Czeglédi Közlöny, 1929 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám
XI évfolyam, II. szám. Ára 12 fillér. Czegléd, 1929 mitrdlUb?. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 6 pengő, negyedévre 1 , 50 f. Egyes szám ára 12 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: NAGY ELEK Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGY ELEK ÉS FIA KÖNYVNYOMDÁJA l JIA«T 0« U*l •hot« lalndn ktiiriodl. SIMMttafkft, Mr* dtUMkal *m ktrd*(*»l dtjiikiil • k<«MMnM ran M Március idusán. Legszentebb és legnagyobb ünnepünk, a magyar szabadság ünnepe március 15-e, amikor megdobbannak a magyar szívek, pirosra gyúlnak az arcok és a szemekből sugárzik a szabadság vágya a szeretet. Március 15. Mit jelent nekünk, sokat szenvedett és meggyötört magyaroknak ez a dátum ? Jelenti a szabadság hajnalhasadását, a Bach-korszak letűnését, a Haynau-féle vérengzések elmúlását és a minden szabadságok lényegét, mely után örök idők óta vágyakozik a szabadsághoz szokott magyar nemzet. Jelenti a föltámadásunkat, az akaratunkat és erőnket, jelenti a vágyunkat és célunkat, a fiatalságunkat és lelkesedésünket. Március 15. Vájjon meg tudja e magyarázni a nyomtatott betű ennek a napnak valódi értelmét, vájjon megtudja e érteni a mai márciusi ifjúság, hogy mi volt nekünk 81 évvel ezelőtt a március idusa ? Akkor, amikor mintegy varázsütésre tört elő a magyar nemzet lelkéből a szabadság utáni vágy, amikor elhangzott Petőfi híres »Talpra magyar* -ja s amikor Kossuth Lajos és Jókai Mór halhatatlan zsenije adta nekünk a gyújtó márciusi igéket. Kossuth, Petőfi, Jókai... de a három név nagy lángbetűkkel jegyezte föl a történelem lapjaira a magyar szabadság hajnalhasadását, azt a piros örömünnepet, amely igazán a lelkek őszinte óhajából született meg a nemzet fiainak legnagyobb örömére. Vájjon tudjuk-e most értékelni a nyolc évtized előtti márciust? És vájjon lesznek-e a mai és az ezután következő márciusoknak olyan vezérei, olyan nagy és értékes fiai, mint Kossuth, Petőfi és Jókai voltak? Március 15. Nincs szó, mely körülírhatná, nincs betű, mely megrögzítené, nincs képzelő erő, amely elképzelhetné a mai szomorú és megsanyargatott helyzetünkben a régi március idusának fényét, fenségét és hatalmas varázserejét. Ma már csak szomorú árnyéka vagyunk annak a lelkesedésnek, mely akkor tombolt és rajongott az országban, ma már borzalmas kenyérharcokban elkopott a kedvünk, szertefoszlott a lelkesedésünk és ami energiánk még megmaradt, avval alig-alig tudunk ünnepelni. Pedig, ha van ünnepnap, amely megérdemli a magyarság egyöntetű szeretetét és ünneplését, akkor ez a március 15-e. Mostani helyzetünkben talán még nagyobb szükségünk van a szabadság ünnepére, mint 81 évvel ezelőtt. Ma, amikor Trianon rabigáját hordjuk a nyakunkban, amikor elszakított országrészeinken idegen nemzetek uralkodnak, amikor 3 millió magyar testvérünk idegen uralom alatt görnyed, amikor a háború utáni gazdasági válság rettenetes nyomora emészt bennünket, akkor fokozottabban kívánja lelkünk a hajnalhasadását hirdető márciusi ünnepet, melynek egyszer, mint a múltban is, jelentenie kell az igazi magyar szabadság eljövetelét. Revízió! Ez a szó jelenti ma a mai szabadságunk és feltámadásunk eljövetelét. De ennek a revíziónak kiharcolására nagy energia kell és ki tudja, lesz-e erőnk megharcolni a harcokat és kivárni az eredményeket?... Talán a régi március idusa, melynek lelkesítő hangulata idáig érzik a múltból, fölpezsdíti a vérünket és erőt ad ahhoz, hogy győzelemre vigyük a magyarság mai szabadságtörekvéseit. Talán a mai márciusi ifjúság még nem felejtette el a régi tradíciók szent eszközeit, melyeket a cél érdekében Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Jókai Mór használtak. És ha így van, mint ahogy hisszük is, akkor a mai március 15-én nyugodtan fölfűzhetjük a nemzeti színű kokárdát és odaállhatunk az ifjúság soraiba, amelyben lelkes meneteléssel mennek előre a szabadság szent céljai felé a magyarság jövő reménységei. 30stófi és! írta: Baja Milll. A segesvári silón kikeletre átméül a táj, a toll füstös ragyog. Csókharmattal csókolgat már az este , fönt mosolyognak éber csillagok. Pacsirtaszó csendül a levegőben, Napfény melenget újra delelében, A szillő halkan suttogva bessél: Petőfi éli Ébred legott a sóhajós beszédre A tél karján szendergő völgy, halom. Már nem halott, már indul trim vére, Már simogatja sejmes fuvolám. Seds bimbó pattan, száz madárdal csattan, Futó patakhab zsongja ssivszakadtaH 8 harsogja már, mire a völgybe ér: Petőfi él! Ét száll a kir, susszárnyakon repülve A t'cn Kárpátok oldalára, fel* S a Tátra orma tisztára derült*, Fehér palástot öltve, ünnepel. És búgja fenyveserdők orgonája, És zúgja szélvész búgó harsonáját A halhatatlan a sárból kikél! Petőfi él! Megmozdulnak a Hargiták tövében A horpadt honvédsirok sorba, mind. Már indul is a regiment az éjben, Csontkarba régi rozsdás kard sftimi. A székely ámul, kis vityizójábal Kaszát ragad ki s élez kard vassul, Az óra itt van ! Hitvány, Oki fű, Petőfi él! És hadba száll a halottakkal az élő, Kaplóra gyermek ifjú ét öreg, Nincs széthúzó, nincs pártos étvenyélő, Amerre járnak, a föld is remeg, A Czaba útja porzik már az égen És jönnek egyre, szállnak hófehérem, Hová lezúgnak, omlik ott a vér: Petőfi él! Ocsúdik a bitorló, szinte reszket, Inaim hordja bocstorát a láb. Zsibbadt kezével hányja a keresetet És iszonyodva fut, amerre lát. Ám székely/ pattan Őrként a határra És útlevelét ir a másvilágra 8 üzem benne : — lám a sors —•» Petőfi él ! Szabad már Erdély ! Őrtüzek lobognak A messze látszó csiki hegyeken, De nem lankad meg szárnya a sasoknak, KlecLcLsn iadu-s szereplőd e gy ixicLial leg’exid.á.Toaxi, csütörtökön. 23a.m.o33. ZCSTovarro és Svd. Oliaplixi 3cét slágrerea rxi'a.sior'barLáss TJ'xáaaáá'baxi.