Budapesti Viszhang, 1852. május-június (1. évfolyam 1. félév, 1-8. szám)

VIDÉKI ÉLET. Kolosvári levelek II. jun. 22. Császár ő Felsége jövő hó 19-kén fog Erdély ha­tárán átlépni, városunk pedig azon hó végével lesz szerencsés hódolatát ő Felségének bemutathatni. Az elfogadásra már létetnek az előkészületek. Közelebbről a villám a belvárosban egy istálóba csapott, melly rögtön lángba borulván, menthető nem vala. Minthogy a szakadó zápor a közeli házak tetőit eléggé nedvessé tette, s az istálló közvetlen szomszédságában­ épületek hirtelen lerántattak, a tűz tovább nem terjedt, s igy hála Istennek a kör­nyék lakóinak az ijedtségen kül a részből egyéb rész nem jutott. Nem­­régiben a Szamos nagyobb árkából egy pa­rasztosan öltözött idős férfi hulláját fogták ki. Hogy ki volt s mi ok,vezeté­s szomorú végre? nem tu­­datik. Egyébiránt a Szamosra, mely oly sokáig a legna­gyobb melancholiával folydogált városunk közt, ta­valy óta igen nagy­ panaszunk van. Múlt évben, tán hogy hírnevet szerezzen, a sétányt s több parti ut­­czákat végig seperte, s sok szegény embernek nem csak házát, hanem háza helyét is elvitte. Most pedig mintha csak dicséretet kapott volna e tettéért, fogja magát, s mivel piszkos hullámaival a jobb partján végig nyúló sétatérre tán szégyenl­­őni, a bal­­partoni szántóföldekre s rétekre sétál, s közben köz­ben jó darabot elvisz belőlök. így a nemzetőri kor­ban ott épilni kezdett födének oszlopaiból egyetlen egyet hagyott csak, s a sétányról a szellőkbe vezető pallónak nem csak végét szakasztá el, hanem a túl­só partból is egy jó darabot elvitt. Tán nem ártana e rakonczátlanságot illő figyelembe venni se szeszé­lyes sétáknak g­á­t­a­k­a­t vetni. E hó 20-kán a reform,­us templomban néhai Mé­hes Samu bölcsészeti tudor és tanár emlékére gyászünnepély tartatott. Valláskülönbség nélkül igen sokan valának ott jelen. Az ünnepély két emlékbeszédbő^m­^^d\^t. Nagy Péter és t. Nagy Ferencz u­rak álm^^három igen jól sikerült karénekből állott, melly­ben több, ked­ves hang- és ének-tehetséggel biró mű kedveltő hölgy­e és férfi ven részt. Az elhunythoz hasonló érdemű férfit közelebbről aligha veszténk. Adja Isten, t. N. P. ur szavai sze­rint, hogy emléke, példájának hű követése által le­gyen tisztelve! Sajnos dolog, hogy nem csak egyetlen magyar lapunk, de az erdélyi literaturának egyetlen képvi­selője a Kolosvári Lap haldokolni látszik. Sze­retjük hinni, hogy ennek oka nem egészen a közön­ség részvétlenségében fekszik, hanem inkább azon körülményben, hogy a szerkesztőség nem találta el az irányt és módot, mely olvasóit kielégítette volna. Azt hisszük, ha többet beszél arról, miként lehet a burgonyavésznek ellentállani, mint Veron úr po­litikájáról, mind több olvasóra, mind több részvétre fogott volna találni. E lap megszűnésében tehát nem annyira magát a lapot, mint azt lehet sajnálnunk, hogy míg a német s a kevésbbé mivel a román literatura két két köz­lönnyel bir, nekünk egy sem lesz, s megköszönjük, ha valamely pesti lap a nekünk dobott keztyűt he­lyettünk fölveszi. Életünk s élvezetünk minéműségét Vörösmarty e rövid mondatával lehet kifejezni : eszünk, iszunk és aluszunk, s igy természetesen álmodozunk is eleget. Tenni, semmit sem teszünk, mert illy nyári hőség­ben az igen megizzasztana. Minden közmulatságunk azon két esti zenében öszpontosul, melyet a Prrét-ezred zenekara szerda­­ és szombat-napokon a piaczon tesz. Ide is nem azért járunk, hogy a zenében gyönyörködjünk, hanem hogy egymással találkozva, lássuk, ki nem halt meg közölünk Megkérdjük egymástól, hogy szolgál e­­géssége ? elpanaszoljuk , hogy a kövezet mennyire rosz, hogy hány tyúkszemmel bírunk többet, mint az utolsó találkozásnál, s hasonló kedélyes társalgás közben elverik a takaródét, s ásítva haza takaro­dunk, édes reményével a legközelebbi­éhez hasonló esti zenének. Van ugyan nekünk sétányunk. De ide keresztyén ember csak hajnalkor vagy naplemente után megy, mert máskor a decorationak ott álló három fasor lombjai mellett szerecsenné süthet vagy épen elol­vaszthat a nap tűz­­­szeme. S ha már olvadozni van valakinek kedve, árnyékban is találhat szemekre, mellyek sugárai ép ezt a hatást teszik. Bírunk ezen kívül még nehány magánkerttel, me­­­lyekbe néha ellátogatunk, de ezek legszebbikét is, mely különben ezelőtt mindig nyitva állt, az idén becsukták az orrunk előtt. Nagyon sajnáljuk, de a szívességet erőltetni nem lehet. Ennyiből áll tehát mulatságunk. Mit is csinálunk még ? Igen , hát pletykálkodunk is keveset. Felöltözünk az utolsó divat szerént, s panaszkodunk, hogy nincs pénzünk s mégis mily roppant a fényűzés. Dicsérjük, mily szép, hogy valahára keletkezett egy méltány­­■ lást érdemlő szépirodalmi lap, megtanultuk azt is, hogy Budapesti Viszhangnak híják — s nem hozat­­­juk­ meg. sat. sat. Végre örvendetes (már nem tudjuk az illetőkre nézve az-e) jelenségül szolgál, hogy a divatból oly rég kiment házasság ismét szokásba kezd jőni. Az élet egyhangú folyásán változtatni akarva házaso­dunk azaz, jobban mondva házasodnak. Hogy az ily szerencsések ezért értek, abból láthatni, hogy még egy sem panaszkodott egyhangúságról. Sok házasság történt, mint mondok , de okunk van hinni, hogy még több történt volna, ha azon angol törvény, mely a Szökő év czímű­ vígjáték­nak eszmét adott, nálunk is divatoznék. Jaj! de e gondolatnak van borzasztó oldala is.

Next