Chicago és Környéke, 1976 (71. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-06 / 45. szám
Beszélgetés a Földdel” (Thiery H. Ilona: Bolyongók. Novellák. A „Napnyugat’ Los Angeles 1976. kiadása. 168 oldal.) „Ó föld, földem, amelyre most a szélben piros levél hull s hús eső csorog, 6 part, amelyre szomjan visszatértek világcsodákkal élő vándorok, lehullt anyakéz helyett, anyakézzel a csendesítő ágyat te veted, szólsz és megindul intő esti szódra sok főlehajtó kedves gyermeked. Dacia dat tumulum." (Áprily Lajos) Áprily Lajosnak ezek a zenélő, csodálatos sorai zúgtak fel bennem, mikor olvastam a könyvet. Dacia dat tumulum . . . Erdély adja a sírt. Erdély adta a bölcsek ringatását, az első lépés tántorgó örömét, felhorzsolt térdek és kezek sajgó fájdalmát... az első szó varázsát, évezredes sziklák vigyázó fenyői alatt. Ebben a könyvben, ahogy páter Horváth Benedek írja gyönyörű bevezetőjében: „A múlt áthajlik a jelenbe, s viseltes ruhájában öregszik be hozzánk a tegnap. De nem a tegnapért szól az ének, az a mában feltetsző érzékelhetőt siratja. Hangot kap a múlt, de csak azért, hogy a jelen érthetőbb legyen.” Temesvár, 1930. — a kötetindító elbeszélés dátuma. Fiatal diáklányokat hajt ki a román elnyomás, Erdély megszállásának szomorú napját ünnepelni. »Egy éljen a felgyújtott magyar színházért. Egy éljen a zsúfolt börtönökért. Egy az elszedett búzáért. Egy a fakultruhás, szégyenarcú magyar középosztályért. Egy hara bíróért, ki leugrott az emeletről. Egy az apámért, ki hogy éhen ne haljunk, most egy moziban zongorázik. Éljen!” . . . S egyszercsak, ebben a nagy reménytelenségben, távol, lányok kezén, felmagaslik a Mária-zászló és zúgni kezd az ének: „Égi szűz virág — Áldjon a világ, Téged, óh, Szűz Mária.” aztán . . . „valaki meglök . . . térdre esem ... a hajam kúszált. . . sapkám elhullott fű van körülöttem s egy fa mögött fekszem, távol az úttól.” „Te a gyalázatot láttad ma győzni — mondja neki otthon az édesapja — akárcsak kétezer évvel ezelőtt a Golgotán. Ott is röhögő katonák temettek valakit. Aki ma is él. Téged az Úristen magyarnak teremtett és én becsületre, igazságra és hitre kellett tanítsalak, — de úgy látszik, ezek a dolgok nem a világra valók — és mégis létezniük kell, hogy a világ létezhessen.” Thiery Ilonából 46 évvel ezelőtt, ez a temesvári délelőtt örökre kiégetett valamit. A gyereklány felnőtte■ és népének fájdalmához öregedett! Többé nem álmodozik, nem ír Naplót, csak józan, hideg asszonyésszel regisztrálja a világ dolgait. Látja a „Munkás”-t, ahogy neki indul a román nyelvvizsgának, látja az elbukottakat, a mindenükből kisemmizetteket. Nézi „A falu”-t, az eltüdőrészesedő székely jövőt, a „Bérház” állványzatára zuhanó követ, ahogy maga alá temeti a pusztulásra ítélt falvakból szétszóródott asszonyokat, kiknek testét, a soha meg nem énekelt új Kőműves Kelemenek habarják el, az épülő ház erkélyének betoncsendjébe. Karácsonykor ott áll a hadikórház sebesültjeinek ágya mellett. Nincs könynye, csak fájdalma van. Nincs könnye, csupán simogató szavai vannak. Nézi Borbás Mihályt, az örök székelyt, ahogy ágyán felemelkedik: „Kötései megfeszülnek . . . szeme kitágul. . . Látjátok a hegyet . . . érzitek a fenyők édes gyantáját. . . ott. . . ott, fenn a dombokon . . . a csíki hegyek . . . lássátok ... ott az anyám háza .. . a világos, látjátok?” S Thiery Ilona látja. Tudja, hogy miről beszél! S a kartotékolt halál rubrikái közé beírja Borbás Mihály székely honvéd nevét. Gyűlnek, sokasodnak a halottak a csíki havasok alatt. Sírjuk felett pedig, megkezdődik a világtörténelem legvéresebb és legrettentőbb Népvándorlása. Bombák és fegyverek alól, idegen országutak porából száll Isten felé a székely panasz. Thiery Ilona kezén, bámészkodó kislány nézi a lebombázott Várost. „Eltörtek a házak.” — mondja. Csodálatos írói telitalálat ez a kép. A csontig lemeztelenített gyerek fájdalma, aki az égő, rommálőtt otthonok fölött egy régi, kedves porcelánbaba eltört darabjait látja. Az első fájdalmat. . . talán az első halált. S az eltört házak romjai között, Thiery Ilona keresni kezdi az „eltört ember” darabjait. „A menekült”, „A pedellus”, „A bűnös”, a „Karrier" alakjai, a nagy emigráns panoptikum körképének részei, melyeket egy „látó asszony” tolla tesz elénk. Görbetükör, mely hogy néha eltúlozza bűneink kinevethessük és megvethessük önmagunk: „Nagy magyar ünnepély! Virág . . . gyertyák a szobor alatt . . . pátosz . . . életünket és vérünket—szónokolja csupa fáradt, roskadt öreg . . . alig tudnak elvánszorogni a sarkon álló autójukig . . . Hol vannak a fiatalok? Díszes, hímzett szép ruhában állnak, a sorban és angolul beszélgetnek.” Thiery Hana nem váddal, nem üres handabandázással írja ezeket a sorokat. Nem kér senkitől, semmit számon. Csak kérdez. Egyszerűen, ahogy hazátlan Édesanyák és Nagyanyák kérdezik esténként az Istent. Keresi a jót, a szépet és „Dante” a megszállott, öreg olasz kertész felel neki, aki kilométerekről hordja a vizet eltikkadt virágainak: „Megtalálod, mert a szépet megtalálja az ember, ha keresi.” Dacia dat tumulum ... És a szépség keresésében Thiery Ilona harminc év után visszatér a földhöz. Visszatér egy gyermekkori vágyhoz, egy álomhoz, hová az. Édesanyja nem engedte be. Ahol: „óriási kirakatai mögött, a finom bársonyszékeken bácsik és nénik ültek, csodálatos csillárok ragyogtak, szólt az édes melódiájú zene. A teraszon kőcserepekben rengeteg virág pompázott. Nagyon szép volt s kértem mamit, hogy ide, ide menjünk be.” „Kislánynak semmi keresnivalója a Lloyd kávéházban! Majd ha nagyobb leszel.” — „Attól kezdve mindig a Lloydba vágytam!” S most ott ül Thiery Ilona az álompalota romjai között; az eltört házak, eltört életek és a magyar pincérlány, Kocsis Erzsébet szavainak elutasító árnyékában: „ VORBESC UNGURESTE! Nem beszélek magyarul! S „az asztal agyonmosott, fénytelen poharain át is láttam apám arcát. Nem, mi nem megyünk el innen. Ez a föld a miénk és nekünk helyt kell állni. Ha innen mindenki elmegy, ezt a földet is elveszíti hazánk.” „Úgy látom külföldiek. Tetszettek már itt járni?” — kérdi a pincérré alázott régi tulajdonos. „Csend van. Nézünk egymás szemébe. Jártunk, igen, jártunk, valamikor régen ... A zárdában, melynek falára az van kiírva: Lyceum roman. Az erdeiben, a mezőkön, ahol valamikor magyar virág nyílott. A Vadászerdőben, ahol valamikor lángossütés és estefelé körtánc folyt. A börtönben, ahová azok kerültek, akik kritizálták az új uralmat. Az útépítésnél, ahol külföldi egyetemet végzett hordta a követ, a napi kenyérért. Jártunk! A templomban, hol tilos volt a magyar himnusz, s pincéjében, ahol elfojtott hangon tanulgattuk a régi, szép magyar Mária-énekeket. Jártunk útjain, ahol román zászlók mögött, román marsra kellett kivonulni és kiáltani: Se treiasca Romania Mare! Éljen Nagy-Románia! Nézzük egymást. Csak a szemek beszélnek, a ráncok, az ökölbe szorított kezek, s az ajkak csak ennyit mondanak : Igen, jártunk erre. Valamikor, régen.” Thiery Ilona nem akar sokat mondani. Kartotékozza a fájdalmakat, a szenvedést, az emberi könnyet és a letörülhetetlen székely mosolyt. A csontig alázott ember egyszerű állásfoglalása ez a könyv, melynek sorai között Thiery Hona úgy válik íróvá, hogy nem akar író lenni. „Olvasnunk kell ezt a könyvet — írja Horváth Benedek, — hogy szebbnek lássuk életünket és a léleknek helyet adhassunk ringó, csúszó napjainkban.” Mert: Erdély adta a bölcset s Erdély adja a sírt. ,,a sokasodó testek altatója, a súlyukkal a súlyod egyre nő, s egyszer szívem tövéig ér a vonzás, erdélyi föld, erdélyi temető. Dacia dat tumulum.” Fáy Ferenc Zas Lóránt, Nehéz Ferenc, Thiery Ilona, Fáy Ferenc Kutas Erzsébet a Tulipános Ládában Aki olvasni szokta a nyugati magyar emigráció hetenként vagy havonként megjelenő sajtótermékeit , újságjait, folyóiratait, az gyakran találkozhatik már ezzel a névvel: KUTAS ERZSÉBET. Rendszerint egy szépen megírt, szép gondolatokat visszaadó vers alatt olvashattuk ezt a nevet, de hogy ki ez a Kutas Erzsébet, hol él és miből él, írásaiból, vagy van valami más foglalkozása is,nem tudtunk róla semmit. Most, hogy itt volt közöttünk a Tulipános Ládában részére rendezett irodalmi délutánon, nagyon sok mindent megtudtunk róla. Megtudtuk, hogy határozott költői tehetsége ellenére is nagyon szerény, de csupa magyar szívű, meleg lelkű tiszta erkölcsi magaslaton álló gondolatvilággal rendelkező magyar nagyasszony, igazi írónő és közönségének figyelmét magával ragadni képes kiváló előadónő, akinek minden írása, verseinek minden gondolata ezt az eszményképet tükrözi és éppen ezért nem volt nehéz őt néhány percnyi beszélgetés, vagy néhány költeményének meghallgatása után szeretettel és megbecsüléssel a szívünkbe zárni. Megtudtuk róla, hogy már fiatal lány korában kezdett verseket írni és 1975-ben Münchenben „Anyának születtem” címen megjelent gyűjteményes verskötete 30 év verseit tartalmazza. Előadott verseiből úgy éreztük, hogy élete középpontjában álló családja iránt érzett nagy-nagy szeretete irányítja szinte minden gondolatát: a családi közösség szentsége, gyermeke iránt érzett mérhetetlen szeretete. Megtudtuk, hogy verseiben milyen természetes módon, igazi költő hangján tudja megszólaltatni izzó hazaszeretetét, a hazai emlékeket— hiszen csak 1956-ban hagyta el hazáját — a hazai föld szeretetét és az örök hazavágyás fájó és gyötrelmes érzéseit. Az újság mai számában megjelent „Tizenkét nap” című verse az 1956-os magyar forradalom költészetének és irodalmának egyik legtöbbet mondó és legértékesebb alkotása. Kutas Erzsébet írónő előadását és az irodalmi est sikerét önzetlen szeretettel szolgálták. Tomory Zoltánfié, aki a legtisztább asszonyi érzelmekkel és a magyar irodalom iránti szeretetéből táplálkozó gondolatainak csodálatosan szép formában való tolmácsolásával mutatta be az írónőt, majd később egy versét is felolvasta. Polgár Piroska és Melinda, — anya és leánya — egymást kiegészítvén szinte egyforma érettséggel és mélységes átérzéssel olvastak fel Kutas Erzsébet verseiből. A műsor zenei részében Ferenczik Márta Diószegi Sándor szerzeményét „Dal a hóvirágról” és egy magyar népdalt énekelt nagyon szépen és igazi mély átérzéssel. Horváth Izabella melegen csengő szoprán hangján gyönyörűen énekelte el Diószegi Sándor Juhász Gyula „Testamentum” c. versére írt szerzeményét, a „Liliomszál” c. dalt és két népdalt. A Tulipános Láda részéről közreműködők sorát Diószegi Sándor zárta be, aki az írónő egyik mélytartalmú költeményét „A megcsalottak” címűt zenei köntösbe öltöztette és saját maga adta elő. Búcsúzóul hadd idézzek csak néhány sort ebből a versből: „ . . . Jaj áldottak a csodavárók! Ők, a meleg szívvel látók! Ők építenek, ők a szépek!ök mentik meg az elhagyott népet, Övék a hit és belőlük fakad a szerelem, mert hogy adjanak Nem fáradnak el soha . . . Nagy élmény volt a délután és akik annak részesei voltak, — várakozáson felül, nagyon szép számmal jöttek el az emigrációs magyar irodalom barátai — egészen biztosan szívükbe zárták Kutas Erzsébetet, az írónőt. Igaz magyar szeretettel Diószegi Sándor Chicagói hírek A chicagói Szent István Egyházközség október 24-én, a vasárnapi szentmise keretében emlékliturgiát tartott az 1956-os szabadságharc 20-ik évfordulójának megünneplésére. Az egyleti zászlókkal és az 1956-os nemzeti követelések tábláival való díszes bevonulás a templomba reggel 10-kor kezdődött, majd Mogyorossy László, az amerikai Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke.Mindszenty József hercegprímás 1956. november 4-én mondott rádiószózatából olvasott részleteket. A szentbeszéd keretében Fr. Dr. Mihályi Gilbert megrázó szavakkal szólt az 56-os szabadságharc hősi halottjairól és célkitűzéseiről. Ft. Mihályi a legélesebb hangon elítélte — és hazaárulóknak nevezte — mindazokat a magyarokat, „akik a szabad világ védettségében és anyagi jólétében élve megfeledkeznek az 1956-os véráldozatról és akár személyi, akár eszmei téren közeledést keresnek azokkal akik népünk szabadságát elvették és akik ma is rabigában tartják az otthon élő magyar,Tal Ságotti !” A felemelő hangulatú emlék-liturgiának méltó keretet adtak a magyar díszruhába öltözött hölgyek, az egyenruhás cserkészek és a Szt. István Templom kitűnő énekkara.• A Szabadságharcos Szövetség chicagói csoportja az összes helyi szervezetek közreműködésével október 4-én délután a Szent István Egyházközség dísztermében tartotta az 1956-os forradalom 20-ik évfordulójának megünneplését. A színvonalas műsor összes szereplőjéről és rendezőjéről érdemeiknek megfelelő tudósítást helyszűke miatt nem tudunk írni, így csak az ünnepi műsort közöljük. Bevezető fohász: elmondta Ft. Dr. Mihályi Gilbert kanonok Emlékezés 56-ra: Mogyorossy László a M.Sz.Sz. U.S.A. elnöke Sík Sándor-Kodella Géza: énekelte a Magyar Kórus — vegyes kara Magyar Miatyánk: átírta és vezényelte Tarnay Gyula Szép Ernő: Hazafias Könyörgés előadták a Magyar Kórus szólistái Katona Mária és Pongrácz Ciliké: Duettre átírta és kisérte Tarnay Gyula. Tollas Tibor: Bebádogoztak minden ablakot: szavalta Polgár Melinda Hazafias dalok: a Tulipános Láda Kultúr Csoport szólistái Diószegi Sándor karnagy kíséretével. Ünnepi Beszéd: elmondta Gereben István a Szabadságharcos Szövetség amerikai társelnöke. Sik Sándor: Magyar fiúk éneke; szavalta Mac György Ki a Hős: elmondta Bokor Erika és a Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat. Bartók: Bear Dance. . . Allegro robusto; zongorán előadta Polgár Melinda Székely Ákos Emlékérem átadása Pataky Gábornak a Vietnami háború egyik magyar hősének Hitvallás: elmondta Áder Ákos. Konferált: Molnár Ferencné Pongrácz Cilike és Koós László. A műsorról és a rendező Egyesületekről a jövő héten bővebb ismertetést fogunk közölni. Polgár Melinda képviselte a Tulipános Ládát — és természetesen a magyarságot is— a Nemzetiségi Kiállításon, melyet okt. 30-án Richard M. Daley, Chicago polgármestere nyitott meg ünnepélyes keretek között. Melinda nem csak kitűnő szavalókészségéről ismert a chicagói magyarság által, hanem az utóbbi időben mint zongoraművésznő is aratja a babérokat a különböző magyar rendezvényeken ill * 4 .,«*k B NP " Chicago és Környéke 7. oldal A Los angelesi Napnyugat Irodalmi Kör kiadásában megjelent Thiery H. Ilona: Bolyongók című új novellás kötete. A novellák egymástól független pillanatfelvételek az erdélyi és szabadföldön élő magyarok életéből. Két más világ, de a gondolatok, az érzések és Thiery H. Ilona stílusának egyéni gazdagsága mégis szerves egésszé kapcsolja a kötet novelláit. Tömör mondataival és a lényeget átfogó látással hamar leköti gondolatainkat, — de Thiery H. Ilona írásai mégis inkább a szívünknek szólnak. Talán azért, mert minden sorokból őszinte Isten hit és ember szeretet árad. A könyv ára: Keménykötés 8.00, puhakötés 6.50 plusz 25 cent postaköltség. Megrendelhető a következő címen: Mrs. Ilona Thiery 2124 Derby Str. Camarillo, Calif 93010 • Thiery Ilona a román megszállás alá került Bánátban és Erdélyben nőtt fel. Első cikkei és novellái ott jelentek meg a Temesvári Hírlapban és a Nagyváradi magyar lapokban. Erdély felszabadításakor családjával Bukarestből Budapestre költözött és a Zilahi Lajos szerkesztésében megjelenő Híd, valamint a Magyar Nők című folyóiratnak dolgozott. Novellái a Fiatal Magyar Írók Gyűjteményében (Budapest) is megjelent. 1944-ben Nyugatra menekült és 1961 óta Kaliforniában él. A Katolikus Magyarok Vasárnapja, a Kanadai Magyarság, a Kaliforniai Magyarság és a Chicago és Környéke rendszeresen közli írásait Könyv alakban megjelent a „Cecília” című mesejátéka. Több rádiójátékát és színdarabját különböző ifjúsági és felnőtt színjátszó csoportok adják elő. A „Vakáció a Balatoné” című színdarabja Los Angelesben már többször előadásra került. Tagja az Árpád Akadémiának és a Los Angeles-i Napnyugat írói Körnek.________________________ ■