Karácsonyi János: Békésvármegye története. II. kötet (1896)

II. könyv. Különös rész. Az egyes városok községek továbbá a birtokos és nemes családok története - I. szakasz. Az egyes városok és községek története

236 Nagy-Telek és Nemes-Halásztelek községek története, de tettleg nem léphetett birtokába, mert az 1552—64 években is mindig a Majsay családé volt, még pedig 1564-ben úgy oszlott meg, hogy 8 kapu jobbágyai Majsay Imrét, 5 kapu jobbágyai pe­dig özv. Majsay Lászlónét vallották uruknak. 1552—53 években lakosai még szabadosok, azaz nem voltak adó alá vetve, de már 1556-ban fizetnek 16 kapu után. 1560-ban és 62-ben szintén ugyanannyi után vették meg rajtok az adót s csak 1564-ben szál­lították le a kapuk számát 13-ra.1) 1562-ben 7 jobbágynak volt itt vetése, 5-nek nem. Az előbbiek 2­­2 köböl búzát s 1 köböl árpát fizettek féltized fejében.2) 1563-ban is 13 család lakta,3) s az 1557—58-iki török defter szerint csak 10 házból állott.4) La­kosainak száma tehát ez időtájt mintegy 60-ra rúgott. 1595-ben még mindig a Majsay család birta s Majsay László itt levő részét elzálogosította testvérének »Annának, Nagyságos Sombory László özvegyének.«5) De 1672-ben már lakatlan volt, s mint ilyet Erdős László és felesége, Kis Erzsék, elzálogosította 5 körözstarcsai lakosnak.6) 1720-ban mint pusztát Harruckern kapta meg, s mindjárt ekkor a tarcsaiak kezdték egy részét használni. Más részét 1­740 táján László Gergely és Miklós bérelték, e­e 1750-ben ezt is a körözstarcsaiaknak adták át,­­­s így az egész, egy­kori Nagy-Telek Körözs-Tarcsához került. Nemes-Halásztelek. (Halászthelek 1461. Nemes-Halászthelek.) A Hárm­as-Körözs mentén hajdanában három Halásztelek nevű falu létezett, s ezek egymástól szorgosan megkülönböztetendők. Az egyik a Hármas-Körözsnek jobb partján a mai Jász-Nagy-Kún-Szolnok megyében Szelevény falu mellett esett, s egykoron Kis-Halásztelek nevet viselt.8) Ez az, mely IV. Béla 1261-iki oklevele szerint az egri püspökségé volt. A másik Halásztelek ettől északra, körülbelül 5—6 mérföldnyire Tényő mellett volt.9) A harmadik, melyről itt akarunk szólani a Hármas-Körözsnek balpartján Szar­vastól északkeletre esett, s mindenkor megyénkhez tartozott. Xe- Dical. conscript. — 2) Reg. decim. — 3) Haan Más. — 4) Török defterek II. 204. — 5) Harr. X. nr. 12. — 6) Harr. V. nr. 11. — 7. Harr. K. 44. Jk. XIII. 311—7. — 6) N. R. A. 1047/22. Harr. X. 6. — 6) Adatok az egri egyházm. tört.

Next