Czegléd és Vidéke, 1894 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-07 / 1. szám
Czegléd, 1894. IV. évfolyam 1-ső szám Vasárnap, január 7-én CZEGLÉD és VIDÉKE Társadalmi és vegyestartalmú hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési érák: Egész évre . . 3 írt — kr. Negyed évre . . . 75 kr. Fél évre ... 1 írt. 50 kr. Egyes szám ára 7 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal : I. kerület, Vasut-utcza 101. sz. Ide küldendők a kéziratok és mindennemű hirdetmények. Felelős szerkesztő: Dr. TÖRÖK ISTVÁN Főmunkatárs: RAFFAY FERENCZ. Hirdetményeket a legjutányosabban közlünk. „Nyílt,zár“ soronkint 30 hr. Előfizetési- és hirdetési dijak fizetendők a szerkesztőségnél. Kéziratokat, vissza nem odúnk ! Az ország ünnepe. Nagyok nagy érdemeit, elismerni, méltányolni és dicsőíteni : a legszebb emberi tulajdonság. Akik mindnyájunk fölé emelkedtek szellemük és kitűnő jelességük által , mindnyájunk hódolatára érdemesek. A magyar nemzet se marad hátra ezen a téren. Egyik legnagyobb fiának ült, tegnap is ünnepet. Egy költőnek, a legtermékenyebb elbeszélőnek, a legelső regényírónak ötven éves jubileumát ünnepelte az ország. És jól esik látni, hogy tudja az igaz érdemet koszorúzni nemzetünk is. Mert ritkán tüntetett ki nagyobb férfiút, mint ezzel az ünnepéllyel. Hogy kicsoda nekünk Jókai, talán felesleges is hosszasan elmondani ? Ötven éve élvezi, csodálja, dicséri költészetét ennek az országnak apraja, nagyra ismerik az ő nevét kunyhók és paloták lakói egyaránt. Mikor búsultunk, mikor szenvedtünk, mikor vérzett a szivünk és sorscsapás végtelen súlya nyomta vállainkat: vigasztalt, enyhet adott, felszántotta könnyeinket és reménységre tanított. Mikor örült a nemzet, mikor végre felhasadt a hajnal, újra pengette lantját, fokozta örömünket és megtanított megbecsülni azokat, akik derűt hoztak a ború után. Válságos időkben, örömben, bánatban hit barátunk és osztályos társunk volt. Nincs szó, aki olyan nagy, állandó és mély hatást gyakorolt volna nemzetére, mint Jókai. Műveit, amelyek egész könyvtárt, képeznek, soha nem szűnő érdeklődéssel olvasta minden magyar, mert szívünkhöz szólt a valódi költészet bűbájos hangjain. Azok a regények, amelyek az igazi költői tehetség nemes megnyilatkozásai, nemcsak a haza határain belül, hanem világszerte dicsőséget hoztak a magyar névre és a magyar irodalom egyik legelső jelesére E mellett hazafi volt Jókai mindig. Költői lelke hévült mindenért, a mi magyar ; művelte a nemzeti irodalmat akkor is, amikor merjrészség volt és nem egyszer büntetéssel járt ezt cselekedni ; korszakot alkotott műveivel és ’ öt hosszú évtized minden perczében irt fáradhatatlanul, örömünkre, dicsőségünkre és okulá-sunkra egyaránt. Egy nemzet, ennek a hazának minden igazi fia ült tegnap ünnepet. A magyar írók fejedelme köré gyűlt egy ország, s ünnepelte benne a költőt, és hazafit. Nemes, nagyszerű, emlékezetes ez az ün- nepély. Irodalmi fontosságot pedig az által nyer, hogy Jókai összes műveit kiadják ebből az alkalomból. Az a 100000 frt pedig, a mellyel, mint nemzeti ajándékkal kitüntetik művei új kiadásáért Jókait, mindnyájunk filléreiből gyűlik össze, hiszen városok és egyesületek is hozzájárulnak ahhoz. És a nagy írónak lehetővé tették ez által, hogy élete alkonyán anyagi gondoktól menten rendezhesse sajtó alá ezt a diszkiadást s emeljen benne magának éreznél maradandóbb emlékoszlopot. S mikor igy ünnepel a nemzet, mi se ma-radhattunk volna el a nélkül, hogy a köteles- ségmulasztás vádja ne ért volna bennünket. — Örülünk, hogy a Közművelődési kör Jókai-estélyt, rendezett a tegnapi napon. Mikor a legnagyobb magyar író félszázados jubileumát ülik , a legmagyarabb városok egyikének, Czeglédnek is ott kellett lenni az ünneplők sorában. És hisszük, hogy a mi ünnepségünk által, amelyet tiszta, szeretet aranyozott meg és igaz érzelmeink megnyilatkozása volt, emeltük fényét az országos ünnepnek is. Mi pedig, mint a sajtó egyik szerény, de kötelességtudó orgánuma, szintén üdvözöljük a nagy magyar irót, s az elismerés babérkoszorújához, amellyel övezték fenkölt, homlokát, hadd járuljunk mi is hozzá legalább egyetlen egy levélkével. Egy nemzet üdvözletéhez hadd fűzzük mi is jókívánságunkat, mikor hosszú életet kívánunk a magyar írók királyának ! —A. T A j? C Z A , Téli kirándulás. — A »Czegléd és Vidéke« eredeti tárczája. — Finnből fordította: A. sa „Közművelődési Kör“ 1894. jan. 6-án tartott Jókai-estélyén felolvasta : Halfaj Ferenc*. Finnország egyik kis városának utczáján sétálni indult István napjának reggelén Laihanen Zuzmaraköd úr. Kezei kölcsönösen be vannak dugva felső kabátja karmantyú gyanánt praktikusan összeillesztett ujjaiba. Zuzmaraköd ! Nem csodálatos név ez ?. Ezt a furcsa nevet azért kapta, mert vasárnapon született. Apja pedig, aki azóta elköltözött az élők sorából, azt a nevet akarta adni neki, amely azon a napon a naptárban volt. Vasárnap azonban, mint tudjuk, rövidítve vannak kitéve a nevek egyéb megjegyzések mellett. Laihanen atyus azt találta tehát azon a napon : Zúzmara, köd. Minhogy pedig az örvendetes Családi esemény folytán az atyus feje is megködösödött kissé, fiacskájának Zúzmara-köd nevet adott. Zúzmara-köd hamar árván maradt, de azért felküzdötte magát, s utoljára is papnövendék lett. Miután így megismerkedtünk hősünkkel, követhetjük őt bátran, aki gyors léptekkel siet éppen az utczán lefelé. A hó csikorog léptei alatt, az ablakok mellett elhaladtában barátságos meleg szobák tekintenek ki rá hivogatólag, legkivált minthogy majdnem mindenikben látható a karácsonyfa, amelyen még ott függnek a szent est édességeinek maradványai. Éppen egy alacsony zöldre festett ház előtt, haladt el. Az ablakot erősen megkopogtatták, legalább is féltuczat kéz dobolt ott az üvegtáblákon, úgy hogy Zúzmara-köd hirtelenében azt hitte, no most cseréppé törik az egész utcza ! Úgy látszik azonban, hogy mégis megfejdité az eredetet, mert nagy mosolyogva osont be a kapun. Tulajdonosa pedig a háznak egy aranyműves , immár idősecske özvegye volt, aki azonban gyakran látta el Zúzmara-ködöt egy kis segedelemmel Alig vetette le a vendég felső kabátját, midőn kívülről csengettyű szó, hal átszőtt. Mindenki oda fotott az ablakhoz. Ni-ni !■ ez meg az úri osztály sétaszánkázása, jegyzé meg gúnyosan a jelenlevők egyike. — Amelyben csak a kiválasztottak vehetnek részt, tette hozzá Zúzmara-köd. Szerfelett bosszantotta őket ez a klikkszellem, amely minden közös mulatságot lehetetlenné tett. Elhatározták tehát, hogy ők is külön sétaszánkózást rendeznek, amellyel túl akartak tenni az úri klikken. Zúzmara-köd mindjárt fel is kérte Szelmát, s Anna néni fogadott leányát, hogy legyen szerencséje őt szánkójában látni. Nagy sürgés-forgás is volt, István napjától új év reggeléig. Különösen Bingárnok és Spingel boltossegéd urak voltak emésztő gondban a sétaszánkázáshoz szükséges kellékek előteremtése miatt. Lovakat, szánokat, bundákat, üléseket stb, stb nekik kellett az egész társaság számára szerezni. Tanakodtak is egész héten át, gyüléseztek, sőt szavaztak is a fölött, nem volna-e jó két-két lóval hajtani, a nagyobb tisztesség okáért. Spingel úr erősen követelte ezt, de Ring írnokúr határozottan ellenezte, kivált azért, mert attól tartott, hogy a polgármester, két lovas szánon látná, azt vélhetné, hogy mértéken felül sok a fizetése és csupa jóakaratból, leszállítaná különben is sovány lópénzét. Bing úr véleménye győzött tehát. És, hogy az előkelőbbek sétaszánkázásán túl tegyenek, elhatározták, hogy lakoma és táncz mellett, felolvasás is legyen. Végre elérkezett a várva-várt új év napja. — Már kora reggel kivitte a pék szánja a mulatók szá-mára az elemózsiát. Délután fél háromkor pedig egész sor szánkó jelent meg az utczán. Legelső volt Rund, a potrohos pékmester, csinos szánjában, szép erős lovával, a melynek párja, mint Rund uram mondogatni szokta, csakugyan nem volt az egész városban. Hiszen el bírta húzni a potrohos péket, szintoly nagy terjedelmű szeretett élete párjával együtt, ami pedig csakugyan nem kicsiny feladat. Utána következett Borst, czipősz, feleségével és két leányával. A mester mellett ült a segéd, s a szántalp sarkán barom inasa, kik közül egynek Borst úr magas, de kokopott ezitindere díszelgett a fején. Nyomban a czipész után Bing írnok úr hajtott. Egyilésü kis szánkója volt, a melyet csinos, de özvegy háziasszonyától kapott ajándékba. Úgy ült a bakon, akár egy középkori délereg lovag s úgy kihúzta magát, mintha s sövénykarót nyelt volna. De valahányszor nógatni akarta a lovát, az az átkozott gyeplőszár minduntalan odacsapódott szép társnője arczához, a mi olyan méregbe hozta, hogy utóvégre is átadta a gyeplőt hölgyének. Utónok Anna néni jött, egy szintoly öreg asszonysággal , a lovat pedig Anna néni szolgálója hajtotta. Ezt ugyan nem valami helyesen cselekedtek, mert az inasgyerekek nem egyszer felkiáltottak gúnyolódva . Mit tegyünk? A fogyasztási adó kezelésének kérdése felett nem lehet egyhamar napirendre térni. Az a határozat, amelyet december 29-én hozott a közgyűlés, s amelyről múlt számunkban elmondtuk már őszinte véleményünket , sokáig emlékezetes marad. Ajánlat mellett belebukik a város, ezt már ma biztosra bevehetjük és nem bánnánk, ha a megyénél megváltoztatnák azt a határozatot, amellyel az ajánlat fentartását elhatározta a képviselőtestület. Nem ellentétes ez az álláspont azzal, amelyet eddig elfoglaltunk ebben a kérdésben. Mert mi csak úgy óhajtottuk az ajánlatok fentartását, ha nem lesz házi kezelés. Az ajánlatok hasznát akkor érezte volna igazán a lakosság, ha bérlő kezeli a fogyasztási adót, mert ennek zaklatásai ellen igenis hathatós óvszer az ajánlat. A bérlő jobban vigyázott volna a csempészkedőkre, akik nem is mertek volna olyan bátran manipulálni, mint ha a várossal állanak szemben. És ha ajánlat mellett bukik a bérlő, nem a mi bajunk mi