Budapesti Hírlap, 1936. április (56. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-01 / 76. szám
Katonai kérdések az angol alsóházban LONDON, márc. 31. Az alsóházban a katonai természetű kérdések özönét intézték a kormányhoz. Többek közt Shinwell képviselő kérdezte a hadügyminisztert, várjon az angol hadsereg szabványos gázvédelmi eszköze-e még mindig az „I. W.” jelzésű mozgósítási kosár és védelmet nyújt-e ez a legközelebbi háborúban használandó legújabb európai és japán gázok ellen. Duff Cooper hadügyminiszter: A mozgósítási gázvédelmi eszközöket állandóan javítjuk és reméljük, hogy a mostani elegendő védelmet ad a valószínűleg használandó gázok ellen. Lansbury: Vájjon biztos-e, hogy újabb háború esetén mind az angol, mind a többi kormány légi és gáztámadási fegyvereket is használ majd? Duff Cooper: Ez nem szükségképpen biztos, de védekeznünk kell minden lehetőség ellen. Kirkwood képviselő: Vájjon a fejősteheneket és tojás tyúkokat is gázálarcokkal látjuk-e el? (Harsogó derültség. Rendre, rendre. A speaker közbeszól.) Ezeket a derék állatokat is meg kell védeni, mert honnan veszünk nélkülük tejet és tojást? .(Újabb tiltakozó felkiáltások, mire a speaker megvonja a szót Kirkwood képviselőtől.) Donner, Lennox-Boyd és Castland képviselő kérdezte a miniszterelnököt, foglalkozott-e a birodalmi véderőtanács az angliai gabonaraktárak kibővítésével ésgyalja-e a Ház rövidesen ezt a nagyatosságú honvédelmi kérdést ? Baldwin miniszterelnök: Ezt az ügyet MA Anyánk tyúkja Írta: NAGY LAJOS Egy délelőtt falusi rokonunk állított be hozzánk és ajándékba hozott egy tyúkot. Anyánk aznap éppen tyúklevest akart főzni s a tyúkot e célra már reggel megvette. Az ebédre szánt tyúk átvágott nyakkal, megkopasztva ott hevert a konyhaasztalon. Julis éppen a felbontásra készült. Mivel nem volt valószínű, hogy két nap egymásután tyúkot eszünk, az ajándék tyúk két-háromnapi haladékot kapott. Mindjárt ki is oldozták a lábán levő madzagot s szabadon eresztették, persze csak a konyhában. Hadd éljen s a következő tyúkleveshez legyen friss a húsa. Julis nem bánta a dolgot. Majd elbarátkozik a tyúkkal s lesz a közelében valami, vagy valaki, aki a szülőfalujára, a falujabeli életére emlékezteti, itt a városi riged kőházban. Hogy a tyúk örült-e, ez nem tudható, mert nem sejtette, mily sorstól szabadult meg, ha rövid időre is. Anyánk közönyös volt az esethez s a tyúkhoz. Csak arra kell vigyázni, — rendelkezett — hogy a szobákba be ne menjen s ott ne legyen vele baj. A tyúk, még mindig dermedt lábaival, nehézkesen lépegetett a konyhakövön. Mi figyeltük a tyúkot, a tyúk figyelt bennünket. Csavargatta a nyakát s hol a jobb, hol a bal szemével bámult bennünket. Mosolyogtunk rajta. Erre ő, látván sikerét, nyomban megkezdte tüzetesebb szórakoztatásunkat. Csőrével oda-oda vágott a konyha kövéhez, mintha annak fekete s rozsdavörös kis foltjait szemnek, magnak nézte volna. S amikor csőre üresen koppant, fölemelte fejét, ránk nézett s csodálkozott. Jót nevettünk rajta, ezzel ő megelégedett s nyugodtan kezdett föl-alá sétálni. Anyánk, aki különben szomorkás asszony, szintén mosolygott, a tyúkot kedvesnek találta s mindjárt nevet is adott neki, elnevezte Csiburnak. Csibur sétált, kotyogott, nézelődött, kutatott, majd kenyérmorzsát evett és nyert ügye volt. Elérkezett a nálunk való vendégségének harmadik, negyedik, majd ötödik napja és sem anyánk Julisnak, sem Julis anyánknak nem tett javaslatot Csibur levágására. Csibur heteken, hónapokon keresztül élt, áttelelt nálunk s a tyúkmadárról való ismereketeinket jelentékenyen szaporította. Csibur fő élettevékenysége az evés volt. Ezen felül járt-kelt, kotyogott, hízelkedett nekünk és tanulmányozott bennünket. Aki őt szerette, azt ő viszontszerette, mégpedig egész pontosan kimérve, a szeretet foka szerint. Enni természetesen azt evett, amit kapott. Mivel kísérleteztünk vele s mindent adtunk neki, tehát mindent evett. Éppen csak hogy levessel nem kínáltuk meg soha, erről megfeledkeztünk. Evett kenyeret, főzeléket, főtt tésztát, süteményt, mazsolás kalácsot, húst. A palacsintát nagyon szerette, üresen is, de lekvárral is. Még azt is megállapítottuk, hogy lekvárral szereti jobban. Egyszerű kísérlettel, vegyesen dobáltunk neki kis darabokat egyikből is, másikból is. Ugyanazt szerette, amit mi szerettünk, még finom és kevésbé finom közt is különbséget tudott tenni. Volt azonban valami eltérés is az ő ízlése és a mienk közt. Erre akkor jöttünk rá, amikor... hogyan is mondjam el, rákenem a szomszédunkra, igen, a szomszédunk nem elég tiszta s csakis tőle, az ő lakásából szemtelenkedett be hozzánk egy de csak egyetlenegy izé, mi is a neve, konyhasváb. A rút szerzet példátlan vakmerőséggel a szemünk láttára indult el, valahonnan a küszöb alól, sétafikálni. De csak éppen hogy elindult, a séta folytatásáról már nem lehetett szó, mert Csibur úgy vetette rá magát, mint nőstény oroszlán a gazellára. A féreg volt és már nem létezett. Mi dermedten s kissé kiábrándultan láttuk a jelenetet, egymásra bámultunk, Csibur pedig ez alkalommal határozottan lenéző tekintettel mért végig bennünket. Anyánk a rémtett után két napig nem szerette Csiburt, de azután elfeledkezett „ízléstelenségéről” s újra kegyeibe fogadta. Csibur értett a zenéhez is. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy zongorázni tudott, hanem csak azt, hogy volt valami hallása. Én akkoriban énekelni tanultam s amikor szobámban föl-alá járva gyakorlatoztam, vagy valami dalra gyújtottam, Csibur rögtön felütötte a fejét, minden más tevékenységét abbahagyva figyelni kezdett, majd fölugrott a Julis kis zsámolyára, a nyakát nyújtogatta, a fejét félrecsapta s ő is rázendített valami különös, rekedt, el-elakadó kárálásra. Kárált, énekelni nem tudott, az én hangom az övénél mindenesetre szebb volt. Csibur barátkor itt, velünk. Beátereszkedett a szobába is. Jött utánunk, figyelte tevékenykedésünket, leste minden mozdulatunkat és szerette, ha a nyakát, hátát megsimogattuk, s a simogató kéz alá úgy tartotta magát, mint a macska. Ebédelésének rendjét úgy állapítottuk meg, hogy velünk együtt ehetett. Mi az asztalnál ültünk , pedig a lábainknál állt és izgatottan várta, mit vetünk neki. Pompásan élt Csibur, jobban mint mi. Úgy látszik azonban, hogy minden boldogság fölkelti mások irigységét. Csiburnak is támadtak ellenségei. Jóllehet Csibur át nem lépte kifelé a küszöbünket, annál inkább nem, mert késő ősszel kaptuk s még csak áttelelt nálunk, a szomszédok tudomást szereztek létezéséről. De nem csak a szomszédok, hanem a házmester is. A házmester feljött hozzánk, beszélt az anyánkkal s akadékoskodó modorban, mint aki a lakó egy nagy bűnét fedezte fel, közölte, hogy tyúkot tartani a lakásban nem szabad. Anyánk meghallgatta a házmestert és egy szót sem felelt neki. De amikor délben elmondta nekünk az esetet, szorongva nézett az asztal körül ágáló Csiburra s ezt mondta a házmesterről: — Milyen gonosz ember! Olyan a tekintete, mint egy gyilkosé. Mint egy gyilkosé. Ez baj, Csiburra nézve. De Csibur a közeli kivégzést megint csak megúszta. Mert már áprilisban jártunk, kisütött a nap, meleg lett s elhatároztuk, hogy kimegyünk gödi kis nyaraló házunkba. Két nap múlva kimentünk s kivittük magunkkal Csiburt is. A gödi ház kertjében aztán még pazarabbul élhetett Csibur. Bogarakat talált, új élettevékenységet fejthetett ki, mert ott már eredménnyel kapargálhatott is, barátot is lelt a szomszédék kakasában. El is parlagiasodott s számos szórakozása közben az irántunk való barátsága csökkent. Azért továbbra is a család kedvence maradt. ősszel elérkezett a városba való visszatérés ideje. Csiburt azonban nem vihetjük magunkkal, — állapítottuk meg. Mi történjen hát vele ? Olyan tanácskozást tartottunk róla, mintha mi lettünk volna a népszövetség valamely szakbizottságának egyik albizottsága s arról tárgyaltunk volna, hogy legközelebb mikor ülünk össze egy folytatólagos ülés idejének a megbeszélése céljából. Mi legyen Csibuxról? Ajándékozzuk el, — indítványozta az öcsém, aki nyíl-* ván kedvét lelte abban, ha leszavazzák. — Akkor már inkább eladom, — jelentette ki anyánk. — Aki megveszi, az úgyis levágja. Akkor már inkább vágjuk le mi. — Én le nem vágom semmi áron — tiltakozott Julis. —Én még kevésbé vágom le — mondta anyánk. Mi meg, én és az öcsém, férfiak vagyunk és semmiféle tyúkot le nem vágunk, de még kakast se. A levágás nálunk, ha ilyesmivel foglalkoznánk, az oroszlánnál kezdődne. Nevetséges. Beteges „szentimentalizmus”. Majd levágja a szomszédasszonyt vagy az ő Zsuzsija. — Csakhogy én nem is eszek belőle — sóhajtotta anyánk. — De ha már valaki levágta, nem mindegy az, hogy mi esszük-e meg, vagy más? És nem mindegy az, ha nem Csiburból eszünk, hanem a Bimbóból, aki tegnap még kisborjú volt s másoknak ugyanúgy személyes ismerőse, barátja, mint nekünk a Csibur? Önmagunkkal vitatkoztunk, csúfoltuk egymást, amikor egyszer csak éktelen, riadt kotkodácsolást hallottunk kintről. A szomszédoknál kergettek egy tyúkot s egyketőre el is fogták. — Cseréljük ki Csiburral! — ez az ötletünk támadt. Félóra múlva már levesnek való egy-egy tyúk hevert mindkét szomszédos villalakás konyhaasztalán. A szomszédékén a Csibur, a mienken meg valami más, nem is tudtuk, milyen néven tisztelhetnénk. Szótlanul, de jó étvággyal kanalaztuk délben a tyúklevest és ettük utánna a finom, puhára főtt combot, mellett egyéb részeket. Mindenesetre jól megebédeltünk. Anyánk kissé szomorkás volt, mint mindig. Két nap múlva beköltöztünk a városba. A Csiburt nem emlegettük, anyánk is hallgatott róla, de a „gyilkostekintetű” házmesternek nem fogadta a köszönését s azóta sem fogadja. Csibur emlékének mindössze ez az egy megjegyzése szólt, hónapok múlva: — Úgy utálom ezt a házmestert, hogy rá sem tudok nézni. Ha nem volna olyan nehéz és költséges a költözködés, fölmondanám ezt a lakást, csak hogy sohat lássam. 2 B. H. Az angol minisztertanács szerdán dönt a vezérkari megbeszélések időpontjáról LONDON, márc. 31. A szerdai minisztertanács hír szerint megállapítja a vezérkari megbeszélések megkezdésének időpontját. Az a tény, hogy a kormány a vezérkarok tanácskozása kérdésében állást foglalt, tájékozott körök szerint annak jele, hogy ha voltak is a kormány kebelében ellentétek, ezek eliimultak." Arra nézve, hogy e tanácskozások meglegyenek, teljes az összhang, ugyanúgy abban is, hogy Anglia politikai kötelezettséget nem vállalhat és hogy a tanácskozásokon az egyes országok belső honvédelmi kérdései nem kerülnek szőnyegre, állandóan tanulmányozzuk. Tudomásom szerint nemrégiben új gabonaraktárak építését határozták el. Donner képviselő: Most, amidőn Európa békéje olyan bizonytalan, alig tíz napra elegendő gabonakészletünk van csak, ígérje meg a miniszterelnök, hogy haladéktalanul növeli tárolt gabonakészletünket. Baldwin miniszterelnök: A ház rövidesen tárgyal erről a kérdésről. Mander képviselő kérdezte a külügyminisztert, hogy megindultak-e a vezérkari megbeszélések Anglia, Franciaország és Belgium között és siettetni fogja-e a kormány azokat, hogy kimutassa azt a szándékát, hogy Locarnónak érvényt akar szerezni. Cranborne: Válaszom az első kérdésre nem. Megnyugtathatom a képviselő urat, a kormány megtesz minden szükséges lépést az általa kívánt cél elérésére. Landys: Megígéri-e az államtitkár úr, hogy ezek a megbeszélések addig nem indulnak meg, amíg a német kormány nem utasítja vissza javaslatainkat. Cranborne nem felelt. Véget ért a helyszíni közigazgatási vizsgálat Szolnokon Illetékes hely a 8 Órai Újság valótlan híreszteléseiről A Magyar Távirati Iroda jelenti: A 8 Órai Újság április elsejei számában „Váratlan fordulat a szolnoki botrányban” főcím alatt megjelent sajtóközleményre illetékes helyen a következő nyilatkozatot tették: — Téves és helyt nem álló az említett cikknek az a beállítása, mintha■ a szolnoki vizsgálat váratlan fordulat következtében ért volna véget és hirtelen hívták volna vissza az ott működött miniszteri vizsgálóbizottságot. Ezzel szemben a való tényállás az, hogy a közigazgatási helyszíni vizsgálat, amely alapos és lelkiismeretes munkával nem egy visszaélésre derített fényt, olyan stádiumba jutott, hogy a bizottságnak további helyszíni működése szükségtelenné vált. A bizottság visszatérése tehát nem váratlanul történt hirtelen elhatározás alapján, hanem a vizsgálat menetének természetszerű következménye volt. Ennek bekövetkezése egyébként már hetekkel ezelőtt előrelátható volt, amikor is a belügyminiszter a vizsgálóbiztos jelentése alapján akként rendelkezett, hogy a helyszíni vizsgálat március végével befejezhető. Ezt a rendelkezését a belügyminiszter még anak idején az illetékes tényezőkkel közölte is. Hauptmann utolsó órái Megtört a Lindbergh-bébi gyilkosa, akinek kivégzését szerdán hajnalra tűzték ki NEW YORK, márc. 31. A trentoni fogházban minden előkészület megtörtént Hauptmann Richard Brúnó kivégzésére. A halálraítéltet kedden reggel fürdőbe vitték, megborotválták és levágták a haját. Az utolsó éjszakát Hauptman ébren töltötte a siralomházban s egész idő alatt őreivel beszélgetett. — Mondjátok meg a kisfiamnak — kérte az őröket —, hogy atyja nem volt gyilkos. Mondjátok meg neki, hogy bátran megyek a halálba. Bármennyire erőszakolta is Hauptmann a nyugalmat, látszott rajta, hogy még mindig nem hisz a közelgő végben s vakon bí szik abban, hogy az utolsó pillanatban va 1986 ÁPRILIS 1, SZERDA lami csoda történik. A kivégzés időpontját véglegesen este 8 órára tűzték ki, ami középeurópai időszámítás szerint szerdán hajnali két órának felel meg. A kivégzéshez mindössze harminc belépőjegyet bocsátottak ki s ezeket is többnyire hivatalos személyiségek kapták. A hóhér díja: 150 dollár Áramköltség: 26 cent Elliot Róbert, aki az Egyesült Álamok hét államának hivatalos ítéletvégrehajtója, Trentonba utazott, hogy megtegye az előkészületet Hauptmann kivégzéséhez. A kivégzés költségeire 219 dollárt és 26 centet irányoztak elő, beleértve a hóhér 150 dolláros díját. 26 cent az áram költsége. Hauptmann azt az utolsó kívánságát fejezte ki, hogy szólítsák fel rádión az igazi tettest, vagy azt, aki a tettes nyomára vezet. Hoffmant, New Jersey állam kormányzóját, egy ismeretlen hangtávbeszélőn figyelmeztette, hogy meg fogják gyilkolni. Hauptmann sir Kimberling ezredes, a trentoni fogház igazgatója kijelentette, hogy Hauptmann, akin a fogságban töltött hosszú idő alatt sohasem látszott elkeseredés, ma összeomlott és sírva hangoztatta ártatlanságát. Már reggelizni sem akart és mikor kérdezték, hogy mit kér vacsorára, azt mondotta fegyőreinek, hogy vacsoráját küldjék Condon dr.-nak, aki a Hauptmann-ügy koronatanúja volt. Charles Zaid rablógyilkos, akit Hauptmannal együtt végeznek ki, bőséges vacsorát kért. Trentonból jelentik, hogy Hauptmann védői felkérték Trenchard bírót, eszközölje ki a kivégzés elhalasztását addig, amíg befejeződik a vizsgálat Wendel volt ügyvéd szerepéről. Wendel a minap magára vállalta a tettességet. A kivégzés előkészületei azonban tovább folynak és Trenchard bíró kijelentette, hogy semmit sem tesz Hauptmann kivégzésének elhalasztása érdekében. Hamis hírek terjesztéséért letartóztatták a Humanité igazgatóját PÁRIZS, márc. 31. A kommunista Humanité közli, hogy a lap igazgatóját hétfőn letartóztatták. Az igazgatót azzal vádolják, hogy hamis híreket terjesztett a katonák élelmezési és egészségügyi állapotáról.