Cigányfúró, 1996. 4. szám, augusztus
Endrődi Szabó Ernő: Erotikus szendvics avagy a vonal folyása
Endrődi Szabó Ernő A vonal folyása? Akár a világ folyása.1 A világ meg? Megyén ez, mint a sivatag. És viszi magával a nagytatát. 2 Miért, hogyan? Csak. Csak úgy. Meg amúgy. Herakleitoszilag. Folyik. Megátalkodottan. Úgyhogy. A lábáztató milétoszi vígan pancsikálhat. A világ folyásában – metaforailag. De nem csak egy Hérakleitosz lehet metafora, lehet éppenséggel egy vonal is. Mert kétszer nem léphetsz ugyanabba a vonalba. Mert: a vonal természete a folyás. Persze, a fordítottja is igaz: tud begubózni. Amikor azt gondolja magában: becsukom az időt. És puff – becsukja. Pontba zárja. S ez – belátható – amennyire idétlen, olyannyira időtlen paradoxon. Voltaképpen. Mondhatni: kegyetlenséges életszerűtlenség. Haláli. (Vö.: diktatúrák.) Aszondi, amúgy vonalasan: én nem lenni vonal. Mer' időnként(elenül) nem akar kimozdulni a pontból. Nem, az Istennek se. Olykor ilyen pontos. Pontosan vonalas. Vagy: vonalasan pontos. (Vö.: párttitkár.) Hasonlat gyanánt: ha fölö én egyenesen vonulnék május eggyedikén – amúgy vonalilag – vonalzó lennék/volnék/lehetnék. Vonalat kijelölő. Seniátor. No, nem föltétlenül pártilag, de kétségtelenül vonalzólagosságosan. Szóval: a vonal! Ha egyenesben vagyok – vonalilag –, de jó nekem! Életembeli szép, beh jó: kicsi feleség, kicsi gyermek, kicsi lakás, kicsi kocsi, kicsi pénz – kicsi élet(szerűség). Ezért azután sokan irigyel(het)nének is. A nyugalomért. Ami a vonaltól jön. Adódik. Adva van. A vonal ad(hat)ja. Egyfelől tehát – ez. Másfelől: a vonal, mint folyás! Na, most már elmondhatom, hogy én úgy látom: a Szilágyi úr ezt műveli. Folyatja a vonalat. A Szilágyi úr nem más, mint egy hányaveti vonalvarázsló. Teremt. Életet lehel. Magot hint. Defloreál. Megfolyatja a szűz papírlapot. Meggyakja. Fújságosan, de mégis szépségesen. A síkot térré varázsolja. A vonal folyásával nyitja ki az időt (a teret). Amiben létezünk. A Szilágyi úr szeretkezik a vonallal, a vonal folyása szeretkezik a papír síkjával – nem más ez, mint szeksz hármasban: erotikus szendvics. Alul a szűz papír, felül a Szilágyi úr, középen a vonal folyása. És ez spontaneitásában is tervszerűen kivitelezett szeretkezés. A Szilágyi úr már az első pillanatban tudja, hogyan teszi majd magáévá ezt a baszatlan kis kurva síkot. Lát. Belelát. Ahogyan a villamoson (trolésbaszon stb.) ráingatózó fölöttébb ritkásan alultáplált nőciben fedezi föl az arra érdemesült a Nagy Hölgyszobrászolás lehetőségét. Szóval, így. A Szilágyi punahajcsár és vonalvarázsló fogja a vonalat, a vizuális érzékiség Ariadné vonalát, és odateszi. Oda, maga és a szűz (papír) közé folyat egy, a fallikumból (pennából) folyó folyást. Fehéren fekete, feketén fehérfolyást. A vonalat. Így. Frankón. És nagyon jól. Sőt, még annál is jólabban. És ott vagyunk benne a vonal folyásában. Mindannyian. Puncik és faszok. Két deci szekszszel becsüljük magunk. Ott röhögünk és sírunk. Ott zabálunk és okádunk. Szentek vagyunk, egyszeri, ismételhetetlen csodái a Teremtésnek, és mégis végtelenül esendőek, gyarló porhüvelyek. Ott vagyunk, ott vonulunk a Szilágyi út rajzaiban. A vonal folyásában. A világ folyásában. 1 Petri György: A világ folyása (Cigányfúró, 1994/2.) 2 Balázs Attila: Legyen ez, mint a sivatag (Cigányfúró, 1995/5.) Erotikus szendvics avagy a vonal folyása ! (részlet)