. Rámutatnak arra, hogy a gazdasági élet egyik oldalán még mindig zuhannak az árak, a másik oldalán még mindig drágulnak az árak. Itt örök nap, ott örök árnyék. De az élet egyik fele nem akarja tudomásul venni azt, ami az élet másik felén történik. Hiába jajgat a közszegénység, a felülkerekedettek önként egyetlen filléres pozíciót sem hajlandók feladni. Ostor kell ide, mondják a kritikusaim, nem erkölcsi prédikáció. Egyik olvasó egy vállalat üzleti jelentését küldi és a mérleget magyarázva, megállapítja, hogy a vezérigazgató javadalmazása egymagában annyi, mint amennyit a részvényesek osztalék fejében kapnak s emellett a mérlegnek annyi süllyesztője van, hogy az állam adóban, alig kap valamit. — Fogadjunk, — írja a haragos olvasó, — ez a vezérigazgató úr hirdeti a leghangosabban, hogy' emberek, várjuk alázatos türelemmel, a jobb jövőt és szeressük egymást! Egy másik olvasónk jelenti, hogy vállalata ez évi forgalma, állami megrendelések révén egymillió pengővel emelkedett, ennek ellenére az alkalmazottak fizetését január 1-től ismét 10—24%-kal csökkentették s az alkalmazottak egy részét elbocsátották; ugyanekkor a négytagú igazgatóság meglévő négy autójához egy hathengeres új luxusautót vásárolt. Míg az író urak a szépről és a jóról ábrándoznak, — szól reám az olvasó, — addig a gyakorlati élet így készíti elő a talajt a moszkvai vetésekre! Legjobban, kikaptam egy érettségizett debreceni kereskedőtől, aki két éve állás nélkül van, pedig feleségén és két gyermekén kívül még beteg édesanyját is el kell tartania. Elpanaszolja, hogy kisgazda fivére, akinek tíz hold földje 3000 pengő adóssággal van megterhelve, évi 220 pengő adót fizet, de ezt és a 12 százalékos kamatot már nem bírja, árverés vár rá, vagyona menthetetlen.. Ugyanez a sors vár a kereskedőre is, akinek háza 2000 pengővel van megterhelve. Mi lesz velünk, — kiált fel, •— ha a mai borzalmas viszonyok között ilyen, aránylag kis adósságok miatt földönfutókká kell válnunk! El lehet-e intézni ami sorsunkat kitartásra való biztatásokkal ? Ma már ott vagyunk, hogy a kisgazda, a kisiparos és a kereskedő is kiábrándult a magántulajdonból, a gyűlölet fogalmává, válik az szemében, mert csak terhet jelent. Mentsék meg a lelkeinket, míg nem késő! Sok olyan kötelezettség jött létre régi alapon, amelyet ma teljesíteni képtelenség. Javulás csak úgy lehet, ha az adósságterheket is leszállítják olyan mértékben, amilyen mértékben leszállt a nyomorgók teljesítőképessége. Legalább egy-kétévi türelmi időt kapjunk s aztán hosszabb fizetési időt, ami lehetővé teszi, hogy kötelezettségeinket becsülettel teljesíthessük. Higgyék el az urak, hogy ez nemcsak gazdasági gyógyítás volna, hanem egyúttal lélekmentés is , így sóhajt ki a levélből egy keserűséggel teli lélek, amely magát veszni indulónak mondja; s hány ilyen lélek van, mennyi keserűség és gond a kis és nagy porták ezreiben ! Valóban alig lehet, valami fontosabb, mint a kamatcsökkentés és a hitel okozta bajok orvoslása. Senki sem vetheti szögére se ennek a lapnak, se nekem, szerény munkatársának, hogy ne közvetítettük volna kellő buzgalommal az életnek azokat a követeléseit, amelyek az adósvédelemre és különösen a kisexisztenciák kímélésére, a gyengék támogatására irányultak. Nálunknál sikeresebben lehet képviselni a szociális érdekeket, a méltányos kiegyenlítés eszméjét, de őszintébb szívvel aligha. Mit beszélek azonban megint a szívről, hát van köze a szívnek azokkal a bajokkal, miket a mai renddel elégedetlen, olvasóink felpanaszoltak? Van bizony. Ha akarjátok tudni, mi a szívtelenség, megmondom. Ez a gazdasági szabadelvűség politikája, amely szabaddá teszi a mérkőzést, hogy mindenki erőbeírásának mértékében érvényesüljön és a szabadjára engedett erők küzdelméből alakuljon ki az élet, a haladás. És akarjátok tudni, hogyan enyhíthetjük ezt a küzdelmet? A szociális gondolat olajcseppjeivel, az emberiesség, a méltányosság érzésétől áthatott beavatkozásokkal. Csakhogy: aki az életbe beavatkozik, annak szíve legyen ám, a vajpuha, az igazi szenvedés iránt, érckemény a kísértésekkel szemben; ilyen szíve pedig csak istenes embernek lehet, aki önmagában is jó és igaz. Ilyen embert, ilyen szívet csak a vallás nemesítő iskolája termelhet a társadalomnak. Azért hát ne tartsa debreceni barátunk a földi dolgoktól elvonatkoztatott égi meszelésnek azt a kívánságunkat, hogy a vallásos szellemtől áthatott és megjavult férfiak álljanak az élre, mert csak ilyenektől várhatunk gyógyító és boldogító cselekedeteket. Panaszkodó barátunk maga is, nagy bajai között hogyanremélhetne segítséget, ilyen, embertársai szenvedésére felérző férfiak híján! Jól megértette az emberszeretet eszméjének világjavító hatását az az olvasónk, egy középosztálybeli úrasszony, aki többek között a következőket írja: — Szeretném, ha minél gyakrabban gondolkoztatnának arról, hogy az emberiség egy nagy egység és hogy külön-külön mindnyájan felelősek vagyunk abban a sok rosszban, ami a világon történik. Nincs ebben különbség gazdag és szegény között. Ha mindannyian a belső lelkiismeret sugalmazásait igyekezünk követni, amkor rövidesen megszűnnek a külső bajok, meg Toncsika írta Lőrinczy György Előbb, a harmadik háznál, a csemegekereskedés változatos nyalánkságaival jóllakott — az orra. Élvetegen szívta be a boltból kiáradó megszámlálhatatlan illat ingerlő keverékét. A sajt, az alma, a duzzadó, büszke virslik, az arisztokrata sonkaszeletek, kocsonyázott és nem,kocsonyázott tengeri és folyami halak, finom és legfinomabb cukrok, édes és keserű pálinkák illatát. Egyszóval az orra jóllakott éhséggel és az ingerlő kívánságok emlékével. Most itt, a selyemkirakat előtt, a szemét hizlalta. Fitos orrocskáját odanyomta a kirakat otromba üvegéhez, amelyen a tél, a szeszélyes művész, már rajzolgatta a jégvirágokat. Toncsika szeme a kirakatra meredt. Szeme még ékesebb volt az orránál is. Benn, az üveg mögött sokszínű selymek omlottak el, keresztülfealul kanyarogva , hullámozva. Georgette, e.répe de chine, brokátzuhatagok, a szivárvány szabályos és élénk tarkaságával vetélkedve és seínálgatva önönmaguk kacér bujaságát. Minilenik magamagát kínálgatta,, a kirakatrendező ravasz és megejtő számításával. A női szem elkábul az álmok bűvöletétől. A nők ott tolonganak a kirakat előtt, az utcán is és benn, a boltban is. Idekünn Toncsika szinte elsikkad közöttük, a maga rongyos és kopott fakó ruhácskájában. Csak égő szeme tud kimenekülni a forgatagból, hogy betörjön a kirakat üvegén és lántozzék a selyemóceán hullámain. Úgy, mint a selyemzuhatag tündérei, a sárgáimig és kékszemű pufók viaszbabák, akiket felöltöztettek az ingerlő selymek minden színárnyalatába és odaültettek a selyemhullámok hátára, hogy ott lágyan, kecsesen és hidegen himbálózzanak és ingereljék a bámészok éhes vágyait. Toncsika éhes. Nemcsak kávéba és virslire éhes,, még inkább a gőgös selymekre. Néha végigméregeti szemével a selyemiullámokat és a biaszhercegnőket, azután önicén felépül a maga rongyocskáit vizsgálgatja. Csontos,' éhes ' arcocskája kipirul a szégyentől. — Persze, azoknak könnyű szépeknek lenni! Már megzavarta kócos fejecskéjét a kísértő, a selyem. De hol van olyan nő, akinek a fejét meg ne zavarná! A kirakat előtt nincsen olyan nő. Aki ott ácsorog, az már mind ott fuldoklik a selyemtenger hullámaiban. — És az a Guszti! Az a Guszti se jön! Guszti munkás, amott túl a hídon, a gyárban. De már ilyenkor rendszerint kijön a gyárból és itt találkozik naponként a menyasszonyával, Toncsikával, a Zöld Király című étterem környékén. És Guszti nem jön! Toncsika arra gondol, hogy talán jobb is, ha most nen jön Guszti. És nem látja a büszke selyemtündéreket. Össze találná hasonlítani Toncsikával és Toncsika máris megijedt az összehasonlítástól. Nem a pufók hercegnőktől félt, hanem a selymektől. A gonosz selymektől. Nem érezte magát biztonságban. Selyemóceánban már sok szerelem megfelt, összehúzta csontos villácskáján a vékony kendőt. A kendő összefagyott és zörgött a fagytól a nyaka körül. Mintha csak jajgatna, vagy épp úgy sóhajtoznék, mint maga Toncsika. Szép, kedves és szomorú arcocskájából az éhség ,és a hideg könyörtelen és bujdosó lázával villogottelő két égő bogárszeme. Odatűzött a selyemóceánra és tündéreire, hogy irigyen fül perzselje őket gyűlöletével, hogy el ne rabolhassák tőle Gusztit. A szerelmet. Azt az egyetlenegy valamit, aminek szeretné ezt a nevét adni: boldogság. De amit érez, azt nem meri boldogságnak keresztelni. A boldogság: a szerencsések kiváltsága. Az összefagyott, rongyos teendőcske arra való, hogy remegő vállacskáját takarja be, nem a boldogság álmát. Boldogság! Többször egymásután belebotlik gondolata az érthetetlen és csodálatos szóba. Mi hát az a boldogság! Mindenki arról beszél és azért sóhajtozik. És mindenki szomorúan, tehát senki sem boldog. Ha boldog volna, nem sóhajtoznék érte, hanem a markába, vagy a szívébe szorítaná, hogy el ne röppenjen. Mi hát, hol van hát a boldogság? A Toncsika égő szeme már megint ott van, a selyemtenger hullámain és a pirosarcú, gőgös viaszbábokon. Ha ő is egyszer beköltözhetnék a bűvös selyemtengerbe! És odaülhetne a selyemhullámok ringató hátára! A kirakatrendező őt is odaállítanáa selymek világszépségei közé. Cédulát ragasztana, selyemruhája fodraira. A nevét írná rá. De nem azt, hogy Toncsika. Nevetséges! A selyemnek nem adhat ilyen külvárosi nevet. Bizonyosan azt írná rá: Napsugár hercegnő. Vagy talán szerényebbet, mégis büszkébbet. Aranykirálynőt Toncsika össszeborzongott. Milyen bolondokat is álmodik az ember a selyemtenger partján! Hátha még ott ringana a selyemhullámok hátán ! Vagy a selyemhullámaik fürdetnék őt, a kis, fagyos és éhes álmodozót! Toncsika egyszerre elsápadt. Odabenn, a boltban, a selymek körül, túl a kirakat üvegtábláján, kacagó és mosolygó dámák suhantak el. És szerencsés, büszke és bizonyára gazdag leányok, akik kinevették a kirakat viaszbábuit. Azok már tudták, hogy ők szebbeka viaszbábuknál, ők már Napusgár hercegnők és Aranykirálynők. A selyemtenger hullámain, a Selyem trónján ülnek. Bizonyára észre, se veszik, meg se látják Toncsiscát, amint fagyos kis vállkendője alatt didereg s a kirakat Édenkertjéről álmodik. Álmodja a Selyem meséit. A Toncsika szeme előtt mindez egyszerre öszszefolyik. A selyemhullámok egymásra torlódnak. A viaszbabák egymás hajába kapaszkodnak és tépik és összegubancolják a suhogó selymeket. A Toncsika égő szeme a boltra mered és... elkáprázik. Toncsika szédül. — Bizonyosan éhes vagyok, — gondolja magában. — De szemét meg nem tudja mozdítani. Szeme ott ég, benn, a boltban). Színtelen, fagyoskis ajka megremeg. — Guszti! Guszti ugyanis ott ődöng a selyem bolondjai között, benn, a boltban. Előtte a boltos, a selymek hullámzanak a kezében. Zöld selyem, lila selyem, rózsaszínű & kék selyem. Gusztira m£solyog mindenig & Guszti visszamosolyog. Ügy