Család és Iskola, 1907 (33. évfolyam, 5-16. szám)
1907-03-01 / 5. szám
43 szülő okát a családban, amelyekkel az iskola oly sok esetben küzd. Áll ez különösen a külvárosi szülők gyermekeire. Hány meg hány iskola küzd a szenny, a piszok ellen. Némely szülő egyáltalán nem fordít semmi gondot gyermekeinek tisztaságára. Piszkos az arca, keze, lába, egész teste, a szegény gyermeknek; elhanyagolt a ruházata, cafatokban fityeg a rongy róla, hiányos az öltözék, gomb hiányzik a ruháról, folt a lábbeliről. A ruházat kikefélésére, kipofozására, csizmájuk kitakarítására csak akkor gondolnak, ha arra a tanító figyelmezteti. Aztán beáll a lerongyosodás, amin csak azután segítenek, ha egy-két nap, egy-két héten át kimaradtak az iskolából. Amin lehetett volna segíteni a maga idejében egy pár öltéssel egy folttal, egy pár fillérrel; később új ruha bánta meg A szegénység sok mindent megmagyaráz és enyhít. De bármily szegény ház is legyen az, kell legyen benne tűnek, cérnának, foltnak, víznek és szappannak, már pedig ahol ezek megvannak, ott nincs rongy, nincs piszok Az is igaz, hogy a szegény családban az anya is épen — sok esetben még inkább — olyan kereső fél mint a férfi. Elmegy korán reggel munkára s csak késő este kerül haza a napszámból. S a szegény anyára most újabb feladat vár otthon. Illő, ha délben nem ettek meleget a családtagok, hát legalább este kapjanak meleg ételt. Ha elkészítette az egyszerű vacsorát, annak elköltése után igyekszik lepihenni, hogy elcsigázott teste új erőt nyerjen a holnapi új és mindig terhes munkára. A gyári munka, a surlás, mosás, favágás bizony erőt kívánnak egy szegény asszonytól. Ezt az erőt igyekszik dohos szobájában, kemény ágyában megújítani, megszerezni. Ne csodálkozzunk tehát, ha annak a szegény anyának nem jut ideje gyermekét, annak a ruházatát számba venni. És itt térek reá tulajdonképeni tételemre. Nem is szükséges az, hogy mindenütt ott legyen az anya, hogy mindent ő végezzen, de az már szükséges, hogy a hiányokat lássa meg. Legtöbb családban van leánygyermek is. Végezzék ezek a mosdatást, varrást, foltozást, ruhatisztítást stb.; minden testvérük, sőt az apa, anya ruházatát is gondozhatják. De e helyett mit látunk? Nagyobb iskolás leányoknál sem ritka eset, hogy hajuk fésületlen, kötényük rongyos, lábbelijük piszkos. Pedig erre már csakugyan reá lehetne nevelni. Avagy nem látjuk-e azt is, hogy az így megindult és tunyaságban felnőtt ifjú leányok a rendetlenségnek mintaképei. Helyére tenni valamit, port törölni, tisztára törölni egy poharat, egy tányért, kést, villát elfogadhatóan megtakarítani : olyan kívánságok, melyek szinte elérhetetlenek. Csudálkozik az ember, hogy mit tanult hát az a 16—18—20 éves leány egész élete folyamán, ha ezeket az elemi dolgokat sem tudja. Ezt nem túlzás, ez így van. Tessék csak körültekinteni a cselédség soraiban, mindent másképp csinál, mint ahogy kell. Egyben azonban mindnyájan megegyeznek, t. i, hogy sok bért kérnek, kikötik, hogy gyermek a háznál ne legyen, hogy legyen külön mosónő, vasalónő, darabont, sarló asszony. Szóval, hogy ők ne dolgozzanak, de a kimenőjük minél többször meglegyen. De egyet mégis megtanultak: magukat cicomázni és feleselni. Ezekből lesznek aztán később önálló asszonyok, anyák. Éppen olyan rendszert honosítanak meg otthonukban, mint amilyet ők eddig követtek. Kerülik a dolgot, szeretik az utcát, amíg lehet és ha beköszönt a nyomor, akkor elmennek napszámos munkára. És mindezeknek megadja az árát a szegény gyermek, megadja az iskola, meg a társadalom. Sajnos, de úgy van, hogy ma kevesen szeretnek dolgozni Ennek tulajdonítható, hogy nincs munkás, nincs cseléd. És mégis hangzik a panasz, hogy hazánkban nem lehet megélni és vándorolunk más hazába, mintha bizony munka nélkül ott is eltartanának valakit. Munka van, fizetése is megvan a tisztességes munkának, de nincs munkás. Munkára kell tehát nevelni az embereket. Szeretném, ha beplántálódna a köztudatba, hogy a munka nem szégyen Még cselédnek lenni sem lealacsonyító, hiszen rendes, úri háznál a cselédet — ha érdemes reá — családtagul tekintetik. A mai beteges kornak ezekkel a tüneteivel komolyan kell foglalkoznunk s azon segítenünk. Munkára kell nevelni az embereket, különösen leányaink nevelése feleljen meg inkább az élet kívánalmainak. Hagyjuk és tartsuk meg a leányokat a szülői háznak, ott és az iskolában tanulják meg mindazokat, amikre az életben, mint háziasszonyoknak, anyáknak szükségük lesz. Különösen az álszemérmet öljük ki belőlük s akkor hiszem, hogy az egyszerű külvárosi családok leányai nem jutnak felsőbb iskolákba, nem masamodoknak, nem kiárusítóknak, nem színésznőknek s tudom én még mi mindennek, de megmaradnak a tűzhely mellett s ha kell, elmennek úri családokhoz cselédnek, hol minden jót és hasznost megtanulva később hasznára válnak annak a családnak, melynek lelke, védője, oltalmazója és mindene: az anya. Ha erre törekszünk az iskolában és azon kívül, úgy a munkára való nevelés fontos feladatának meglesz a kívánt sikere. (Kolozsvár.) Elek Gyula: A költészet megkedveltetése a népiskolában. Némelyek azt állítják : a gyermek nem szereti a verset, mások meg épen az ellenkezőjét igyekeznek bebizonyítani. Már sok gyermeket figyeltem meg s mindig úgy tapasztaltam, hogy bizony szereti a csingilingi rímeket. Hogyne, hiszen legtöbbször a bátran elmondott versért édes jutalom jár, egy meleg ölelés, egy-egy csók — vagy mi még annál is jobb a kis anyagias önzőnél — egy jókora cukorka vagy más efféle nyalánkság A versnek ez a szeretete azonban nem mindenkinél alakul ki tartós érzéssé. Tapasztalhatjuk, hogy az iskoláztatás ideje alatt egyik-másik gyermeknél a versszeretet csökken, bizonyos közömbösség áll be, nemtörődömség, sőt kivételes esetekben — hála Istennek, hogy azok kivételesek — meg épen a megunás vagy a gyermek előszeretete szerint az erős kifejezések iránt: gyűlöli a verset No persze, hogy megint a szegény iskola az oka annak, hogy a gyermek lelkéből kihal a vers iránti szeretet. Már ebben az esetben „mea culpa“-t kell annak az iskolamesternek mondania, akinek vezetése alatt a gyermek kedélye lassankint a verstől elfordul s ízlése már nem talál kielégítést a költeményben. Az ok, hogy miért lanyhult meg a gyermek érzelme a költészet ezen nyilvánulása, a vers iránt, többféle lehet. Elsősorban abban lelhető, hogy a gyermek lelkének meg nem felelő verset kellett tanulnia. A gyermeki lélek csakis azon hangulatok iránt fogékony, amelyek a saját képzetvilágából erednek; a meg nem értett képzetek nem válthatnak ki igaz érzelmeket, nem gerjeszthetnek nemes indulatokat. Ezen psychologiai okból kell a versnek megválasztásánál elsősorban a gyermek értelmi fejlődését figyelembe venni, a vers tartalmát mindig abból az eszmekörből meríteni, amely a gyermek jól elsajátított tudását és tapasztalati világát alkotja. Minél jobban fogja fel a vers tartalmát, annál könnyebben sajátítja azt el és annál jobban szereti azt meg. Jó pajtása lesz a versike, szeret rá gondolni, megtalálja a környezete, helyzete, körülménye és a versek közötti vonatkoztatást, a kapcsolatot és alkalmazza a vers sorait analóg esetekben.