Phralipe, 1996 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
A közgondolkodás mint fajgyűlölő Amerikai polgárjogi harcosok Magyarországon 1995. december 6-9. között konferenciát rendezett a kvéker American Friends Service Committee (Amerikai Barátok Jószolgálati Bizottsága) Szentendrén. Az 1993 óta Budapesten is működő, emberbaráti akcióiról ismert szervezet célja kapcsolatot teremteni a kelet-európai roma szervezetek és afro-amerikai polgárjogi harcosok között. A szervezet tapasztalatairól és a találkozó eredményeiről a Merlin Színházban tartott sajtótájékoztató után kérdeztük Michael Simmons-t, az American Friends Service Committee East-West Program koordinátorát. ROMA PRESS: Simmons úr, az Önök szervezete emberjogi és kisebbségi ügyekért harcol, mi késztette Önöket a szentendrei találkozó megszervezésére? MICHAEL SIMMONS: Szervezetünk a kelet-európai régióban még a hidegháború idején kezdte el tevékenységét. Az afro-amerikai polgárjogi harcosok nagy része sohasem volt antikommunista abban az értelemben, ahogy az amerikai konzervatív többség. Azt is mondhatnám, hogy munkatársaimmal és barátaimmal viszonylag homogén eszmei közösséget alkotunk, s talán legjobban a „balos” kifejezés illik ránk. Természetesen nem a vélt ideológiai hasonlóság volt az oka, hogy még a 90-es évek előtt megjelentünk a régióban, hanem az emberjogi és kisebbségi problémák megoldásáért akartunk valamit tenni. A 80-as évek vége felé, amikor a világ két pólusa közötti feszültség oldódni kezdett, a német újraegyesítés körüli problémákra kezdtünk el figyelni. Tevékenységünk főleg a volt NDK területére koncentrálódott, segítségünkkel jöttek létre ma is működő emberjogi szervezetek. Szervezetünk missziója tehát igen sokrétű: mindig a legaktuálisabb, legégetőbb kérdések megoldásához próbálunk segítséget nyújtani. RP.: Mikor kezdett el foglalkozni a keleteurópai romák helyzetével? MS.: Romániában voltam és megismerkedtem egy szociológussal, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy a kelet-európai roma szervezetek és mozgalmak nagy érdeklődéssel figyelik az afro-amerikaiak polgárjogi harcát, gyakran saját szervezeti identitásukat is az amerikai fekete mozgalmakhoz viszonyítják. Megkerestem fekete polgárjogi aktivistákat, olyanokat, akik a sok évtizedes tapasztalataikat megoszthatnák kelet-európai sorstársaikkal. Az afro-amerikai aktivisták egy része már a 60-as évektől fogva harcol a faji megkülönböztetés ellen, a fiatalabb generáció pedig az újra és újra megjelenő kisebbségi atrocitások ellen küzd. A kisebbségi kérdés ma már nem szűkíthető le egy-egy csoport hátrányos megkülönböztetésére: ha bárkit bármilyen oknál fogva - legyen az faji, etnikai, nemi jellegű diszkrimináció - hátrányos megkülönböztetés ér, az mindenkinek az ügye kell, hogy legyen. A társadalom és a közvélemény egészét, minden egyes embert rá kell döbbenteni arra, hogy a diszkrimináció az emberi méltóságot sérti, és lehet, hogy ma nem ő az, akit éppen megaláznak, de bármikor ő is hasonló helyzetbe kerülhet. A romák megkülönböztetése is hasonlóan embertelen és ez nem csak a romák problémája. RP.: Mondana pár konkrét tapasztalatot, ami arról győzte meg, hogy a kelet-európai romákat hátrányos megkülönböztetés éri? MS.: Teljesen meg voltam döbbenve, amikor elkezdtem a kérdéssel foglalkozni. A hátrányos megkülönböztetés szinte valóságszépítő kifejezés ahhoz képest, ami Kelet-Európában történik. Az USA-ban is igen erősek a rasszista előítéletek, például még mindig az a vélemény, hogy bizonyos intelligenciát követelő posztokra - lett légyen az a futballcsapat irányítói posztja - nem jó, ha feketét alkalmaznak. A több évtizedes harc eredményeképpen azonban az USA-ban már nem lehet nyilvánosan rasszista kijelentéseket tenni, és szinte elképzelhetetlen, hogy egy tanult ember kisebbségekkel szemben előítéletes legyen. Itt a legrosszabb tapasztalatokat szereztem. Intelligens, művelt emberek, akikkel jól megértettük egymást, amint 3