Californiai Magyarság, 1981 (59. évfolyam, 1-52. szám)

1981-08-21 / 34. szám

No.134. 1981. augusztus 21. NAPNYUGAT NAGY S. HUBÁNÉ, KÍNAI ÉLMÉNYEK Következő állomásunk a híres Lui Rong pagoda, ami eredeti­leg K. u. 536-ban épült, majd tűzvész után újjáépítették 1000 körül. A pagodát kis park veszi körül. A bejárati kapualjban ne­vető kövér Buddha szobor van. Ez majdnem mindenütt így van a kínai buddhista templomoknál, a nevető Buddha szívesen fogadja és invitálja be a látogatót, a kö­vérséget pedig a kedvesség szim­bólumának tartják. Belül a kis parkban ismét egy Buddha szo­bor van, előtte egy homokkal telt urnába szúrva illatosan füs­tölgő pálcikák és színes papírfor­gók vannak. Ugyanez a látvány fogad a pagoda belsejében is. A földszintről nem engednek fel­jebb, mert a felsőbb emeleteken állítólag még most is lakik né­hány szerzetes. A pagoda mögötti kerítés ajta­ja félig nyitva van, átmegyünk és érdekes látvány fogad. Az elha­gyott szemétlerakódóként kiné­ző területen három nagy, lega­lább 6-7 méter magas bronz Buddha szobor van, körülöttük az egyéb szemét között kisebb­­nagyobb bronz szobormaradvá­nyok. Az egyik sarokban néhány munkás hegesztő vágókkal és ka­lapáccsal szintén bronz szobor­maradványokat tördel kisebb da­rabokra. Vajon ez lesz a sorsa a­­ három nagy Buddha szobornak­­ is? Szeretnénk megnézni a régi ka­ta­tolikus templomot és a hetedik században alapított mecsetet, de vezetőnk sajnálkozva kijelenti, hogy erre nincs idő, mert ebédel­ni kell mennünk. Hiába szabad­kozunk, hogy még nem vagyunk éhesek és különben is ezek a lát­nivalók ott vannak a környéken, tehát nem sok időt vennének igénybe, továbbra is sajnálkozva beterel bennünket a „Kwang­­chow" restaurantba. Nem mint­ha kárpótlás lenne az elmulasz­tott látnivalókért, de az ebéd va­lóban nagyon finom. Vagy tíz fo­gásból áll, amiket egymás után kis csészealj nagyságú tányérok­ból eszünk végig.Kipróbáljuk a tudományunkat a fapálcikákkal, de kérésre előzékenyen hoznak villát is. Kés nem kell (nem is ad­nak), minden fel van darabolva, vagy olyan puha, hogy villával is el lehet vágni. Itt nem érvénye­sek azok az étkezési szabályok, amikre valamikor a gyerekszobá­ban tanítottak. A kantoni kony­ha könnyű, sok a zöldség és gyü­mölcs. Kenyér, tésztaféle viszont alig van. Enyhén, finoman van­nak fűszerezve az ételek. A gyü­mölcs és az édesség előtt az utol­só két fogás rizs, majd végül a leves. Kanton lapos területen fekszik a legmagasabb pontja a Yue Xiu parkban lévő dombra épült öt­emeletes épület volt az elmúlt századokban. Az épület a tizen­negyedik században épült, gazdá­ja a várost reggelenként beburko­ló köd felett akart lakni, mond­ván, hogy a köd balszerencsét hoz. Egyike a legrégebben fenn­álló épületeknek Kínában, szép példája a Ming dinasztia korabeli stílusnak, ma múzeum van ben­ne. A múzeumban igen szép és értékesnek látszó porcellánok és egyéb műtárgyak vannak, de saj­nos se latinbetűs címkék akármi­lyen nyelven, se vezérkönyvecs­kék nincsenek. Vezetőnk angol­tudása se bizonyult elégnek ah­hoz, hogy a szép gyűjteményről tájékoztatást tudott volna nyúj­tani. Az ötödik emeletről viszont mindenki számára érthető nagy­szabású kilátás nyílik Kanton vá­rosára a széles Pearl folyó két partján. Kanton és egyáltalán a déli rész Kína legtermékenyebb terü­lete. Megterem a banán és az egyéb déli gyümölcsök. Itt még kínai viszonylatban is kevés az ipar, a földművelés fontosabb. A városban a piacokon a háztájin nevelt terményeket árulják a földművelők. Ez új nagy enged­mény a kormánytól, mert pár év­vel ezelőtt a szabad piacnak még ez a szerény formája is szigorúan tiltva volt. De úgy látszik, se a tilalom, se Mao tanai nem ölték ki a népből a nyerészkedési vá­gyat, mert amikor vezetőnk segít­ségével lichie-diót, a helyi neve­zetes gyümölcsöt próbáltunk ven­ni, egyszerre elleptek bennünket az egymással versengő árusok. Még akkor se tágítottak, amikor a vétel már megtörtént. Végül ve­zetőnk erélyes felszólítására osz­lottak csak szét. Nem tudom mit mondhatott nekik, lehet megfe­nyegette őket, hogy ha sokáig maradnak a közelükben az ő or­ruk is megnő, olyan nagyra, mint­­a mienk. Ugyanis „nagyorrú", azaz „big nose"-nak becézik a fe­hér embert. A lichie-dió egyéb­ként szilva nagyságú, fehér üve­ges húsú, üdítő ízű savanykás gyümölcs. A korábban említett „Friend­­ship Store" a kínai turista­ipar elengedhetetlen kelléke. Itt szol­gálja meg a messziről jött látoga­tó, hogy Kínában lehet, mivel az országnak nagy szüksége van a nyugati valutára. Ezért aztán minden városban az útiterv bő­ven számítja a „Friendship Store" ban töltendő órákat. Kanton­ban is elzarándokolunk Mr.Liang vezetésével a helyi fiók­üzletbe, de csak óvatosan vásárolunk, mi­vel nem akarjuk mindjárt utunk elején túlterhelni a csomagjain­kat. Az üzlet szerény berende­zése és a felhalmozott áru min­den ízlést és fantáziát nélkülö­ző prezentálása ellentétben van a szebbnél szebb, kézzel készí­tett, művészi kivitelű cikkekkel. Hímzett abroszok, törülközők, párnahuzatok, kézzel csomózott csodás szőnyegek, petit-point es­télyi táskák, elefántcsont és jade faragások, bútorok kaphatók az ár feléért, sőt gyakran még annál is jóval kevesebbért. Kantonból repülőgépen folytat­juk utunkat Shanghai felé. Tizen­egy millió lakosával a világ legné­pesebb városának tartják a Huang Po f­olyó mellett fekvő nagymúltú metropoliszt. A repü­lőtéren vár Shanghai-i vezetőnk, Ching, filigrán, csinos fiatal nő. Látszólag igen komolyan veszi idegenvezetői hivatását, mosoly­nak nyoma sincs az arcán, ami­kor „barátokénak szólítva üdvö­zöl bennünket. Mr. Lián is ve­lünk van persze, mint említettem ő végigkísér egész kínai utunkon. Shanghai belvárosa európai megjelenésű, a századforduló kö­rüli épületek nagy nemzetközi bankok és vállalatok székházai voltak. Ma állami hivatalok fog­lalják el a patinás, gyakran tata­rozásra szoruló épületeket. A volt angol konzulátus méltóság­­teljes épületében ma a tengeré­szek klubja és a „Friendship Store" egy fiókja van, a régi ló­versenypálya helyén parkot, a golf­pálya helyén állatkertet léte­sítettek. A hajdani palotának is beillő luxus villákban iskolák, óvodák, kórházak, ifjúsági szék­házak vannak. Mindezen változások ellenére is Shanghai mégis más, mint a többi kínai város. Mivel fontos ipari és kereskedelmi központ, az életszínvonal magasabb. Az emberek jobban öltözöttek, még a Mao öltönyük is jobb szabású. A nők színes blúzt hordanak a zubbony alatt, sőt elvétve nyuga­ti divat szerint öltözött nőket is lehet látni. Sok a nagy áruház és a kirakatok ízlésesebbek, mint másutt. De hátránya is van a sok sikeresen működő ipartelepnek, aminek a város ezt a viszonyla­gos jólétet köszönheti. A levegő rendkívül nehéz és szennyezett, ugyancsak a Huang Po folyó is. Városnéző túránk során ellá­togatunk „Yu Mandarin Kertjé"­­be. Gyalog bírkózzuk magunkat egy forgalmas piacon keresztül a bejáratig. Ching figyelmeztet is, hogy maradjunk közel egymás­hoz, „mint egy banán­fürt", mondja, hogy nehogy elsodród­junk a tömegben. A kertet a ti­zenhatodik században létesítet­ték, több mint harminc pavillon van benne. Három részre van osztva, a részeket fal választja el. A fal tetején kígyózó sárkány fekszik. Ching elmagyarázza, hogy a sárkány, mint a hatalom és jólét jelképe, öt állat tulajdon­ságát egyesíti. Rák (shrimp) sze­me van, csirke lába, ló arca és kí­gyó testét halpikkelyek fedik. A parkban lévő épületek finom dí­szítését nehezen lehet élvezni a tömegben, mert a park a lakos­ság igen népszerű kiránduló he­lye. Ugyancsak szinte elvész a tö­megben maga a művészileg terve­zett kert, ami kis helyen nagy te­rület illúzióját igyekszik kelteni. Mint megtudtuk, nem számít, hogy a hét melyik napján láto­gatjuk meg a kertet, mivel Kíná­ban általában három műszakban dolgoznak az emberek a szabad­napok a különböző iparágak sze­rint a hét bármelyik napjára es­hetnek, így aztán Shanghai tizen­egy millió lakosából bőven jut mindig mindenfelé szerte a város­ban. HAVI NEGYVEN DOLLÁR. Shanghai iparváros lévén, úti­tervünkben néhány gyárlátogatás is szerepel. Vendéglátóink dicsé­retére legyen mondva, olyan üze­meket választottak, amelyek va­lóban érdekesnek bizonyultak. Elsőnek a jade és elefántcsont faragó üzembe látogatunk el. Az épületet kert veszi körül, a nagy munkatermek tiszták és világo­sak. A munkások túlnyomó több­sége fiatal, nem több huszonöt évesnél. Finom szerszámokkal faragják, csiszolják, fényesítik a szebbnél szebb jade és elefánt­­csont dísztárgyakat, ékszereket. Úgy látszik, hozzá vannak szok­va a látogatókhoz, mert jelenlé­tünk nem zavarja őket a munká­jukban. Sőt, amikor a fényképe­zőgépre mutatva engedélyt ké­rünk, hogy fényképezhetjük-e őket, szívesen mosolyogva bó­lintják a beleegyezést. Chingtől megtudjuk, hogy a munkások szakiskolában tanulták a mester­ségüket és tehetségük, tudásuk alapján kerültek be ebbe a minta­üzembe. A gyárnak üzlete is van, de természetesen itt is csak külföld­ről jött látogatók vásárolhatnak kemény valutáért. Elgondolkoz­tató, hogy azok, akik ezeken az értékes, csodás kivitelű tárgya­kon dolgoznak, soha sem tudják megengedni maguknak, hogy egyet is a magukénak mondja­nak. Sőt, még hofitársaik sem, mert az itt eladott áru mind kül­földre kerül. A szőnyeggyár a második üzem, amit meglátogatunk. Ta­lán nem is helyes a „gyár" szó, mert gépnek nyoma sincs­ az egész üzemben, még annyi sem, mint az előző jade és elefánt­­csont faragó műhelyekben, ahol akadt néhány finom elektromos szerszám. A szőnyegek az első csomótól az utolsóig mint kizá­rólag kézzel készülnek. Egyik te­remben rajz után csomózzák a különböző színű szálakból a min­tás szőnyeget. Egy másik terem­ben egyszínű szálból csomózott szőnyegekbe éles kézi szerszám­mal „faragják" bele a díszítő mo­tívumokat. Végül a rajtot is kéz­zel csomózzák az elkészült sző­nyegre. A mérettől függően, he­tekig, hónapokig eltart, amíg el­készül egy-egy szőnyeg. Mivel ez az üzem is gyakran szerepel a külföldi látogatók napirendjén, itt sem hiányzik a minta­terem, ahol mindjárt vá­lasztani is lehet az elkészült sző­nyegekből. Az aprólékos kézi­munkát igénylő szebbnél szebb darabok ára igen kedvező, főleg, ha a vásárló maga el is tudja hoz­ni a kiválasztott szőnyeget, mert a szállítás megkétszerezi a vétel­árat. Mind a két üzemben feltűnően kényelmesnek látszott a munka­tempó. A szőnyeggyárban egye­nesen kedélyesnek tűnt a hangu­lat. A hangszóróból zene szólt, a munkáslányok a szálak csomó­zása közben beszélgettek, nevet­géltek. Persze lehet, hogy ez csak a külföldi látogatókra való tekin­tettel gondosan előkészített lát­szat, de tény az, hogy egész kínai utunk során sehol sem találkoz­tunk gyors, erőltetett munkatem ÖRKÉNY ISTVÁN korunk iro­dalmának igen jelentős tagja, ki novelláival, de főleg színpadra írt műveivel lassan Molnár Ferenc nyomdokába lép. Darabjait kül­földön is ismerik, és Amerikában New Yorktól Los Angelesig kísé­rik figyelemmel angol fordítás­ban kapható munkáit. Színdarabjai közül (Tóthék, Szürke Galamb, Kulcskeresők, Pisti a Vérzivatarban stb...) a MACSKAJÁTÉK című darabját tűzte műsorra és játsza megérde­melt sikerrel (angol nyelven) a hollywoodi American Theatre Arts színház. A Macskajáték" valóban já­ték. Tréfás, tragikus, optimista játék, élmény-szeletek az életből. Hősnője az idősödő, de lényegé­ben vidám, egészséges­ lelkű asz­­szony, ki mindennapi harcát vív­ja a világgal, lányával, udvarlójá­val, nővérével, de főleg két nagy ellenféllel: a magányossággal és az idővel. E bátor, mosollyal­­könnyen telített harc a napi gon­dok, orrba­ fricskázása, a csalódás túlélése olyan emberivé és egye­temessé teszi a dráma cselekmé­nyét, hogy bármely hallgatóság, bármely nyelven együttérezhet a történet szereplőivel, sőt egyik­másik szerepben önmagát, vagy ismerősét lelheti fel. Örkény ismeri és érzi a színpa­di követelményeket. Bár e mo­dern játék dialógusok és narratív elemek összetétele, a darab végig mozgalmas, szórakoztató, elgon­dolkoztató. Örkény tökéletesen érezteti a szerelem fontosságát a magányos nő életében, a tragédiát, melyet a hűtlen férfi elpártolása okoz, még akkor is, ha a férfit az asz­­szony csúnyának, felfuvalkodott hiú, potrohosnak találta. Jelenet­­ről-jelenetre bebizonyítja a magá­ta jeleivel. Inkább úgy látszott, hogy mindenki csak annyit és olyan tempóban dolgozik, amit kényelmesen elbír. De nem is len­ne értelme az igyekvésnek, mert a létminimumot biztosító havi át­lag negyven dollárnak megfelelő kereset csak igen lassan, előre meghatározott szabályok szerint emelkedhet. A havi negyven dolláros átlag­­keresetet tévedés lenne tényleges dollármértékkel értelmezni. A pénz helyi vásárló értéke, az igényeknek a miénktől teljesen eltérő mivolta szinte lehetetlen­né teszi az összehasonlítást. Né­hány példa ennek illusztrálására: az átlag városi lakbér öt és hét dollár között van, az átlagos váro­si lakás mérete huszonöttől negy­ven négyzetméterig terjed. Meny­nyi berendezés kell egy ekkora lakásba? Egy bicikli ára körül­belül száz dollár, egy Mao-zub­­bony nyolc-tíz dollár. FOLYTATJUK a szeptember 11-i számunkban.­ngos átlag­élet jellemzőjét: a je­lentéktelen mindennapi esemé­nyek, a miniatűr­ fontosságú inci­densek hatalmas,, sőt drámai je­lentőségét a „nem-valami-érde­­kes-életet-élő" egyén életében. El vagyunk ragadtatva e szín­darabtól, mondta James Agazzi, a színház művészeti direktora és tárt karokkal hozzátette: „We love it". Az érdeklődés és sze­retet megnyilvánult a gondos rendezésben. Bár a magyar at­moszféra és színhely nem volt kifejezetten érezhető, ez nem je­lent hiányosságot a darab egyete­mes volta miatt. Szereplők: Naomi Stevens (mint Orbánná), Dorothy James (mint Giza) televízióról, filmről és színházi előadásokról ismert színművészek. A humor és barát­ság végtelenül hatásos színeit rög­tönözte Nóra Denney szürke kis Egér­ke figurája. (Örkény rendkí­vüli tehetsége, hogy a színtelent rendkívül színesen, az unalom ál­lapotát rendkívül szórakoztatóan ábrázolja). A rendező James Agazzi, igen jó munkát végzett, kiváló tempó­érzékkel, míg a fordítás sikeres munkája Györ­­gyey Klára érdeme. Örkény István nem régen távo­zott a földi drámák színteréről. Munkájával kultúránkat gazda­gította, életünket tette szebbé, élvezetesebbé. Őszinte ajánlással hívjuk fel az újság olvasóinak fi­gyelmét erre a színdarabra, me­lyet augusztus végéig mutat be a színház esténként és vasárnap dél­utáni matinén is. (6240. Holly­wood Blvd, szemben a Pantages színházzal. Telefon: 466-2462) Kis színházban is lehet jól szóra­kozni. Minden attól függ, hogy mit adnak elő és hogyan. Igaz? EGYÜD ANNA Magyar színpadi szerző műve Hollywoodban—avagy még néhány szó a “Macska játékról” UTCA RÉSZLET KANTON 6. oldal

Next