Corvina, 1907 (30. évfolyam, 1-36. szám)

1907-05-30 / 15. szám

1907 CORVINA szabadna azt ilyen általánosságban tenni, mert hiszen ezek között is van elég tisztességes elem, aki nem szolgált reá, hogy mások bűneiért őt is sújtsuk, de az még sem járja, hogy értékes irodalmi alkotásokat lebecsüljünk azért, mert nekünk a részletüzlet nem tetszik, és mert szélhámos ügynökök is terjesztik. A Magyar Remekírók Magyarország legnagyobb költőinek a munkásságát adja és pedig nagyon okosan nem teljesen, hanem válogatottan , helyesebben számolva az olvasóközönség irodalmi műveltségével és más igényével. Az egyes írók műveihez erre hivatott legkitűnőbb íróink írtak bevezetést, előszót, vagy kisérő jegyzeteket, magyarázatokat. Lehet-e józan ésszel azt állítani, hogy a mikor legnagyobb költőink művei : Berzeviczy Albert, Gyulai Pál, Riedl Frigyes, Rákosi Jenő stb. stb. bevezetésével vagy magyarázataival, finom kiállításban , koronás kötetekben megjelennek, hogy ez a vállalat selejtes, vagy slendrián ? Joggal kérdhetjük, hogy szükség volt-e egy másik hasonló vállalatra a Képes Remekírókra? Azt is mondhatjuk minden habozás nélkül, hogy kényelmesen meglehettünk volna az egyik nélkül. Könnyen megvigasztalódhatunk azonban, ha azt konstatálhatjuk, hogy ha ebből a kétféle kiadásból valakinek baja származott, az csak az egyik kiadó lehet, vagy lehetett, mert hiszen végre is nem valószínű, hogy valaki mind a két gyűjteményt megvette volna. És a szortimentnek sem támadt abból semmiféle hátránya, hogy egyszerre sokat kaptunk a jóból. Az is csak felületesség, amikor azt mondjuk, hogy a részletüzlet megdrágítja a könyvet, a Magyar Remekírók esetében pedig bátran könnyelműségnek mondhatjuk ez állítást, mert ha csak kissé komolyan vesszük szavainkat, ilyen állítást nekünk nem szabad megkockáztatnunk. Nemcsak abból a szempontból nem drágák, hogy egy szép 8° 15 — 20 íves kötet, famentes papíron, egész vászonkötésben, mikor még majdnem valamennyi kötetért honoráriumot kell fizetni, négy koronáért nem drága, de nem drága abból a szempontból sem, hogy ez a gyűjtemény teszi először lehetővé, hogy péld.: Kossuth, gróf Széchenyi, Deák F. tanításait először kapjuk nagyon olcsón, mert hiszen eddig ezekhez alig juthatott a magyar közönség. Deák vagy Kossuth összes beszédei nagyon sok pénzbe kerülnek, de az összesre nincs is szüksége az olvasóközönségnek. S talán drága, mikor Balassa Bálint és Zrinyi Miklós, Pázmány Péter, Gyöngyösi István, Kurucz-költészet, Mikes Kelemen, Fazekas Mihály és Gvadányi József, Kazinczy Ferencz, Csokonay V. Mihály, Berzsenyi Dániel, KármánJózsef, Kölcsey Ferencz, Katona József és Teleky László, Kossuth Lajos, Czuczor Gergely, Bajza József, Garay János, Kemény Zsigmond, Madách Imre, Vajda János, Csiky Gergely, Arany László és Reviczky Gyula munkáiból kiválogatva egy-egy kötetet kap a közönség 4 koronáért? Ha nem volna ilyen gyűjteményünk, meg kellett volna csinálni s nincs az az ok, amelylyel ezt a vállalatot kisebbítenünk szabadna. Hogy hibái is vannak, azt nem akarom elhallgatni, hiba nélkül egy ilyen vállalatot megcsinálni nem lehet, de ezek olyan jelentéktelenek, hogy ezekről beszélni sem érdemes. Így, amint van ez a gyűjtemény, valósággal dokumentuma, a régi és újabb magyar költészetünknek (bele nem értve a legújabb nagy költőket), amelynek egyetlen magyar házból sem szabadna hiányoznia. Pedig mennyi sok házból hiányzik, sokkal többől, mint a mennyire hisszük, s mindenesetre sokkal többből, mint, ahány családnál megvan ez a gyűjtemény. A többi könyvek sem drágák. Itt van pld. : a Pallas Lexikon 12 koronás, a Brehm 18 koronás, Világtörténet 12 koronás köteteivel. A német kiadások sem olcsóbbak. S nem drága Eötvös Károly, Ambrus vagy Mikszáth sem s nem drága az Anekdotakincs sem, s nem drága a Klaszikus Regények gyűjteménye sem, sőt ez utóbbira azt mondhatnók, hogy nagyon is olcsó. 25— 30 íves sűrűen nyomtatott könyvek , egész vászonba kötve, gondos fordításokban, életrajzokkal — nincs irodalom, ahol ezeket a könyveket ily szép kiállításban , koronás kötetekben meg lehetne kapni. (Folyt. köv.) 80 Osztályharcz és kereskedősegédek.*) (b) Eljutottunk végre Magyarországon a társadalmi osztályok harczának ahoz a fázisához, hogy kereskedősegédek szoczialisztikus alapon próbálnak szervezkedni és követeléseiknek mértéktelenségében szocziáldemokrata mértéket alkalmazni. Aradon rosszul sikerült sztrájkot rendezett néhány túl vérmes kereskedő-ifjú, Budapesten pedig bizonyára szintén ifjú fűszeressegédek azt képzelik magukról, hogy építő- vagy ácsmunkások és ezek mintájára a sztrájk nem szokatlan fegyverének igénybevételét helyezik kilátásba arra az esetre, ha ábrándszámba menő követeléseik rögtön, nyomban, lehetőleg tegnapelőtt nem teljesülnek. Ha a boltosok és fűszeresek sem Aradon, sem Budapesten azonnal be nem hódoltak, ez csak annak a régi német igazságnak tulajdonítandó, hogy a levest sohasem eszik meg oly forrón, ahogyan főzik. A szocziáldemokrácziával kaczérkodó segédek pedig túlságosan melegre forralták fel kívánságaik levesét. Ezek az egyre szaporodó tünetek kellőkép megindokolják, hogy teljes tárgyilagosan, higgadtsággal vizsgálat tárgyává tétessék az a kérdés, vájjon helye van-e a kereskedelmi alkalmazottak között a szocziáldemokrata-szakszervezeti alapon való szervezkedésnek, melynek harczi riadója : az osztályharcz, fegyvere : a sztrájk és bojkott. És e ponton elsősorban meg kell állapítanunk, hogy óriási különbség van a szakszervezetekben tömörülő munkásság és a kereskedelmi alkalmazottak helyzete között. Igaz ugyan, hogy az ipari munkásság is, a kereskedelmi alkalmazott is mindketten bérmunkások abban az értelemben, hogy mindkettő bérért dolgozik. De ezen egy közös vonástól eltekintve óriási eltérések vannak a két foglalkozási ág mivolta között. Az ipari bérmunkás tényleg zárt osztályt képez a tőkés munkáltatóval szemben; nincs egyebe mint a munkaereje, melyet a munkapiac a mindenkori *) Átvesszük ezt a czikket a «Kereskedő Ifjak Lapjá»-ból, a kereskedő ifjúság érdekeit képviselő, irányadó orgánumából, mert fejtegetései sok tekintetben ráillenek a mi viszonyainkra is.