Budapesti Közlöny, 1939. június (73. évfolyam, 122-145. szám)
1939-06-01 / 122. szám
— 122. szám, 1939 június 1. Budapesti Közlöny ából a bányászati és a mélyfúrási szakosztályok egy szakosztálynak számítanak. A bánya-, kohó- és mélyfúró üzemi munkában való további gyakorlatszerzés céljából a tanulóknak a téli félévek után négy hetet, a nyári félévek után pedig nyolc hetet valamely, a választott szakosztálynak megfelelő üzemnél, kézi munkát végezve, kell eltölteniök. Kivételt a mélyfúrási szakosztálynak azok a tanulói képeznek, akiik a felvételkor egy évi mélyfúró üzemi és fél évi kovács- és lakatosműhelyi gyakorlatot igazoltak. Ezek egy tanévben az előbb említett 12 hétből legalább 8 hetet tartoznak mélyfúró üzemnél kézi munkában eltölteni. Az első évfolyamra felvehető összes tanulók létszáma 56. Ebből a létszámból 8 a kohászati szakra jelentkezők részére van fenntartva. Az első évfolyam téli félévére olyan egyének vehetők fel, akik magyar állampolgárok (külföldiek csak a szakiskola főhatóságának engedélyével), akik valamely hazai közép- vagy polgári iskola negyedik osztályát sikeresen elvégezték, s akiknek a bánya-, kohó- vagy mélyfúró-üzemi munkára alkalmas, egészséges testalkatuk és szervezetük van. Korhatárra nézve feltétel a betöltött 18. életév és a be nem töltött 32. életév. A szakiskola főhatóságának külön engedélyével, méltánylást érdemlő esetben, kivételesen idősebb korú folyamodó is felvehető. A középiskolai tanulmányokat idegen államban végzett és a visszacsatolt területekkel magyar honosokká vált folyamodók iskolai előképzettsége tekintetében esetről-esetre a tantestület dönt. A fentieken kívül a bányászati és a kohászati szakra jelentkezőknek a bánya-, vagy kohóüzemvezetőségük (igazgatóságuk) által kiállított bizonyítvánnyal igazolniok kell két évi bánya-, illetve kohóüzemi gyakorlatot, melyből fél évet vásári (olvasztói) munkakörben töltöttek el. A mélyfúrási szakot is végezni szándékozóknak a bányászati gyakorlaton felül egy évi kézi munkában eltöltött mélyfúró-üzemi gyakorlatot, továbbá fél évi kovács- és lakatosmrhelyi gyakorlatot is igazolniok kell. Az, aki a bányászati szakosztályon kívül a kohászati szakosztályt is el kívánja végezni, egy évi kohóüzemi gyakorlatot köteles igazolni. Egy évnél kevesebb mélyfúró-üzemi gyakorlattal bíró, vagy a mélyfúrási szakosztályra előírt gyakorlattal egyáltalában nem rendelkező egyének is elvégezhetik a mélyfúrási szakosztályt, de az erről szóló képesítő bizonyítványt csak akkor kapják meg, amikor az előírt gyakorlatnak akár a tanulmányi idő alatt, akár azután való megszerzését igazolják. A mélyfúró-üzemi gyakorlatnak a szakiskola elvégzése után való kiegészítése esetén a tanévek alatt végzett mélyfúrási gyakorlat ideje be lesz számítva. A szakiskolára folyamodóknak sajátkezűleg írt kérvényüket folyó évi június hó 25.-ig az elöljáró üzemvezetőség (bányaigazgatóság) útján kell benyújtani. A felvételi kérvényhez eredetben vagy hitelesített másolatban csatolni kell : 1. születési anyakönyvi kivonatot, 2. iskolai előképzettséget igazoló bizonyítványt, 3. gyakorlati időt és vájári, illetve olvasztói vizsga letételére való felkészültséget igazoló bizonyítványt, esetleg vájárbizonyítványt, 4. magyar állampolgárságot (illetőséget) tanúsító hatósági bizonyítványt, 5. orvosi bizonyítványt a jól látó, halló és beszélő képességről és az egészséges testalkatról, 6. újabb keletű rendőrhatósági bizonyítványt az erkölcsi magaviseletről és a hazafias magatartásról, 7. hatósági bizonyítványt a szülők foglalkozásáról és vagyoni helyzetéről (szegénységi bizonyítványt), 8. újraoltási bizonyítványt, 9. annak igazolását, hogy valamely bánya-, kohó- vagy mélyfúró-üzem a folyamodónak a tanévek alatti kötelező gyakorlati munkaidőben való foglalkoztatását vállalja. A kérvényt 2 pengős okmány bélyeggel, a mellékleteket pedig, ha azok nincsenek bélyeggel ellátva, 30 filléres okmánybélyeggel kell felszerelni. Szegénységi bizonyítvány esetén mind a kérvény, mind a mellékletek bélyegmentesek. A felvételre jelentkezők értelmiségi fokának és gondolkodó képességének, továbbá az általános műveltségének megállapítása céljából, a feltételeknek különben megfelelő összes jelentkezők felvételi vizsgát tesznek a négy középiskola, illetőleg a négy polgári iskola tananyagának megfelelően a magyar nyelvtanból, a számtanból és a mértanból. Az 1936. évi felvételi vizsgán megfelelt, de férőhely hiánya miatt fel nem vett folyamodók nem tesznek felvételi vizsgát. A felvételi vizsgára való bocsátásról a szakiskola a folyamodókat külön értesíti. A felvételi vizsga augusztus hó 31.-én és szeptember hó 1.-én lesz megtartva s annak eredményét a vizsga elnöke szóbelileg hirdeti ki. A felvételi vizsga eredménye alapján a felvételre kijelölt folyamodók a választott szaknak megfelelően szeptember hó 2.-án vájár-, illetve olvasztói vizsgát tesznek, s csak ha ezen a vizsgán is megfeleltek, vétetnek fel a szakiskolába. A vájárvizsga letételéről szóló bizonyítvánnyal már rendelkező folyamodók újabb vájárvizsgát nem tesznek. A beiratkozás szeptember hó 4.-én történik. A beiratásnál minden tanulónak személyesen kell megjelenni. A beiratkozók a beiratás alkalmával a téli félévre szóló díjakként : 2.80 pengő beiratási díjat, 15.— pengő tandíjat és 5.— pengő laboratóriumi díjat fizetnek. Szegénységi bizonyítvánnyal rendelkező, jó előmenetelű és kifogástalan magaviseletű tanulók fél- vagy egész tandíjmentességet kaphatnak. A határidőn túl, vagyis június hó 25.-e után beérkező, vagy kellően fel nem szerelt kérvényeket nem lehet figyelembe venni. Az első évfolyamra újabb felvétel az 1940. évben lesz. Pécs (Pécsbányatelep), 1939. évi május hó 12.-én. Dr. Boda Antal s. k. m. kir. főmérnök, a szakiskola *21605 3—2 igazgatója. 3—2,726/1939. szám. Hirdetmény. Pécs törvényhatósági joggal felruházott városban működő Pécs 8. sz. postahivatal május hó 31.-ével megszűnik. Pécs, 1939. évi május hó 30.-án. M. kir. postaigazgatóság, sel 1939. évi junius hó 1.-én postaügynökséggé alakítam át. A postaügynökség bárhová szóló közönséges és ajánlott levél postai küldemények, belföldi postautalványok, valamint belföldre szóló értéklevelek s csomagküldemények felvételével, úgyszintén ugyanezen küldemények kézbesítésével, továbbá postai és pénzügyi bélyegek s értékcikkek árusításával foglalkozik. A postaügynökség egyúttal a m. kir. postatakarékpénztár közvetítő hivatalaként is működik. Szolgálati idejét köznapokon 8-tól 10-ig , 16-tól 18-ig terjedő órákban állapítom meg. Vasár- és ünnepnapokon az ügynökség szolgálatot nem tart. Az érkezett közönséges és ajánlott levélpostai küldeményeket, hírlapokat, valamint csomagokat expressdij szedése nélkül, a többi könyvelt küldeményt pedig az egyéb esedékes díjakon felül szedendő expressdij ellenében, a postaérkezés után 30 percig a hivatalban jelentkező címzetteknek kiadja. A postaügynökség díjnégyszögszáma változatlan : 696. Ellenőrzőszáma : 6.274. A postaügynökséget felügyelet, ellenőrzés s leszámolás tekintetében a dunaszerdahelyi postahivatalhoz osztom be. A postaügynökség az uszori pályaudvaron a mindkétirányú Komárom—Somorja 214. sz. mozgópostával fog továbbra is közvetlenül rovatolni. A postaügynökség kézbesítő köre Uszor községre, Takó telepre s az uszori vasútállomás területére terjed ki. Sopron, 1939. évi május hó 27.-én. M. kir. postaigazgatóság, 33.173/1939. szám. Hirdetmény* Pozsony vármegyében fekvő Nemesabony községben 1939. május 22.-én postaügynökség nyílt meg. A postaügynökség bárhová szóló közönséges és ajánlott levélpostai küldeményt, továbbá belföldre szóló értéklevelet, csomagot s postautalványt vesz fel, az érkezett postaküldeményeket kézbesíti, postai s pénzügyi értékcikket, bélyeget árusít és mint a m. kir. postatakarékpénztár közvetítő hivatala működik. A küldemények egyenkénti értéke a 6.000 pengőt nem haladhatja meg. A postaügynökség ellenőrző hivatala : Dunaszerdahely. Dijnégyszögszáma : 502. Ellenőrzőszáma : 6.238. Kézbesítő köre : Nemesabony, Nemeshódos. A postaügynökség a nemesabonyi pályaudvaron a mindkétirányu Komárom—Somorja 214. számú mozgópostával tart fenn rovatolási összeköttetést. Sopron, 1939. évi május hó 27.-én. M. kir. postaigazgatóság. 33.212/1939. szám. Hirdetmény. A Pozsony vármegyében fekvő Uszor községben működő IV. osztályú postahivatalt változatlan forgalmi körrel és járati összeköttetés 177/1939. szám. Hirdetmény. A m. kir. minisztérium 2.440/1939. M. E. sz. rendeletének 2. §-a kimondotta, hogy a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területen lakó és közszolgálatban nem álló orvosoknak, akik valamely orvosi kamara kötelékébe magukat felvétetni óhajtják, magaviseletük igazolása végett az idézett rendelet alapján szervezett igazoló bizottság előtt jelentkezniük kell. Az alulírott Bizottság előtt magaviseletük igazolása végett jelentkezett orvosok névsora a következő : dr. Adler Lajos, dr. Adler Lajosné dr. Reisner Józsa királyhelmeci, dr. Beerman Ármin, dr. Beerman Ernő beregszászi, dr. Berman Miklós ungvári, dr. Berger Sámuel királyhelmeci, dr. Birkó Gyula ungvári, dr. Biró Elemér beregszászi, dr. Bloch Henrik, dr. Böhm József, dr. Brascsajkó Antalné, Szeljánszka Mária, dr. Braun Sándor ungvári, dr. Braun Terézia, dr. Brüll Sándor munkácsi, dr. Chvosztovszky Vsevolod beregkisalmási, dr. Csarnovics Gyula, dr. Demjanovics Ernő ungvári, dr. Dobos István munkácsi, dr. Engel Henrik, dr. Erdei Aladár beregszászi, dr. Erdélyi Elemér bodrogszerdahelyi, dr. Farkas Sándor beregszászi, dr. Farbenblum József munkácsi, dr. Fái Miklós derceni illetőségű brünni lakos, dr. Fedinecz Sándor nagyszőllősi, dr. Feldmann Dezsőné dr. Fassel Margit munkácsi, dr. Feldmann Jenő, dr. Feldmann Vilmos, dr. Fodor Mór ungvári, dr. Fried Nándor beregszászi, dr. Friedman Miklós vári, dr. Frisch Móric beregszászi, dr. Froszt Konstantin ungvári, dr. Fuchs Lajos beregszászi, dr. Gaál Ernő, dr. Gábor János ungvári, dr. Gerstl Náthán nagykaposi, dr. Grósz Nándor munkácsi, dr. Grünstein Ignác Izsóné, dr. Braun Amália beregszászi, dr. Grünwald Ede sátoraljaújhelyi, dr. Grünwald Gábor ungvári, dr. Guth György, dr. Guth Györgyné dr. Friedmann Margit, dr. Guttmann Tibor, dr. Győrffy Gyula, dr. Halmos Dávid, dr. Halmos János munkácsi, dr. Hartman Ernő beregszászi, dr. Havas Leó munkácsi, dr. Havas Móric ungvári, dr. Herz Ferenc munkácsi, dr. Hoffmann Dezső, dr. Holly Imre ungvári, dr. Hubert Zsigmond beregszászi, dr. Iczkovics Béla munkácsi, dr. Izsák Ferenc beregszászi, dr. Jakobovics Bertalan bodzási,jlaki, dr. Jakobovics Rózsa beregszászi, dr. Jakobovics Sándor ungvári, dr. Jenkovszky Endre bereg- 3