Budapesti Szemle. 1936. 241. kötet, 701-703. szám
703. szám - EMLÉKEZÉS JUSTH ZSIGMONDRA. – Anonymustól
A nyolcvanas évek folyamán határozta végre el magát Justh Zsigmond, hogy nem lesz se politikus, se sociológus, hanem író. Miként egy évtizeddel előbb egyik napról a másikra vált zenésszé, mégpedig nagyon jó zenésszé, hasonló önbizalommal kezdte meg írói pályafutását. Mert ezen esetben sem kételkedett megírandó köteteinek sikerében, s ezt első szárnypróbálgatásai teljesen igazolták is. Igaz, hogy mindezek a gyorsan egymás után megjelenő elbeszélések már régen ott éltek lelkében. A Válaszutak, a Puszta könyve, A pénz legendája — hogy csak párat említsek — személyes megfigyeléseket és érzelmeket tükröznek vissza. A Válaszutakban elemzett nemzetközi egyetemi fiatalság törekvései, küzdelmei elsősorban azért kötik le figyelmünket, mert azonnal érezzük, hogy nem költött dolgok, hanem óráról-órára lepergett események pontos feljegyzése. Ugyanezt a benyomást kelti a Puszta könyve is. Szinte látjuk az írót, amint ott mereng a szentetornyai kúria tornácán s önkéntelenül az ő szemével kezdjük nézni az egész tanyát és népét. Hogy Tót uram vagy Zsuzsi néni, az aratók és gányók csakugyan olyanok-e, mint ami nőknek festi őket, csaknem mellékes, mert amit ábrázol, az teljesen őszinte, olyan, amilyennek ő látta és hitte, sőt, mi több, másokkal is el tudta hitetni. Mint fentebb is említem, sugalló, szinte delejes ereje tekinthető valódi kiváltságának, amire felette jellemző eset a híres, bizáncinak nevezett terem története. Míg Esterházy utcai dolgozószobájában főleg a Goncourt-ok befolyása alatt, az akkor újból felkapott barokk bútorokat gyűjtötte, Szentetornyán Sardou nagy hatást keltett Theodora című drámájának díszletét igyekezett megvalósítani. Az alföldi, fehérre meszelt, deszkapallós, zsalugáteres hajlék, ahol talán éppen a zöld zsalugiter volt az egyedüli jel, ami némileg a Bosporusra és a távoli Keletre emlékeztetett, az igazat megvallva, kevéssé bizonyult alkalmasnak arra, hogy a hatalmas Justinianus császárnak és a szeszélyes, fényűző császárnénak mozaikokkal ékített átriumává változhassék. Erős és művészi lelkületeket azonban ilyen kicsiségek nem zavartak sohasem, legkevésbbé pedig Justh Zsigmondot terveiben, így minden habozás nélkül a falu ácsával egy pódiumot és