Cikádor, 2008 (18. évfolyam, 1-11. szám)

2008-01-22 / 1. szám

2008. január 22. 3 Komoly munkával kerestük a megoldásokat Egy új év indításával mindig együtt jár az óév búcsúztatása. A számvetés ilyenkor el­kerülhetetlen akkor is, ha egyénenként vagy családként tesszük és kiváltképp egy kisváros első embereként. Bognár Jenő pol­gármester a nehézségek ellenére elégedett a tavalyi esztendővel.­­ A 2007-es évet ugyanazok a városi gon­dok és nehézségek jellemezték, mint az azt megelőzőeket. A képviselő-testülettel egye­temben azonban tavaly sem emeltük fel meg­­adóan a kezünket, hanem nagyon komoly munkával kerestük a megoldá­sokat, a kiutat az egyre neheze­dő gazdasági helyzetben. - Fejlesztésre jutott-e a szű­kös keretekből? - Összességében nem tudtunk annyit fejlesztésre költeni a vá­rosban, amennyit szerettünk volna, hiszen az eladósodás ve­szélye a többi településhez ha­sonlóan a mi fejünk felett is itt lebeg. Közel ötven millió forin­tot áldoztunk intézményeink és útjaink felújítására. Ezekhez a beruházások­hoz szerencsére pályázati úton sikerült anyagi támogatáshoz jutnunk. Végre korszerűbb kö­rülmények között tevékenykedhet az idősek napközi otthona, hiszen elkészült az akadály­­mentesítés, megújult a közlekedőfolyosó és új burkolatot kapott a konyha és az étkező. Az udvar és a járda térkövezése mellett sikerült egy kis parkolót is létesítenünk az intézmény előtt. Régóta esedékes útburkolat-felújításra került sor a Köves utcában, a Deák Ferenc ut­ca alsó szakaszán és a Kertalja utcában.­­ Évközben elindult a tanuszoda építése is.­­A sikeres pályázás után még nagyon soká­ig elhúzódott, mire az összes szükséges „rábó­­lintást” megkaptuk, de megindult az építkezés és már láthatóak a méretek és az épület jelle­ge. Az Alisca Bau vezetőjének, Werner Mi­hálynak a személye számomra garancia arra, hogy kiváló minőségű létesítményt vehetünk birtokba - ha az időjárás ennél jobban nem akadályozza a munkát - még az első félév vé­ge felé. Az uszoda igazi 21. századi építmény lesz, hiszen a fűtés és vízmelegítés feladatait napelemek működtetése is segíteni fogja. Meglátogattunk hasonló létesítményeket és mindenhol azt tapasztaltuk, hogy maximális a kihasználtságuk. Ha csak annyi eredményt érünk el, hogy nem nő fel bátaszéki gyermek úgy, hogy ne tanulna meg úszni, akkor már megéri a befektetés árát. Ennél többről van azonban szó, hiszen a térség töb­bi településéről is várjuk a gyer­mekeket. Valamint minden kor­osztály számára lehetőséget sze­retnénk biztosítani arra, hogy igénybe vehessék az intézményt. — Az oktatási intézmények in­tegrációs programja nem kis fel­adatot jelent a települések szá­mára, így van ez Bátaszéken is? - Az elmúlt évben nagyon sok energiát fektettünk az integráci­ós program kidolgozásába. Je­lenleg gőzerővel folyik a pályázat készítése, hiszen közeledik a beadási határidő. Amen­nyiben a pályázatunk sikeres lesz, olyan kitö­rési pontot jelenthet városunk számára, mely­re ritkán nyílik lehetőség. Az óvodánál, isko­lánál és gimnáziumnál nagymértékű fejlesztés valósulhat meg. • Polgármesterként elégedett-e a város kul­turális, sport és civil életével? - Gazdasági téren ugyan nem tudunk látvá­nyos eredményeket felmutatni, de kulturális téren annál inkább. Bátaszéket a megyében már úgy tartják számon, mint egy olyan kisvá­rost, ahol mindig történik valami. A tavalyi esztendőben is számos városi rendezvény zaj­lott településünkön, felsorolni is hosszadal­mas volna. Örömmel tölt el, hogy társadalmi ünnepeinkre (Március 15., Október 23.) meg­telik a sportcsarnok vagy a művelődési ház, a karácsonyi hangversenyen pedig a templom. Ez szinte párját ritkítja. Jubileumi rendezvé­nyeink is mindig színvonalasak és sok embert megmozgatnak. Számomra a tavalyi évben a gasztronómiai est jelentett igazán nagy él­ményt. A szervezőkkel együtt én is féltem a léptékváltástól, azonban olyan sikeresnek bi­zonyult a rendezvény, hogy hetekig beszédté­ma volt a városban. Világbajnok karatézóink­­ra és a kiemelkedő nemzetközi eredményeket elérő sakkozóinkra pedig melyik polgármester ne lenne büszke? Bátaszéken eddig is sok civil szerveződés működött, azonban a tavalyi évben pontosan ezeknek az egyesületeknek a működését se­gítendő, megalakult a Civil Tanács, jól mű­ködik az iparegylet és az Ifjúsági Fórum szintén megmutatta oroszlánkarmait. Úgy lá­tom, hogy egyre több bátaszéki egyesület, vállalkozó és civil személy válik lokálpatrió­tává. A nagyrendezvényeinken kívül ékes példa erre a karácsonyi díszkivilágítás, hi­szen hatszázezer forintot adtak össze a tava­lyi évben is arra, hogy a hangulatos fényele­meket bővíteni tudjuk. — Városunk megközelíthetősége az M6- M56-oS út megépülésével jelentősen javulni fog. Reménykedhetünk abban, hogy ez Bátaszék gazdasági életére is hatással lesz? - Már maga az útépítés is mozgást indított el munkahely és munkaerő tekintetében. Az útépítő cég már meghirdette térségünkben a munkaerő felvételeket. Leperd környékén egy konténerváros létesül, ahonnan az alagútépíté­­seket irányítják majd. Mindegy 270 ember foglalkoztatására nyílik itt lehetőség. Az út­építést kiszolgáló, nálunk letelepedő üzemek­től pedig iparűzési adóra számíthatunk, ami segíthet bennünket abban, hogy a gazdasági nehézségeken úrrá legyünk. Bátaszék lakossá­gának komfortérzetét valószínűleg javítani fogja az az új élelmiszer-áruház (lehetséges, hogy kettő), mely a MOL-kút mellett létesül. stang

Next