Budapesti Napló, 1903. június (8. évfolyam, 149-176. szám)

1903-06-10 / 157. szám

157. számi Budapest, szerda BUDAPESTI NAPLÓ 1903. junius 10. 15 KÜLÖNFÉLÉK­I­k á­r­u­s. Repülni ... Ember örök vágya! Felhőt, hasitni büszkét, szabadon, Szállni port, békét, bilincset le ázva, Embernemlakta, néma tájakon ... Isten trónjához közelebb repülve, Lágyan himbáló szellő-szárnyon ülve, Egy érzés — nagy, egy eszme — isteni, Szivem, agyam, minden ízem elállja. ... Világokat tudnék teremteni! — Repülni !. .. Ember örök vágyas Ikárus!... Ah­oly régi a mese. Vias­­szárnyán repült az égnek, S elfelejté Daedalus gyermeke, Hogy ott a napnak hő sugári égnek, A nap melege húzta, csalta, vonta, Repült, repült­! — ujjongva, szabadon, A nap tüze rá hő sugarat onta. Alant megtörve a tengerhabon; S míg mámorosan mind közelebb szárnyalt, Ragadt a vágya, már nem birt vele, Meglágyítá a hő a vias­­szárnyat, S zuhant Ikarus ... zuhant lefele ! ! A tenger habja megnyílt pillanatra Össze az ár zúgva csapott felette, S a vizek fölött ott zokogott apja, Fiát ,reményét ... mindenét temetve! —* Röpülök én is, mint te, a Ikárus, Vonz, hív a vágy és nem bírok vele, Remélem tán, hogy izmosabb a szárnyam ? Hogy nem olvasztja le a­ nap heve? Mit tudom én! Én bízom, én remélek, Én hiszem azt, hogy erősebb a szárnyam, Nem lesz egy sorsom, Ikarus, te veled, Én küzdök majd — de elérem a vágyam!­­ Vagy ... meglehet ... hisz halandó szemével Ki láthat át a jövő fátyolán? Lezuhanok az égről, mint Ikarus S te megsiratsz majd, drága jó anyám! Miklós Judith, Pár­is. f- A nyári divat1 — Mikor néhány héttel ezelőtt felhangzott az álta­lános panasz, mert a „Grand Prix”, a versenyidény hivatalos záróráját a szokottnál előbb tűzték ki, a versenyrendező-bizottság mérvadó matadorjai részt­vevő arcot öltöttek, de minden — irgalmasságukat kérelmező esdeklést azzal utasítottak el: Nem lehet! — Nagy szerényen meg kellett vallaniok, hogy itt is meg kell hajolniok a hatalmas Anglia parancsszava előtt, és hogy a párisi versenynaptár szigorúan az epsomi derby szerint lesz meghatározva. S igy minden, ami a divatnak és a divat által él, rohamosan közeledni látja az idény végét, melynek első fele csaknem kizárólag ködös, esős napok ho­mályában telt el. Szerencsére Divat ő felsége javít­­hatóan optimista s így most is — bár az udvariatlan természet naponkint rácáfol reményeire — törhetlenül hisz a nyári verőfény várva-várt győzelmében. Mert az arany napsugarak nélkülözhetlen kísérői annak a fényes látványosságnak, mit a chantillyi, auteuili és longchampsi versenyek évenkint nyújtanak. A leg­szebb, legcsodásabb nyári toilette is, ha esős, ködös a háttere — sajnálatot kelt csodálat helyett. S hol van az az asszony, aki el tudja viselni a sajnálkozást — mennyivel kevésbé, ha Paris csodás levegőjé­ben született ! A mai divat különösen a karcsú hölgyek szá­mára lett teremtve. Az ő kecses alakjuk könnyebben magára öltheti a most nélkülözhetetlennek jelölt for­mákat. Ez ki van zárva azoknál, akiket a sors a csípő és egyéb alakbeli kerekdedségekkel megáldott. — Elől egyenes legyen az alak! — ez a jelszó manapság. El kell­ tűnnie annak a bevágásnak, mely eddig a derék karcsúságát jelölte. El kell tűnnie annak a gömbölyded vonalnak, mely a mell dombo­­rodásait kitüntette. Merőben egyenes vonal köti össze a mellet az övvel. Néhány centiméternyi derékbőség­­többlet ma nem igen számít. A keskeny, hosszú aljak nagyban hozzájárulnak annak az illúziónak felköltéséhez, hogy asszonyaink mint megannyi túlvilági lények lebegnek ezen a sár­tekén. A puhán leomló, hosszú ujjak, a habkönnyű szövetek megerősítik ezt a csalódást, így lett a selyempuha crépe de Chine, selyem-muszlin, a puha grenadine, átlátszó voile és barége a di­vat nagy tárházába besorozva. A simulékony bou­­lard is lépést igyekszik tartani vetélytársaival, bár az új, japáni Shantungs-ok vastagszálú selymei erősen háttérbe szorították. Ezek a Shantungs-ok, melyek az idei divat­­,cloud-ját adják, sárgás árnyalatokban ismertek, vagy szelíd pasztellszínekben. Esős fellegektől árnyalt ég­színkék, fétig érett epertől kölcsönzött, halványvörös, a zöldnek minden tompa árnyalata, tejfehér és az a fátyolozott sárgás szín, mit a divat évkönyvébe „champagne11 azaz pezsgőszín néven igtattak, ezek az uralkodó tónusok. Csipkebetétek,­­hímzett medaillonok, szegély­sorok tarkítják a szövetek felületét. És általában azt lehet mondani, hogy ma csaknem kizárólag a szabás dönti el a toilette-remekek sorsát. A szövetgyárosok, melyek az 1903-ik év nyári divatjának birodalmába bekerülni akarnak, kényte­lenek minden hiúságról lemondani. Minden önálló alkotásuk ki van zárva, tisztán segítő munkásszerepet szabad vállalniok. — Adjatok nekünk sima, puha anyagot, csinos, kellemes színekben, a többi a mi dolgunk! — jelen­— De én. A forradalom annyit tesz, mint felborítani a kosarat és azok, akik lent voltak, felülkerekednek: a kiéhezettek, a nyomorgók!.. . — No, hát mi voltam én húsz évvel ez­előtt? — De most már nem az! Most már veszí­teni valója van, emberi Tudja-e maga, mi törté­nik majd? Ma a községi földeket akarják és holnap már a magáét és az enyémet követelik! Köszönöm, köszönöm! Nem azért írattam rá az ördögre annyi esztendő óta a lelkemet, hogy... — Igen! Segíteni kell magán az embernek, hogy alá ne merüljön, kedves kanonok úr. Tartsa fenn magát az ember, ha nem akarja, hogy a parasztok két kézzel szolgálják ki magukat. Isme­rem őket . . . tudom, mitevő legyek, legyen nyugodt. És elkezdte az ideáit bővebben kifejteni: macskalábakkal kikaparni a gesztenyét a tűzből és ha történik valami, egy negyedórára szintén megragadni a vakoló lapátot és gáncsot vetni a nagy uraknak, akiket még azzal sem tudott le­­kenyerezni, hogy feleségül vett egy leányt közü­lök, hozomány nélkül, annál jobb ... Szemei e pillanatban Biancát érték, aki még mindig a kerevet sarkában ült és a félémtől halványan, hol az egyikre, hol a másikra nézett és nem merte kinyitni a száját. —* Nem rólad beszélek, tudod. Nem bántam meg, amit tettem. Nem a,te hibád. Minden üzlet nem sikerülhet azonnal. És ugyanakkor valami jót cselekszik vele az ember.. . A kanonok engedte magát meggyőzetni és helyeselte társának fejtegetéseit: — Senkinek sem fog meggörbülni még egy hajaszála sem,ha az embernek rövid időre kezébe kellene vennie a vakolólapátot... mennyi min­dent lehetne tenni... — Ön mindenekelőtt egyet fog tenni! — vágott közbe Motta­­mester. — Vagyis azzal, aki az ügyet a kezében tartja, beszélni fog és meg­mondja neki, hogy mi is ott akarunk lenni, tették ki a női­ öltözék alkotó poétái, a divatművészek és a munkásnők ezreitől segítve, lázasan munkához láttak. A szövetek sima felületén csábos barázdák keltek likacsos, filigrán-hímzésekből öltve. Azután hosszú pókokat szőtt közéjük a szorgos tű, hímes pil­léket és csillogó legyeket a színes selyemszál. A kézi­munka és hímzés ezen művészi díszei természetesen szo­katlan magasra hajtják föl a női ruhák árát és aki nem dicsekedhetik jó adag türelemmel, az ma ne álljon szóba a szabókkal és szabónőkkel. Legszebbek a gallérok: csipkéből, hímzésből, muszlinból és csipke­betétekből öltve, plisszkrozott nyakkendők alakjába, mint aminőket Moliére hősei viseltek, így mutatkozik be az idevágó műipar. Ennél sokkal imponálóbbak a hatalmas csipkegallérok, hasonlók azokhoz, amelyeket Helene Fourment, Rubens neje oly nagy előszeretet­tel viselt. Ennek a jól megtermett hölgynek különben okvetlen négyheti marienbadi kúrára lenne szüksége ha sikerrel akarna a mai divat követelményeihez al­kalmazkodni. Látunk pazar gallérokat, hasonlók a Stuart Mária által viseltekhez, hosszú stólók velencei vagy brüsszeli csipkéből, csipkeátülkötők, nyakbavetők, miket mint tavasszal a prémbeákat, úgy kell viselnünk, mintha el akarnék őket veszteni. Olyan hanyagul kell őket a vállon átvenni. Selyemmuszlinból, rövid, fehér struc­­tollakból — mely utóbbiak égszínkék, halványrózsa­­szín, vagy zöld alapon fakadnak — is készítenek nyakbavetőket. Egészen clunyi, izlandi és velencei­csipkéből készült ruhák meseszép kivitelben suhogtak tova a versenypályán; színük fehér, aranysárgás vagy szürkés volt, de mindig attól a vöröses árnyalattól kisérve, melylyel csak a valódi csipkék dicsekedhet­nek, s amely nekik azt a sajátos, karakterisztikus patinát megadja. Fűzöld selyemszövetek a kísérői vagy világos­­barna taffetából szabottak. Ez a világosbarna taffetás különben egész toilettekre is sűrűn használtatik. Han­gulatos díszük a kecsesen elrendezett, elsárgult musz­linból szabott ficku, melyet rojtszerűen többsoros rózsalevelek szegélyeznek. Ezek a levelek közvetlenül a szövetbe vannak akasztva, vékony szálakon lebeg­nek oly könnyen, hogy minden lehellettől meg­libbennek. A ruhaaljak szabása valósággal építészeti tanul­mányokon alapul. Nehogy a rájuk pazarolt szövet­bőség folytán túlzottá váljanak, a csípőn sűrűn letűzik őket. A ráncok felülről lefelő, vagy körben a szoknya körül futnak. Függőleges és vízszintes szegélysorok szelik keresztül-kasul a modern szoknyát; áttörött hím­zések vagy kerek díszek mintegy áthidalják a hegyes ékekhez hasonló díszeket, melyek így, könnyen egy­máshoz öltve, engedelmeskednek a test minden moz­dulatának. A praktikus célokat szolgáló aljakat kivétel nél­kül rövidre szabják. A „costume trotteur ” nélkülöz­— Hogyan, — mit mond maga? ... Egy lelkész!... — Ugyan, hagyjon nekem békét, kano­nok!... Ha a király fia ott van, maga is ott lehet! — Az ördögbe, a király fiának nem fogják fejét venni, de ... — Ne féljen, hogy fejét veszik! Ha úgy van, mint ön mondja, az egész országban min­denkinek a fejét vennék. Azt hiszi, hogy az alatt az idő alatt nem csináltam meg számításaimat ? Ha mi ott leszünk, hogy lássuk, mi fő a fazék­­ban .. . Közelben kell lennünk ... Egy csöpp ész­szel és pénzzel... Tudom, mit beszélek. Bianca most elkezdett hebegni. — Oh szent Isten, mit akarsz te csinálni ? ... Családapa!... A kanonok nyugtalanul Biancára nézett, mintha már nyakán érezné a kötelet. — Motta hozzátette megnyugtatása végett: — Nem, nem, nem nem tudja, mit beszél. Ő túlhajtott szeretetből beszél, a szegény. — Aztán, miközben a kanonokot az előszobába kikísérte, így folytatta: — Lássa ? Kezd szeretni engem... Igen, a gyermekek erős köteléket alkotnak! Reméljük, hogy azok legalább boldogabbak és megelégedet­­tebbek lesznek nálam, mert én ... Megmondtam önnek, kanonok, mint a halál pillanatában? Agyon­dolgoztam magamat, hogy vagyont szerezzek ... Most kockáztatom még a bőrömet is, ha az em­ber önt hallja ... És mi hasznom volt belőle ? Mondja, mi hasznom volt belőle? . REGÉNY M­otta mester r­EGÉNY — írta: GIOVANNI VERGA . — Motta mester a vállát vonogatta. — Ah, a parasztok? Arról késő­bb beszél­­jünk, ha majd eljön a tél. Mitől fél? — Mitől ? Magamat féltem!... Maga nem tudja, hogy Palermóban forradalmat csinálnak. . Lábujjhegyen ment a kanonok az ajtóhoz, hogy betegye és sötét arccal tért vissza. • i-‘- A carbonárik! ... Itt is, behozták a szép újságot! Beszélhetek róla, mert nem a gyónási titok pecsétje alatt tudtam meg. Nálunk is van egy párt. És megmagyarázta, miben áll a dolog: új törvényeket alkotni, a régieket lerombolni. .. — Pártot, érti ? Tavuso doktor például Mar­­garone helyébe és igy további Minden paraszt kívánja a maga darab földjét! A nagyok és ki­csinyek mind együttvéve! Sőt azt is beszélik, hogy a király fia is mellette van, a calabriai herceg. Motta mester, aki tágra meresztett szemek­kel hallgatott a kanonokra, most felkiáltott: — Ha így van ... magam is mellette va­gyok! Nem kívánok magamnak mást! És ezt maga ezzel az arccal mondja? Maga ugyan szé­pen megijesztett, Istenemre! A kanonok kitátotta a száját. -r Micsoda tréfa ez? Vagy nem tudja, mi a forradalom ? Azt, amit Franciaországban csi­náltak, értse meg már. De hiszen maga nem olvassa a világtörténelmet. — Nem, —■ szólt Motta. — Nem törő­döm vele. Kilencedik fejezet. A községben nagy izgalom mutatkozott. Hí­reket vártak Palermóból. A gyógyszerész szó­noklatokat tartott patikájában. Ciolla hol itt, hol ott kiabált. Néplázitók felingerelték a parasztokat is: a községi földek, amelyeket negyven év után kiragadták a Zacco-család kezéből... hallatlan áron. Ennek a Motta mesternek nagyon hosszú ujjai voltak ... Ha a földek ára úgy felszökött, akkor még többet fog rajtuk keresni! Mindez a

Next