Bukaresti Lapok, 1935. március (4. évfolyam, 49-75. szám)
1935-03-18 / 64. szám
1935 március 18, VILÁGPOLITIKA Franciia, az epigon Még talán két hete sincs annak, hogy a Népszövetség mellett működő munkaügyi hivatal kiadta a világ munkanélküliségének legújabb statisztikai táblázatát. Jól esett a szemnek a számok tengerén végigszaladni, mert e táblázatok azt „igazolják“, hogy szerte a világban csökkennek ezek a szomorú számok. Végig az öt világrész minden egyes államából azt jelentik, hogy kevesebb a munkanélküli. Nem tudjuk megállapítani és nem is lehet, hogy ezekben a vallomásokban mennyi az igazság és mennyi a taktika, de mindegy. Azt mondják, hogy csökken a munkanélküliség és a számok tisztelőinek kutyakötelességük — ha monják ! .— el is hinni. A névsorban egy-két exotikus állam rendetlenkedik csupán és — Franciaország. Franciaországot illetőleg komoly emelkedést mutat ez a statisztika. A világ egyik legelső állama, ahol a pénznek 75 százalékos az aranyfedezete, ahol gyarmatok öntik belföldi valuta ellenében a nyersanyagot, ahová összeszalad minden tőkés, ha mulatni és költekezni akar, kénytelen bevallani, hogy nála hónapról-hónapra, szinte hétről hétre emelkedik a munkanélküliség. És mert Franciaország bevallja, hogy nulla baj van, a statisztikának ebben a vallomásában nem szabad és nem lehet kendőzést és taktikát látni, hanem el kell fogadni, hogy — ha bevallja ! — akkor valóban az igazságot vallotta be. Ez a francia munkanélküliség olyan nyomasztó lehet, hogy e munkanélküliség kérdésében a parlamentben is nyilatkozni kellett. Maga Flandin állott a szószékre és közölte az érdekeltekkel, a francia néppel és a világgal, hogy a francia gazdasági életnek most már tagadhatatlan válsága van. Nem beszélt az angol valutataktika újabb manőveréről, a belga aranyfedezet vergődéseiről sem szólott, nem hozta ezeket az összefüggő valutáris problémákat kapcsolatban a bekövetkezett francia gazdasági kérdéssel, hanem kijelentette, hogy cselekedni akar, mert a helyzet tűrhetetlen. A munkanélküliség ellen fellépni és azt leküzdeni bizonyára nagyon könnyű lehet. Ha szerte a világban eddig nagyobb volt a munkanélküliség és jelenleg már kisebb, akkor könnyen megoldható a francia munkanélküliség problémája, mert hiszen nem kelll egyebet tenni, mint a „nagyszerűen bevált“ és a „gyakorlat által igazolt“ receptet másolni. Éppen ezért teljesen érthetetlen hogy miért nem fordul Flandin azokhoz a módszerekhez, amelyek a „csalhatatlan“ eredményről immár tanúskodnak ? Miért nem ad nagyobb munkanélküli segélyt, hogy ezáltal a munkátlan csoportok nagyobb fogyasztó és vásárlóképességét előidézze, ami által — körforgásban ! — a termelés emelkedésének kell bekövetkezni ? Miért nem kezd közmunkákhoz, hatalmas beruházásokhoz, út- és vasútépítéshez, csatornázáshoz és hadianyag gyártáshoz ? Miért nem veszi elő a harmadik receptet, amely aztán igazán egyszerű és amely mindössze abban áll, hogy a munkában maradt emberek munkaóraszámát lecsökkentik, hogy a szükséges termelési óraszámokon osztozkodjanak azok, akik eddig dolgoztak és azok, akik eddig nem dolgoztak ? Úgy látszik, Flandin kemény koponyájú ember és ugyanilyen politikus. Neki nem kellenek azok a „bevált“ (?) módszerek, amelyek mellett Németország másfél-két esztendő alatt kétmillió munkásnak adott kenyeret és azok a módszerek sem kellenek, amelyek azt bizonyítják, hogy hatalmas ipari államokban ma alig 50—100 ezer munkanélküli lézeng. Ismételjük: maradi koponya ez a Flandin, vagy pedig — és talán ez sincs kizárva! — nagyon okos koponya. Az az érzésünk, hogy valóban bölcs politikus Flandin, aki nem akarja a csődöt, a hazugságot és a képmutatást utánozni és nem megy azoknak az ösvényeknek nyomán, amelyekről csak hazudni lehet, hogy a megváltás felé vezetnek. Flandin új utakat keres, új kísérletekbe merészkedik és nincs kizárva, hogy az úttörők sorsát és végzetét hívja ki maga ellen. E tárgyban elhangzott parlamenti beszédében többek között ezeket mondotta: — Jól tudom, a kormány politikája nagy érdekekbe ütközik majd. Tudom, hogy bizonyos oligarchiák, akik nem mernek nyílt sisakrostéllyal harcol- B. M,. 5. oldal A »Nagy Roham« újabb és Kolozsvár városa rendőri karhatalommal elfoglalta az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumát Nekünk múzeum kell, tehát elvesszük a magyarokét. A törvényt tipró erőszakos foglalást hosszú sajtótámadás készítette elő . A megyefőnök megígér, de nem tesz semmit... Kolozsvár, március 1?. A „Nagy Roham" újabb megdöbbentő állomáshoz érkezett. A kisebbségek, az erdélyi magyarság ellen indított leplezetlen hajsza pénteken Kolozsvárt szomorú eseményben nyilvánult meg, nyilvánvaló jogtalansággal, az alkotmányról és jogszokásról tudni nem akarva, rendőri segédlettel lefoglalták, valósággal elkobozták az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumát.. Az erdélyi magyarságnak utolsó, országos jellegű múzeumára tették rá a pecséteket, rendőrt állítottak a nyolctíz millió lej értékű vagyonkomplexum elé s mindezt anélkül, hogy a legcsekélyebb törvényes alap lenne rá. Kolozsvár városa és az EKE között már régóta folyik a harc a Mátyás-házi múzeum körül. Ennek a harcnak volt várataz EKE, melynek tagjai természetbarát turisták, politikával soha nem foglalkozott. Annál érthetetlenebb tehát, hogy mintegy félévvel ezelőtt összpontosított támadás pergőtüzébe került. A különböző román lapokban, de különösen a Romania Noiaban szinte naponként jelentek meg a tervszerűnek látszó támadói cikkek, melyek alaptalanul a legképtelenebb vádakkal illették az egyesületet. Majd Petrán múzeumfelügyelő jelent meg az EKE-nél és a múzeumi tárgyak feliratainak jelentéktelen hibáit kifogásolta. Az előkészítő hírlapi ágyútűz után Petrán inspektor feljelentést küldött a kultuszminisztériumhoz. A minisztérium, anélkül, hogy kérdőre vonta volna az egyesületet, vagy elfogulatlan és pártatlan bizottsággal kivizsgálta volna a felügyelő feljelentésének adatait, utasította a kolozsvári rendőrséget, hogy zárja be a múzeumot. A rendőrség — múlt év augusztus 1- én — sürgős idézővel az egyesület két tisztviselőjét hivatta fel. Felmutatták a minisztérium leiratát, kötelezték a két tisztviselőt, hogy írják alá az elismervényt, miszerint tudomásul vették: azonnal ki kell akasztaniuk a „Zárva“ táblát. Az EKE megbízottai kérték a rendőrséget, hogy adják írásban a betiltó végzést , de erről a rendőrhatóság hallani sem akart. VÉRSZEMET KAP A VÁROS IS A rendőrségi ukáz okozta izgalom még el sem simult, amikor kikézbesítették Kolozsvár városi tanácsának felszólítását: 48 óra alatt ürítsék ki a Mátyás-házat! Kétségbeesett futkosás kezdődött. — Most már nyilvánvaló lett, hogy a város áll a támadások mögött és nemcsak hogy nem akarja elismerni az EKE bérleti szerződését, de szerzett jogait sem tartja tiszteletben, a muzeum vagyonát is meg akarja szerezni. Anca dr. alpolgármester azzal az indokolással, hogy az jogtalanul bitorolja az épületet és az egyesület mit sem tett a fejlesztés érdekében, valamint a rendben tartás körül is zavarok lennének, elhatározta a tan fordulata az EKE múzeum erőszakos átvétele * EGY SZÁL SZOLGA NEM TUD ELLENÁLLNI... A Mátyás király szülőházában levő múzeum helyiségében péntek délután rendőri kísérettel háromtagú bizottság jelent meg. Dr. Anca alpolgármester, Chirila városi tanácsos és Draghiciu rendőrigazgató voltak a bizottság tagjai. Az épületben csak a szolga tartózkodott, aki ellenállás nélkül, a hivatalos urak fellépésének tekintélyétől félájultan adta át a kulcsokat. Az ajtókat sorra lepecsételték — még az EKE turistaosztályának irodáját is! — és az épület kapuja elé rendőrt állítottak, azzal a szigorú utasítással, hogy senkit se engedjen belépni. És mindezt anélkül, hogy bírói végzést, vagy más törvényes írást felmutattak volna! birtokbavételt. Az EKE igazának tudatában bérleti sezrződésére hivatkozva, tiltakozott a város határozata ellen és a revíziós bizottsághoz fellebbezett. A revíziós bizottság le is tárgyalta az ügyet ,s az ítélet kihirdetését április 11-ére halasztotta. És most a város ezt az ítéletet be sem várva az erőszakos jogfosztás lépésére határozta el magát. HOGYAN IS ÁLL AZ EKE SZERZŐDÉSÉNEK ÜGYE Az EKE annak idején Kolozsvár városával 15 évre szóló bérleti szerződést köHogy a múzeum tulajdonjogáról a felfogás egy hét alatt milyen különös változásokon ment át, arra jellemző: Draganu polgármester, az EKE ügyészének szóbelileg azt az ajánlatot tette, hogy a múzeum tulajdonjogai adják át a városnak, bizonyos, később meghatározandó bérösszegért. Ezzel a ténnyel egy héttel ezelőtt még elismerték a múzeumra vonatkozó tulajdonjogot! Egy hét után pedig már erőszakkal éppen az ellenkező állásponton vannak. Ennek a hétnek az elején Dr. Páter professzor vezetésével az egyesület küldöttsége felkereste Dunca megyefőnököt, akit kértek, hogy a péntekre kitűzött átvételt halasszák el. Ugyanakkor ajánlatot tettek: az egyesület kötelezettséget vállal, hogy az épületet egy év alatt kiüríti, lemond szerzett jogairól és a román vonatkozású tárgyakat átadja a városi múzeumnak. A megyefőnök ígéretet tett, hogy az átvétel elhalasztása feltétlenül meg lesz. Ennél a megállapodásnál jelen volt Draganu polgármester is. Ennek ellenére mégis megtörtént a különös birtokbavétel. KÉRDÉSEK, MELYEK FELELETRE VÁRNAK Az EKE a magyar államtól soha segélyt nem kapott. A román államtól egyetlen egyszer kapott 20 ezer lejt arra a célra, hogy román vonatkozású múzeumi tárgyakat szerezzenek De lássuk az előzményeket. AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG HOZTA ÖSSZE A MÚZEUM NAGYÉRTÉKŰ VAGYONÁT Az Erdélyi Kárpát Egyesület immár öt évtizede működik. Turista, fürdőügyi és idegenforgalmi tevékenységet fejt ki az EKE s így jelentékeny kulturális és közgazdasági szerepet játszik. Ezenkívül a kolozsvári Mátyás-házban kezeli és folyton gyarapítja néprajzi és turistamuzeumát, amely Kolozsvár és Erdély egyik büszkesége. Nyolc-tízmillió lej értéket képvisel a muzeum, anyaga, amelynek darabjait az erdélyi magyarság hozta össze. Áldozatok árán gyűjti, gyarapítja ma is a messze földön híres múzeum értékeit. Az egyesület jogi személyiségét elismerték és tagja a természetvédelmi bizottság fennhatósága alatt álló három legnagyobb turistaegyesületnek tött, melynek egyik pontja kimondja, hogy a szerződés automatikusan megújul 1940-ig. Az EKE-nek tehát még hat évig mindenképpen joga lenne az épületben maradnia. Közben azonban 50 évre szóló szerződést kötöttek 1910-ben, amelynek záradékában megjegyezték, hogy csak akkor érvényes, ha a belügyminisztérium jóváhagyja. Ez a jóváhagyás — nem tudni mi okból — nem történt meg. A város most ebbe kapaszkodik. Holott világos: ha a második szerződés érvénytelen is lenne, akkor is az első szerződés az automatikus megújítással még mindig érvényben van be, ami meg is történt. Milyen jogon vette el tehát a múzeumot a város? Miért nem várta be legalább a bérletre vonatkozó revíziós bizottsági döntést? Ezekre a kérdésekre valószínűleg annak a román úrnak a kijelentése a felelet, aki nyíltan megmondotta: — Nekünk a múzeum kell. Itt készen összegyűjtve kapjuk azt az anyagot, amely nagyszerűen kiegészítené a város néprajzi múzeumát. Ez tehát az igazi ok a bérleti szerződésbe való kapaszkodás csak ürügy... Az Erdélyi Kárpát Egyesület a minden oldalról megindított tervszerű támadások ellen eddig csendben, az illetékes fórumok előtti tiltakozással és eljárással védekezett. Azért nem folytatta a nyilvánosság előtt kétségbeesett harcát és azért választotta a védekezésnek ezt a szelíd módját, mert úgy gondolta: helyesebb, ha nem mérgesíti el még jobban az ügyet. Nem azért hallgatott eddig, mintha jogalapját nem látta volna szilárdnak, hanem azért, mert úgy gondolta, hogy barátságos, békülékeny szellem légkörében könnyebb lesz az elintézés. Lovaglás volt az EKE, de keservesen csalódott. Most, amikor a jogtalan birtokbavétellel nem egy egyesület tulajdonát, hanem az erdélyi magyarság hangyaszorgalommal összehordott közkincsét, az utolsó országos jellegű magyar múzeumot ütötték ki a kezéből, bizonyára nem fog hallgatni már az EKE. Joggal el is várhatja tőle az erdélyi magyarság, hogy a múzeum megmentése érdekében minden lehetőt elkövessen és megtegyen a törvényes kereteken belül. Wcügimdn 1 m tAiwadé« Ajánlat, amely elismer ti ni, gyülekezni fognak majd, hogy céljaim elé nehézségeket akasszanak. De nem érdekli a szembenállás és elindult az uton. A tezaurált tőkének ment neki. Nem úgy oldja meg a munkanélküliséget, hogy elveszi egyik ember szájából a falatot, hogy oda adja a másik tányérjába, ami által nem tett egyebet, minthogy az éhest felcserélte a jóllakottal, hanem a tezaurált tőkének adja parancsba, hogy dolgozzék és foglalkoztassa azokat, akik régóta nem esznek és foglalkoztassa azokat is, akik eddig is ettek. A bankkamatnak és különösen a hosszúlejáratú kihelyezések fix-té elit kamatának megy neki Flandin, akinek az a hite, hogy Franciaországban a pénz nem érhet annyit, mint amennyi kereseti lehetőséget a munka haszna nyújthat. Mivel azonban az a helyzet, hogy jól fizet a kamatozó tőke, nincs rizikóval és munkával értelme pénzt keresni, tehát pihenni kell azoknak a kezeknek, amelyek ha pihennek, éheznek is. Még egy kis szociális íz is van ebben az elgondolásban. Nem sok, de annyi mégis csak, hogy az a bizonyos oligarchia könnyen Flandin fejét követelheti érte. A legszomorúbb a dologban az, hogy amennyiben Flandin tényleg belebukik abba, mert a tőke kamatának vállán át akar a munkanélkülieknek munkát szerezni, nem is mint mártír pusztul a porondról. Ennek a felfogásnak voltak már különb mártírjai. Flandin legfeljebb epigon. De epigonnak nem a legutolsó. (h. s.)