Chicago És Környéke, 1989 (84. évfolyam, 5-49. szám)
1989-02-04 / 5. szám
Kelet-európai körséta a keményvonalasok sorában Románia az őt bírálóknak: Törődjenek a saját ügyeikkel A Bécsi Leszerelési Értekezlet befejezésén Románia volt a pária, emberjogi magatartását majdnem mindenki bírálta, különösen az USA távozó külügyminisztere George Scultz. A támadásokra Ion Totu a román külügyminiszter a következő választ adta: Minden beavatkozás országom belügyeibe, semmi közük hozzá, törődjenek a saját dolgukkal. Románia a jelenleg elfogadott és aláírt szerződést, csakis olyan mértékben tartja be amennyiben az nem ellenkezik saját alkotmányával. Semmi ok nincs arra, hogy bárki, bármit kifogásoljon Romániában, ebben az országban ugyanis nincs megkülönböztetés, tekintet nélkül arra, hogy kinek mi a neme, vallása, vagy, hogy melyik kisebbségnek a tagja. Romániában nem létezik a diszkrimináció! Kelet-Németország: Ahol a peresztrojka „verboten”, tilos! A rezsim legújabb rendelete kitiltotta a szovjet magazint, a Sputnikot. A Sputnik bűne, párhuzamot vont Hitler és Sztálin között. Kelet-Németországban Sztálin továbbra is a „felszabadító a fasizmus alól”. Az államgazdaság decentralizálása szintén „verboten”. Mi ezt már régen megtettük, írják a kelet-német kommentátorok. Árutermelésünk évente 4%-os növekedést mutat, ha Gorbacsov utoléri azt amit mi tíz esztendővel ezelőtt teljesítettünk, úgy szerencsésnek mondhatja önmagát. A Pártlap, a Neues Deutschland viszont pontosan olyan, mint a Pravda volt tíz esztendővel ezelőtt. Különböző pártfunkcionáriusok beszédét közli, székházavatásokról ír és sztahanovistákról, pártgyűlésekről ad kimerítő beszámolókat. Ezt olvasva az emberben az az érzés támad, hogy Kelet-Németországban megállt az idő. A vezető, Der Erich, Erich Honecker 76 esztendős, a Politikai Bizottságot elv és kortársaival tömte meg, az átlag életkor 66 és fél esztendő. És ha elvétve akad is fiatalabb póttag, az eszme terén a többiekkel tart. Ennek a merevségnek magyarázata, a Szovjetunió és a többi kelet-európai kommunista állam, ha a politikai és gazdasági rendszer a csődhöz közeledik és változásra kényszerülnek, valamennyien a nacionalizmushoz menekülnek. A szovjetből hirtelen orosz lesz, a magyar ráébred arra, hogy magyar, a lengyel arra, hogy ő lengyel. Kelet-Németországnak nincs ilyen mentsége. Ha feladná szocialista hitvallását, mi lenne belőle? Nyugat-német? Kelet-Németország egyetlen legitimitása szocializmus, amennyiben ezt feladná, nem lenne identitása, létjogosultsága, így hát itt, a peresztrojka és a glasznoszty verboten! Jan Palach szelleme tovább kísérti a csehszlovák rendszert (A Prágai Tavasz egyik aktív résztvevője, Jan Schling kommentára a Financial Times-ben.) Amikor Jan Palach a 20 esztendős cseh diák két évtizeddel ezelőtt a tűzhalált választotta, a Prágai Tavasz széthullása ellen tiltakozott. A lassú kapituláció ellen, a kétségbeesésre és a reménytelenségre is reagált. Áldozata, bármilyen nemes volt is, siettette a teljes vereséget, mert sokaknak kifogást adott arra, hogy a „realisztikusabb politikát” válasszák. Jan Palach levelet hagyott hátra amelyben megmagyarázta cselekedetét, reményét fejezte ki, hogy a teljes veszteség közeledését megakadályozza és arra ösztökéli honfitársait küzdjenek a „normalizálás folyamata ellen”. Sokan, akik őt őszintén gyászolták, halálát arra használták fel, hogy elfogadják az elkerülhetetlent, azzal érvelve, hogy elejét kell venni a további áldozatoknak és a még nagyobb veszteségeknek. Jan Palach halála ürügy volt ezeknek számára, hogy behódoljanak. Sokan közülük a vezetőséghez tartoztak. Teste többé nem nyugszik ott, a rendőrség eltávolította és mást temetett nyugvóhelyére. Ennek ellenére a sírját azóta is állandóan látogatják és azt virágok borítják, húsz év múltán Jan Palach szelleme továbbra is kisérti a rendszert. Hol itt, hol ott bukkan fel, a cseh jéghoki csapat győzelmekor a szovjet csapat felett, az első évfordulón, 1969. augusztus 21-én kirobbant tüntetésen és az azóta is több tüntetés során. Halálával siettette a behódolást, de ahogy múlt az idő és „normalizálódott” a helyzet, Jan Palach emléke mélyen bevésődött a nemzet emlékezetébe. Manapság amikor Kelet-Európában ismét ébred a remény, különösen fontos, hogy tragikus alakjának hagyatéka ne menjen feledésbe. Tévedett, amikor azt hitte, hogy alátámasztja az ellenállást, és valószínűleg akkor is tévedett amikor azt hitte, hogy kipellengérezi azt amit a cinikusok reálpolitikának neveztek, — de húsz év múltán még mindig emlékeznek rá. Sokan még most is tévesen leegyszerűsítik áldozatát és azt mondják, hogy a Prágai Tavasz elfojtása ellen protestált, — áldozata ennél több volt, a Prágai Tavasz szellemének feladása ellen tiltakozva adta életét, húsz évvel később még mindig nem teljesült be célkitűzése, a leigázott nemzet két évtizede totális mértékben a Szovjetunió függvénye és csak nagyon lassan ébredezik a glasznoszty és a peresztrojka csak most kezdi lassan megváltoztatni a társadalmat. A prágai tüntetés (A Financial Times kisérő vezércikke.) Az erőszakos válasz amit a prágai kormány adott a fiataloknak, akik Jan Palach tűzhaláláról akartak megemlékezni annál megdöbbentőbb, mert a szomszédos Lengyelországban és Magyarországon a rendszer sokkal súlyosabb kihívásokat nyugalommal tűr el. A csehek különböző válaszát a történelmi különbségek magyarázzák. A csehek utoljára 1415-ben ragadtak fegyvert szabadságuk védelmére, a vallásháborúk idején amikor Jan Húszt máglyahalálra ítélték. A későbbi történelemben, 1938-ban, amikor magára maradt, Benes nem volt hajlandó harcolni Hitler ellen és 1968-ban Dubcsek sem szállt reménytelen harcba a megszállók ellen. A megalkuvó csehek 20 esztendővel ezelőtt Jan Palach halálától mélyen megrendültek, de tétlenek maradtak, elfogadták a nemzetük egyik fiának vezeklését a bűntudatért, azért, hogy ez a nemzet a megaláztatást és a túlélést többre becsüli, mint a hősiességet és a halált. Éppen ezért a jelen prágai tüntetések nem anynyira a szovjet invázió elleni kései tiltakozás, hanem inkább kísérlete a fiataloknak, akik nem élték meg az idősebb generáció csalódásait, hogy felrázzák a nemzetet letargiájából és megkíséreljék azzá tenni ami valamikor régen volt: az európai kultúra egyik középpontja. A távozó amerikai külügyminiszter George Shultz és brit kollégája, Sir Geoffrey Howe jól tették amikor erkölcsi támogatásban részesítették Prága fiataljait és jelezték, hogy a Nyugat nem nézi tétlenül az emberjogok megsértését mielőtt még a szerződést aláíró tinta még meg sem száradt. A prágai Wenceslas téren rendőrkordon tartóztatja fel a tüntetőket. Bulgária és a glasznoszty (William Edickson, CSM) A glasznoszty Kelet-Európa különböző országaiban más és más. Ezt a keményvonalas Bulgária ábrázolja. A francia államelnök, Francois Mitterrand bulgáriai látogatásának előestéjén Szófia lecsapott az ellenzékre, egy újonnan alakult emberjogokat követelő csoportra, tíz tagját letartóztatta és 48 órán keresztül fogságban tartotta. Korábban négyet vett közülük őrizetbe, sorsuk ismeretlen. Az ellenzék Bulgáriában új jelenség. Nem is olyan régen még a szófiai amerikai nagykövetségen azt panaszolták, hogy nem találnak független gondolkozókra, akiket fogadásaikra meghívhatnának. Ellentétben Kelet-Európa többi országaival, Bulgária csodálja a Szovjetuniót és továbbra is a nagy testvérként tekint fel reá. Mihail Gorbacsov hatalomra jutása után Todor Zhivkov Bulgária sok évtizedes vezetője, a kezdetben követte Gorbacsov példáját. A sajtóban addig ismeretlen vitákat engedélyezett és rozsdás államgazdaságának a piacdiktálásra való átalakítását javasolta. Az eredmény zűrzavar volt, a nyugati diplomaták szerint a minisztériumok és gyárak bürokratái tanácstalanokká váltak, a pártban is terjedt a konfúzió. Tavaly azután Zhivkov elbocsájtotta három reform-barát beosztottját, Chudomir Alexandrovot, Stanko Thlorovot és Loyan Mihailovot.” Ennek a tisztogatásnak következményeként a Politikai Bizottság újból Zhivkov öreg partizán barátainak és régi védenceinek szűk klikkjévé változott. A moszkvai változások azonban átcsaptak Bulgáriára is. A hatóságok sejtették, hogy a független szervezeteket itt is megtűrik, „amennyiben tevékenységük nem vezet anarchiához, káoszhoz és demagógiához”. De röviddel rá, amikor egy ember Gorbacsov táviratot küldött Bush elnöknek: „Reményemnek adok kifejezést, hogy az esztendők amíg az Egyesült Államok elnökének magas posztját betölti országaink közötti szilárd viszony és bővülő kapcsolatok időszaka lesz, ami oly fontos a világbéke biztosítására. A Szovjetunió a maga részéről kész arra, hogy ez irányban dolgozzon.” A Pravda „Reagan legjobb szereplése” címmel tisztelettudóan búcsúztatta Ronald Reagant, aki „amint az öszszes külső jelekből következtetni lehet, hivatalát, mint egy feljogi csoport alakult a túlkapások ellenőrzésére és újabb emberjogi törvények követelésére, tagjait kizárták a kommunista pártból. Múlt esztendő novemberének elején 100 értelmiségi szervezetet létesített. „A Peresztrojka és Glasznoszty Támogatóinak Klub”-ját és törvényes elismeréséért folyamodtak. A rendőrség válasza a vezetőség letartóztatása volt és a párt kizárta tagjait. Azóta nem használhatnak hivatalos helyiségeket és kizárólag magánlakásokban tudnak találkozni egymással. Egy Párizsban élő bolgár száműzött szerint Zhivkov és a sztálinista vezetőség többi tagja egyszerűen nem tudja, hogyan válaszoljon a glasznosztyra? Korunkban volt néhány igazi politikai nagyság és igen sok tiszavirág-politikus. Bár napjainkban nem szokás közéletünk nem-nagyonmagas nívójáról panaszkodni, kétségtelen, hogy volt körünkben számos rendkívüli egyéniség akik egyik, vagy másik formában kitűntek. Gondoljunk csak Winston Churchillre, de Gaulle tábornokra, Konrád Adenauerra, vagy Sztálinra. Voltak igazi államférfiak és voltak démonok. Európában Franz Josef Strauss egyike volt a legnagyobbaknak. Bár sohasem érte el a legmagasabb méltóságot az országban, de évtizedeken át döntően befolyásolta hazája, sőt bizonyos szempontból kontinensünk politikáját. Rendkívüli idők, rendkívüli tehetségeket szülnek. Ilyen volt Franz Josef Strauss. Ha az elmúlt 30 évben valamilyen katasztrófa következett volna be, nem kérdés, hogy mint Churchill, ő is az élre került volna. Mivel ilyen nem volt, mintegy tartalékként szerepelt, de ebben a minőségében is sokszor döntő szava volt a válságok idején. Azt, hogy valaki igazi államférfi volt-e, vagy sem, csak halála után lehet megmondani. Amikor már nem adhat előnyöket, nem szabhat ki büntetést, akkor érkezik el az ideje annak, hogy személyét tárgyilagosan ítéljük meg. Strauss esetében, ellenségeinek halála után is el kellett ismerniök, hogy rendkívüli egyéniség volt, világviszonylatban is. De ennél talán még jobban megmutatkozott nagysága azokban a jóslásokban, amelyeket mások tettek örökségével kapcsolatban és amelyek nem valósultak meg. Azt várták ugyanis, hogy pártja és a bajor kormány válságba kerülnek majd a sok belső civódás miatt. Nem ez történt. Kiviláglott ugyanis, hogy ez a nagy ember mennyire előrelátó volt. Egy az utódlását illetőleg feltett kérdésre, már jóval halála előtt azt mondotta, hogy pártjának gyökerei oly erősek, hogy egy fának kihülése nem fogja azt megrendíteni. Ezt akkor a legtöbb úgynevezett szakértő kibeszélésnek bélyegezte. Viszont az események neki adtak igazat. Érdekes az a tény is, amit egyébként ritkán említenek, hogy Strauss néhány héttel halála előtt, minden nagyobb feltűnés nélkül, beállította a váltót utódlása kérdésének megoldására. Pénzügyminiszterét, Max Streibl-t kinevezte helyettes miniszterelnökké, amivel kijelölte helyét utódlására. Ugyanakkor a fiatal, tehetséges Erwin Hubert kinevezte a párt főtitkárának. Ezzel kijelölte utódját pártvonalon is. Az azóta bekövetkezett események kimutatták, hogy mennyire előrelátó volt. Streibl zökkenésmentesen tölti be szerepét. A párt élére pedig Theo Waigel-t a bonni csoport elnökét, 98%-os többséggel választották meg. Ezzel olyan felhatalmazást kapott, amely lehetővé teszi számára, hogy a párt jövőbeni vezetésére rányomja saját bélyegét. Az összműködés Streibel és Waigel között biztosítottnak látszik, miközben Erwin Huber a párt szervezetét tartja erősen kézben. Ebből kifolyólag joggal mondhatjuk, hogy Franz Josef Strauss pártja tovább teljesíti feladatát. Jellemző az is, hogy míg más kereszténydemokrata pártok a legnagyobb nehézségekkel küzdenek, a bajor párt hangulata rendkívül lelkes. Az ott megnyilvánuló derűlátás arra enged következtetni, hogy befolyása erősen fogja éreztetni hatását a következő két év sorsdöntő választásaiban. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy Straussnak sikerült egy erős, a lakosság nagy többségére támaszkodó pártot teremtenie. Manapság a legtöbb nagy párt arra törekszik, hogy népi alapra helyezkedjék. Közben legtöbbször felhígítják programjukat. Ez a törekvés nyilvánul meg Bonnban is. Vélt célkitűzések hajhászása közben olyan vizekben halásznak, ahol minden van, csak hal nincsen. A bajor párt népi alapja, filozófiája más. Kitart programja mellett. Nem hajlandó alapelveit opportunista okokból feladni. Strauss nagyon jól tudja, hogy a politikában gyakorlatiasnak kell lenni, de ugyanakkor a fontos kérdésekben állhatatosnak kell maradni. A bajor miniszterelnök sikere, amellyel pártját halála után is szinte kéznél fogva segítette át az utódlás kényes kérdésén, újabb igazolása politikája helyességének. Újra kitűnt, hogy az emberek sokkal többre értékelik a bátorságot a politikai életben, mint ahogy azt a közvélemény öncsinálta szószólói hiszik. Egy kormány, amely politikáját a pillanatnyi véleménykutatásokhoz, és hangulatokhoz, igazítja még sohasem teremtett semmi tartósat. Erre mutat Strauss mellett Margaret Thatcher sikere, aki sok rendkívül népszerűtlen rendelkezése ellenére minden választást fölényesen megnyert. A Strauss halála óta Bajorországban történt politikai fejlemények arra mutatnak, hogy a polgárok sokkal okosabbak, mint a legtöbb ember gondolná. Meg tudják különböztetni az igazat a hamistól. Ez adja a bajor keresztény szocialista párt erejét, amely nehéz időkben is megállja a helyét. Ezért bízva bízunk abban, hogy Strauss öröksége nem megy veszendőbe. Bajorországban az órák a jövőben is másként fognak ketyegni mint ott, ahol a pillanatnyi népszerűséget összetévesztik a jövőbe tekintő politikával. Strauss után Habsburg Ottó A washingtoni őrségváltás világ-visszhangja jes mértékben sikeres politikus hagyta el... micsoda ellentmondás, kemény anti-kommunista kiállása ellenére a Reagan évek megjavították a viszonyt Amerika és a Szovjetunió között.” Margaret Thatcher brit miniszterelnök, Reagan eszmetársa és közeli barátja „Dear Ron” megszólítású üzenetében a „legnagyobb elnökök egyikének nevezte” a távozó elnököt. A George Bush-hoz intézett táviratában azt ígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a két ország közötti „speciális viszony folytatódjon.” És Francois Mitterrand ezt táviratozta Párizsból Reagan-nek: „A történelem emlékezni fog arra, hogy milyen jelentősen járult hozzá a világbéke előmozdításához.” A pápa „Isten áldását kérte Amerikára” Bushhoz intézett üzenetében. Kohl kancellár Nyugat-Németország nevében, Jacques Delorn az Európai Közösség nevében gratuláltak George Bush-nak, akárcsak Eberhard Diepgen, Berlin polgármestere. Az utóbbi Reagan-nak is táviratozott, emlékeztetett 1987-es berlini látogatására és mégegyszer megköszönte neki az összes berlini nevében, hogy felhívta Mihail Gorbacsovot, bontsa le a Berlini Falat! Mubarak egyiptomi elnök Kuwait egyik napilapjának nyilatkozva kijelentette, hogy Mr. Bush jószándékkal telített és megérti a palesztínaiak problémáját.” Izrael egyik napilapja a Hadshot: „Reagantól búcsúzva érzésünk egy baráttól való megválás, hozzá hasonló barátunk talán még nem volt a Fehér Házban.” És a Jerusalem Post: „Mr. Bush-t nem fűzik olyan érzelmes kapcsolatok Izraelhez, mint elődjét, aki mindig melegen emlékezett meg országunkról.” A Palesztinai Felszabadítási Mozgalom közegei „óvatos derűlátással” mondták, remélik, Mr. Bush megértőbb lesz ügyük iránt. Ammanban az egyik PFM vezető Reagant a nemzeti kapcsolatok terén „analfabétának nevezte, Bush azonban sokat tud ezen a téren. Egy írástudó tanácsadóktól körülvéve többet ér, mint egy tanácsadóktól övezett analfabéta.” Szíria napilapja a Tsihrin szerint „Több jel mutat arra, hogy a Bush kormány megértőbb lesz a közel-keleti konfliktus iránt és talán feladja Izrael iránti teljes mérvű elfogultságot. Panamában 5,000-es tömeg, Noriegával a diktátorral az élen elégették majd eltemették Reagan képmását és az utcán táncoltak. Hasonló jubilációra került sor Nicaragua fővárosában Managuában, de röviddel rá megalkuvó jelre is sor került, felfüggesztették az amerikai diplomaták bebocsájtásának tilalmát. És a Nyugat melléfogása De a Nyugat szintén bizonytalan abban, hogyan válaszoljon Bulgária habozására? A francia elnök útbaindulása előtt beosztottjai még nem tudták megerősíteni, hogy két napos szófiai tartózkodásakor találkozik-e a klubtagokkal. Bírálói attól tartottak, hogy látogatása, amely Franciaország befolyását szándékozik növelni a szovjet birodalomban, vajon nem Szófia sztálinista vezetőségének hitelét növeli-e majd? Pierre Hassner a Francia Politikai Tudományok Intézetében előzetes bírálatként azt rótta fel, hogy Mitterrand elnököt jobban érdekli az, hogy a nyugat-németek ne előzzék meg őt, mint az, hogy Kelet-Európával kapcsolatban világos politikát dolgozzon ki. A francia elnök főbűne, Pierre Hassner szerint, hogy szavaival az emberi jogokat ünnepli, diplomáciája azonban reálpolitika, továbbra is túl félénk a zsarnoki rendszerrel szemben. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. Szerkesztőség 3. oldal