Család és Iskola, 1952 (3. évfolyam, 2-4. szám)

1952-05-01 / 2. szám

természetesen nem érinti anyagi kötelezettsé­geit elhagyott családja iránt, ezeket továbbra is vállalnia kell. A család szerkezete tehát igen fontos pro­bléma, amelyet teljesen tudatossá kell tennünk. Ha a szülők igazán szeretik gyermekeiket és lehetőleg jól akarják nevelni, akkor igyekez­niük kell nézeteltéréseiket nem kiélezni, teljes szakítássá érlelni, nehogy ezzel gyermekeiket a legnehezebb helyzetbe hozzák. A következő kérdés, amellyel komolyan kell foglalkoznunk, a nevelés célja. A legtöbb család mit sem törődik ezzel a kérdéssel, szülők és gyer­mekek csak élnek egymás mellett s a szülők bíznak benne, hogy majd megy minden magától. Nincs tisztán kitűzött céljuk, határozott pro­gramjuk.­Ilyenkor persze az eredmény is csak véletlenen, esetlegességen múlhat s az ilyen szülők később gyakran csodálkoznak, miért nem sikerültek jobban gyermekeik. Holott az életben semmit sem lehet jól csinálni, ha nem tudjuk előre, hogy mit akarunk tulajdonképpen elérni. Minden apának, minden anyának tudnia kell, mivé akarja nevelni gyermekét. Pontosan szá­mot kell adnia önmagának szülői vágyairól. El kell döntenie mit akar nevelni: igazi szovjet honpolgárt, öntudatos, erélyes, becsületes, népét szerető igaz forradalmárt, munkakedvelő, bá­tor, udvarias embert? Vagy kapzsi, gyáva, ra­gaszkodó, kicsinyes kispolgárt? Ne röstelje senki a fáradságot, gondolkozzék csak el ezen a kérdésen, titokban, egyedül, bizonyára szá­mos hibája forrását fogja felfedezni és meg fogja látni a helyes utat további nevelő munkája számára. Emellett sohase tévesszük szem elől, hogy gyermekeinket nemcsak a magunk szülői örö­mére neveljük! Családunk körében, irányítá­sunk mellett a jövő állampolgára, a jövő mun­kása és harcosa nő fel. Ha olyan emberré nevel­jük, aki nem állja meg a helyét az életben, nem­csak magunknak okozunk ezzel bajt és bánatot, hanem az egész országnak. Ne hessegessük el magunktól ezt a kérdést, ne intézzük el azzal, hogy ez unalmas és hiábavaló eszmefuttatás. Gyárában, üzemében bezzeg mindenki szé­­gyelné, ha jó áru helyett selejteset termelne. Mennyivel­ szégyenletesebb ennél, ha tökélet­len vagy kártékony embereket adunk a társa­dalomnak. Igen nagy jelentőségű ez a kérdés. Érdemes rajta komolyan elgondolkozni ezáltal a sok be­széd a nevelésről mindjárt fölöslegessé is válik, mert mindenki maga belátja, hogy mit kell tennie. Sajnos, a szülők között sokan nem gon­dolkoznak ezen a kérdésen. Szeretik gyermekei­ket élvezik társaságukat, büszkék rájuk, cif­rán öltöztetik őket és eközben tökéletesen meg­­feledkeznek róla, hogy erkölcsileg felelősek a leendő szovjet állampolgár fejlődéséért. Ez a gondolat természetesen teljesen hozzá­férhetetlen az olyan apa számára, aki maga rossz hazafi, nem érdeklődik az ország élete, harca sikerei iránt, akit nem izgatnak az ellen­ség kirohanásai ellenünk. Az ilyen emberekről beszélni nem érdemes, szerencsére kevesen van­nak a Szovjetunióban. De vannak másforma emberek is. Olyanok, akik munkahelyükön, emberek között haza­finak, jó állampolgárnak érzik magukat, de otthon egészen máskép viselkednek, vagy hall­gatnak, vagy szovjet emberhez egyáltalában nem méltó magatartást tanúsítanak. Mielőtt hozzá­látunk gyermekeink neveléséhez, meg kell vizs­gálnunk önnön viselkedésünket! ” A családi ügyek elválaszthatatlanok a társa­dalmiaktól, a közösség ügyeitől. Munkánknak, társadalmi tevékenységünknek tükröződnie kell a családban, a családnak ismernie kell politikai, állampolgári arcunkat s ennek nem szabad külön válnia szülői egyéniségüktől. Ami az or­szágban történik, lelkünkön, gondolkozásun­kon keresztül jusson el gyermekeinkhez. Érdek­lődjenek aziránt is, ami gyárunkban, üzemünk­ben történik, aminek örülünk vagy ami elbúsít. Tudniuk kell, hogy édesapjuk a közért tevékeny­kedik, legyenek büszkék munkájára, sikereire, érdemeire a közösség szolgálatában. De büsz­keségük csupán akkor lesz egészséges büszke­ség, ha megértik a közösségi munka lényegét s nem egyszerűen édesapjuk jó ruhájára, autó­jára, vagy vadászfegyverére büszkék. A szülők saját viselkedése, magatartása itt a döntő. Ne higgyük, hogy csak akkor nevel­jük a gyermeket, amikor beszélgetünk vele, amikor oktatjuk vagy parancsolunk neki. Nem, életünk minden pillanatában neveljük, még akkor is, amikor nem vagyunk otthon. Ahogy öltözködünk, ahogy másokkal, másokról be­szélünk, ahogy örülünk vagy szomorkodunk, ahogy barátainkkal, ellenfeleinkkel érintkezünk, ahogy nevetünk és újságot olvasunk — mindez nagy hatással van gyermekeinkre. A gyermek a legkisebb változást is észreveszi, megérzi hangunkban, magatartásunkban: gondolataink minden tekervénye láthatatlan, rejtélyes uta­kon eljut hozzája. Ha odahaza gorombáskodunk, kérkedünk, részegeskedünk, vagy — ami még rosszabb — megbántjuk feleségünket, gyerme­keink édesanyját, ezzel már óriási kárt okoz­tunk gyermekeink fejlődésében, rosszul nevel­tük őket és méltatlan magatartásunknak a jö­vőben a legrosszabb következményei lesznek. A szülő követelje a legtöbbet önmagától, ellen­őrizze minden egyes lépését, bánjék család­jával tiszteletteljesen! Ez a nevelés legfőbb és legelső követelménye. Mégis gyakran találkozunk szülőkkel, akik azt hiszik, a gyermeknevelésnek van valami speciális trükkje, receptje, azt meg kell találni és akkor minden rendben van. Véleményünk

Next