Budapesti Közlöny, 1920. március (54. évfolyam, 50-74. szám)

1920-03-02 / 50. szám

a próbaidőt és az 1914. évi július hó 25. napjá­tól 1919. évi március hó 21. napjáig terjedő időtartam alatt háborús katonai szolgálatban eltöltött időt. A háborús katonai szolgálattal egy tekintet alá esik a tábori csendőröknek, valamint a hadrakelt sereghez hivatalos minőségben szol­gálattételre beosztott, vagy annak kíséretéhez tartozó polgári személyeknek és a hadrakelt seregnél önkéntes egészségügyi szolgálatban résztvevőknek a háború tartama alatt teljesített szolgálata, továbbá az az idő, amely alatt az alkalmazott az ellenség által személyes szabad­ságában korlátozva volt (hadifogoly, túsz, inter­nált). Ha a szolgálati viszonyban egy évnél nem hosszabb megszakítás állott be, a szolgálati időt az alkalmazottat megillető felmondási idő szem­pontjából folytatólagosan kell számítani, a meg­szakítás tartamát azonban a felmondási időre nézve a­ 2. §. második bekezdése szerint mérvadó szolgálati időbe nem kell beszámítani. 4. §. Ha a szolgálati viszony időtartamát oly bizony­talan kifejezéssel jelölték meg (pl. idényre, ki­segítésre stb.), melynek alapján azt az adott esetben szabatosan megállapítani nem lehet, a szolgálati szerződést határozatlan időre kötött­nek, ha pedig az alkalmazott a szolgálati viszonyt a munkaadó tudtával a szerződésben megjelölt időn túl folytatja, hacsak a munkaadó azonnal ellen nem mond, határozatlan időre meghosszab­bítottnak kell tekinteni. 5. §. Ha a felek próbaidőt kötöttek ki, annak tar­­tama alatt a szolgálati viszonyt mindkét fél rögtöni hatálylyal bármikor felbonthatja. A próbaidő tartama egy hónapnál, a fonto­sabb teendőkkel megbízott alkalmazottal szem­ben pedig két hónapnál hosszabb időben nem állapítható meg. Ha a felek egyenlőtlen próbaidőt kötöttek ki, mindkét félre nézve a rövidebb próbaidő irányadó. Az előbbi két bekezdés rendelkezései a jelen rendelet életbelépése felek­ között azokra a szer­ződésekre is alkalmazást nyernek, amelyek a jelen rendelet életbelépéséig még meg nem szűn­tek. Ha a felek hosszabb próbaidőt kötöttek ki és e próbaidőből e rendelet életbelépésének nap­jáig három hónap még nem telt le, a munkaadó e rendelet életbelépésétől számított egy héten belül a szolgálati szerződést rögtöni hatálylyal felmondhatja. Az egy heti határidő eltelte után az e bekezdésben említett szerződéseket is csak a 2. §-ban megjelölt felmondási időnek meg­tartásával lehet megszüntetni. A próbaidő tartama a kikötött próbaidő meg­hosszabbítása esetén nem lehet összesen egy hónapnál, a fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottal szemben pedig két hónapnál hosz­­szabb. 6. §. A felmondási idő szempontjából az a munka­kör irányadó, amelynek ellátására az alkalma­zott a szolgálati szerződésnek a felmondás idő­pontjában érvényben álló rendelkezései értelmé­ben van kötelezve. 7. Az alkalmazottnak a felmondási időre járó munkabérét azon munkabér (fizetés, lakbér, bármi néven nevezendő és rendszeresen fizetett pótlék vagy segély, jutalék, nyereségrészesedés, természetbeni szolgáltatások, stb.) szerint kell számítani, amelyet az alkalmazott a szolgálati szerződésnek a felmondás időpontjában érvény­ben álló rendelkezései értelmében élvezett. Nem lehet azonban figyelembe venni a fel­mondási időre járó munkabér kiszámításánál azt a javadalmazást, melyet az alkalmazott j­utalom, remuneráció, továbbá nyílt árusítási üzletekben közvetlen a fogyasztó részére történő eladások után jutalék címén élvezett. 8. §. Ha a munkaadó az alkalmazottnak a szolgá­lat tartamára természetben való járandóságképen vagy bérletben lakást ad, a szolgálati szerződés­nek megszűntével az alkalmazottnak az elköltö­zésre, illetőleg a lakás kiürítésére a méltányos­ságnak megfelelő időt köteles engedni. Vita esetében az 1.552/1920. M. E. számú rendelet (lásd Budapesti Közlöny folyó évi február hó 21. napján megjelent 42. számát) 15. §-ában megjelölt hatóság dönt. III. Végkielégítés. 9. §. A szolgálati viszony megszűnése esetében az olyan alkalmazottat, aki munkaadójánál legalább öt évig megszakítás nélkül állott szolgálatban, végkielégítés illeti meg. Végkielégítést köteleses fizetni a munkaadó a vele legalább tíz évig szolgálati viszonyban állott oly alkalmazottnak is, akit 1919. évi augusztus hó 1. óta, de a jelen rendelet életbelépése előtt nem oly ok miatt bocsátott el szolgálatából, melyért az alkalmazott felelős és amely miatt a munkaadó az elbocsátás idején érvényben volt jogszabályok értelmében a szolgálati viszonyt fel­mondás nélkül rögtöni hatállyal megszüntethette. A végkielégítés összege minden betöltött há­rom évi szolgálat után az alkalmazottat a szol­gálati viszony megszűnésekor megillető munka­bérnek egy hónapra eső része. A végkielégítés összege azonban nem haladhatja meg az alkal­mazott egy évi munkabérét. A végkielégítés összegének megállapításánál minden megkezdett három évi időszaknak szol­gálatban töltött töredékét is arányosan számí­tásba kell venni. A 3. §-ban és a 7. §. második bekezdésében foglalt rendelkezések a végkielégítés tekinteté­ben is irányadók. *• « 10. §. Ha a munkaadó a szolgálati viszony meg­szűnéséből folyólag bármely címen a 4­424/1919. I M. E. számú rendelet szerint őt terhelő köte­­­­lezettségen túlterjedő szolgáltatást nyújtott az­­ alkalmazottnak, a többletet a 9. §. második­­ bekezdésében említett végkielégítésbe beszámít-­ hatja. 11. §. Nem illeti meg a végkielégítés azt az alkal­mazottat, aki a szolgálati szerződést nem a munkaadó hibája miatt maga szünteti meg, vagy akit a munkaadó olyan ok miatt bocsát el szolgálatából, amelyért az alkalmazott fele­lős és amely miatt az érvényben levő jogszabályok értelmében a munkaadó a szolgá­lati viszonyt felmondás nélkül rögtöni hatállyal felmondhatja. 12. §• • Az alkalmazottat megillető végkielégítés az alkalmazott elhalálozása esetében annak eltar­tásra jogosult és arra rászoruló házastársát vagy kiskorú gyermekeit, ilyenek nem létében eltartásra jogosult vagy arra rászoruló szüleit vagy nagyszüleit, ha pedig igényjogosult házastárs és igényjogosult gyermek is van, felében a házastár­sat és felében a gyermeket vagy gyermekeket illeti meg. 13. §• A munkaadó a végkielégítés követelésére jogo­sult olyan alkalmazottnak, akinek a szolgálati viszony alapján nyugdíjigénye is van, a vég­kielégítést csak abban az esetben köteles kifizetni, ha az alkalmazott erre irányuló kívánságát a munkaadónak a felmondási idő lejártáig bejelenti. A munkaadó ilyen esetben a kifizetett vég­­kielégítést az alkalmazott nyugdíjköveteléséből levonhatja, illetőleg a nyugdíj fizetésére kötele­zett és követelheti, hogy az alkalmazott részére járó nyugdíjat a végkielégítési összeg teljes tör­lesztéséig az ő kezéhez fizesse ki. IV. A szolgálatba való visszafogadásra és ezzel kap­csolatos jogviszonyokra vonatkozó rendelkezések 14. §. A munkaadó köteles szolgálatába vissza­fogadni az 1914. évi julius hó 25-étől 1919. évi március hó 21-ig terjedő idő alatt hadifogságba került vagy az ellenség által internált vagy tuszai letartóztatott oly alkalmazottját, aki köz­vetlenül katonai szolgálatra történt bevonulása illetőleg internáltatása vagy túszai letartóztatása­ előtt nála legalább egy évig megszakítás nélkül , szolgálatban állott és személyes szabadságát­­ ezen rendelet életbelépése után szerzi vissza. A munkaadó az előző bekezdés értelmében újból hatályba lépő szolgálati viszonyt csak a jelen rendeletben megállapított módon szüntet­heti meg. 15. §. A visszafogadott alkalmazottat lehetőleg bevo­nulása előtt betöltött munkakörében kell foglal­koztatni. Ha azonban a munkaadó a változott körülmé­nyeknél fogva az alkalmazott részére ugyanazt a munkakört nem tudja biztosítani, az alkalmazott köteles olyan más munkát is elvégezni, amely képességeinek megfelel és önérzetére nem sérelmes. Ifi­ §• A visszafogadott alkalmazottat olyan összegű munkabér illeti meg, amilyent a munkaadó vál­lalatánál vagy hasonló vállalatnál az alkalmazott által bevonulásakor betöltötthöz hasonló munka­kört ellátó alkalmazottak a szolgálati szerződés hatályának felújulása idején élveznek. 17. §. Ha a munkaadó a 14. §. első bekezdésében megjelölt alkalmazottat szolgálatába nem fogadja vissza, köteles az alkalmazottnak a jelen ren­deletben megállapított felmondási időre járó munkabért és a netáni végkielégítést megfizetni. Az első bekezdésben említett igények mértéke tekintetében a 16. §§-ban meghatározott munka­bér szolgál irányadóul. 18. §. A 14., illetőleg 17. §-okban megszabott kötelezettség nem terheli azt a munkaadót, aki a megváltozott viszonyok következtében az alkal­mazott visszatérésének időpontjáig vagyoni romlásba jutott. 19. §■ Megszűnik a munkaadónak a 14., illetőleg a 17. §-okban megszabott kötelezettsége, ha az alkalmazott személyes szabadságának vissza­szerzése napjától számított négy hét alatt szol­gálatiétel végett nála nem jelentkezik. 20. §. A 14., illetőleg a 17. §-okban megállapított jogok az olyan alkalmazottat, aki nem magyar állampolgár, csak abban az esetben illetik meg, ha az az állam, amelynek kötelékébe az illető alkalmazott tartozik, a hadból visszatért alkal­mazottaknak biztosított jogok és kedvezmények tekintetében a magyar állampolgárokat saját állampolgáraival egyenlő bánásmódban részesíti. V Vegyes rendelkezések: 21. §. Üzletátruházás esetében a 14—20. §-ok szerint a munkaadót megillető jogokat és kötelezett­ségeket a jogutódra átszállottaknak kell tekin­teni. A 17. §-ban megállapított igényét azonban az alkalmazott mind az átruházóval, mind a a jogutóddal szemben csak abban az arányban érvényesítheti, amely arányban áll egyfelől az üzletátruházónál, másfelől a jogutódnál töltött szolgálati idő az alkalmazott követelésének összegére mérvadó összes szolgálati időhöz. 22. §. Az e rendelet alapján támasztható követelések csőd esetében a tömeg tartozásaival, csődönkívüli kényszeregyezség esetében pedig a 4.070/1915. M. E. számú rendelet 31. §-ának első pontjá­ban megjelölt költségekkel egy tekintet alá esnek. 23. § A szolgálati szerződésnek a jelen rendelet 2,7., 9., 12. és 13. §-ainak rendelkezéseitől az alkalmazott hátrányára eltérő kikötései érvény­telenek. 24­ §: A szolgálati viszonyból a jelen rendelet életbe­lépése napjáig keletkezett jogigényekre nézve, amennyiben a jelen rendelet másként nem ren­delkezik, a 4­424/191­9. JL E számú rendelet irányadó. A jelen rendelet életbelépésével a kereskedő­­segédeknek és az ipari és kereskedelmi vállal­t Budapesti Közlöny 1920 márczius 2

Next