Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)
1852-09-19 / 12. szám
A»-X3&Q- 400 vallás által Bárdosiné szenvedélyét még növeli. Marad. Tudja hogy ha nőül veszi, három embert tesz szerencsétlenné. Nőül veszi S utoljára is gyáván nyomorultul elfordul az asszonytól, ki szakasztott családjával a világgal, miatta. Ily emberért áldozott mindent Bárdosiné ? S ha ily emberre vesztegető a szépítés mentegetés ecsetjét? S utoljára is ez a féltékeny Othello, ez az áldozatkép Hector, ez a szenvedő Werther mivé lesz ? Megtagadja önmagát, szerelmet szinel egy nőnek, nőül veszi azt s elvégre is annyi erővel sem bir , mennyit a legmindennapibb embernél keresünk — szakasztam azzal,kivel lehető legundokabbul bánt. S végre eltűnik — hova ? hogyan ? senki sem tudja , nem is gyaníthatja ha nem került-e valami uj Jónásként a czethal gyomrába ? Dornai Bárdosiné atyja , másik férfijellem. Egy oda vetett silhouette festés, rövid vonásokkal ecsetelve de oly élethű oly igaz, annyira hús és csontból alkotott, hogy sajnálnunk kell miért szenteelt szerző csak pár vonást neki. Egyike a nemes aristocratáknak kik roppant vagyonaikért s az ő családfájok régiségéért a felsőbb osztályba tartoznak. Osztályt fest és egyes embert szerző benne egyszerre. Mondom egyetlen alak mely nem ütközik öszve az élettel, s melyben ha vizsgálunk, találunk lélektani nyomokra. Jellem és mindenek fölött magyar jellem. Nagyobb lelkű hogy sem nejét meggyalázza, büszkébb hogy sem igazán megbocsásson neki. Leányát rágalmazóidnak nem akarja tudni, szakít vele midőn házasságáról értesül s bár halálát büntetésnek tekinti gondol a boszura. Erős viharos szenvedélyeknek kifolyásai az ily lények, de minyájan egy öntetnek egy jellemnek kifolyásai , s egy jellem rugóira bukkanunk mindeniknél ha lélektani kutatást teszünk. A magyar név sokszor csak czafrang — itt nem az. Esküt tennénk le hogy ily jellemmel akár hányszor találkozunk az életben még pedig a magyar életben. Közelebbi levelem tárgyát az Arczkép hölgyei jellemének taglaláásval fogom betölteni. ALPÁRI. BOZZAI PÁL: Tisztelt barátom L. F. közelebb kapott leveléből érdekesnek tartom az alábbi sorok közlését. Örömest áldozom vele egy sírba szált ifjú emlékének , mert hazám jövendőjére gondolva, mélyen érzem, hogy szebb reményekre jogosító bármely tehetség kidőlése valódi veszteség. ,,Egy gyászhírről is értesítsek. Meglehet ta-lálkozik egy két olvasód, kit talán érdekelni fog. Bizzai Pál, egy legszebb reményekkel biztató fiatal költői tehetség, f. évi június hó 24-én múlt ki Zánkán, Veszprém megyében. Bizonyosan te magad is kevéssé ismered e nevet ha csak a Phönix első kötetében megjelent egyik költeményéről talán eszedbe nem jut. De azok, kik őt közelebbről ismerték, okvetlen oly költői tehetséget látnak elenyészni vele , mely maradandó becsű művekkel fogta volna gazdagítani irodalmunkat. Azonban az ő élete életnekigen rövid, szenvedésnek igen kosza volt. Forradalom kezdetén lépe föl legelőször a Jókai által szerkesztett Életképekben s mindjárt első költeménye oly figyelmet gerjeszte némely avatott olvasónál, hogy Arany maga. Petőfit képzelé Mozzai Pál álnév alatt; Petőfi pedig fölkereste a szerény ifjút, előre buzdítás bizodalmára méltató. A forradalom árja magával sodorta őt is. Fegyvert adott azon kézbe , mely egyedül lant pengetésre vala teremtve. Egy külön fatuma volt, egy külön szerencsétlenség , melyre isten talán csak egyedül az ő boldogságának eltiprását bizta. De én soha sem láttam gyönge ifjúban oly márványkeménységű lelket, melyre nem birt állandó nyomot vágni sem az öröm, sem a szenvedés, nem láttam oly béketűrőt — mondhatnám egykedvűt — az élet minden változásai közt. Örökké csendes volt, mint a folyam ott a hol legmélyebb. A forradalom óta csak mostanában — június elején térhetett haza — meghalni. Tökéletes otthonossággal bírt a német és franczia irodalomban, jártassággal az angolban is. Katonáskodása alatt naplóját egy ízben franczia nyelven irta , káplárságnál feljebb nem vihette sem a cs. k. hadseregben , sem a forradalmiban,mely utóbbi valóban példa nélküli. Kárnak tartanám, ha világot látott néhány gyönyörű dala s a kéziratban maradottak feledékenységbe mennének. Elmémben forog megkísérteni azoknak egy füzetkében kiadását. Legközelebbi alkalommal küldök lapodba egy költeményét. Addig pedig közöld , hamar elhunyt barátom haláláról ezt a nehány sort s kívánj porainak velem együtt csendes nyugalmat ! — Lévaiak. Lelkemből óhajtom porainak a nyugalmat,valamint azt is, hogy az érintett szándék szerint dalainak kiadása által egy koszorút nyerjen emlékezete. SZILÁGYI V. ------------------------------------------