Budapesti Hírlap, 1934. január (54. évfolyam, 1-24. szám)
1934-01-03 / 1. szám
Mindennap képes mellészlet mm 10 FILLÉR Budapesti Hírlap Budapest, 1934. Szerda, Január 3 Főszerkesztő: CSAJTHAY FERENC LIV. évfolyam 1. szám Megjelenik mindennap hétfő kivételével. Előfizetési árak: egy hóra 2 pengő 50 fillér, negyed* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vil. ker., József-körút 5. Telefonszám : 44-4-04-től évre 7 pengő 50 fillér. A külföldön ezeknek az összegeknek a kétszerese az előfizetési díj. 44.4.09-ig — Levélcím: Budapest 4. Postafiók 55. — Kiadja a Budapesti Hírlap R.-T. HOL A HIBA? Tyler jelentése olyan forrás, amelyből mindenki szívesen merít. Különösen olyankor, amikor a saját állásfoglalásának megerősítésére keres nyomósabb érveket. Ennek azonban az a következése, hogy aki csak ilyen személgetés szerint keletkezett összeállításból ismerkedik meg a népszövetségi megbízott jelentésével, az nem tud tiszta és tárgyilagos képet alkotni felőle. Pedig erre van szükségünk, amikor tájékozódni akarunk arról, vájjon jó irányban haladunk-e vagy sem? Pontosabban: helyes-e annak az állampénzügyi és gazdaságpolitikának az alapvetése, amelyet követünk? Aki a legújabb jelentését részletesen tanulmányozza, megállapíthatja, hogy hangja a korábbiakhoz képest jóval bizakodóbb. Nemcsak akkor, amikor az állampénzügyi helyzetet elemzi, hanem akkor is, amikor a gazdasági életen a konjunktúra hullámvonalának irányát igyekszik kitapintani. Szó szerint mondja, hogy az állampénzügyi egyensúly megteremtése érdekében határozott erőfeszítés történt és esztendők óta először igazolja a tényleges eredmény a költségvetési előirányzatot. Az út, amelyre léptünk, tehát jó és járható. Persze még van tennivaló. Abból ugyanis, hogy a jelentés szerint az állami kiadások színvonala még mindig túl magas az ország teljesítőképességéhez képest csak ezt a következtetést lehet levonni nem pedig-azt mintha hibás volna a pénzügyi politika. Van még tennivalónk, hogyne, ezt magunk is tudjuk. Az országépítés feladatai nem lehetnek körülhatároltak. Ez állandó és folyamatos munka. Minden időpontnak megvannak a pillanatnyi viszonyokhoz simuló tennivalói. A lényeg az, hogy az építés alapvető elgondolása helyes legyen. Erről pedig megnyugtat a szakértői jelentés. Ha a jelentésnek a gazdasági helyzetről szóló részében elmélyedünk, itt összefoglalva találjuk mindazokat a jelenségeket, amelyek a jövőre nézve biztatóak. Bővülnek a forgalom keretei, szaporodik a kereskedelembe kerülő áruk mennyisége, a termelés élénkülését mutatja az ipari index, a külkereskedelem volumenje is nagyobb és a sietésképtelenségi válság is enyhül. Vegyük figyelembe, hogy az ilyen szakértői jelentés milyen óvatos és megfontolt, különösen akkor, amikor nem tények felsorakoztatásáról hanem azokból a jövőre szóló következtetések levonásáról tehát bizonyos fokig jóslásról van szó. Ennek a számbavételével értékeljük azután azt a megállapítását, amely szerint „bár a meglevő jelek nem mutatják a gazdasági helyzet alapjainak kimondott javulását, mégis arra vallanak, hogy a gazdasági helyzet már nem romlik annyira szemmel láthatón, mint az elmúlt években.41 Szóval a válság további kimélyülése megállott s biztató jelek is mutatkoznak. E megnyugtató megállapítások mellettcsak részletkérdés a kereskedelmi mérlegnek a devizagazdálkodás eredményével való szembeállítása és annak az aggodalomnak kifejezése, hogy aligha olyan aktív a külkereskedelmi mérlegünk, mint amilyennek a statisztika tükre mutatja. Minden nagyobbszabású statisztikai feldolgozásnak vannak bizonyos hibaforrásai. Ezeket teljesen kiküszöbölni lehetetlenség. De ha ezeket számbavesszük is, az eredmény nem fogja megváltoztatni a tényt, hogy külkereskedelmi forgalmunk erősen aktívvá vált. Itt nemdöntő szempont, hogy a kiviteli tevékenység külforgalmi mérlege nem fedi a kiviteli útján, szerzett szabaddevizák mérlegének fedatait. Számunkra ugyanis az a lényeg, hogy tudjunk exportálni és ennek a segítségével elhelyezhessük feleslegeinket, mert ezzel nemcsak a belföldi piacot tehermentesítjük s juttatjuk pénzhez a termelőt, hanem törleszthetjük külföldi tartozásainkat és javíthatjuk fizető mérlegünket. Az export pedig tényleg megtörtént. A statisztikában kimutatott mennyiségek valóban kimentek, legfeljebb arról lehet szó, hogy a kivitel pénzügyi szaldója nem pontos. De itt is számbajön, hogy a növekvő pengő elleni kivitellel járó áldozatot nem mi viseljük. Egyébként pedig, hogy a külforgalom mérlege nem vág pontosan a deviza, főként pedig a szabaddevizák mérlegével, annak rajtunk kívüli okai vannak. Ezekre az okokra pedig éppen a jelentés mutat rá, amikor nagy részletességgel foglalkozik a klíringmegállapodások és a kompenzációs üzletek, valamint a pengő elleni export eredményeivel. Ezek mind a kötött gazdálkodás velejárói. Nehézségek, amelyeket vállalni kell, hogy nagyobb bajoknak és megrázkódtatásoknak elejét vegyük. A végső mérleget kell mindig nézni. Ez pedig egészen pontos és azt mutatja, hogy sikerült pénzünk vásárlóerejét megóvni, a gazdasági számításnak szilárd alapot adni és a gazdasági élet folyamatosságát minden nagyobb megrázkódtatástól megóvni. A külkereskedelmi mérlegnek a devizamérleggel összefüggésben mutatkozó elhajlása tehát részletkérdés. Mert nem ezen fordul meg a probléma lényege, hanem azon, hogy olyan feltételei legyenek gazdasági munkánknak, amelynek nyomán megfelelő külkereskedelmi mérlegre és ezzel párhuzamosan a szükségszerű általános gazdasági javulásra is számíthatunk. Olyan javulásra, amely áthidalhatná azt a különbséget is, ami egyelőre még a közterhek és a közgazdaság pillanatnyi teljesítőképessége között van. A legújabb Tyler jelentésnek egyik legnagyobb értéke éppen az, hogy nagyon pontosan és nagyon világosan feltárja gazdasági válságunknak itt rejtőző legmélyebb rugóját. Azt a rugót, aminek eltávolításától várhatjuk helyzetünk lényeges javulását. A jelentés ugyanis a gazdasági, külkereskedelmi és devizaadatok alapos elemzése után ezeket mondja: „ mind nehezebbé válik, hogy Magyarország áruit a külföldön nyereséggel adhassa el, mivel az ország régi piacai nagyrészt elzárkóztak. Magyarország kénytelen távolabbi piacokat keresni és hogy jó külföldi devizákat szerezhessen, kénytelen áruit ezeken a távoli piacokon olyan árakon eladni, amelyek valójában nem nyereségesek“. Szóval, ha a gazdasági helyzet mérlege nem kedvezőbb, mint amilyen, az nem a követett gazdaságpolitikának a rovására írandó. Mi a viszonyok kényszerűsége folytán csak ott és úgy értékesíthetünk, ahol és ahogyan lehet. Ezeket a feltételeket saját erőnkből megjavítani nem tudjuk. Hiszen minden alkalommal példát adtunk arra, hogy a legnagyobb készséggel és komoly áldozatok árán is készek vagyunk olyan nemzetközi kereskedelempolitikai megállapodásokat létesíteni, amelyek külföldi áruforgalmunk lebonyolítását természetes piacaink irányában elősegítik. Tylernek ezek a nagyon fontos megállapításai a Népszövetség elé kerülnek s nemcsak itthon, hanem ott is megállapíthatják, hogy nem nálunk a hiba. Valóban felbecsülhetetlen szolgálatot tett számunkra.Tyler, amikor az igazságot, ami a mi igazságunk is, ilyen leplezetlenül és szabatosan,feltárta. A népszövetségi alapokmány elválasztandó a békeszerződésektől A szerződések örökös változásoknak vannak kitéve RÓMA, jan. 2. Virginio Gauda főszerkesztő a „Giornale d'Italia" vezércikkében foglalkozik Sir John Simon angol külügyminiszter római látogatásával. A cikk megállapítja, hogy az európai helyzet ma valóban nagyon nehéz. Az európai ellentétek középpontjában ma is a francia-német ellentét áll és ehhez kapcsolódik a többi nehézség. Minthogy Mussolini minden nagyobb kérdésben tudott kivezető utat találni, bizonyos, hogy Sir John Simonnal való találkozása során is megfelelő megoldást tud javasolni. Mind a két nemzetnek állandó jellegű politikai iránya van és ezért képes a cselekvésre. Az a két kérdés, amely az államférfiak között szóba fog kerülni, a fegyverkezések revíziója és a Nemzetek Szövetségének reformja lesz. A fegyverkezések kérdésének központjában a német-francia ellentét áll és ennek az ellentétnek megoldására három út van: a kiegyezés, a szabad cselevés az azonnali fegyverkezésre, végül pedig Franciaország és a kisantant részéről sokat emlegetett preventív háború Németország ellen, a versaillesi szerződés megsértése miatt. A preventív háború gondolatát minden további nélkül elvethetjük, — írja Gayda. — Ezzel szemben máris megtörtént a fegyverkezéshez való folyamodás. A cikk ezután ismerteti Németország legutóbbi követeléseit Franciaországgal szemben és utal Francois Poncet berlini francia nagykövet jegyzékére, amelyet a nagykövet tegnap nyújtott át Hitler birodalmi kancellárnak. Ezt a jegyzéket még nem ismerjük pontosan, — folytatja Gauda, — de valószínű, hogy a franciák abban visszautasítanak minden azonnali német fegyverkezést s némi változtatással megújítják azokat a javaslatokat, amelyeket Sir John S. A ÁTNYÚJTOTTÁK Berlinben a francia válaszjegyzéket Az angol kormány az emlékirat szövegének megváltoztatására akarta rábírni a franciákat — Paul Boncour sietve kitért az angol kérés elől — Sir John Simon Rómában BERLIN, jan. 2. Hitler birodalmi kancellár és Neurath báró birodalmi külügyminiszter, akik az újévi ünnepségekkel kapcsolatosan Berlinben tartózkodtak, hétfőn délután öt órakor fogadták Francois Poncet francia nagykövetet. A nagykövet közlései a leszerelési kérdésre vonatkoztak, amelyről a nagykövet egy emlékiratot is átnyújtott. Ez az emlékirat tartalmazza szóbeli közléseinek lényegesebb pontjait. A jegyzék átadásának kulisszatitkai PÁRIZS, jan. 2. A francia fővárosban a szenzáció erejével hatott a hír, hogy Francois Poncet csaknem azonnal Berlinbe való megérkezése után már át is nyújtotta a francia kormány ,fiádé memoiréját Hitlernek. Eredetileg ugyanis úgy volt, hogy csak 3-án, vagy 4-én jelenik meg a nagykövet a kancellárnál. A gyors fordulat „kulisszatitkairól" érdekes részleteket közölnek a páriisi lapok. Azt írják ugyanis, hogy Francois Poncet azért sietett annyira a jegyzék átadásával, hogy a francia kormány idejében kivonhassa magát az angol nyomás alól. Londonban ugyanis azt a kívánságot fejezték ki, hogy várjanak még néhány napot a francia emlékirat átadásával és adjanak alkalmat a berlini angol nagykövetnek arra, hogy még a jegyzék átadása előtt tanácskozhassanak Hitler kancellárral és eloszlathasson néhány nehézséget, amely megakadályozhatja a német-francia eszmecserét. Az angol kormány állítólag abban az irányban is lépéseket tett, hogy a francia kormány módosítsa az emlékirat szövegét. Párizsban attól is tartottak, hogy Londonon kívül Rómában is vita tárgyává találják tenni a jegyzék tartalmát és ezért — egyes lapok értesülése szerint — Paul Boncour szombaton este telefonon utasította Francois Poncet nagykövetet, hogy a jegyzéket haladéktalanul adja át. Mit tartalmaz a francia jegyzék PÁRIZS, jan. 2. Azt a francia jegyzéket, amelyet a Német birodalom felfegyverkezését követelő, német kormányforrásból származó okmányra adott válaszképpen a berlini francia nagykövet tegnap Hitler kancellárnak és Neurath külügyminiszternek átnyújtott, közölték a londoni és a római kormánnyal is. Ezt a jegyzéket, amelynek anyagát a minisztertanács állapította meg és gondosan a külügyi szolgálat szövegezte meg, szombat reggel küldték el végleges alakjában François-Poncet André nagykövetnek. Ezek után, amikor ennek a napnak késő délutánján egy hatalom, amely ebben a kérdésben sok habozást tanúsított és hagyományainál fogva a közvetítő megoldás felé hajlik, képviselője útján a külügyminisztériumnak a szöveg bizonyos módosítását és talán a magatartás némi enyhítését ajánlotta figyelmébe, a külügyminisztériumnak nem volt módjában e kívánság előtt meghajolni. Ebben a jegyzékben a francia kormány nemutasítja vissza a berlini kormánnyal való minden közvetlen eszmecserét, de azon a nézeten van, hogy a tárgyalásoknak nem a német birodalom újrafelfegyverkezésére, hanem az általános leszerelésre kell irányulniok. Ezeknek tekintetbevételével és ilyen feltételekkel a francia kormány hajlandó rálépni erre az útra. Udvarias elutasítás BERLIN, jan. 2. Úgy a német, mint a külföldi lapok általában azt jelentik, hogy a francia kormány válasza a leszerelés és katonai egyenjogúság kérdésében előterjesztett német javaslatokra udvarias elutasítás, amely azonban mutatja azt a mély szakadékot, amely a két kérdésben a német és a francia álláspont között fennáll. Az egyedüli megnyugtató körülmény, hogy a francia válasz nyitva hagyja az ajtót a további tanácskozások lehetősége előtt. A kilátások azonban e tekintetben nem nevezhetők túlságosan reményteljeseknek. A német külügyminisztériumban ezidőszerint folyik a francia emlékirat tanulmányozása. Minthogy január 5. és 7-ike között nemzeti szocialista vezetőségi tanácskozás lesz Obersalzbergben, a Hitler elnökletével folyó érdemi tanácskozásokra, a német—francia tárgyalások továbbfolytatásáról január 8-ika előtt aligha nyílik lehetőség. Addig a diplomáciai tárgyalások súlypontja áttevődik Rómába, ahol megkezdődik Mussolini és Sir John Simon angol külügyminiszter nagyfontosságú eszmecseréje.