Család és Iskola, 1907 (33. évfolyam, 5-16. szám)

1907-03-01 / 5. szám

43 szülő okát a családban, a­melyekkel az iskola oly sok esetben küzd. Áll ez különösen a külvárosi szülők gyermekeire. Hány meg hány iskola küzd a szenny, a piszok ellen. Némely szülő egyáltalán nem fordít semmi gondot gyermekeinek tisztaságára. Piszkos az arca, keze, lába, egész teste, a szegény gyermeknek; elhanyagolt a ruházata, cafatokban fityeg a rongy róla, hiányos az öltözék, gomb hiányzik a ruháról, folt a lábbeliről. A ruházat kikefélésére, kipofozására, csizmájuk kitakarítására csak akkor gondolnak, ha arra a tanító figyelmezteti. Aztán beáll a lerongyosodás, a­min csak azután segítenek, ha egy-két nap, egy-két héten át kimaradtak az iskolából. Amin lehetett volna segíteni a maga idejében egy pár öltéssel egy folttal, egy pár fillérrel; később új ruha bánta meg A szegénység sok mindent megmagyaráz és enyhít. De bármily szegény ház is legyen az, kell legyen benne tűnek, cérnának, foltnak, víznek és szappannak, már pedig a­hol ezek megvannak, ott nincs rongy, nincs piszok Az is igaz, hogy a szegény családban az anya is épen — sok esetben még inkább — olyan kereső fél mint a férfi. Elmegy korán reggel munkára s csak késő este kerül haza a napszámból. S a szegény anyára most újabb feladat vár otthon. Illő, ha délben nem ettek meleget a családtagok, hát legalább este kapjanak meleg ételt. Ha elkészítette az egyszerű vacsorát, annak elköltése után igyekszik lepihenni, hogy elcsigázott teste új erőt nyerjen a holnapi új és mindig terhes munkára. A gyári munka, a surlás, mosás, favágás bizony erőt kívánnak egy szegény asszonytól. Ezt az erőt igyekszik dohos szobájában, kemény ágyában megújítani, megszerezni. Ne csodálkozzunk tehát, ha annak a szegény anyának nem jut ideje gyermekét, annak a ruházatát számba venni. És itt térek reá tulajdonképeni tételemre. Nem is szükséges az, hogy mindenütt ott legyen az anya, hogy mindent ő végezzen, de az már szükséges, hogy a hiányokat lássa meg. Legtöbb családban van leánygyermek is. Végezzék ezek a mosdatást, varrást, foltozást, ruha­tisztítást stb.; minden testvérük, sőt az apa, anya ruházatát is gondozhatják. De e helyett mit látunk? Nagyobb iskolás leányoknál sem ritka eset, hogy hajuk fésületlen, kötényük rongyos, lábbelijük piszkos. Pedig erre már csakugyan reá lehetne nevelni. Avagy nem látjuk-e azt is, hogy az így megindult és tunyaságban felnőtt ifjú leányok a rendetlenségnek mintaképei. Helyére tenni valamit, port törölni, tisztára törölni egy poharat, egy tányért, kést, villát elfogadhatóan megtakarítani : olyan kívánságok, melyek szinte elérhetetlenek. Csudálkozik az ember, hogy mit tanult hát az a 16—18—20 éves leány egész élete folyamán, ha ezeket az elemi dolgokat sem tudja. Ezt nem túlzás, ez így van. Tessék csak körültekinteni a cselédség soraiban, mindent másképp csinál, mint a­hogy kell. Egyben azonban mindnyájan megegyeznek, t. i­, hogy sok bért kérnek, kikötik, hogy gyermek a háznál ne legyen, hogy legyen külön mosónő, vasalónő, darabont, sarló­ asszony. Szóval, hogy ők ne dolgozzanak, de a kimenőjük minél többször meglegyen. De egyet mégis megtanultak: magukat cicomázni és feleselni. Ezekből lesznek aztán később önálló asszonyok, anyák. Éppen olyan rendszert honosítanak meg otthonukban, mint a­milyet ők eddig követtek. Kerülik a dolgot, szeretik az utcát, a­míg lehet és ha beköszönt a nyomor, akkor elmennek napszámos munkára. És mindezeknek megadja az árát a szegény gyermek, megadja az iskola, meg a társadalom. Sajnos, de úgy van, hogy ma kevesen szeretnek dolgozni Ennek tulajdonítható, hogy nincs munkás, nincs cseléd. És mégis hangzik a panasz, hogy hazánkban nem lehet megélni és vándorolunk más hazába, mintha bizony munka nélkül ott is eltartanának valakit. Munka van, fizetése is megvan a tisztességes munkának, de nincs munkás. Munkára kell tehát nevelni az embereket. Szeretném, ha beplántálódna a köztudatba, hogy a munka nem szégyen Még cselédnek lenni sem lealacsonyító, hiszen rendes, úri háznál a cselédet — ha érdemes reá — családtagul tekintetik. A mai beteges kornak ezekkel a tüneteivel komolyan kell foglalkoznunk s azon segítenünk. Munkára kell nevelni az embereket, különösen leányaink nevelése feleljen meg inkább az élet kívánalmainak. Hagyjuk és tartsuk meg a leányokat a szülői háznak, ott és az iskolában tanulják meg mindazokat, a­mikre az életben, mint háziasszonyoknak, anyáknak szükségük lesz. Különösen az álszemérmet öljük ki belőlük s akkor hiszem, hogy az egyszerű külvárosi családok leányai nem jutnak felsőbb iskolákba, nem masamodoknak, nem kiárusítóknak, nem színésznőknek s tudom én még mi mindennek, de megmaradnak a tűzhely mellett s ha kell, elmennek úri családokhoz cselédnek, hol minden jót és hasznost megtanulva később hasznára válnak annak a családnak, melynek lelke, védője, oltalmazója és mindene: az anya. Ha erre törekszünk az iskolában és azon kívül, úgy a munkára való nevelés fontos feladatának meg­lesz a kívánt sikere. (Kolozsvár.) Elek Gyula: A költészet megkedveltetése a népiskolában. Némelyek azt állítják : a gyermek nem szereti a verset, mások meg épen az ellenkezőjét igyekeznek bebizonyítani. Már sok gyermeket figyeltem meg s mindig úgy tapasztaltam, hogy bizony szereti a csingi­­lingi rímeket. Hogyne, hiszen legtöbbször a bátran elmondott versért édes jutalom jár, egy meleg ölelés, egy-egy csók — vagy mi még annál is jobb a kis anyagias önzőnél — egy jókora cukorka vagy más efféle nyalánkság A versnek ez a szeretete azonban nem mindenkinél alakul ki tartós érzéssé. Tapasztal­hatjuk, hogy az iskoláztatás ideje alatt egyik-másik gyermeknél a versszeretet csökken, bizonyos közömbös­ség áll be, nemtörődömség, sőt kivételes esetekben — hála Istennek, hogy azok kivételesek — meg épen a megunás vagy a gyermek előszeretete szerint az erős kifejezések iránt: gyűlöli a verset No persze, hogy megint a szegény iskola az oka annak, hogy a gyermek lelkéből kihal a vers iránti szeretet. Már ebben az esetben „mea culpa“-t kell annak az iskolamesternek mondania, akinek vezetése alatt a gyermek kedélye lassankint a verstől elfordul s ízlése már nem talál kielégítést a költeményben. Az ok, hogy miért lanyhult meg a gyermek érzelme a költészet ezen nyilvánulása, a vers iránt, többféle lehet. Első­sorban abban lelhető, hogy a gyermek lelkének meg nem felelő verset kellett tanulnia. A gyermeki lélek csakis azon hangulatok iránt fogékony, a­melyek a saját képzetvilágából erednek; a meg nem értett képzetek nem válthatnak ki igaz érzelmeket, nem gerjeszthetnek nemes indulatokat. Ezen psychologiai okból kell a versnek megválasztásánál első­sorban a gyermek értelmi fejlődését figyelembe venni, a vers tartalmát mindig abból az eszmekörből meríteni, a­mely a gyermek jól elsajátított tudását és tapasztalati világát alkotja. Minél jobban fogja fel a vers tartalmát, annál könnyebben sajátítja azt el és annál jobban szereti azt meg. Jó pajtása lesz a versike, szeret rá gondolni, megtalálja a környezete, helyzete, körülménye és a versek közötti vonatkoztatást, a kapcsolatot és alkalmazza a vers sorait analóg esetekben.

Next