Budapesti Orvosi Újság, 1914. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1914-07-02 / 27. szám
1914. 27. szám. 357 BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG a gyomor-bélbetegségek helyett a táplálkozási zavar fogalmát állapította meg, ezzel óhajtva jelezni az idevonatkozó kórképek sokkal tágabb értelmezését. A későbbi gyermekkorban valóban nem találjuk meg azokat a kórképeket, melyek a csecsemőkor emésztési zavarait különösen jellemzik. Az atrophiák, vagy modernebb elnevezés szerint a decompositio a csecsemők úgyszólván kizárólagos megbetegedései, amelynél a béltünetek néha egyáltalában nem kifejezettek, ezzel szemben az intermediaer anyagcsere nagyfokban kórosan megváltozott. Egy másik lényeges különbség az azelőtti és a mai idők felfogása között, hogy az emésztési zavarok okait kutatva, azt találtuk, hogy ellentétben a régebbi infectiosus elmélettel, a kórokozót ritkábban az infectióban, mint magában a táplálékban kell keresnünk. A táplálék összetétele, egyes tápalkatrészek túlsúlyban tétele vagy másoknak hiánya idézik elő leggyakrabban az emésztési zavarokat. A mesterségesen táplált csecsemők táplálkozási ártalmai legnagyobb részben idült lefolyásnak és vagy a táplálék mennyisége vagy minősége által okoztatnak. A chronikus táplálkozási zavarokhoz infectiók teljes kizárása mellett is csatlakozhatnak acut lázzal járó kórképek. Finkelstein kiséletei meggyőzően bizonyítják, hogy a lázat, melyet eddig mindig infectiosusnak tekintettünk, nagyon sok esetben kizárólagos alimentáris okok idézik elő. Mai felfogásunk szerint a chronikus táplálkozási ártalom a primaer jelenség és ezen az alapon könnyen keletkeznek acut tünetekkel járó kórképek. Egy nagy különbség a két egymásután következő korszak felfogása között, hogy az emésztési zavarok okainál, tünettanának magyarázatánál ma mindinkább tekintettel vagyunk a csecsemők eltérő constitutióira. Teljesen hasonló okból származó kórképek igen eltérő lefolyást mutathatnak a csecsemők constitutiói szerint. A neuropathiás csecsemőknél az anyatej-táplálkozás legszabályosabb módja mellett is jelentkezhetnek dyspepsiás tünetek, melyeknek okát csak a neuropathiában találjuk meg. A táplálkozás és a constitutio közötti szoros összefüggés felderítése szintén főleg Czerny érdeme. Czerny a midőn megállapította az egészséges csecsemő fogalmát, melynek constitutióbeli rendellenességet nem szabad mutatnia és reámutatott a csecsemőknél rendkívül gyakori szervezetbeli anomáliákra, mint az exsudativ diathesis, neuropathia stb., valamint az ezek kapcsán fellépő táplálkozási zavarokra, új irányt mutatott a csecsemők emésztési zavarainak felfogásában. Tehát az emésztési zavaroknak tágabb értelmezése, aminek megfelel a táplálkozási zavar fogalma, a táplálék egyes alkatrészeinek, valamint azok correlatiójának okozati szerepe, továbbá a constitutiónak mint kórokozó és a klinikai tüneteket lényegesen befolyásoló factornak hangsúlyozása, új alapokra fektették a csecsemőpathologia ezen fejezetét. Ezen felfogásbeli különbségek megváltoztatták a csecsemők emésztési zavarainak eddigi kórtani felosztását is. A patholog-anatomiai elnevezések helyett újak léptek. Nem tartozik tárgyunkhoz a különböző kórtani felosztások részletes felsorolása, csak két felosztást óhajtok néhány szóval jellemezni, melyek ma a legelterjedtebbek és általánosan használtak. Ezek a Czerny-Keller-féle az aetiológián és a Finkelstein-féle a functionális diagnostikán alapuló kórtani felosztás. Czerny-Keller az emésztési zavarokat három főcsoportra osztja fel: megkülönböztet alimentáris, infectiosus és az abnormis constitutiókból eredő táplálkozási zavarokat. Mindegyik több alcsoportra oszlik. Az első csoport alfajai közül a legismertebbek a tej-, lisztártalom, Barlow-féle kór. Az infectiosus csoporthoz tartoznak az endogen (a táplálék összetétele) és az exogen (főleg romlott tej) okokból keletkezett acutabb zavarok (alimentáris toxicosis), továbbá a parenteralis infectiók kapcsán fellépő táplálkozási zavarok. A harmadik csoport alfajai közül a leggyakoribbak az exsudativ diathesis, rachitis, neuropathia mellett észlelhető emésztési zavarok. Finkelstein felosztása újabb keletű, ő a klinikai kórképekből kiindulva, az alimentáris zavarokat 2 főcsoportra osztja: intoxicatióra és decompositióra. A decompositio alcsoportjai : az egyensúlyzavar, a dyspepsia és a decompositio. Finkelstein felosztásánál a functionális diagnosist is felhasználta, és a pontos kór ismét a szervezetnek meglevő tápláléktolerantia fokából állapítja meg. A decompositio alcsoportjai tulajdonképpen egymásba átmenő, a tolerantia foka szerint megkülönböztetett kóralakok. Egyensúlyzavarnál a zsírral, dyspepsiánál a szénhydráttal, míg igazi decompositiónál az összes tápanyagokkal szemben csökkent a tolerantia. Finkelstein felosztása tudományosabb alapon nyugszik, de a functionális vizsgálat, mely a pontos diagnosis felállítására szükséges, a gyakorlatban nehezen keresztülvihető. Ezzel szemben a Czerny-Keller-féle neurologikus felosztás a gyakorlati szempontoknak inkább megfelel, és a therapia részére is jobb útmutatást nyújt. Ezért következő tárgyalásainkban a Czerny-Keller-ide,felosztást fogjuk alapul venni, mindazonáltal, hogy azoknak is, kiknek a Finkelstein-féle kórtani csoportosítás jobban megfelel, a megértést megkönnyítsük, párhuzamosan hivatkozás fog történni ezen nomenclatúrára is. Egyik felosztás sem felel meg az összes tudományos követelményeknek, mert daczára a sok pozitív fölfedezésnek, az emésztési zavarok pathogenesisének még sok megoldatlan problémája van. A táplálkozási zavar mai felfogásának ezen általános jellemzése után azon alapelvekről szólunk, melyek általában az emésztési zavarok kezelésénél irányadók és a különböző kóralakok therapeutikus befolyásolásánál zsinórmértékül szolgálnak. A helyes therapia elsősorban a helyes diagnosistól, az anamnesis és a tünetek kellő értékelésétől függ. Tárgyunkhoz az emésztési zavarok tüneteinek részletes leírása nem tartozik, mégis amidőn therapiáról beszélünk, lehetetlen volna néhány szóval a fontosabb táplálkozási zavarok tüneteiről, pathogenesiséről meg nem emlékezni. A legrégibb diaetetikus therapia, melyet mindnyájan állandóan használunk, az éheztetés. Egyetlen egy eljárás sem oly általánosan elterjedt, mint a koplaltatás. Ezért is illetik a csecsemő-gyógyászokat a „Hungerdoctoren“ gúnyos elnevezéssel. Az éheztetés ma is fenntartotta jelentőségét, csak formája, indicatiói változtak meg. Elsősorban azon táplálkozási zavaroknál használjuk, melyeknél a gyomor-béltünetek előtérben állanak, mert tényleg egyetlen egy eljárás sem képes ezen tünetek hevességét annyira mérsékelni, mint a koplaltatás. A koplaltatás hatása egészséges, valamint beteg csecsemőknél az utolsó években kiterjedt vizsgálatok tárgya volt. Kiindulva az emésztési zavarok összes fajainál sablonszerűen elrendelt teanapból, mindinkább bebizonyosodott, hogy amilyen jótékony hatása van a koplalási therápiának bizonyos esetekben, olyannyira ellentétes a hatás az emésztési zavarok más fajainál. A koplalás annál károsabb, mennél jobban legyengült valamely szervezet, azért különösen az előrement emésztési zavarok által súlyban igen lefogyott, elgyöngült csecsemőknél nagy óvatosságot kell követnünk a koplalási therápia alkalmazásánál, nehogy a táplálkozási ártalmakhoz még az inanitio veszélyei is hozzájáruljanak. Az inanitiv beteg csecsemőknél nagyfokban csökkentheti a tolerantiát és oly súlyesések keletkezhetnek, melyek többé nem restituálódhatnak. A nagy súlyesés pedig mindig nagy életveszedelmet rejt magában, és ha a csecsemő testsúlyának harmadrészét elvesztette (Quetelet-féle quotiens), csak kivételesen marad életben. Az éhezés hatása vizsgálatánál kiderült, hogy a rövid ideig tartó teljes éheztetés nem oly káros, mintha hosszabb ideig tartó, ha nem is teljesen, de részlegesen éheztetnék a csecsemőket. Ha a koplalás kedvezőtlen hatását később ellensúlyozni akarjuk, úgy azután fokozatosan növelni kell a táplálék mennyiségét (alimentation croissante). Ellenkező eljárással, vagyis az alimentation decroissante-tal, a koplalási nap után rövid idő múlva újbóli teljes éheztetéssel vagy fokozatosan redukált táplálékmennyiség adagolásával az inanitio veszélyei igen nagyok. Az atrophiae medico kórképek nem ritkák a csecsemőgyógyászatban, melyek leginkább ilyen forszírozott koplalás által keletkeznek. Az inanitio a szervezeti anyagcserében ugyanazon elváltozásokat okozhatja, mint egy súlyos táplálkozási zavar és ennek eredménye, hogy a szervezet újbóli táplálékbevitelre paradox módon reagál, a kórkép még súlyosabbá válik és végül is katasztrófával végződik. A koplalási therápia elsősorban túltáplálásnál jön tekintetbe. A túltáplálás, feltételezve a tápanyag összes alkatrészeit, főleg anyatej-táplálkozásnál fordul elő. Az anyatejtúltáplálás nálunk a leggyakoribb táplálkozási ártalom, akár a