Budapesti Nap, 2003. augusztus (2. évfolyam, 177-201. szám)

2003-08-27 / 198. szám

2 2003. augusztus 27., szerda Budapest aktuális H­Í­R­S­O­R­O­K_ Megrongált automata - Hétfőn adták át, de máris megrongálták a Nyírő Gyula Kórház előtt elhelye­zett tűcsere-automatát. A készülé­ket az éjszaka folyamán lefújták festékkel, valamint elzárták a ki­adó nyílását. Ellenőrzés az utakon - A fokozott közúti ellenőrzések során a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt két hónapban 116,5 millió forint helyszíni bírságot szabott ki. Az akcióban eddig mintegy ötezer szabálysértési feljelentést tettek. Macival a gyermekmunka ellen­­Az IKEA évek óta támogatja az UNICEF munkáját. Egy új kezde­ményezés, a Játék az életért prog­ram keretében minden eladott „Brum” játék mackó árából 500 fo­rintot utal át az UNICEF részére, ezzel támogatva a gyerekmunka elleni küzdelmet. SMS-sel a dugó ellen­­ Az egyre több forgalmi dugó elkerülésére internetes, és SMS-ben is lekérhető útvonalajánló rendszert dolgoz ki a Műszaki Egyetem a főváros meg­bízásából. (BN-hírek) HI UHUI Hí Hí I mm 1 Más­ Nap - a Magyar ATV reggeli információs magazinműsora. Mert minden napot követ egy más nap. Vendégek: Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese, és Répás­­sy Róbert, a Fidesz frakcióvezető­helyettese. Az adás 6.30-9.00 óráig tart mindennap. Kérdezzen az adás ideje alatt Ön is a 209-2749-es telefonszámon és a 06-30/30-30- 570-es SMS számon! Változnak a távfűtési szabályok Évente tízezer forinttal emelkedik egy átlagos bu­dapesti lakás távfűtésének díja szeptember elsejétől Szeptember elsejétől 9,12 száza­lékkal emelkedik a távfűtés díja, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadja az erről szóló javaslatot. Ez egy átlagos la­kás esetében évente tízezer forint­nyi árnövekedést jelent. A maga­sabb számlát először októberben kapja meg a 240 ezer budapesti távfűtéses otthon. Ez a drágulás még nem tartalmazza az áfa-tarta­lom várhatóan három százalékos növekedését, amely azonban csak január elsejétől lép hatályba. A városüzemeltetési bizottság hétfői ülésén a városatyák elfogad­ták a javaslatot. A Főtáv vezérigaz­gató-helyettese azt ígérte: a követ­kező négy évben legfeljebb az inf­láció mértékével emelkedik majd a távfűtés díja. Ez jövőre várhatóan hat százalék lesz. A Főtáv utoljára 2001-ben emelte meg árait. Az az­óta eltelt időszakban a társaság költségei ugyan 13,69 százalékkal emelkedtek, ám a Főtáv a tavalyi évet nem várt nyereséggel zárta, amelyet a kisebb mértékű áreme­lés kompenzálásra fordít. . Szeptember elsejétől több válto­zás is hatályba lép a távfűtéssel kapcsolatban. Júniusban meg­szűnt ugyanis az átalánydíj, már mindenhol a tényleges fogyasztás után fizetnek a budapestiek. Emel­lett a jövőben már nem a jogsza­bályok, hanem maga a fogyasztó szabja meg, hogy milyen meleg le­gyen a lakásában, és milyen hő­mérsékletű legyen a Főtáv által elő­állított melegvíz. Ugyancsak a fo­gyasztó dönthet arról, hogy mikor­tól induljon meg a fűtés a lakásá­ban, és meddig tartson. Ezt a fo­gyasztóknak azonban külön jelez­niük kell a Főtáv felé. Változnak ezen kívül a fogyasz­tókra vonatkozó szabályok is: az előzetes bejelentési kötelezettséget szigorúbban veszik, csakúgy mint a lakók szerződésszegését. G. K. - B. P. A következő években az infláció mértékével drágul a távfűtés Nyolc év börtönt is kaphat a hátizsákos robbantó Akár nyolcévnyi börtönbüntetést is kaphat az a nagyká­­tai fiatalember, akinek a hátizsákjában lévő szer hétfőn felrobbant a hatos villamoson. A 20 éves fiút jelenleg közveszély okozással, illetve robbanószerrel való visz­­szaéléssel gyanúsítják. Őrizetbe vették és kezdeménye­zik előzetes letartóztatását is. T. Tamás egykori tanára a Budapesti Napnak elmondta, a fiúval gyakran voltak gondok az iskolában is DÖME BARBARA ÍRÁSA A gyanúsítottnál tartott házkutatás során a nyomozók olyan anyago­kat találtak, amelyek alkalmasak robbanó vegyület előállítására. Azt is megtudtuk, hogy a gyanú sze­rint az a flóbert pisztoly is a fiatal­­............................. . emberré vált, amelyet a robbanás után a villamoson találtak a rend­őrök. Mivel ez a szerkezet enge­dély nélkül beszerezhető, így en­nek birtoklása semmiféle büntető­jogi felelősséget nem vonhat maga után. Információink szerint a fia­talembernél aceton alapú robbanó­szer volt. Ilyennel Magyarországon szándékosan még soha nem rob­bantottak, és balesetet sem oko­zott. A szakemberek szerint ez azonban csak a véletlennek kö­szönhető, hiszen az igen robba­­násveszélyes elegy az internetről letölthető recept alapján különö­sebb szakértelem nélkül is elké­szíthető. A Budapesti Nap úgy tud­ja, hogy a hétfői robbanás során megsérült hét személy sérülései nem súlyosak. Többnyire hámhor­­zsolásosokat, illetve könnyebb hal­lás, valamint dobhártya sérülése­ket szenvedtek. Információink sze­rint a gyanúsított fiatalember egy kisebb műtéten van túl, jelenleg is kórházban fekszik, de állapota nem súlyos. Régió 1. 13. oldal XI., XXII. kerület, Érd, Diósd, Törökbálint Régió 2. 14. oldal I., II., XII. kerület, Budaörs, Bu­dakeszi, Nagykovácsi, Solymár Régió 3. 15. oldal III. kerület, Pilisborosjenő, Pilisvörösvár, Üröm, Budaka­lász, Pomáz, Szentendre Régió 4. 16. oldal IV. , XIII., XV. kerület, Duna­keszi, Fót, Mogyoród Régió 5. 17. oldal XIV., XVI., XVII. kerület, Csömör, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Pécel Régió 6. 18. oldal X., XVIII., XIX. kerület, Ecser, Maglód, Vecsés, Gyál Régió 7. 19. oldal BUMTESnJt*P __AZ ELSŐ NAPILAP BUDAPESTIEKNEK Tartalom Budapest aktuális 2-3. oldal Politika 4-5. oldal Gazdaság 6-7. oldal Kultúra 8. oldal Bulvár 9. oldal Tévé- és rádióműsor 10. oldal Közelítés 11. oldal Budapest személyesen 12. oldal XX., XXI, XXIII. kerület, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Halásztelek Régió 8. 20. oldal V. , VI., VII., VIII., IX. kerület Apróhirdetés 21. oldal Munkatárs 22-23. oldal Sport 24. oldal VÁROSHÁZI HÍREK Üvegzsebűek lesznek a fővárosi cégvezetők? Csütörtöki ülésén üvegzseb-szabályza­­tot alkot a fővárosi közgyűlés. A javaslat szerint ezentúl a köz­gyűlés állapítja meg a fővárosi cégek veze­tőinek prémiumfel­tételeit, és ezt a sza­bályzatot - a jogsza­bályi előírásoknak megfelelően - letétbe helyezi a cégbíróság­nál, vagyis mindenki számára megtekint­hető lesz. A prémi­umfeltételekről eddig a tulajdonosi bizott­ság döntött, zárt ülé­sen, így nem volt nyilvános, milyen kü­lön feladatokat telje­sítettek a cégek veze­tői, egész éves jutta­tásuk száz-százötven százalékáért. A Budapesti Nap in­formációi szerint a cégvezetők többségé­nek olyan feltételeket szabott a bizottság, amelyek a normális munkavégzés során teljesülnek, így példá­ul az Enviroduna Kft. - a csepeli és a dél-bu­dai szennyvíztisztító megépítésére létreho­zott cég­­ vezetője bruttó 8 millió forintot kapott, mert tavaly bejegyeztette a cégét, kifestette az irodáját, és felvette a munka­társait. Idén azért kap­hat prémiumot az ügyvezető igazgató, ha a céget átalakítja, hogy az alkalmas le­gyen a dél-budai szennyvíztisztítóval kapcsolatos feladatok végrehajtására is. Aba Botond, a BKV vezető­je pedig egyebek közt azért kapott bruttó húszmillió forint kö­rüli összeget, mert ta­valy megszervezte a hannoveri villamosok szervizelését. A szabályozást azért alkotja a főváros, mert a parlament idén elfogadta az üveg­­zseb-törvényt, amely kötelezi a helyhatósá­gokat működésük át­láthatóvá tételére. A jogszabály szerint a közpénzek felhaszná­lását nemcsak az ön­­kormányzatok és az állam, hanem ezek cé­gei esetében is nyilvá­nossá kell tenni. A jogszabály sze­rint ezentúl minden olyan cégnek, amely­ben egy helyhatóság rendelkezik többségi tulajdonnal, felügye­lőbizottságot kell lét­rehozni. Ez koráb­ban a cégek vagyoná­tól, illetve a munka­­vállalóinak létszámá­tól függött. Gidró-Gosztonyi ■....*»!■,*■................... I. *. JIV Két nappal ezelőtt készítette el, és védekezési szándékkal tartotta magánál a PATT elnevezésű robba­nó elegyet T. Tamás - derült ki teg­napi rendőrségi kihallgatása során. A zárkózott fiú folyamatosan áldo­zatnak érezte magát, miután - saját állítása szerint - többször érte inzul­tus utazásai alkalmával. Volt, hogy a mobiltelefonját akarták elvenni, máskor belekötöttek, de rendőrségi feljelentést soha nem tett. Ez év ele­jén robbanószert kezdett készíteni, amit két esetben lakókörnyezetében is kipróbált. Ezek petárdaszerű rob­banást idéztek elő. A hétfőn felrob­bant szert védekezésképpen tartotta magánál. Arra azonban nem tudott választ adni, adott esetben hogyan használta volna. Az elegy végül egy hirtelen mozdulattal robbant fel. A rendőrség tegnapi sajtótájékozta­tóján azt is megtudtuk, hogy a fia­talembert elmeszakértői vizsgálat­nak vetik alá. Egészségi állapota je­lenleg kielégítő, de kisebb plasztikai műtét vár rá. Édesanyja nem kívánt vallomást tenni az ügyben. A nyo­mozás eddigi adatai szerint a fiú sa­ját használatra állította elő a robba­nóanyagot, abból senkinek nem adott el. A RENDŐRSÉG A ROBBANTÁSRÓL Budapesti Nap Új buszjáratot indít a BKV szeptembertől A BKV két új járatot is indít szeptembertől, ame­lyek a külvárosi lakókat szállítják a metróállomá­sokhoz a csúcsidőkben. A városüzemeltetési bi­zottság elfogadta a vállalat terveit A BKV szeptember 1-jétől Glo­­riett-busz néven új, úgynevezett zónázó expresszjáratot indít, amely a Határ úti metróállomás­tól a Gloriett-lakótelepig közleke­dik. A járat a külvárosban veszi fel az utasokat, majd szállítja őket a Határ úti metróállomás­hoz. A buszok munkanapokon közlekednek, 15 perces gyakori­sággal, reggel 6-tól fél 9-ig, míg délután 14 órától 18.30-ig. A gyors utazást biztosítja, hogy az M5-ös bevezető szaka­szát használják, így elkerülik a máshol kialakult torlódásokat. A járatok a 194-es megállóit hasz­nálják, míg a Határ úton a gyors 54-es és a gyors 94-es megállójá­ban állnak meg. További időszakos járat indul szeptember 22-én az Örs vezér te­re és Rákoscsaba között, Mátyás­föld és Rákosliget érintésével. A gyors 176 jelzésű buszok szintén csak csúcsidőben közle­kednek. A BKV vezérigazgató-he­lyettese, Szirmay Tamás lapunk­nak elmondta: forgalomtechnikai okokból nem csuklós buszok fognak közlekedni a vonalon, azonban a környék leterheltségét az új járattal­­ jelentősen csök­­kenthetik,­ mivel a 176gy tulaj­désképpen a 76gy útvonalán fog közlekedni, kisebb módosítással. Hozzátette: a gyors 144-es jára­tot márciustól csuklós buszokkal üzemeltetik, így több utast ké­pesek szállítani a csúcsidőben. A változásra csak jövőre kerül sor azért, mert az ott közlekedő bu­szokat elő kell készíteni, fel kell újítani. Balkányi Péter Áramkimaradás csúcsforgalom idején Rövidzárlat miatt a BKV áramszolgáltató hálózatá­nak Kertész utcai gépházá­ban is zárlat következett be, aminek következtében 35 percre leállt az áram­szolgáltatás a reggeli csúcsforgalomban A Nagymező utcában egy mun­kagép összezárta a trolibusz fel­ső vezetékét. A zárlat következté­ben 7 óra 44 perckor a Kertész ut­cai áramszolgáltatót leállította a biztonsági rendszer, s áram nél­kül maradt a kisföldalatti, vala­mint több villamos és trolibusz. Kedden fél 12 előtt tűz keletkezett a Nagyvárad térnél egy metrókocsi­ban. A 3-as metró vonalán a Határ út és a Deák tér között autóbuszok szállították az utasokat délig, amikor a forgalom ismét visszaállt. A jármű eljutott a legközelebbi állomásig, ahol az utasok elhagyták a kigyulladt szerelvényt. A tüzet a BKV munka­társai oltották el. A zárlat után sem automatikusan sem kézi erővel nem lehetett a gépházat visszakapcsolni a rend­szerbe, ezért más áramátalakí­télután 3 órakor a 2-es metrón a Blaha Lujza téri megállóban egy férfi a sínek közé esett. Egyelőre nem tudni, hogy véletlen balesetről van-e szó. A helyszínre kiérkező mentők a sérültet az Országos Baleseti Intézet­be szállították. A forgalom fél ötkor állt helyre a Deák tér és az Örs vezér tere között, addig metrópótló autó­buszok szállították az utasokat. B. P.­tokból biztosították az érintett vonalak energiaellátását, s 8 óra 26 perckor helyreállt a forgalom. V. S. TŰZ ÉS GÁZOLÁS A METRÓBAN Europa Nostra 2002 Díj a Wenckheim-palotának Tegnap Demszky Gábor vette át a főváros nevé­ben az Europa Nostra 2002 Díjat. Az emlék­plakettet Dr. Andrea H. Schuler az Europa Nostra Tanács elnöke adta át. Az első ütem­ben felépült egy teljesen új Baross utcai nyolc­­szintes könyvtárépület, és átalakították a Revicz­ky utcai kispalotát, va­­g­­amint a Wenckheim­­palota nem műemléki­­ részét. A teljes rekonst­­­­rukció 3 milliárd forinto­s­ba került (BN)

Next