Dr. Boncz Ödön: A Szentgyörgyvölgyi Bakacs-család (Budapest, 1899.)
továbbá rokonaival Mártonnal és Jakabbal együtt nemességet nyer. Arra is van példa, hogy a szomszédságban a tatárjárás után nemes családok, nagyobb biztosságnak okáért önként a zalai őrök közé vétetik fel magokat, igy Benedek érseknek, kinek földje az emlitett Márton földjével határos volt rokonsága is. Az ilyenek azután, mihelyt a háborús idők lezajlottak, igyekeztek régi nemesi szabadságukba visszajutni.’ A várispánsági intézménynek szétfoszlása idején, az Árpádkornak vége felé, az itteni családok, nagyrészt legalább, birtokukban már mint szabad és régi nemesek ültek. Apróbb hatalmaskodások, leánynegyed iránti pörök, határbeli huzavonák, birtokperlekedések, eskütársi tisztben való eljárás, hiteles helyeken óvások tétele stb. foglalkoztatják a XIV. században főleg ezeket az egymásközt sokszorosan összeházasodott közbirtokos családokat. Olykor velük mint királyi emberekkel vagy bírói vizsgálatokra megidézett szomszédokkal is találkozunk. Országos vagy megyei tisztségeket nem igen viseltek. Mindössze egy íródeákot (Szentgyörgyvölgyi István fiát, litteratus Miklóst, 1398-ban) és I. Károly királynak 1327-iki, Márk fia Mihály kérésére kiadott s a kutasi levéltárban meglevő priv. levele szerint. Ez a birtok utóbb a lindvai Bánffiaké lett. (Zalavárm. tört. I. 513.) 2 Wenzel: Árpádkori uj okmánytár. VII. 465.