Család és Iskola, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
A GYERMEK ÉRDEKESEN 1966 novemberének végén, az MSZMP IX. kongresszusán, azon a fórumon, amely hivatva van az ország társadalmi-gazdasági életének egészét érintő döntésekre, Kádár János a Központi Bizottság nevében javasolta, hogy a dolgozó kisgyermekes anyák a gyermek két és fél éves koráig, munkaviszonyukból eredő jogaik megtartásával két évig otthon maradhassanak az eddigi szülési szabadságon túl, és havi húszáz forint gyermekgondozási segélyt kapjanak. Az igény és a lehetőség, a kívánság és a döntés találkozott. „Gyakorlati intézkedéseket a joghoz és a glóriához” — ezzel a címmel foglaltuk össze a Család és Iskola októberi számában a sokgyermekes anyák gondjaival foglalkozó korábbi cikksorozatunkat, és a felhívásunkra érkezett levelek, hozzászólások főbb gondolatait. A cikkekben, levelekben gyakran találkoztunk a családi pótlék mellett az anyasági vagy gyermeknevelési segély gondolatával. „Bizonyos öszszeget kellene juttatni gyermeknevelési fizetés címén”, írta egy olvasónk. Az összefoglaló cikk idevágó mondata így hangzott: „Nem a mi feladatunk megítélni, hogy a javaslatoknak milyen reális anyagi alapja van, s hogy államunk, gazdasági életünk teherbíró képessége arányban van-e ezekkel a kérésekkel.” Az igény, amelynek feltérképezésében és kimondásában a Család és Iskola és olvasói is részt vettek, jogos volt. A társadalmunk, gazdasági életünk adottságaival fedezett, és most a kongresszus által elfogadott javaslat igen jelentős. Hangoztatták ezt a kongresszusi küldöttek, például Boros Ottóné, a szolnoki közgazdasági szakközépiskola igazgatóhelyettese, és örömmel fogadták mindazok, akik a sajtóból értesültek róla. A többgyermekes anyák helyzetéről, a változtatás lehetőségeiről és eszközeiről gondolkozva vitatkozva minden alkalommal hangsúlyoztuk, hogy az anyagi feltételek biztosítása szükséges, de nem elégséges a megoldáshoz. Különösen fontosnak látszik ezt most újra fölidézni. Az elvi határozatnak a gyakorlati alkalmazás mindennapjaiban a jószándékkal, az anyák és a család — rendeletekkel sohasem szabályozható — megbecsülésével kell találkoznia. Mint az élet bármely területén, itt sem lehet varázsszernek tekinteni az írott szót, amely egyetlen csapással megoldaná a gyermeknevelés ügyét. Ezután is szükség lesz a felelős, egyéni közreműködésre, a sokgyermekes, munkaviszonyban nem álló anyák támogatására, ezután is számolni kell a közvélemény ilyen vagy olyan hatásával, a rossz hagyományok és téves előítéletek visszahúzó erejével. Talán nem haszontalan végiggondolni azt sem, hogy a gyermekgondozási segély megszavazása, bármennyire is fontos, de csak egyetlen mozzanata a kongresszusnak, és összhangban van egyéb megállapításaival, határozataival. Összhangban van a nevelés és az oktatás más kérdéseire adott ú válaszokkal, közvetve pedig az egész társadalom szerkeze-etével, a népgazdaság alakulását érintő elgondolásokkal. Ez a valójában bonyolult, de lényegében könnyen belátható összefüggés érvényesül majd az elhatározások megvalósítádsának szakaszában is. A gyülekezet munkája, az eredmények és a megvitatott bajok orvoslásának elhatározása után most ismét a „mindindenki munkája” következik, a szülők, pedagógusok és gyerekek cselekvése, a végrehajtás a mindennapos valóságban. ..