Család és Iskola, 1906 (32. évfolyam, 3-18. szám)
1906-02-01 / 3. szám
23 5. Az állami iskolai szolgálatba a felekezeti, vagy községi iskoláknál töltött éveket is számítsák be. Igaz ugyan, hogy az állami tanítókról is, a dolog természeténél fogva történt a határozatban gondoskodás, már azért is, mert a szövetkezeti tanítóegyesületek zömét épen az állami iskolai tanítók teszik. A határozat értelmében az a kívánalom van kifejezve egyebek között, hogy: „Addig is, míg ez, t. i. minden tanító fizetése törvényhozásilag az érettségit tett állami tisztviselő fizetésével egyenlő sütetnék, megtörténnék, tehát egyelőre az állami iskolai tanítók a szolgálati évek szerint osztassanak be az állami tisztviselőkre érvényes XI. és X-ik fizetési osztályba.“ Azért pedig, mert az állami tanítók eddigi fizetésrendezése minden alkalommal csupán rendelettel s a legtöbb esetben ötletszerűleg történt meg, s ez rendelettel most is megtörténhetett volna e módon, mert az állami iskolai tanítók fizetés-rendezése csupán pénzkérdés és nem egyúttal nemzetpolitikai kérdés is, mint a felekezeti és községi iskolák tanítóinak fizetés-rendezése, amint azt Makkai kartársam is bizonnyal elismeri, ha csak kissé is komolyan foglalkozik a dologgal. Senkinek sem jutott eszébe, viszonyaink között a felekezeti, különösen az ev. ref., unitárius s a magyar tannyelvű róm. kath. iskolák munkáját kicsinyelni, sőt beismerjük, hogy azok a jelenben is rendkívül fontos hazafias nemzeti feladatot teljesítenek és ilyet teljesítettek a múltban, az absolutizmus sötét korszakában, midőn a hazafias érzelem, csupán ezen intézetek belsejében nyilvánulhatott meg szabadon, s így a felekezeti tanítók munkásságát mi állami iskolai tanítók is méltányoljuk s a magunk munkásságával egyenlőnek ismerjük el s felekezeti kartársainknál magunkat magasabban álló lényeknek nem tartottuk s magunknak a nemzetmivelés terén nagyobb érdemeket soha sem követeltünk. De, sajnálatunkra, nem minden kartársunkkal szemben érezhetünk így. Mi magunkat azokkal, akik gyűlölnek minden nemzeti eszmét és haladást azért, mert az magyar, együtt nem érezünk . Szövetségünk éppen ebben mutatta ki bölcsőségét, hogy ezek (és csakis ezek) részére nem is kért semmit. Épen e szempont lebegett Szövetségünk előtt, midőn Máthé József t. barátom és alelnökünk indítványára lelkesedéssel kimondotta: „A fizetésemelésnél, csak a magyar tanítási nyelvű iskolák értelemben és törekvésben magyar tanítói vétessenek számításba, a többiek mindaddig mellőztessenek, míg iskolájokat magyar nyelvűvé és szelleművé nem teszik.“ A határozatnak ez a része is vajjon nem azt tanusítja-e, hogy Szövetségünk a felekezeti népoktatást és annak tanítóinak ügyét is szivén viseli, mert olyan állami iskolát, mely ne volna magyar tannyelvű, nem is ismerünk, s ha csak az állami iskolák tanítóiról volna szó, a határozat e részének nem volna semmi értelme. Meg vagyok győződve, hogy ezt Máthé József barátom is így értette. Makkai kartársam fejtegetésében tovább haladva saját elnökével, sőt maga magával is ellentétbe jön. Ő maga is kíván a tanítók között különbséget tenni és ez nem lehet más, „mint a magyar tannyelv vagy a tanítóknak az állam által elismert és megkivántató képzettsége.“ Az első felét el is engedi Makkai kartársam, de kivánatának a második feléhez köti magát. Sajnos, mi ezen a téren sem értünk egyet Makkai kartársunkkal, mert a nemzetiségi tanítóképzők oklevelét, habár a törvény elismeri is képesítésnek, nem tartjuk egyenrangúnak az állami vagy pl. a nagyenyedi ev. ref. tanítóképző intézetek oklevelével. Miért nem, azt nem mondjuk el, mert Makkai kartársunk is nagyon jól tudja. Állításaink igazolására még csak egyet kívánunk felhozni. A Néptanítók Lapja m. évi 52-ik számában megjelent fizetésrendezési tervezet, azt hiszem senkit sem elégített ki, az észlelt elkeseredést és nyugtalanságot nem szüntette meg, azért elnökségünk, sérelmeinket felsorolva, indokolt kérést küldött fel közoktatásügyünk nagynevű vezéréhez, melynek 2-ik pontját szó szerint a következőkben közöljük. (Lásd : Székely Targy IX. évf. folyó évi 1. szám 6-ik oldal.) „A három fizetési fokozat helyett a magyar tannyelvű iskolánál működő összes tanítókat, csak egy fizetési osztályba, a most tervezett I-sö fokozatba kérjük beosztani és pedig úgy, hogy úgy a városi, mint a vidéki tanító fizetése egyenlő legyen s a családos tanító pótlékot kapjon. Ennek indokai: (szintén e kérvényben) „Káros a 3 fizetési fokozat, már azért is, mivel a tanítókat kasztokra osztja, holott ez a tanítói közszellemnek kimondhatatlan nagy kárára van, stb. Ebből ismét látható, hogy a Szövetség, hűséggel hivatásához, az összes magyar tanítóság ügyéért kelt síkra. Szövetségünknek nagy céljai vannak, melyek a mi lelkünket munkára hevítik. E hazarészben tanítói közszellemet óhajtunk teremteni, mely a hazai összes tanítóságnak irányadója legyen. Erőink vannak hozzá, bízunk bennök. Aki minket megértett, nemes céljainkat akarja, tartson velünk, mert mi cselekedni és haladni akarunk. Az ügy érdekében ezeket óhajtottam fölvilágosításul elmondani. Szándékosan nem tettem említést legelői nevezett kartársam személyeskedő megjegyzéseiről, s okom van reá, hogy le se írjam azt a bántó jelzőt, melyet másik pályatársam használt. Úgy érzem, hogy nekünk tanítóknak, már tisztán hivatásunkból kifolyólag is, kerülnünk kell minden olyan beszédet, mellyel — ügyünk és tekintélyünk rovására —■ egymást bánthatjuk, gyanúsíthatjuk, kisebbíthetjük. Egykori feledhetlen igazgatóm, a szív és lélek szerint való nagy pedagógus Paál Ferenc s nagymíveltségű, nemes szívű, példaadó tanárom Fazakas József azzal bocsátottak el útunkra, az általuk eszményi szépnek és magasztosnak vallott tanítói pályára, hogy a tanítók egyesületi életében tiszteljük, becsüljük és szeressük egymást szívünk tiszta őszinteségével, igyekezzünk mindig megtalálni az érintkező pontokat s mint a figyelmes hajós, kerüljük el az egymástól elválasztó színeket, akadályokat. A küzdelmekkel teljes munkában segítsük, gyámolítsuk és buzdítsuk egymást s ha olykor-olykor akár képzelt, akár vélt ellentét támad sorainkban, oktassuk egymást tanítóhoz illő testvéri szeretettel és becsületes jóakarattal, mert kölcsönös tisztelet és becsülés a tanítói tekintély alapja. Ezzel a hittel és meggyőződéssel lelkemben, kérlek pályatársaim, hogy ne magyarázzátok félre egyenes, tiszta szándékú törekvéseinket, sőt inkább folytassuk megkezdett munkánkat zavartalan békességgel és annak sikerét biztosító egyetértéssel. (Beszterce.) Sebestyén József: Közös feladataink az egységes munkában. II. A felsoroltak mellett épen annyira szükséges együttműködésünk, általános tanügyi és társadalmi szempontból is. Úgy tetszik nekem, hogy a különböző hivatali és társadalmi szervek testületi szétmálásával, hazánkban