Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1873. június (7. évfolyam, 126-148. szám)

1873-06-12 / 134. szám értesítője

2232 11018 3­ 2 HIRDETMÉNY: 2766. Alálirt kik. végrehajtó ••ennél közzéteszi, hogy a mis­­kolczi kir. járásbíróság 1873. évi 2766. számú végzése következtében alperesek Kiss Joachim és neje mis­­kolczi lakosoknál, felperes Róth Jó­zsef miskolczi lakos részére, 300 írt követelés kielégítésére különféle házi bútorok, ágy, szék, fehér- és ezüstnemüek, konyha- és házi eszközök, lovak, 1 szekér és 1 tehénből álló ingóságok Miskolcz városában 1873. jun. 5. napján biróilag lefoglaltattak, s 799 főt 60 lrra becsül­tettek. Ennélfogva a polgári tvkezési rdft. 464. §-ához képest mind­azok, kik tulajdoni, vagy elsőbb­ségi jogot vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen in­tézendő kereseteiket a jelen hir­­detvénynek a hivatalos lapban tör­tént harmadszori, vagyis utolsó közlésétől számított 16 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön ér­tesítést nem vettek is, alulírt végre­hajtónál, a törvény rendes út­ján leendő elintéztetés végett an­nál bizonyosabban beadják, mert különben azok a végrehajtás fo­lyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegére fognak utasit­­tatni. Kelt Miskolczon, 1873. jun. hó 5-dik napján. Csesznek József, kik. bír. végr. 11026 3-2 HIRDETMÉNY. 2400. Az első komáromi taka­rékpénztár részére Dózsa Zsigmond és Kotton István ellen elrendelt vál­tóvégi elajtásnak Komáromban történt foganatosítása alkalmával a 1­. számú 1300 ftra becsült fél malomrész s ugyanazon számú malomból a másik, 1600 ftra be­csült rész, úgy mindkét alperes­nek ör. Varga István utánai 200 frtot tevő örökrésze végrehajtási foglalás alá vétettek Mindazok, kik ez ingóságok iránt tulajdoni, vagy más igényt, vagy elsőbbségi jogot érvényesít­heti vélnek, ezennel felhivatnak, hogy igénykereseteiket jelen hir­detménynek a hív. hírlapban 3- szori közzétételétől számítan­dó 8 nap alatt, elsőbbségi be­­jelentvényeiket pedig az annak idejében elrendelendő s szokott mó­don közhírré teendő árverés kezdeté­ig, habár külön értesítést nem vettek id, ezen e. f. királyi törvény­széknél benyújtják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feles­legére fognak utasittatni. A komáromi kir. törv­ényszéknek 1873. évi május 31-én tartott ülé­séből,_______________________ 11076 3—2 FELHÍVÁS: 1378. Hodrub­ányai Brenner Dreifaltigkeits n­eü bányatársulati igazgatónak 1873. május 8. 2378. szám alatt beadott kérvénye foly­tán, gr. Brunswick József és neta­­lantáni örökösei ezennel felhivat­­nak, mikép a fentnevezett bánya­tárt alanuul leírt 13 bányát­zen­­kettedratz után tartozott 30 ft 48 kr pót fizetés és ebbeli felhívási eljárásért biróilag mérsékelt 12 ft 60 krt Wieszner Aduit urnák ezen felhívásnak a Budapest­ Közlöny­be harmadszori beiktatásától szá­mítandó 14 nap alatt a bányatör­vény 168—166 § ai értelmébeni következések terhe alatt letisztáz­zák és a további pótfizetés­eket fe­dezzék. A fentnevezett bepanasztottak tartózkodási helye nem tudatván, részükre ügygondnokul Vadasa­i Gá­­bor ügyvéd kineveztetik, ki, ha más képviselőt nem neveze­ndnek; ügyüket vinni fogja Selmeczbányán, 1873 máj. 23. 11023 3—2 HIRDETMI NY. 63. Alulirt kiküldött végre­hajtó ezennel közzéteszi, hogy­an oraviczsbányai kir.­árásbiró­­ság 1873. évi 2174. polg. szémű végzése következtében, alperes Klauber Simon kákovai lakos ál. felperes Klein Józ­ef b­rotiki la­kos részére. 3400 frt követelés biztosítására készpénz, érték­papírok, arany óra lánczczal, bor, pálinka ló, kocsi szerszámmal, te­hén és több öl fát­ól álló ingóságok. Kákován 1973. máj. 29 és 30.napján biróilag lefoglaltattak, s 4779 főt 90 krra becsültettek. Ennek következtében a polg. tk. vdtt. 464. §-ához képest mindazok, kik tulajdoni vagy elsőbbségi jo­got vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy egy a foglaltató mint a végrehajtást szenvedett fél ellen együttesen intézendő kere­seteiket a jelen hirdetménynek a hivatalos lapban történt háromszori közlésétől számított 16 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön ér­tesítést nem vettek is, alólírt vég­rehajtónál a törvény rendes utján leendő elintéztetés végett annál bizonyosabban beadják, mert kü­lönben azok a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vé­telár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Oraviczabányán, 1873. évi május 30. napján. Raksányi Ferencz, kir. kir. végr. 11021 3—2 HIRDETMÉNY. 76. Alólirt kiküldött végre­hajtó ezennel közzéteszi , hogy a nyíregyházi kir. e. f. tszék 1872. évi 3936. számú végzése követ­keztében alperes Galgóczy Gyula apagyi lakosnál felperes Makay Péter és társai részére. 600 frt követelés kielégítésére kilencz db. ló, és két db. ókorból álló ingósá­gok Apagy községében 1873. ápril 16. napján biróilag lefoglaltattak, s 1105 írtra becsültettek. Ennek következtében a polg. tk. rdzt. 464. g. képest mindazok, kik tulajdoni, vagy elsőbbségi jo­got vélnek érvényesíthetni, ezen­nel felhivatnak, hogy úgy a fog­laltató, mint a végrehajtást szen­vedett fél ellen együttesen intézendő kereseteiket e hirdetmény 3-szeri közlésének napjától számított 16 nap alatt, elsőbbségi bejelentései­ket pedig az árverés kezdetéig, ha­bár külön értesítést nem vettek is, alulírt végrehajtónál a törvény ren­des utján leendő elintéztetés vé­gett annál bizonyosabban beadják mert különben azok a végrehaj­tás folyamát nem gátolván, egye­dül a vételár fölöslegére fognak utasittatni. Kelt Nagy-Kállóban, 1873. évi május 30. napján. Szombaty Gyula, _______________kik. kir. végr. 110­2 ’­3—2 HIRDETMÉNY. 5187. A szegedi kir. tszék vál­tóosztálya részéről közhírré téte­tik, hogy Boros István szegedi la­kos részére Nagy Mihály szegedi lakos ellen Szegeden 1873. ápril 30 napján eszközölt kielégitési vég­rehajtás alkalmával alperestől 1700 ft becsült ingóságok foglaltattak le. Mindazok, kik a lefoglalt tár­gyak iránt tulajdoni vagy más igényt, avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, igény kerese­teiket e hirdetménynek a »Budapesti Közlöny« hivatalos értesítőjében első közzététele napjától számí­tandó 8 nap alatt, elsőbbségi be­jelentvényeiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, nyújtsák be; kü­lönben a végrehat­ás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölös­legére fognak utasittatni. A szegedi kir. tszék váltóosz­tályának 1873. május 23. tartott üléséből. 11028 8­ 2 HIRDETMÉNY. 104. Am­l­rt kir. kir. végrehajtó ezennel közzéteszi, hogy a tornai kir. jbiróság 1873. évi 1669. száma végtére következtében, al­peres D­exi­s Ábrah­ámnál­­elperes Weisz Ábr­hám részére, 1466 fit követelés biztosítására t­ömés cse­­lekvő követelés és marhák­ból álló nyi­gok, Komjáti községében 1878. jun. 3. napján biróilag le foglaltattak,­­ 1607 .­itra bcetül­­­ettek. Ennek következtében a polg tk. rdtt. 464. §-ához képest rend­­azok, kik tulajdoni vagy elsőbb­ségi jogot vélnek érvényesíthetni, ezennel felhivatnak, hogy úgy a foglaltató, mint a végrehajtást szenvedő fél ellen együttesen inté­zendő kereseteiket, a jeles­ hirdet­ménynek a hivatalos lapban történt harmadszori, vagyis utolsó közlé­sétől számított 16 nap alatt, elsőbb­ségi bejelentései); ez pedig az árverés kezdetéig, habár külön értesítést nem vettek is, am­iért végrehajtónál a törvény rendes útján leendő elin­­téltetés végett annál bizonyosabban leadják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár fölöslegért fognék utasnt­ ha. Kelt Tornán, 1873. junius hó 4. napján. Csiszár József, kir. kir. végr. 11122 ”“3—2 HIRDETMÉNY. 7941. A budai kir. tszék mint birtokbiróság részéről ezennel köz­hírré tétetik, miszerint Budán 1861. évi mart. 1-én végrendelet hátrahagyása mellett meghatározott Thomann Jakab után a budai 527. sz. t­­­­önyvben foglalt 1201. 1367. 2141. (8200. 8201.) 8209. 10656. hrsz. ingatlanoknak, és a budai 5697. sz. tikben foglalt 10841. hrsz. ezeljének örökhagyót illető részére nézve örökösöknek a tör­vényes és végrendeleti örökjog alapján Thomann férj. Juhász Katalin és Thomann férj Pazabek Mária jelenkeztek s magok neveire tulajdonjogilag bekebeleztetni kérik. Felszólittatnak tehát mindazok, kik a fenti ingatlan vagyonra néz­ve netán örökösödési joggal bírnak, hogy ennek érvényesítése végett e hirdetménynek a hivatalos hír­lapban megjelenésétől számítandó 46 nap alatt e­­széknél jelentkez­zenek, mert meg nem jelenésök esetére a fent körülirt örökségi ingatlanok tulajdonjoga, a törv. residt. 681. §. alapján a folyamo­dók nevére fog bekebleztetni. Kelt Budán, a kir. tszék 1873. május 19. tartott üléséből. 11077 3—2 FELHÍVÁS. 1379. Hodrusbányai Brenner Dreifaltigkeits bánya igazgatónak 1873. 1379 szám alatt beadott ke­resete folytán herczeg Grassalko­­vics Antal vagy ann­ak netalá­­ni örökösei ezennel felhivat­­nak, miszerint a hodrusbányai Brenner Dreifaltigkeits alagnál bírt 63 és Finsterert alagnál bírt 48 bányatizenkettedre ez után tar­tozott 211 fr. 38 kr és ebbeli felhívási költség fejében 14 frt 72 krt Wieszner Adolf úrnak ezen fe­lhivásnak a Budapesti Közlöny­ben harmadszori megjelené­stől szá­mítandó 14 nap alatt a bányatör­vény 1168—166 §-aiban kit­­. kö­vetkezének terhe alatt leti.­z­ázzák és további pótfizetéseket fedezzenek. A fentnevezett örökösöknek tar­tózkodási helye nem tudat­án, ré­szükre ügygondnokúl helybeli ügyvéd Vadacs Gábor kineveztetik, ki, ha más képviselőt nem nevezné­nk, ügyüket vinni fogja. Kir. törvényszék mint bánya­­bíróság Selmeczbányán, 1873-ki május hó 30 án. 11012 39 2 HIRDETMÉNY. 1868. A beszterczebányai kir. érzéknek 1858. 1869. és 1881/vál­­tó 878. számok alatt kelt végzé­seivel Lebotzky András és Fer­­jenczik Dániel felpereseknek 8­it­­key János L., a­ zólyomi kereske­dő ellen 71­36 frinyi tőke és jár. iránti válópereikben lefoglalt, Zólyomban találtató 7180 frt .3 kr­a becsült vegyeskereskedési czikkek és bolti állványok nyil­vános elárve­reztetése rendeltetettel. Ennek folytán mindazok,kik ezen ingóságok iránt tulajdoni, vagy más igényt, avagy elsőbbsé­g­i jogo­kat érvényesíthetni vélnek, ezen­nel felhívatnak, hogy igénykerese­teiket jelen hirdetmény utolsó közzétételétől számítandó 8 nap alatt,­­ elsőbbségi bejelentvényei­­ket pedig az annak idejében el­rendelendő árverés kezdetéig, ha­bár külön értesítést nem vettek is, ide benyújtják, mert különben azok a végrehajtás folyamát nem gátolván, egyedül a vételár feleslegére fognak utasíttatni. Az igénykeresetek és elsőbbsé­gi be­rr­ntvények ezen kir. tszék­­hez beterjesztendők. A kir. tszéknek Beszterczebá­­nyán. 1373. május 30. tartott ülé­séből. 11078 3—2 FELHÍVÁS. 1387. Vihnyei Keresztelő János alagi bányaigazgatóságnak 1873. évi május hó 9 én 1387. szám alatt beadott kérvénye folytán Trautler Mihály ö­rökösei ezennel felhivatnak, miszerint a fentneve­­zett bányatársulatnál bírt 1875/21 bányatizenkettedrész után tarto­zott 470 frt 28* 1/2 krnyi pótfizetést és ebbeli felhívási eljárásért bi­­róilag mérsékelt 13 frt 60 krt Wieszner Adolf urnak ezen felhívás­nak a »Budapesti Közi­ny«-be har­madszori brigtatás­ától számitandó 14 nap alatt a bányatörvény 158 —166 §-jn­ban megállapított kö­vetkezések terhe alatt letisztázzák és a további pótfizetéseket rendesen fedezték. A fenntnevezett örökösöknek tartózkodási helye nem tudatván, részükre ügygondnokul Vadass Gábor selmeczbányai ügyvéd ki­neveztetik, ki ha más képviselőt nem neveznének, — ügyüket vinni fogja. Kir. Törvényszék mint bánya­­biróság Selmeczbányán 1873-ki május hó 23-án 11013 3—2 HIRDETMÉNY. 178. Alólirott kir. végrehajtó által Kosztics Emilnek, Szabov­­lyev Glita és Fehérov Avram el­leni 736 Zrt. és járulékai iránti ügyében alpereseknek földvári szállási lakásukon 16 db. sertés és 64 láncz vetés 1737 frt érték­ben biztosításilag lefoglalta­tak. Felhivatnak mindazok, kik a le­foglalt ingók iránt igényt avagy elsőbbségi jogokat érvényesíthetni vélnek, hogy igénykereseteiket je­len hirdetvénynek harmadszori megjelenésétől számítandó 16 nap alatt, elsőbbségi bejelentvényeiket pedig az árverésig, — habár külön értesítést nem vettek is,— ezen kirá­jbirósághoz nyújtsák be, különben azok a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vétel­­ár fölöslegére fognak utasittatni. Ó-Becséd, 1873. május 31 én. Zavisits Sebestény, királyi bir. végrehajtó. 11031 8­2 HIRDETMÉNY. 3090. Duics Péternek, Mrátov Tósó elleni végrehajtási ü­gében, alperesnek 100 köböl rab, és 4 db. ló 880 frt becsárban biróilag lefoglaltatott. Fölhivatnak mindazok, kik a lefoglalt ingóságok iránt tulajdoni vagy más tényt, avagy elsőbb­­ségi jogot érvényesíthetni vélnek, miszerint kereseteiket jelen hirdetés­nek harmadszori közzétételétől szá­mítandó 16 nap alatt, elsőbbségi bejelentéseiket pedig az árverés kezdetéig, habár külön értés rést nem vettek is, alulirt végrehajtónál annál is inkább beadják, mert különben azok a végrehajtás folya­mát nem gátolván, egyedül a vé­telár fölöslegére fognak utasit­tatni. Szabadkán, 1873. évi jun. hó 7. Vojnich Fi­rencz, kir. törv. végreha­tó. 11030­­­3—2 HIRDETMÉNY. 4446. Alálirt kir. tvszék részé­ről ezennel közhírré tétetik, mi­szerint Reichard és Friedlieber ezég felperes részére Weisz Móricz végrehajtást szenvedő s­­a­­ujhegyi boltjában több rendbeli lisztkész­le­ből álló ingóságok bírói vég­rehajtás utján kielégítési végre­hajtási foglalás alá vetettek. Mirel mindazok, kik a lefoglalt ingókra nézve netalán tula­doni, vagy elsőbbségi igényt formálnak, azzal értesittetnek, miszerint igény kereseteiket ezen hirdetménynek a »Budapest­ Közlönyben« m ér történt közzétételétől számított 8 nap alatt alulirt királyi törvény­széknél annál bizonyosabban ad­ják be, mert ellenesetben csak a vételár feleslegére fognak utasit­tatni. Kelt a s.-m.-újhelyi kir. tszéknek 1873. május 26. tartott üléséből. 11029 3—2-HIRDETMÉNY. 496). Alulirt kir. tszék részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Miklósy Mór felperes részére, Feldmásszer Simon végrehajtást szenvedő tolcsvai lakos ellen, Tolcsván 20 hordó bor 600­ forint becsértékben bírói végre­hajtás utján k elégítési végrehaj­tási foglalás alá vétetett. Miről mindazok, kik a lefog­lalt ingókra nézve netalán tu­lajdoni, vagy elsőbbségi igényt formálnak, azzal értesíttetnek, mi­szerint igénykereseteket ezen hir­detménynek közzétételétől számí­­tott 8 nap alatt alulírt kir. tszék­nél annál bizonyosabban adják be, mert ellen esetben csak a vételár feleslegére fognak utasittatni. Kelt a s.-a.-ujhelyi kir. tvszék 1873. junius 4. tartott üléséből. :0677 392 HIRDETMÉNY: 4018. A kaposvári kir. tvszék által felszólittatnak mindazok, kik az 1872. évi nov. hó 18. napján Szigetvárott elhalt Gregorits Antal után maradt, s a szigetvári 120. sz. tjkvben A 289. hrsz. szőllősbirtokra és a szigetvári 540 sz. tjkben A -J­ 594. hrsz. a ingatlan vagyonra nézve netalán örökösödési joggal birnak, hogy ennek érvényesítése végett 1873. évi julius hó 17 ik napján regg. 9 órakor ezen eszéki pertárban örökjogukat annál bi­zonyosabban jelentsék be, minthogy ennek elmulasztása esetén az örök­ség tulajdonjoga folyamodó özvegy Gregorits Antalné szül Burits Rozália nevére fog bekebeleztetni. Kaposvárott, 1873. évi május hó 24-én. A kir. tvszék. 10678 7 *—2 ’1 HIRDETMÉNY. 3924. A kaposvári kir. törvény­szék által felszólittatnak mind­azok, kik az 1868. évi febr. 12-ik napján végrendelet hátrahagyása nélkül Nagy-Korpádon elhalt Pa­ca­r (öreg) Mihály után maradt, s a nagykorpád 1­91. sz. tekvben A. I. alatt, felvett ’/« urb. telekre és -j­ 1125. 1212. és 1527. brsz. ingat­lan vagyonra örökösödési joggal birnak, hogy ennek érvényesitése végett 1873. évi julius hó 11-ik napján reggeli 9 órakor ezen tör­vényszéki pertárban örökjogukat annál bizonyosabban jelentsék be, minthogy ennek elmulasztása ese­tén az örökség tulajdonjoga folya­modó Pacsir Mihály nagy-t­­orpádi lakos nevére fog bekebeleztetni. Kaposvárott, 1873. évi május­­hó 24-én. 10679 7 8­2 HIRDETMÉNY: 3691. A kaposvári kir. tvszék által felszélit­atnak mindazok, kik az 1856. évi sept. hó Sz-re Marczalibal elhalt néh. Ihász Ferencz után maradt,­­ a marczali 98. számú telek jegyzőkönyvben A I. a. foglalt fél telekre nézve netalán örökösödési joggal birnak, hogy ennek érvényesitése végett 1873 évi julius hó 14-ik napján regg 9 órakor ezen tvszéki pertárban örökjogukat annál bi­zonyosabban jelentsék be, mint­hogy ennek elmulasztása esetén örökség tulajdonjoga folyamodó Íbisz János és Ihász Ferencz marczali lakosok nevére fog be­­kebeleztetni. Kaposvárott, 1873. évi május hó 21.­­ 10296­7 HIRDETMÉNY. 94­-4. A székesfehérvári e. f. kir­tszék mint birtokbiróság által mindazok, kik néhai Ásprián Ist­ván és nejs Szeller (igazabb­an) Szeller Mária nevén álló, bodajki 85. sz. tikben A. I. 1—21. és­­+­1. 2. 3. sorsz. a. foglalt ingatlan­­ságokhoz öröklési joggal bírnának, igényeiknek e hirdetmény megjele­nésétől számitandó a 6 nap alatt ezen királyi törvényszéknél leen­dő bejelentésére ezennel felhi­vatnak, ellenkező esetben a fent elősorolt ingatlanság tulaj­donjoga az ez iránt folyamodó Asprian István nevére fog beke­belez­etni. Kelt a sz. fehérvári e. f. kir. tvszéknek 1872. decz. 31. tartott üléséből. Lapunk mai számá jegyz iv­ómelléklet van csatolva.

Next