Chicago és Környéke, 1976 (71. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-31 / 5. szám
6. oldal A SPANYOL VÁLSÁG BEKÖVETKEZETT és ezt a válságot pontosan előre lehetett látni Franco halála után. A nagyvárosokban sztrájkok kezdődtek és a sztrájkok terrorcselekményekkel párosultak s ami végképpen erőteljes lépésre késztette a királyt, az a postások sztrájkja volt. A postásokat nyomban a spanyol hadsereg behívott katonáinak nyilvánították és másnap már, Hafez al-Assad, Szíria elnöke, személyes sikerének tekinti, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet részvételét a NN Biztonsági Tanácsában a közelkeleti vita alkalmával ki tudta erőszakolni katonai fegyelmi szabályok terhe alatt, munkába álltak. A király egyébként olyan törvényt akar elfogadtatni a törvényhozókkal, amely a közalkalmazottak sztrájkját megtiltja. Annak ellenére, hogy a baloldal új fasizmussal vádolja Juan Carlost, a király intézkedése és a közalkalmazottak sztrájkját megtiltó követelése nem kisebb és nem kevésbé demokratikus ország hagyományain és törvényein alapszik, mint Amerikáén, az Egyesült Államokban ugyanis már hosszú ideje föderális törvény tiltja meg a közalkalmazottak sztrájkját. Ami problematikus, az a rendőrség fellépése és magatartása volt az egyéb sztrájkolókkal szemben. A szóbeli és a televíziós híradások egybehangzóan arról számolnak be, hogy a rendőrség a sztrájkolókkal szemben erőszakos, nem ritkán kegyetlen magatartást tanúsított. Amerikában ezt a magatartást rendőri brutalitásnak neveznék. Annak ellenére, hogy a rendőri brutalitásnak nem egy példáját láthattuk a demokratikus országokban is, Amerikában például az emlékezetes chicagói demokrata konvenció alkalmával, ez a magatartás nem rokonszenves, nem demokratikus és a nyugati demokráciákban mindenütt érthető felháborodást keltett, valahányszor előfordult. A kérdés azonban az, hogy ugyanaz alkalmazható-e Spanyolországra, amely nem demokratikus ország és sem érzelmi, sem intellektuális, sem politikai demokráciát illetően? A spanyol helyzet nem azonos az amerikaival, a kanadaival, vagy az angol állapotokkal. A jelek arra mutatnak, hogy Spanyolországban a szélsőbaloldal és a szélsőjobboldal egyaránt komoly zavarokat okozhat és az ország gazdasági és politikai konszolidálásának útját állhatja. A király — minden jel erre mutat — véglegesen le szeretne számolni a Franco-féle diktatúrával, tudomásul kell azonban vennie azt, hogy Spanyolország a jelen pillanatban és a jelen körülmények között nem képes „elviselni” egy nyugati mintájú demokráciát. Juan Carlos, a sztrájkok letörésére, nem egy esetben tagadhatatlanul az úgynevezett Franco-féle műszerekhez folyamodott, erősen kérdéses azonban, hogy volt-e más választása. A spanyol válság lényege az, hogy a Franco-fasizmus további fenntartása káros az ország fejlődése és nyugati kapcsolatai szempontjából, egy nyugati mintájú demokrácia viszont — legalábbis, most még — teljesen lehetetlenné tenné Spanyolország mindenféle (és szükséges) kereskedelmi és gazdasági kapcsolatát a Nyugattal. A Franco-fasizmus nem rokonszenves és nem kívánatos, egy nyugati mintájú demokrácia kívánatos, de egyelőre keresztülvihetetlen. A SALT TÁRGYALÁSOK újra kezdődtek Amerika és a Szovjetunió között. (Ezeknek a megbeszéléseknek a hivatalos célja és feladata, hogy mindkét ország jelentős mértékben csökkentse a stratégiai nukleáris fegyverek gyártását.) Moszkva és Washington egyaránt igyekszik elhitetni, hogy ezek a tárgyalások lényegesek és a világbéke és biztonság szempontjából komoly eredményt hozhatnak. Az amerikai federális kormány igyekszik ezt az amerikai szavazókkal elhitetni, Brezsnyevnek ennél könnyebb helyzete van, mivel csak a pártvezetőket kell meggyőznie effelől és azokat, aki majd az elkövetkező pártkongresszuson küldöttek lesznek. Kissinger, amerikai külügyminiszter, akinek politikai jövője erősen kétséges, igyekszik hangsúlyozni, hogy a SALT- megbeszélések újrakezdése és esetleges eredménye az ő személyes érdeme. Ford elnök kénytelenek és a Fehér Ház viszonya egyre rosszabb. Brezsnyev, aki a kiszivárgott hírek szerint a pártkongresszus után nyugalomba akar vonulni, ezzel az értekezlettel szeretné a koronát feltenni működésére és egyúttal biztosítani szeretné, hogy utóda a pártvezetőség hozzájárulásával ugyanezt az utat fogja folytatni. Ha azonban tárgyilagosan szemügyre vesszük a kérdést, azt kell látnunk, hogy a SALT- megbeszélések jelentéktelenek. Elsősorban, mindkét ország növeli fegyverkezése ütemét, habár Amerika kisebb mértékben, mint a Szovjetunió. A hangulat a két ország között (teljesen érthetően) a bizalmatlanság hangulata. Bármilyen egyezmény is létesül a stratégiai nukleáris fegyverek gyártáscsökkentésére vonatkozóan, mindenekelőtt azért lesz jelentéktelen, mert ellenőrzése egyik fél részéről sem lehetséges. A SALT-tárgyalások tehát — és úgy tűnik, hogy ez a kendőzetlen és a kegyetlen igazság — Amerikában és a Szovjetunióban egyaránt csupán porhintés az amerikai polgárok, illetőleg a szovjet pártküldöttek szemébe. EGY NŐ MINDIG MÁS, MINT AMILYENNEK LÁTSZIK — állapította meg Voltaire fanyarul és bölcsen, annak ellenére, hogy nem ismerte Isabel Perónt, Argentina elnökét. A csinos Isabelitát már dal” jellemzője. A nyugati hírmagyarázók nyugati szemlélettel elemzik az argentin helyzetet, ez azonban indokolatlan. Isabel Perón nem nyugati államfő — nem jelenti ez a megállapítás azt, hogy több, vagy kevesebb, egyszerűen csak annyit jelent, hogy — más. PATTY HEARST ügyvédje, F. Lee Bailey, a „Modern Perry Mason”, azt állította a bírósági meghallgatás alkalmával, hogy az a pszichiáter, aki védencét a börtönben megvizsgálta, erőszakos és nem ritkán durva volt és ezáltal megfélemlítette Pattyt. Mr. Bailey keresztkérdéseknek vetette alá a pszichiátert és a rendelkezésünkre álló jegyzőkönyvi kivonatok szerint, ezt fantasztikusan ügyesen tette, hatalmas gyakorlattal és rendkívüli intelligenciával. A bíró azonban végülis úgy döntött, hogy nincs bizonyíték a pszichiáter ellen elhangzott, vádakra és a pszichiáternek joga van Miss Hearst vizsgálatát folytatni és ha Patty ellenáll, a bíróság egyszerűen nem fogja figyelembe venni a védelemnek azt az állítását, hogy amikor Miss Hearst a terrorista banda tagja volt, nem volt teljes birtokában szellemi képességeinek. A dolog különleges érdekessége az, hogy Amerika két leghíresebb és legtehetségesebb büntető tárgyalási ügyvédje Louis Nizer és F. Lee Bailey, Olaszország gazdasági és pénzügyi életét. A legutóbbi válságért kétségtelenül a szocialisták felelősek, akik hirtelenül megvonták támogatásukat a koalíciós kormánytól. A szocialisták kifogása azonban a kormány ellen nem indokolatlan: kifogásuk mindenekelőtt az volt, hogy a kereszténydemokraták nem tárgyalták meg velük a felmerült gazdasági és pénzügyi problémákat. Az olasz válság legnyugtalanítóbb jellemző tulajdonsága az, hogy a szocialisták, számarányuknál fogva, abban a helyzetben vannak, hogy bármikor újabb politikai válságot robbanthatnak ki. Egyik követelésük az, hogy a kommunisták kapjanak „jelentősebb és pozitívabb” szerepet a kormányprogramokban. Ennek a követelésnek két buktatója van: az egyik az, hogy a megfogalmazás túlságosan homályos, senki sem érti, hogy valójában mit rejt magában ez a különös követelés. A másik buktató pedig az hogy a kommunisták és a szocialisták szövetkezése eddig mindenhol a modern történelemben a kommunisták teljes dominálásával és a szocialisták teljes felszámolásával végződött. A Nyugat érthető nyugtalansággal figyeli a legújabb olasz politikai válságot, amely a jelek szerint mélyrehatóbb és veszélyesebb, mint a megelőző válságok. A helyzet az, hogy a Kereszténydemokrata Pártnak valamikor biztos többsége volt, ez azonban ma már a múlté: a kommunisták jelentős előretörése a helyi választásokon, meggyengítette a kereszténydemokraták helyzetét. A kommunisták — éppen ezért — egyre gyakrabban és határozottabban hangoztatják jelszavukat: történelmi kompromisszum — amelynek lényege a kommunisták részvétele egy koalíciónár korántsem tűnik komolytalannak és nevetségesnek. Anglia, dilemmája az, hogy nem tud az ír polgárháborúba nem beavatkozni, az odavezényelt angol kormány nem akar vérfürdőt rendezni. Az Írországban lévő angol katonák azonban szükségképpen kihívják az írek ellenszenvét. Anglia nem engedheti meg magának VB/ / es kormányban. A helyzetet még súlyosbítja az a körülmény, hogy a „New York Times” és a „Washington Post” jelentette: a Central Intelligence Agency pénzügyi támogatást nyújt a kommunistaellenes olasz politikai pártoknak. A hírt nyomban cáfolta az amerikai külügyminisztérium és az olasz Kereszténydemokrata Párt, számos bizonyíték merült fel azonban arra vonatkozóan, hogy a hír megfelel a valóságnak. A probléma egyik része az, hogy a CIA ilyesfajta beavatkozása teljesen hibás, antidemokratikus és politikai stratégia szempontjából is helytelen volt, a probléma másik oldala pedig az, hogy a két nagy amerikai napilap leleplezése mindenképpen káros volt: nem a CIA szempontjából, hanem Olaszország és a Nyugat kapcsolata szempontjából. A hír mindenképpen csak az olasz kommunistákat segítette, a két újság már nem árthatott a CIA-nek, de ártott az olasz demokráciának, amely amúgy is válságban van. Valamiképpen, úgy tűnik, hogy az amerikai külpolitika legszerencsétlenebb kombinációja a Central Intelligence Agency különleges, belső küzdelme a kongresszussal és a nagy amerikai újságokkal. ANGLIA VIETNÁMJA LESZ ÍRORSZÁG? Amikor ezt a kérdést az angol „Economist” két évvel ezelőtt felvetette, londoni politikai hírmagyarázók „komolytalannak” minősítették a feltételezést. Az utóbbi időben azonban mind többen és különböző oldalról vetik fel ugyanezt a lehetőséget, amely ma politikailag, lélektanilag és gazdaságilag, a teljes be nem avatkozás politikáját, viszont az is egyre bizonyosabb: Észak-Írországban mindaddig nem lesz béke, amíg az ottani polgárok határozottan vissza nem utasítják a terrorizmust és önmaguk nem ragaszkodnak valamiféle politikai megoldáshoz. Az utóbbi időben kiderült, hogy az Irish Republican Army nevű terrorszervezet megbízottai pénzt gyűjtenek Amerikában az ír származású amerikaiak és az ír szimpatizáns amerikaiak között. Stanley Orme, Anglia megbízott államminisztere Észak-Írországban, a közelmúltban Amerikában járt és arra hívta fel az amerikai polgárok figyelmét: az IRA megbízottai különböző ír szervezetek nevében gyűjtenek az amerikaiak között, az igazság azonban az, hogy ezek csupán fedőnevek, a pénz valójában az Irish Republican Army terrorszervezethez kerül, amely az Amerikában gyűjtött pénzen fegyvereket és robbanóanyagot vásárol. Mr. Orme hangsúlyozta: az IRA megbízottai kihasználják az amerikaiak jóhiszeműségét. Az ír probléma azonban ennél messzebbmenő és a terrorista cselekményekben egyenlő módon bűnösök a protestánsok és a katolikusok. Egy éjszakán 5 katolikust gyilkoltak meg és a következő napon 10 protestánst gyilkoltak meg South Armanghban. Teljesen lényegtelen ma már annak a kutatása, hogy a terrorcselekmények melyik oldalról indultak el és lehetetlenség is volna megállapítani. A protestánsok azt követelik, hogy Anglia határozottan számolja fel az IRA-t, ez azonban nem lehetséges, bármennyi angol katonát is küldenek Észak-Írországba. A protestánsoknak és a katolikusoknak tudomásul kell venniük azt, hogy a békés politikai megoldás egyetlen útja és lehetősége: a hatalom megosztása, mindkét oldal részéről bizonyos kompromisszummal. Ha ez nem történik meg rövidesen, groteszk és ironikus módon, Írország könynyen Anglia Vietnámja lehet. Amerika majdnem elvérzett Vietnámon, majdnem bizonyos, hogy Anglia elvérezne Írország-Vietnámon. gyományai nincsenek , de növekszik, a Kongresszus több ízben „eltemették” a politikai hírmagyarázók, most azonban kiderült hogy Mrs. Perón, a többszöri idegösszeroppanás ellenére sem tehetetlen és határozatlan. Az történt ugyanis, hogy Isabel lemondásra kényszerítette kormányának 4 miniszterét. A miniszterek, a kényszernek engedve, „benyújtották lemondásukat”, amelyet az elnök „sajnálkozva elfogadott.” Ezek voltak azok a miniszterek, akik Isabel Perón gazdaságpolitikájával nem értettek egyet, illetőleg úgy voltak, hogy valamiféle céltudatos gazdasági és pénzügyi politikát mégis csak meg kell valósítani Argentínában. Isabelita azonban — váratlanul és meglepően — erősebbnek bizonyult náluk és határozott lépése általános meglepetést keltett. Majdnem bizonyos az, hogy a válságos pillanatban a hadsereg mégsem volt hajlandó Mrs. Perón erőszakos eltávolítására, valószínűleg azért nem, mert a katonatisztek úgy vélték (és egyáltalában nem indokolatlanul), hogy az elnök eltávolítása semmit sem oldana meg. Egyes nyugati hírmagyarázók úgy gondolják, hogy a 4 régi miniszter eltávolításával és az újak kinevezésével, az argentin kormány jobbfelé tolódott. Ez azonban nem tűnik egyébnek üres frázisnál . Argentínában lehetetlenség megállapítani, hogy mi a „baloldal” és a „jobbolhez az állásponthoz csatlakozni, mivel elnökválasztási kampányában kevés vigaszt tud adni az amerikai polgároknak adminisztrációjára vonatkozóan : az infláció nem csökken, a munkanélküliség honoráriumuk, az esettől függően, 20.000 és 500.000 dollár között váltakozik. Patty Hearst édesapjának van pénze ahhoz, hogy lánya számára a legjobb és a legdrágább védőügyvédet biztosítsa. A Pattyvel együtt letartóztatták ügyét vagy sokkal kevésbé tehetséges ügyvéd, vagy pedig a közvédő fogja képviselni. Esélyük tehát kevesebb a kedvező bírósági döntésre, mint Pattyé. Óhatatlanul is arra gondolunk most, hogy talán nem érdektelen emlékeznünk arra a megállapításra, amelyet Patty Hearst hanglemezen kürtött világgá, amikor még a terrorista banda tagja volt. A modern társadalom velejéig korrupt, akinek pénze van, az mindenre képes. — Gyakran úgy tűnik (habár minden erőnkkel szeretnék az ellenkezőjét hinni), hogy a terrorista Patty Hearst nem is járt nagyon messze az igazságtól — persze, különlegesen érdekes az, hogy Patty most elfogadja ennek a korrupt társadalomnak a védelmét. Nem egészen érthető, hogy ez vajon „forradalmi” okok miatt történik-e? AZ OLASZ POLITIKAI VÁLSÁG soha rosszabb időpontban nem következhetett be, mint most. Az olasz kommunisták egyre erősebbek és erejüket még az a körülmény is fokozza, hogy — rendkívül óvatosan — mérsékeltek. A politikai válság egyúttal teljes mértékben megbéníthatja Aldo Moro (baloldalt), kereszténydemokrata olasz miniszterelnök koalíciós kormányában válságot okozott, hogy De Martino, szocialista vezető, megvonta támogatását. Tipikus, szinte fantasztikus nyomorban élő indiai család, Indira Gandhi helyzetük javulását ígéri. Kissinger, amerikai és Yigal Allon, izraeli külügyminiszter, 2 napos megbeszélést folytatott Washingtonban a palesztin menekültkérdésről A kaliforniai biztosító társaságok kétszeresére emelték az orvosi műhiba és gondatlanság elleni biztosítás évi díját. A kaliforniai orvosfeleségek Brown kormányzó irodájában alvó sztrájkkal tiltakoztak az emelés ellen. Mielőtt Brown hazament aludni, közölte velük: semmit sem tehet