Budapesti Szemle. 1933. 231. kötet, 671-673. szám
672. szám - ABONYI LAJOS. – Kéky Lajostól
ABONYI LAJOS. Eredeti és rokonszenves írói típust képvisel irodalmunkban Abonyi Lajos. Egyetlen írónk sem élt nála meghittebb közelségben a magyar földhöz és magyar néphez. Élete javarésze a nagyabonyi széles határban telt le, ott gazdálkodott szép birtokán. Nemcsak várta, hanem megérdemelni is igyekezett az istenáldást szorgalmával és gondosságával. Ott foglalatoskodott emberei között, de nem azért, hogy hajszolja őket a munkában. El-elábrándozott Isten kék egének szabad messzeségén, el-elringatódzott lelke a nap áldott fényében fürdő mezőnek boldog csendjén, édes gyönyörűséget talált szellő halk suhanásában, magasraszálló pacsirta égbefúródó énekében, igénytelen mezei virágok tarka színében, de mindenekfölött munkásainak a nótázásában. Emberei jól ismerték a tekintetes úrnak ezt a gyöngéjét és nem egyszer a munka rovására is igyekeztek kedvét tölteni. Ő meg gyönyörűséggel hallgatta a nótaszót, majd halkan utánuk fütyörészte a dallamot. Ha jó nótások akadtak közöttük, magához hívta őket vacsorára s daloltatott velük a konyhában. Felesége a szomszédos szobában hamar eltanulta a szövegeket és dallamokat, gondosan leírták, amit eltanultak, s aratásukból sok szép dal gazdagítja a Kisfaludy -Társaság Népköltési Gyűjteményét is. Tengeri hántáskor s más ráérősebb, ülő munkáknál mesélés járja s egy-egy románc vagy balladaszerű vers is sorra kerül. Ezeket is épp oly gyönyörűséggel hallgatja a gazda, mint a nótákat ; emlékezetében dús anyag gyűl, s amint méhkasaiban mézzé édesedik a mező virágainak nektárja, lelkében is ott forrong a mező költészete, az ott hallott falusi históriák szép elbeszélésekké kerekednek, szűkszavú balladák édesbús falusi történetekké