Családi Kör, 1998. január-március (9. évfolyam, 1-13. szám)
1998-03-19 / 12. szám
24/1998. MÁRCIUS 19. Vegyes házi királyok Tisztelet és halál A nándorfehérvári győzelem következményei A véres nándorfehérvári csatában az addig legyőzhetetlennek vélt, rettegett ellenség annyira megtört, hogy II. Mehmed, a komolyan megsebesült szultán, cserbenhagyva hűséges táborát, fejvesztetten vonult vissza, „minden hadi felkészültségétől megfosztva, minden ágyúját meg egyéb odavontatott ostromgépét otthagyva, hadinépének mérhetetlen pusztulásával tért vissza hazájába. De később sem volt kellemes számára, hogy valaki az ő jelenlétében ezt a várat emlegette... és őt, aki hencegő lélekkel és gőgös szemmel uralkodni akart az egész földkerekség felett,... aki sok kürt és dob hangjának kíséretében nagyon is vidáman jött, szomorúan, az éj csendjének leple alatt, gyalázatosan futott el.” (Thuróczy) Bekövetkezett a szinte lehetetlennek tartott, de erősen óhajtott csoda: Hunyadi János és maroknyi serege végső erőfeszítés árán megmentette „Magyarország kulcsát és kapuját”, világraszóló győzelmet aratott, amellyel hetven évnyi haladékot szerzett veszélyeztetett hazájának, s Európának is nyugodtabb napokat harcolt ki. Mindenütt örömharangokat kongattak meg a keresztények, és körmenetekkel adtak hálát az istennek a magyar győzelemért. Olyan végtelenül nagy volt a vigadozás, hogy a pápa még fejedelmi koronát is akart küldeni a törökverő hősnek. De elkésett vele: a belgrádi diadal nagy árat követelt, s az örömet nemsokára mély gyász váltotta fel, mert a keresztes harcosok táborát a félelmetes pestis miatt sürgősen fel kellett számolni. De nemcsak a „végzetes döghalál" miatt, hanem a veszedelmesen terjedő huszita eszmék miatt sem kerülhetett sor újabb katonai akcióra a legyőzöttek üldözésére és végső megsemmisítésére. Hunyadi János halála A hetvenedik életévéhez közel járó Hunyadi is „a folytonos fegyverforgatásban s a kormányzás gondjaiban megfáradván erejét vesztette, betegségbe esett. Kevés napi kórság után Zimony városába szállították.” (Thuróczy) De már nem volt mentség: 1456. augusztus 11-én a járvány a vezért is elragadta, s nem sokkal később költözött el az öröklétbe a keresztesek bátor vezetője, az ékes szavú Kapisztrán János is, aki halála előtt a következő szavakkal búcsúzott hűséges társától és Nándorfehérvár legnagyobb hősétől: „Üdv, mennyei ragyogás, Ország koronája, lehulltál. Földnek fényessége, kihunytál. Hej, széttört a tükör, melybe tekinteni reméltünk. Most, ellenséget legyőzve, országolsz istennel S diadalmaskodói az angyalokkal, Ó, derék János!" (Thuróczy, Magyar Krónika) A „hadak villámának” sírja Gyulafehérvárott ma is látható. Halálának híre leverő volt. „Nagy siralom támadt egész Magyarországon. Szinte az egész kereszténységet felzavarta a nagy fájdalom, midőn meghallotta, hogy első harcosa befejezte életét. Fenn, a magas égboltozat csillagai is megjósolták halálát, ugyanis halála előtt a magas légben csodálatos üstökös csillag jelent meg. Maga Mahomet (II. Mehmed) császár is, bár a gróf úr kevéssel halála előtt Nándorfehérvár alatt megfutamította, amikor György rác despota (Brankovics György) a császár vigasztalására megjelentette neki a gróf úr halálát, mondják, lehorgasztotta fejét, sokáig hallgatott, majd a követnek azt mondotta, hogy ámbár ellensége volt, fájlalja elmúlását, mert soha a világnak kezdetétől fogva ennek mása nem volt még a fejedelmi emberek között." (Thuróczy) A hadvezér nagyságát sokan, ellenfelek és barátok egyaránt, tisztelettel idézték a későbbiek folyamán is, hiszen, XIII. Kelemen pápa szavai szerint, „az ellenség hatalmas seregei fölött kivívott küzdelmeivel nevének olyan dicsőséget biztosított, hogy az a késő századokban sem fog feledésbe menni!" Kapisztrán János halála Néhány héttel később, 1456. október 23-án, a Valkó megyei újlaki (iloki) obszerváns (ferences) kolostorban meghalt Kapisztrán János ferences prédikátor is. Október 29-én a kolostor kertjében, majd, Újlaki Miklós erdélyi vajda és macsói bán, Újlak város földesura intézkedésére, a kolostor Szent Katalin kápolnájában temették el. Sírja forgalmas zarándokhellyé vált. Szentté avatásához a sírnál történt csodákról Varsányi István obszerváns provinciális és Újlaki Miklós kezdeményezésére 1458 és 1461 között több jegyzőkönyv készült, amelyek jelentős történelmi forrást is képeznek, mert a népi vallásosságról és hiedelemvilágról nyújtanak részletes és főleg Újlak (Iok) tágabb környékére vonatkozó hiteles tájékoztatást. Majdnem háromszáz év múlva, 1742-ben avatták szentté. A déli harangszó. A Szentszék 1456. június 29-én, tehát még az ostrom előtt, a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként elrendelte a déli harangozást. Mire azonban III. Calixtus rendelkezése minden keresztény államba eljutott, bekövetkezett a nagy diadal, amelynek híre futótűzként terjedve egybeolvadt a déli harangszóval kapcsolatos paranccsal, mintha a pápa a „hitetlenek" feletti győzelemre rendelte volna el. Erről tanúskodik például a bécsi Kölnerhof egyik káplánja, Johannes Goldener 1456. július 31-én Bécsben fogalmazott levelében, amikor azt írja, hogy éppen aznap hozta meg a városba, és egyáltalán az Alpoktól északra eső tájakra Giovanni Castiglione paviai püspök Rómából a Bulla Orationumot. A káplán egy másik levelében szintén részletesen számol be arról, hogy Budáról érkezők augusztus 1-jén hozták meg a Belgrádban történtek hírét Bécsbe, amit a kor szokása szerint a város valamennyi harangjának kongása jelzett. Budára már július 28-án megérkezett a diadal híre, s a Budáról Bécsbe utazók mondták el, hogy július végén Magyarország nagyvárosaiban „valamennyi harang meghúzásával és örömtüzekkel” ünnepelték a török megfutamítását. Ugyanakkor Bolognában például, és Itália TÖRÖKÖK ÉS MAGYAROK ÖSSZECSAPÁSA. DOMBORMŰ HUNYADI JÁNOS KŐKOPORSÓJÁNAK OLDALLAPJÁN AZ 1460-AS ÉVEKBŐL