Gyermekünk, 1971 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
verekszik Petire panaszkodott az óvónéni. Verekedő«. És persze általában a kisebbeket üti meg. Félnek tőle, nem szeretnek vele játszani. Peti nagycsoportos, hamarosan iskolába kerül, ha ez így megy tovább — mondta az óvónéni szemrehányóan — bizony nagy baj lesz! — Tessék csak jól helyben hagyni — biztatja az óvónénit Peti édesanyja —, akkor majd magához tér. Csak meg ne állapodjanak ebben a nevelési módszerben! így aligha hagyná abba Peti a verekedést. Ellenkezőleg. A beszélgetés arra utal, hogy Petit már jónéhányszor „helyben hagyták”, valószínű, hogy éppen ezt akarta az óvodában visszaadni a kisebbeknek. Fosat—fogért, verést—verésért. A felnőtteknek nem tudja visszaadni, itt hát ott, ahol lehet. A gyerekre valóban több gondot kell fordítani, de semmiképpen és soha sem veréssel. Mert ha így megy tovább, akkor valóban nagy baj lesz! 3. Rendetlenek Juli délutános, Kati szakkörön van amikor a szülők megérkeznek a munkából. Hát a lakás!... mosatlak edénnyel tele a konyha, tréningruha, levetett zokni, bent az íróasztalán ... és így tovább — Juli tizenöt, Kati tizenhárom éves. És édesanyjuk most hozzálát a rendrakáshoz. Közben szidja a távollevő „hölgyeket’*, estére kisebb fejmosás várható, s másnapra ugyanez a jelenet. — A rend, a holmik, munkaeszközök, a lakás rendje — bensőbb, mélyebb rendekről most ne is szóljunk — az együttélés nélkülözhetetlen kelléke. Nagyon fontos, hogy már egészen korán, amikor csak lehetséges, hozzászoktassuk a gyerekeket holmijaik elrakásához, s a közös családi életben a dolgozó felnőttek — elsősorban az édesanya munkájának — segítéséhez. Sok-sok időt és sok-sok szemrehányást takaríthatunk így meg. Peti 2. A vendégség A vendégek nyolc óra után jöttek. A gyerekek már ágyban voltak, az apró szöszögések is elültek, még egy-két perc és alszik az egész társulat... — de csöngettek. Klári néni csak egy kis csokit hozott, Géza bácsi savanyúcukrot, Márti meg egy felfújható, kutyust. — Hogy már ágyban vannak? Csak egy percre, csak egyetlen percre nézek be hozzájuk, hiszen ezer éve nem láttam őket! .... És betódultak a gyerekekhez. Cukorropogtatás, kutyasípoltatás, óriási hancúr kezdődött ezután. A vendégek megpróbáltak helyet foglalni a nagyszobában, de hirtelen kirohant Adám, a legkisebb a gumikutyával. S nyomában a többiek. Ölbekapás, helyreparancsolás. Ágyba velük, a kutyafáját! — minden hasztalan. A vigasság bőgésbe torkollik, s a gyerekek még jó ideig nem tudnak visszazökkenni a szokásos mederbe — az ágyba. Alighanem jobb lett volna megvédeni őket a szeretetmegnyilvánulásoktól, a vendégeket, békéjét őtöltik. 4. Vasárnap Ki ne bógolyózott volna még életében, s melyik szülő ne féltette volna még gyerekét, hogy megfázik ilyenkor. A hó nagyszerű dolog . .. lépegetni az érintetlen, friss, fehér mezőn, vagy akár csak nézegetni egyegy csodás pihe csillagrajzit. De leginkább gombócot gyúrni jó belőle és nyakon találni vele valakit, a hó remek. És nem fázik meg tőle a gyerek. Csak arra ügyeljünk, hogy ha átnedvesedett a ruhája, azonnal öltözzön át. És figyelmeztessük, hogy kesztyű nélkül gyúrja, markolássza a havat, s ha vége a játéknak, törölje meg a kezet, úgy húzza föl a meleg, száraz kesztyűt. — Égési egyszerűen botrányos, hogy ez a gyerek már második alkalommal külön programot csinál magának. — Ferkó édesanyja tiltakozott ilyen határozottan. — Mondanom sem kell, hogy nem engedtem el. Csak nem tűröm, hogy minden hétvégén itt hagyjon, bennünket? Ugyan miért nem? Ferkó harmadik gimnazista. Barátai vannak, társaság várja, kirádulások, tánc, beszélgetések. Ferkó saját életét kezdi élni Kisöccse még családi fészekben töilti szabad idejét. De ő már önálló utakra indul. El kell engedni. PAP KLÁRA rajzai