Budapesti Hírlap, 1933. április (53. évfolyam, 74–99. szám)

1933-04-11 / 82. szám

á 6 Erdélyben újabb tömeges vasutas elbocsátásra készül­nek a románok BUKAREST, ápr. 10. Erdélyben újabb tömeges magyar vasúti al­kalmazottak elbocsátását vették tervbe. Az újabb tömeges vasutaselbocsátások tárgyában maga Bethlen György gróf, az országos magyar párt elnöke jegyzett be interpellációt. Interpelláció­jában nyomatékosan rámutat többi között arra a nyilvánvaló erőszakra, ahogy ezeket az ügye­ket a vasút vezetősége kezeli. Ugyanis alig né­hány nappal előbb szavazta meg a törvényhozás mindkét háza az új vasúti szolgálati szabályza­tot, amelynek egyik szakaszába a magyar párt tagjainak szorgalmazására felvették, hogy állás­ból vdó elbocsátásnak csak a fegyelmi bizottság jogerős és egyhangú véleménye alapján lehet helye és akkor is a szerzett nyugdíjigények tisz­­teletben tartása mellett. Úgy látszik, hogy egyes vidéki nagyságok az új törvény életbeléptetése előtt végre akarják hajtani sötét terveiket. . (Wlassics Gyula báró, a felsőház elnöké­nek részvéttávirata Frigyes kir. herceghez.) Wlassics Gyula báró, a felsőház elnöke, Károly István főhercegnek, Frigyes királyi herceg test­vérének elhunyta alkalmából Frigyes királyi herceghez a következő részvéttáviratot intézte: „Megilletődéssel értesültem Fenséges Uram testvérének, Károly István főherceg őfenségének elhunytéról. Kérem Fenségedet, fogadja fájdal­mas gyászában bensőséges együttérzésemnek ki­fejezését. Wlassics Gyula báró."­­ (A Steindl Céh ünnepi közgyűlése.) A Steindl Céh hazai művészetet pártoló egyesület vasárnap, Hü­ltl Dezső dr. felsőházi tag, mű­egyetemi prorektor elnöklete alatt, ünnepi köz­gyűlést tartott, amelyen Seenger Béla szobrász, alelnök — kezében a Steindl-serleggel — ma­­gasszárnyalású beszédben adózott Steindl Imre, az Országház nagynevű építőművésze emlékének. Az egyesület múltévi működéséről Heruswirth Ödön főtitkár és e­ltner M. Mihály pénztáros tett beszámoló jelentést, amelyet a közgyűlés tu­domásul vett. Ezután a választásokat tartották meg. Az új tisztikar tagjai: elnök Hültl Dezső dr., alelnökök: Jungfer József, Tróth Miksa, Seenger Béla és Walder Gyula, ügyész: Koch Lajos, főtitkár: Hausu­irth Ödön.­­ (Aranyvásárlási ügyből ötezer pengős feljelentés.) Bichhomn Józsefné magánzónő különös ügyben tett feljelentést a rendőrségen. Elmondotta, hogy egy textilkereskedő, aki az Erzsébet­ körútom lakik, ajánlatot tett neki, hogy olcsó aranyat tudna vásárolni, adjon pénzt, a hasznon megosztoznak. Bicdhomn Schaulhauser Böske manikűrösnőtől kért öt­ezer pengőt és elvitte a kereskedő lakására. A kereskedő az előszobában fogadta, átvette a pénzt és leültette, hogy várjon. Telt-múlt az idő, s mikor nem jött ki, benyitott a lakásba. Ekkor állítólag megtudta, hogy a kereskedő egy mellékkijáraton eltávozott. Eichhornné nagy botrányt csapott a lakásban, a pénzhez azonban nem tudott hozzájutni, mire panaszt tett a rendőrségen. A feljelentett kereskedő időközben vidékre utazott, nem tudták kihall­gatni, de hétfőn megjelent a főkapitányságon azzal, hogy hallott a panaszról, tisztázni sze­retné az ügyet. Kijelentette, Eichhornnéval vá­szonvásárlásról beszélt, aranyvásárlásról nem volt szó, az ötezer pengőt nem vette át. A fő­­kapitányságon­ most folynak a kihallgatások a bonyolult ügy tisztázására.­­ (A Gyakorló Gyorsírók Társasága) szom­batom a k­épviselőhöz hírlapírói termében gyöngét tartott­ A gyűlésen Kiss József kegyesrendi tanai" Emlék­ezet, figyelem és gyorsírás címmel tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. A gyűlés utáni a társaság­ tagjai ünnepi vacsora keretében ü­­ne­­pelték Téglás Géza, dr.-t és Bálint Antalt születé­sük ötvenedik évfordulója alkalmából. Gátam­i Ödön, Traeger Ernőnek, a gyomozási ügyeik kor­mánybiztosának megbízásából üdvözölte az ü­nne­­pelteket és méltatta érdemeiket a gyorsírás-törté­net és a gyorsírás-elmélet, terén­ Siklóssy László dr. az országgyűlési gyárároda nevében üdvözölte a jubilánsokat. . . — (A nagyegyedi öregdiákok üdvözlő levele egy tokiói egyetemhez.) A nagyenyedi Beth­len Kollégium volt diákjainak testvéri egyesü­lete április 9-én tartotta évi közgyűlését Mokkai Jenő királyi koronaügyész-helyettes elnöklésével. Az egyesület Kiss Pál nyugalmazott reálgimná­ziumi tanár indítványára s Szilády Zoltán dr. egyetemi magántanár pártoló felszólalása után nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy magyar­­japán-angol nyelvű köszönő iratot küld a to­kiói Taisho egyetem rektorinak azért a külön­leges nagy kitüntetésért, melyben a tokiói Taisho egyetem körösi Csom­a Sándort, a Beth­len Kollégium egykori kitűnő diákját részesí­tette. A Taisho egyetem február 22-én a néhai tudóst Buddhiszattvának avatták fel s szobrát, melyet a Magyar Keletázsiai Társaság ajándé­kozott a japánoknak, március 7-én a japán császári múzeumban helyezték el.­­ (Nemzetközi szemészeti kongresszus Madridban.) A XIV. nemzetközi szemészeti kongresszust húsvét vasárnapján nyitják meg Madridban, a köztársaság elnökének jelenlété­ben. A kongresszuson Magyarországból Grósz Emil dr. egyetemi tanár, az I. számú egye­temi szemklinika igazgatója és ifj. Imre Jó­zsef dr. egyetemi tanár, a m. kir. állami szem­­kórház igazgatója vesznek részt. Ugyancsak húsvétkor ülésezik Madridban a vakság­elle­nes küzdelem, nemzetközi szövetsége De Laper­­sone párizsi egyetemi tanár elnöklésével, s a trachomaellenes küzdelem nemzetközi szerve­zete Grósz Emil dr. budapesti egyetemi tanár elnöklésével." B.H. 1933. ÁPRILIS 11. KEDD Angliának nincs hadserege —panaszolja Hailsham had­ügyminiszter LONDON, ápr. 10. Haysham lord hadügyminiszter a londoni lordmayor székházában a territoriális hadsereg toborzóünnepén mondott beszédében kijelen­tette, hogy a legfelső haditanácsnak súlyos gon­dot okoz a territoriális hadsereg fejlesztése, amely a rendes haderő egyetlen tartaléka. Angliára ma nagyobb katonai k­ötelezettségek hárulnak, mint bármikor a történelem folyam­mán. Valamennyi európai nemzet, a legyőzöttek kivételével, visszatért az általános hadkötele­­zettséghez és óriási hadseregeket tart. Angliá­ban csak nagyon erős territoriális hadsereg te­hetné feleslegessé az általános hadkötelezettség újbóli bevezetését.­­ (Az idei kisgazda-távlovaglás.) A Ma­gyar Gazdák Országos Lovasegyesülete az im­már hagyományossá vált vitéz nagybányai Horthy István tesgazda- és lovaslevente- távlo­vaglást ez idén is megtartja éspedig május 25-étől június hó 10-éig terjedő időben. A me­netvonal a következő: Budapest, Csepel, Laki­hegy, Tököl, Szigetújfalu, Ráckeve, Dömsöd, Dab, Tas, Szalkszentmárton, Dunavecse, Apos­­tag, Solt, Dunaföldvár, Tápé, Na­gy­dörög, Tolna, Szekszárd, Őcsény, Báttaszék, Baja, Csá­­voly, Felsőszentiván, Jánoshalma, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd. A múlt években résztvett külföldi előkelőségek megismerték a magyart ott­honában, a hercegi háztartástól le az egyszerű kisgazdaháztartásig. Ebből a közvetlen érintke­zésből a külföldiek megismerték a magyar nép lelkét és elvitték jóhírét a külföldi előkelő társa­ságokba is. Gazdasági téren a tavalyi távlovag­lás hozta meg az első anyagi eredményt, ameny­­nyiben a hollandok huszonöt lovat, néhány száz vagon rozst és zabot és néhányezer liter bort vit­tek ki magukkal. Az egyesület nem akarja anya­gilag megterhelni az egyes szállásnyújtó közsé­geket és minden külföldi és magyar úrlovas után napi három pengőt, kisgazda és lovaslevente után napi másfél pengőt, ló után pedig nyolcvan fülért térít meg az ellátásért. Az egyesület arra kéri a távlovaglás során érintett városok és községek vezetőit, hogy a látnivalókat úgy válo­gassák össze és csoportosítsák, hogy a külföl­diek mindent láthassanak, aminek valamelyes magyar vonatkozása van. — (Ha fáj a feje és szédül,­ ha teltséget, ■bólizgallmia­t, gyomorégést, mellszorulást, vagy szívdobogást érez, igyák minél előbb valódi Fe­renc Jóssef-keserűvizet. — (Per az Atlantika igazgatósági tagjai el­len­.) Werner Móric magántisztviselő 6300 P erejéig polgári pert indított az Athmtilea Tröszt volt igazgatósági tagjai, Pálinty Jenő vezér­­igazgató, Katona Béla, Radnay Béla és Lukács György dr. ellen. Keresete szerint az Atlantika többévi szolgálat után elbocsátotta szolgálatá­ból, de nem folyósította végkielégítését. A mun­kaügyi bíróság 6000 pengőt ítélt meg, ebből azonban csak ötszázat kapott meg és így még 5500 pengő járandósága van. Az azóta felmerült költségek és kamatok hozzá­számításával most már 6300 pengőt igényel, s nem a vállalattól, hanem az igazgatóság volt tagjaitól. Szerinte ugyanis az igazgatóság tagjai felelősek a tarto­zásért, mert különböző mulasztások történtek a részvénytársaság életében és ezek miatt nem jut­hatott még máig sem járandóságaihoz. Állításai­nak igazolására hivatkozott a Pénzintézeti Köz­pont által lefolytatott vizsgálat adataira is és kérte ezeknek az iratoknak a beszerzését. A Pénzintézeti Központ azonban közölte, hogy ezek az iratok nemcsak a pénzintézetek, de a pénz­ügyminisztérium szempontjából is hivatalos tit­kokat tartalmaznak és ezért azokat nem adhatja ki. A mai folytatólagos tárgyaláson Werner több tanúra hivatkozott, akiknek megidézését a törvényszék elmondezta.­­ (Marinetti előadása Budapesten.) Mari­­netti, a neves olasz költő, az olasz tudományos akadémia tagja, az Önálló Hivatásban Dolgozó Nők Egyesületeinek Szövetsége meghívására 25-én, félnyolc órai kezdettel a Horánszky­ utca 16. számú klubhelyiségben előadást tart a mai olasz irodalomról és irodalmi szövetségekről, francia és­ olasz nyelven.­­ (Jubileum a tamnisaszövetségben.) Hét­főn tisztújító közgyűlés keretében ünnepelte a MOLSz Rajcovszky Istvánt elnökségének tize­dik évfordulója alkalmából. Kertész János mon­dott üdvözlőbeszédet. Ezután Kehb­ling Bélának­­huszonötéves versenyzési jubileuma alkalmából, a szövetség aranyplakettjét és az örökös baj­noki címet, Gabroietz Emilnek és Jankó Jó­zsefnek pedig sportteljesítményeiért, illetőleg példás adminisztratív tevékenységéért a szövet­ség aranyjelvényét nyújtották át. A közgyű­lést ünnepi vacsora követte, amelynek során Eckhardt Tibor üdvözlőbeszéd keretében átnyúj­totta Rakovszky Istvánnak a szövetség arany­gyűrűjét, ezután Prém Lóránt, Somssich Gyula gróf és az egyesületek köszöntötték fel az ün­nepeltet. A tisztújítás során Rakovszky még két évig elnök maradt, ügyvezető­ elnök Ker­tész János, alelnökök Gallmer Ferenc,dr., Kehr­­ling Béla, Pick Jenő, vitéz Szánthó László­­lettek.­­ (Jószágigazgatói cím.) A kormányzó a földmívelésügyi miniszter előterjesztésére az ál­lami mezőgazdasági birtokok gazdasági tisztvise­lőinek létszámában Vattay Dezső magyar királyi gazdasági tanácsos, jószág­felügyelőnek a magyar királyi jószágigazgatói címet adományozta.­­ (Oltay Guido galamblövő-bajnok hirtelen meghalt Rómában.) Oltay Guido, az európai hírű magyar galamblövő-bajnok ma hirtelen meghalt Rómában. A gyászesetről Strassbur­­ger István galamblövő világbajnok értesítette táviratban Oltay családját. A szomorú hír­adás szerint Oltay Rómában rosszul lett, be­szállították az Umberto-klinikára, s ott el­hunyt. Oltay Guido, mint alsómándi nagybir­tokos élénk szerepet vitt Zala vármegye köz­­gazdasági, politikai és megyei életében.­­ (A Magyar Nemzetpolitikai Társaság) most tartotta évi közgyűlését, amelyen megjelent a Társaság volt elnöke, Antal István dr. minisz­teri tanácsos, sajtófőnök is. Acsay Tihamér dr. elnöki megnyitója után a közgyűlés köszönetet mondott a lelépő Máté Imre dr. és Radnai Endre dr. alelnököknek, valamint Tóth Lajos főtitkár­nak, és a részleges tisztújítás során megejtett sza­vazással megválasztotta helyükre alelnökké Máthé Elek dr. teológiai magántanárt, továbbá Antal Dezső műépítészt, főtitkárrá pedig Csep­­regi Horváth János dr.-t. A közgyűlést követő vacsorán Mikecz Ödön dr. főispán, az egyesület volt elnöke, mondott beszédet. — (A Mérnöki Kamara­ április 11-én, délután 5 órakor tartja a határozatképtelenség miatt elna­polt közgyűlését a Pesti Vigadó nagytermében. — (A csepeli cirkusz leopárdja halálra marcangolt egy kisfiút.) A Csepelen szomba­ton letelepedett Zoo-cirkuszban vasárnap dé­l­előtt Sípos Szabó Ferenc kilenc éves fiú olyan közel ment a leopárd ketrecéhez, hogy az a rá­cson keresztül elkapta és bal karjáról a húst csontig letépte, fejéről a bőrt leszedte, s a nyakán felszakította az ereket. A csepeli men­tők a fiút haldokolva szállították a Szent Ist­­ván-kórházba. A rendőrség vizsgálatot indí­tott az ügyben.­­ Elrontott gyomor, bélzavarok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlok­­fájás, láz, székszorulás, hányás vagy has­menés eseteinél már egy pohár természe­tes „Ferenc József keserűvíz gyorsan biztosan és kellemesen hat. A gyakor­lati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József víz használata a sok evés és ivás káros következményeinél igazi jó­téteménynek bizonyul. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériák­ban és fűszerüzletekben kapható. Önkéntes segédtestületet állítanak fel Ausztriában az állam biztonságára BÉCS, ápr. 10. A mai minisztertanács egész sor határozatot hozott. Ezek közül a legfontosabb egy önkor­­hozott. Ezek közül a legfontosabb egy önkén­tes segédtestület felállítása, hogy az állam és a lakosság biztonságát minden körülmények kö­zött biztosítsák. E segédtestületet a rendelke­zésre álló alkalmas önvédelmi szövetségekből állítják össze. Kiképzésük a szövetségi hadse­reg kötelékében csoportonként történik. E tes­tületeket csupán szükség esetén veszik igénybe és állítják szolgálatba. A részletesebb szabály­zatot az illetékes tárcák képviseletével alakuló miniszteri bizottság állapíja meg. Alkalmas önvédelmi szervezeteknek a Heimat­­scarte-szövetségeket, az úgynevezett ostmarki — a keresztényszocialista mozgalomhoz közel­álló — rohamcsapatokat és a földműves őrsé­geket tekintik. — (Sztrájk egy textilgyárban.) A Kammer Testvérek textilipari részvénytársaság Gyöm­­rői­ út 96. számú telepén sztrájkmozgalom in­dult bérkövetelés miatt. A mozgalom során hétfőn délután 230 munkásnő sztrájkba lépett. Most közbelépnek a hatóságok, hogy elsimítsák az ellentéteket.­­ (A Lipótvárosi Polgári Kaszinó közgyű­lése.) A Lipótvárosi Polgári Kaszinó vasárnap tartotta meg idei rendes közgyűlését Scheuer Ró­bert országgyűlési képviselő elnöklésével. Fényes László előterjesztette a kaszinó évi jelentését, Knttner Miklós pedig a zárszámadásokat és a költ­ségvetést. A választások után Dános Béla dr. in­dítványára a közgyűlés köszönetet szavazott az el­nöknek és a tisztikarnak eredményes munkássá­gáért.­­ (Fogászok közgyűlése.)­­A Fogorvoslásra Jogosult Államilag Vizsgázott Fogászok Országos Egyesülete vasárnap tartotta évi rendes közgyűlé­sét, amelyen ismét elnökké választották Barna Izort, aki kifejtette, hogy a jövőben is focijának tekinti a kuruzslás ellen való küzdelmet. Időjárás A Meteorológiai Intézet jelenti április 10-én este 10 órakor. Nyugat-Európában erősen me­legszik az idő, Franciaországban egyes helyeken 25 fokos volt a maximális hőmérséklet. Az Al­pok környékén esők vannak, amelyek a délutáni órákban hazánkra is átterjedtek. Az esti órákig főként a Dunántúl nyugati és északi felében vol­tak kisebb szitálások, számottevő csapadékot, 4 millimétert Sopron jelentett. Az enyhülés Nyu­gat felől nálunk is érvényesült, mert a Dunán­túl többnyire 15 fokig­­emelkedett a hőmérséklet, míg Keleten csak 12—13 fokig terjedt a nappali felmelegedés. Várható időjárás a következő 24 órára. Enyhe idő. Felhőzet- és csapadékprognózis bizonytalan, de kisebb szitáló esők­ valószínűleg sokfelé lesz­nek. Előadások A Budapesti Philologiai Társaság április 18-án délután 5 órakor felolvasó­ ülést tart, amelyen Grü­nfeld Ferenc: Hesiodos világa, Sipos Lajos, Telem­i Blanka grófnő és a francia irodalom cím­mel olvas föl. A Természettudományi Társulat növénytani szakosztálya csütörtökön délután 6 órakor (Es­­terházy­ utca 16.) ülést tart, amelyen Vajda, E. ..Képek a Dunántúl növényvilágából, címmel, ve­títettképes előadást tart. Művész és zseni. Boda István dr., a szegedi egyetem magántanára hétfőn este tanulságos és nívós előadást tartott a Magyar Írónők Köre elő­adóestéjén „Művész és zseni" címmel. HÁZASSÁG Hoffmann Elemér és Kádár Éva házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Német zsebszótárak A német szavak is latin (magyar) betűkkel szedve. SCHENK: Kézi szótárak. Ifi*, mind­két rész vászonba egybekötve . . 4.— P SCHIDLOF: Német liliput zeebszó­tár, 32', két rész egybekötve . . . 1.51 P LINGUA: Német liliput zsebszótá­­raik, 64' — Magyar-német rész, külön kötve 1.80 P — Német-magyar rész, külön kötve 1.80 P LINGUA: Részes kézi szótárak, 16* — Magyar-német rész, külön fűzve 1.50 P — Német-magyar rész, külön fűzve 1.50 P Budapesti Hirlap könyvesboltja TÚL, József-körút 1. k­i 785 millió a francia költség­­vetés deficitje PÁRIZS, ápr. 10. A képviselőház a szombat éjszakai ülésen, amely vasárnap reggel fél 6 óráig tartott, be­fejezte az állami kiadások költségvetésének vi­táját. A kiadások 50.091 milliót, a bevételek pedig 45.806 milliót tesznek ki, vagyis a kiadá­sok 4285 millióval múlják felül a bevételeket. Végeredményben a hiány 785 millió lenne. A­­mostani parlament idáig mintegy 10 milliárddal­­javította meg a költségvetést.­­ (Einstein spanyol egyetemi tanár lesz.) Madridból jelentik: A spanyol közoktatásügyi minisztérium közli, hogy Einstein tanár elfo­gadta a spanyol kormánynak ajánlatát és az egyik spanyol egyetemen, mint rendes tanár előadásokat fog tartani. Egyúttal folytatja tudományos munkáját.­­ (Iskolatársi találkozó.) Kérem volt iskola­társaimat, akik velem 1923-ban az aszódi Petőfi­­főgimnáziumban érettségit tettek, valamint azokat is, akik ezzel az évfolyammal a gimnáziumi évek során egy osztályba jártak, hogy a tízéves találkozó megbeszélése végett címüket velem közöljék. Bu­t­­­kay-Miklian Géza ev. s.­lelkész (Budapest, I., Lenfee-út 56­.­­ (Védőnők vizsgája.) Az Országos Köz­egészségügyi Intézettel kapcsolatos Állami Ápolónő- és Védőnőképző Intézet növendékei­nek első csoportja az elmúlt napokban tette le­­a képesítő vizsgát. A számszerűtt 37 végzett növendék az oklevelét vasárnap kapta kézhez. Az ez alkalommal tartott ünnepélyen az inté­zeti igazgató megnyitó szavai után Grosch Ká­roly dr. miniszteri tanácsos adta át a növendé­keknek az állami ápolónő­ és védőnői oklevelét. A Rockefeller Alapítvány segítségével alapított iskola növendékei főleg falvakban fognak védő­női szolgálatot teljesíteni. Az alapítvány, az állam, a törvényhatóságok és községek segítsé­gével az összes növendékeket sikerült már most munkáb­a álltani. "

Next