Californiai Magyarság, 1981 (59. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-21 / 34. szám
No.134. 1981. augusztus 21. NAPNYUGAT NAGY S. HUBÁNÉ, KÍNAI ÉLMÉNYEK Következő állomásunk a híres Lui Rong pagoda, ami eredetileg K. u. 536-ban épült, majd tűzvész után újjáépítették 1000 körül. A pagodát kis park veszi körül. A bejárati kapualjban nevető kövér Buddha szobor van. Ez majdnem mindenütt így van a kínai buddhista templomoknál, a nevető Buddha szívesen fogadja és invitálja be a látogatót, a kövérséget pedig a kedvesség szimbólumának tartják. Belül a kis parkban ismét egy Buddha szobor van, előtte egy homokkal telt urnába szúrva illatosan füstölgő pálcikák és színes papírforgók vannak. Ugyanez a látvány fogad a pagoda belsejében is. A földszintről nem engednek feljebb, mert a felsőbb emeleteken állítólag még most is lakik néhány szerzetes. A pagoda mögötti kerítés ajtaja félig nyitva van, átmegyünk és érdekes látvány fogad. Az elhagyott szemétlerakódóként kinéző területen három nagy, legalább 6-7 méter magas bronz Buddha szobor van, körülöttük az egyéb szemét között kisebbnagyobb bronz szobormaradványok. Az egyik sarokban néhány munkás hegesztő vágókkal és kalapáccsal szintén bronz szobormaradványokat tördel kisebb darabokra. Vajon ez lesz a sorsa a három nagy Buddha szobornak is? Szeretnénk megnézni a régi katatolikus templomot és a hetedik században alapított mecsetet, de vezetőnk sajnálkozva kijelenti, hogy erre nincs idő, mert ebédelni kell mennünk. Hiába szabadkozunk, hogy még nem vagyunk éhesek és különben is ezek a látnivalók ott vannak a környéken, tehát nem sok időt vennének igénybe, továbbra is sajnálkozva beterel bennünket a „Kwangchow" restaurantba. Nem mintha kárpótlás lenne az elmulasztott látnivalókért, de az ebéd valóban nagyon finom. Vagy tíz fogásból áll, amiket egymás után kis csészealj nagyságú tányérokból eszünk végig.Kipróbáljuk a tudományunkat a fapálcikákkal, de kérésre előzékenyen hoznak villát is. Kés nem kell (nem is adnak), minden fel van darabolva, vagy olyan puha, hogy villával is el lehet vágni. Itt nem érvényesek azok az étkezési szabályok, amikre valamikor a gyerekszobában tanítottak. A kantoni konyha könnyű, sok a zöldség és gyümölcs. Kenyér, tésztaféle viszont alig van. Enyhén, finoman vannak fűszerezve az ételek. A gyümölcs és az édesség előtt az utolsó két fogás rizs, majd végül a leves. Kanton lapos területen fekszik a legmagasabb pontja a Yue Xiu parkban lévő dombra épült ötemeletes épület volt az elmúlt századokban. Az épület a tizennegyedik században épült, gazdája a várost reggelenként beburkoló köd felett akart lakni, mondván, hogy a köd balszerencsét hoz. Egyike a legrégebben fennálló épületeknek Kínában, szép példája a Ming dinasztia korabeli stílusnak, ma múzeum van benne. A múzeumban igen szép és értékesnek látszó porcellánok és egyéb műtárgyak vannak, de sajnos se latinbetűs címkék akármilyen nyelven, se vezérkönyvecskék nincsenek. Vezetőnk angoltudása se bizonyult elégnek ahhoz, hogy a szép gyűjteményről tájékoztatást tudott volna nyújtani. Az ötödik emeletről viszont mindenki számára érthető nagyszabású kilátás nyílik Kanton városára a széles Pearl folyó két partján. Kanton és egyáltalán a déli rész Kína legtermékenyebb területe. Megterem a banán és az egyéb déli gyümölcsök. Itt még kínai viszonylatban is kevés az ipar, a földművelés fontosabb. A városban a piacokon a háztájin nevelt terményeket árulják a földművelők. Ez új nagy engedmény a kormánytól, mert pár évvel ezelőtt a szabad piacnak még ez a szerény formája is szigorúan tiltva volt. De úgy látszik, se a tilalom, se Mao tanai nem ölték ki a népből a nyerészkedési vágyat, mert amikor vezetőnk segítségével lichie-diót, a helyi nevezetes gyümölcsöt próbáltunk venni, egyszerre elleptek bennünket az egymással versengő árusok. Még akkor se tágítottak, amikor a vétel már megtörtént. Végül vezetőnk erélyes felszólítására oszlottak csak szét. Nem tudom mit mondhatott nekik, lehet megfenyegette őket, hogy ha sokáig maradnak a közelükben az ő orruk is megnő, olyan nagyra, minta mienk. Ugyanis „nagyorrú", azaz „big nose"-nak becézik a fehér embert. A lichie-dió egyébként szilva nagyságú, fehér üveges húsú, üdítő ízű savanykás gyümölcs. A korábban említett „Friendship Store" a kínai turistaipar elengedhetetlen kelléke. Itt szolgálja meg a messziről jött látogató, hogy Kínában lehet, mivel az országnak nagy szüksége van a nyugati valutára. Ezért aztán minden városban az útiterv bőven számítja a „Friendship Store" ban töltendő órákat. Kantonban is elzarándokolunk Mr.Liang vezetésével a helyi fióküzletbe, de csak óvatosan vásárolunk, mivel nem akarjuk mindjárt utunk elején túlterhelni a csomagjainkat. Az üzlet szerény berendezése és a felhalmozott áru minden ízlést és fantáziát nélkülöző prezentálása ellentétben van a szebbnél szebb, kézzel készített, művészi kivitelű cikkekkel. Hímzett abroszok, törülközők, párnahuzatok, kézzel csomózott csodás szőnyegek, petit-point estélyi táskák, elefántcsont és jade faragások, bútorok kaphatók az ár feléért, sőt gyakran még annál is jóval kevesebbért. Kantonból repülőgépen folytatjuk utunkat Shanghai felé. Tizenegy millió lakosával a világ legnépesebb városának tartják a Huang Po folyó mellett fekvő nagymúltú metropoliszt. A repülőtéren vár Shanghai-i vezetőnk, Ching, filigrán, csinos fiatal nő. Látszólag igen komolyan veszi idegenvezetői hivatását, mosolynak nyoma sincs az arcán, amikor „barátokénak szólítva üdvözöl bennünket. Mr. Lián is velünk van persze, mint említettem ő végigkísér egész kínai utunkon. Shanghai belvárosa európai megjelenésű, a századforduló körüli épületek nagy nemzetközi bankok és vállalatok székházai voltak. Ma állami hivatalok foglalják el a patinás, gyakran tatarozásra szoruló épületeket. A volt angol konzulátus méltóságteljes épületében ma a tengerészek klubja és a „Friendship Store" egy fiókja van, a régi lóversenypálya helyén parkot, a golfpálya helyén állatkertet létesítettek. A hajdani palotának is beillő luxus villákban iskolák, óvodák, kórházak, ifjúsági székházak vannak. Mindezen változások ellenére is Shanghai mégis más, mint a többi kínai város. Mivel fontos ipari és kereskedelmi központ, az életszínvonal magasabb. Az emberek jobban öltözöttek, még a Mao öltönyük is jobb szabású. A nők színes blúzt hordanak a zubbony alatt, sőt elvétve nyugati divat szerint öltözött nőket is lehet látni. Sok a nagy áruház és a kirakatok ízlésesebbek, mint másutt. De hátránya is van a sok sikeresen működő ipartelepnek, aminek a város ezt a viszonylagos jólétet köszönheti. A levegő rendkívül nehéz és szennyezett, ugyancsak a Huang Po folyó is. Városnéző túránk során ellátogatunk „Yu Mandarin Kertjé"be. Gyalog bírkózzuk magunkat egy forgalmas piacon keresztül a bejáratig. Ching figyelmeztet is, hogy maradjunk közel egymáshoz, „mint egy banánfürt", mondja, hogy nehogy elsodródjunk a tömegben. A kertet a tizenhatodik században létesítették, több mint harminc pavillon van benne. Három részre van osztva, a részeket fal választja el. A fal tetején kígyózó sárkány fekszik. Ching elmagyarázza, hogy a sárkány, mint a hatalom és jólét jelképe, öt állat tulajdonságát egyesíti. Rák (shrimp) szeme van, csirke lába, ló arca és kígyó testét halpikkelyek fedik. A parkban lévő épületek finom díszítését nehezen lehet élvezni a tömegben, mert a park a lakosság igen népszerű kiránduló helye. Ugyancsak szinte elvész a tömegben maga a művészileg tervezett kert, ami kis helyen nagy terület illúzióját igyekszik kelteni. Mint megtudtuk, nem számít, hogy a hét melyik napján látogatjuk meg a kertet, mivel Kínában általában három műszakban dolgoznak az emberek a szabadnapok a különböző iparágak szerint a hét bármelyik napjára eshetnek, így aztán Shanghai tizenegy millió lakosából bőven jut mindig mindenfelé szerte a városban. HAVI NEGYVEN DOLLÁR. Shanghai iparváros lévén, útitervünkben néhány gyárlátogatás is szerepel. Vendéglátóink dicséretére legyen mondva, olyan üzemeket választottak, amelyek valóban érdekesnek bizonyultak. Elsőnek a jade és elefántcsont faragó üzembe látogatunk el. Az épületet kert veszi körül, a nagy munkatermek tiszták és világosak. A munkások túlnyomó többsége fiatal, nem több huszonöt évesnél. Finom szerszámokkal faragják, csiszolják, fényesítik a szebbnél szebb jade és elefántcsont dísztárgyakat, ékszereket. Úgy látszik, hozzá vannak szokva a látogatókhoz, mert jelenlétünk nem zavarja őket a munkájukban. Sőt, amikor a fényképezőgépre mutatva engedélyt kérünk, hogy fényképezhetjük-e őket, szívesen mosolyogva bólintják a beleegyezést. Chingtől megtudjuk, hogy a munkások szakiskolában tanulták a mesterségüket és tehetségük, tudásuk alapján kerültek be ebbe a mintaüzembe. A gyárnak üzlete is van, de természetesen itt is csak külföldről jött látogatók vásárolhatnak kemény valutáért. Elgondolkoztató, hogy azok, akik ezeken az értékes, csodás kivitelű tárgyakon dolgoznak, soha sem tudják megengedni maguknak, hogy egyet is a magukénak mondjanak. Sőt, még hofitársaik sem, mert az itt eladott áru mind külföldre kerül. A szőnyeggyár a második üzem, amit meglátogatunk. Talán nem is helyes a „gyár" szó, mert gépnek nyoma sincs az egész üzemben, még annyi sem, mint az előző jade és elefántcsont faragó műhelyekben, ahol akadt néhány finom elektromos szerszám. A szőnyegek az első csomótól az utolsóig mint kizárólag kézzel készülnek. Egyik teremben rajz után csomózzák a különböző színű szálakból a mintás szőnyeget. Egy másik teremben egyszínű szálból csomózott szőnyegekbe éles kézi szerszámmal „faragják" bele a díszítő motívumokat. Végül a rajtot is kézzel csomózzák az elkészült szőnyegre. A mérettől függően, hetekig, hónapokig eltart, amíg elkészül egy-egy szőnyeg. Mivel ez az üzem is gyakran szerepel a külföldi látogatók napirendjén, itt sem hiányzik a mintaterem, ahol mindjárt választani is lehet az elkészült szőnyegekből. Az aprólékos kézimunkát igénylő szebbnél szebb darabok ára igen kedvező, főleg, ha a vásárló maga el is tudja hozni a kiválasztott szőnyeget, mert a szállítás megkétszerezi a vételárat. Mind a két üzemben feltűnően kényelmesnek látszott a munkatempó. A szőnyeggyárban egyenesen kedélyesnek tűnt a hangulat. A hangszóróból zene szólt, a munkáslányok a szálak csomózása közben beszélgettek, nevetgéltek. Persze lehet, hogy ez csak a külföldi látogatókra való tekintettel gondosan előkészített látszat, de tény az, hogy egész kínai utunk során sehol sem találkoztunk gyors, erőltetett munkatem ÖRKÉNY ISTVÁN korunk irodalmának igen jelentős tagja, ki novelláival, de főleg színpadra írt műveivel lassan Molnár Ferenc nyomdokába lép. Darabjait külföldön is ismerik, és Amerikában New Yorktól Los Angelesig kísérik figyelemmel angol fordításban kapható munkáit. Színdarabjai közül (Tóthék, Szürke Galamb, Kulcskeresők, Pisti a Vérzivatarban stb...) a MACSKAJÁTÉK című darabját tűzte műsorra és játsza megérdemelt sikerrel (angol nyelven) a hollywoodi American Theatre Arts színház. A Macskajáték" valóban játék. Tréfás, tragikus, optimista játék, élmény-szeletek az életből. Hősnője az idősödő, de lényegében vidám, egészséges lelkű aszszony, ki mindennapi harcát vívja a világgal, lányával, udvarlójával, nővérével, de főleg két nagy ellenféllel: a magányossággal és az idővel. E bátor, mosollyalkönnyen telített harc a napi gondok, orrba fricskázása, a csalódás túlélése olyan emberivé és egyetemessé teszi a dráma cselekményét, hogy bármely hallgatóság, bármely nyelven együttérezhet a történet szereplőivel, sőt egyikmásik szerepben önmagát, vagy ismerősét lelheti fel. Örkény ismeri és érzi a színpadi követelményeket. Bár e modern játék dialógusok és narratív elemek összetétele, a darab végig mozgalmas, szórakoztató, elgondolkoztató. Örkény tökéletesen érezteti a szerelem fontosságát a magányos nő életében, a tragédiát, melyet a hűtlen férfi elpártolása okoz, még akkor is, ha a férfit az aszszony csúnyának, felfuvalkodott hiú, potrohosnak találta. Jelenetről-jelenetre bebizonyítja a magáta jeleivel. Inkább úgy látszott, hogy mindenki csak annyit és olyan tempóban dolgozik, amit kényelmesen elbír. De nem is lenne értelme az igyekvésnek, mert a létminimumot biztosító havi átlag negyven dollárnak megfelelő kereset csak igen lassan, előre meghatározott szabályok szerint emelkedhet. A havi negyven dolláros átlagkeresetet tévedés lenne tényleges dollármértékkel értelmezni. A pénz helyi vásárló értéke, az igényeknek a miénktől teljesen eltérő mivolta szinte lehetetlenné teszi az összehasonlítást. Néhány példa ennek illusztrálására: az átlag városi lakbér öt és hét dollár között van, az átlagos városi lakás mérete huszonöttől negyven négyzetméterig terjed. Menynyi berendezés kell egy ekkora lakásba? Egy bicikli ára körülbelül száz dollár, egy Mao-zubbony nyolc-tíz dollár. FOLYTATJUK a szeptember 11-i számunkban.ngos átlagélet jellemzőjét: a jelentéktelen mindennapi események, a miniatűr fontosságú incidensek hatalmas,, sőt drámai jelentőségét a „nem-valami-érdekes-életet-élő" egyén életében. El vagyunk ragadtatva e színdarabtól, mondta James Agazzi, a színház művészeti direktora és tárt karokkal hozzátette: „We love it". Az érdeklődés és szeretet megnyilvánult a gondos rendezésben. Bár a magyar atmoszféra és színhely nem volt kifejezetten érezhető, ez nem jelent hiányosságot a darab egyetemes volta miatt. Szereplők: Naomi Stevens (mint Orbánná), Dorothy James (mint Giza) televízióról, filmről és színházi előadásokról ismert színművészek. A humor és barátság végtelenül hatásos színeit rögtönözte Nóra Denney szürke kis Egérke figurája. (Örkény rendkívüli tehetsége, hogy a színtelent rendkívül színesen, az unalom állapotát rendkívül szórakoztatóan ábrázolja). A rendező James Agazzi, igen jó munkát végzett, kiváló tempóérzékkel, míg a fordítás sikeres munkája Györgyey Klára érdeme. Örkény István nem régen távozott a földi drámák színteréről. Munkájával kultúránkat gazdagította, életünket tette szebbé, élvezetesebbé. Őszinte ajánlással hívjuk fel az újság olvasóinak figyelmét erre a színdarabra, melyet augusztus végéig mutat be a színház esténként és vasárnap délutáni matinén is. (6240. Hollywood Blvd, szemben a Pantages színházzal. Telefon: 466-2462) Kis színházban is lehet jól szórakozni. Minden attól függ, hogy mit adnak elő és hogyan. Igaz? EGYÜD ANNA Magyar színpadi szerző műve Hollywoodban—avagy még néhány szó a “Macska játékról” UTCA RÉSZLET KANTON 6. oldal