Czeglédi Közlöny, 1929 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-17 / 11. szám

XI évfolyam, II. szám. Ára 12 fillér. Czegléd, 1929 mitrdlUb­­?. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 6 pengő,­­ negyedévre 1 , 50 f. Egyes szám ára 12 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: NAGY ELEK Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGY ELEK ÉS FIA KÖNYVNYOMDÁJA l JIA«T 0« U*l •hot« lalndn ktiiriodl. SIMMttafkft, Mr* dtUMkal *m ktrd*(*»l dtjiikiil • k<«MMnM ran M Március idusán. Legszentebb és legnagyobb ünnepünk, a magyar szabadság ünnepe március 15-e, amikor megdobbannak a magyar szívek, pirosra gyúlnak az arcok és a szemekből sugárzik a szabadság vá­gya a szeretet. Március 15. Mit jelent nekünk, sokat szenvedett és meggyötört magyaroknak ez a dá­tum ? Jelenti a szabadság hajnalhasa­­dását, a Bach-korszak letűnését, a Ha­­ynau-féle vérengzések elmúlását és a minden szabadságok lényegét, mely után örök idők óta vágyakozik a sza­badsághoz szokott magyar nemzet. Je­lenti a föltámadásunkat, az akaratun­kat és erőnket, jelenti a vágyunkat és célunkat, a fiatalságunkat és lelkese­désünket. Március 15. Vájjon meg tudja e magyarázni a nyomtatott betű ennek a napnak valódi értelmét, vájjon megtudja e érteni a mai márciusi ifjúság, hogy mi volt ne­künk 81 évvel ezelőtt a március idu­sa ? Akkor, amikor mintegy varázsütés­re tört elő a magyar nemzet lelkéből a szabadság utáni vágy, amikor elhang­zott Petőfi híres »Talpra magyar* -ja s amikor Kossuth Lajos és Jókai Mór halhatatlan zsenije adta nekünk a gyúj­tó márciusi igéket. Kossuth, Petőfi, Jókai... de a három név nagy lángbetűkkel jegyezte föl a történelem lapjaira a magyar szabad­ság hajnalhasadását, azt a piros öröm­ünnepet, amely igazán a lelkek őszinte óhajából született meg a nemzet fiainak legnagyobb örömére. Vájjon tudjuk-e most értékelni a nyolc évtized előtti márciust? És vájjon lesznek-e a mai és az ezután következő márciusoknak olyan vezérei, olyan nagy és értékes fiai, mint Kossuth, Petőfi és Jókai voltak? Március 15. Nincs szó, mely körülírhatná, nincs betű, mely megrögzítené, nincs képze­lő erő, amely elképzelhetné a mai szo­morú és megsanyargatott helyzetünkben a régi március idusának fényét, fensé­­gét és hatalmas varázserejét. Ma már csak szomorú árnyéka vagyunk annak a lelkesedésnek, mely akkor tombolt és rajongott az országban, ma már bor­zalmas kenyérharcokban elkopott a ked­vünk, szertefoszlott a lelkesedésünk és ami energiánk még megmaradt, avval alig-alig tudunk ünnepelni. Pedig, ha van ünnep­nap, amely megérdemli a magyarság egyöntetű szeretetét és ün­neplését, akkor ez a március 15-e. Mostani helyzetünkben talán még na­gyobb szükségünk van a szabadság ün­nepére, mint 81 évvel ezelőtt. Ma, ami­kor Trianon rabigáját hordjuk a nya­kunkban, amikor elszakított országré­szeinken idegen nemzetek uralkodnak, amikor 3 millió magyar testvérünk ide­gen uralom alatt görnyed, amikor a há­ború utáni gazdasági válság rettenetes nyomora emészt bennünket, akkor foko­zottabban kívánja lelkünk a hajnalha­sadását hirdető márciusi ünnepet, mely­nek egyszer, mint a múltban is, jelen­tenie kell az igazi magyar szabadság eljövetelét. Revízió! Ez a szó jelenti ma a mai szabadságunk és feltámadásunk eljöve­telét. De ennek a revíziónak kiharco­lására nagy energia kell és ki tudja, lesz-e erőnk megharcolni a harcokat és kivárni az eredményeket?... Talán a régi március idusa, melynek lelkesítő hangulata idáig érzik a múltból, fölpezs­­díti a vérünket és erőt ad ahhoz, hogy győzelemre vigyük a magyarság mai szabadságtörekvéseit. Talán a mai már­ciusi ifjúság még nem felejtette el a régi tradíciók szent eszközeit, melye­ket a cél érdekében Kossuth Lajos, Pe­tőfi Sándor és Jókai Mór használtak. És ha így van, mint ahogy hisszük is, akkor a mai március 15-én nyugodtan fölfűzhetjük a nemzeti színű kokárdát és odaállhatunk az ifjúság soraiba, amely­ben lelkes meneteléssel mennek előre a szabadság szent céljai felé a magyar­ság jövő reménységei. 30stófi és! írta: Baja Milll. A segesvári silón kikeletre átméül a táj, a toll füstös ragyog. Csókharmattal csókolgat már az este , fönt mosolyognak éber csillagok. Pacsirtaszó csendül a levegőben, Napfény melenget újra delelében, A szillő halkan suttogva bessél: Petőfi éli Ébred legott a só­hajós beszédre A tél karján szendergő völgy, halom. Már nem halott, már indul trim vére, Már simogatja sejmes fuvolám. Seds bimbó pattan, száz madárdal csattan, Futó patakhab zsongja ssivszakadtaH 8 harsogja már, mire a völgybe ér: Petőfi él! Ét száll a kir, susszárnyakon repülve A t'cn Kárpátok oldalára, fel* S a Tátra orma tisztára derült*, Fehér palástot öltve, ünnepel. És búgja fenyveserdők orgonája, És zúgja szélvész búgó harsonájá­t A halhatatlan a sárból kikél! Petőfi él! Megmozdulnak a Hargiták tövében A horpadt honvédsirok sorba, mind. Már indul is a regiment az éjben, Csontkarba régi rozsdás kard sfti­mi. A székely ámul, kis vityizójábal Kaszát ragad ki s élez kard vassul, Az óra itt van ! Hitvány, Oki fű, Petőfi él! És hadba száll a halottakkal az élő, Kap­lóra gyermek ifjú ét öreg, Nincs széthúzó, nincs pártos ét­venyélő, Amerre járnak, a föld is remeg, A Czaba útja porzik már az égen És jönnek egyre, szállnak hófehérem, Hová lezúgnak, omlik ott a vér: Petőfi él! Ocsúdik a bitorló, szinte reszket, Inaim hordja bocstorát a láb. Zsibbadt kezével hányja a keresetet És iszonyodva fut, amerre lát. Ám székely/ pattan Őrként a határra És útlevelét ir a másvilágra 8 üzem benne : — lám a sors —•» Pető­fi él ! Szabad már Erdély ! Őrtüzek lobognak A messze látszó csiki hegyeken, De­ nem lankad meg szárnya a sasoknak, KlecLcLsn iad­u-s szereplőd e gy ixicLial leg’exid.á.Toaxi, csü­törtök­ön. 23a.m­.o33. ZCSTo­­varro és Svd. Oliaplixi 3cét slágrerea rxi'a.sior'barL­áss TJ'xáaaáá'baxi.

Next