Családi Kör, 2001. január-március (12. évfolyam, 1-13. szám)
2001-02-01 / 5. szám
Műkedvelők A körön belül állni Látogatóban a székelykevei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetőinél - Nem vagyunk vert emberek, mondják - Elnémultak az énekes madarak vekkel ezelőtt - gondolom, 1994-ben amikor a szabadkai Népszínház magyar tagozata Székelykevén (Skorenovac) vendégszerepeit Gárdonyi Géza Lámpás című színjátékával. Kovács Antal, a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, akkor már nyugdíjas tanár, azt adta a tudtomra, hogy itt, az Al-Dunától északra és Debelyacsától délebbre a dolgos emberek fázósan összebújnak, s a gyerekekkel József Attila versét mondatják el: „Valami nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek..." A székelykeveiek nagyszülei még „amott" születtek, távol Vajdaságtól, Bukovinából menekítették át őket ebbe az országba. Most rengeteg meglepő, felkavaró, rengeteg nyitott problémával szembesülünk itt. Nehéz világosan látni. Az viszont azonnal, már beszélgetésünk első perceiben tudatosult bennem, hogy a gondok megoldását a székelykeveiek nem abban látják, hogy mindent úgy hagynak, ahogyan van. Meglehet, hogy sok mindent félreértettem az elhangzottakból, de mindenképpen elbizonytalanodtam egy kissé. Mert itt minden másképpen van. Hadd álljon itt a székelykevei művelődési egyesület egyik vezetőségi tagjának, Magyar Jánosnak a gondolata: „Hogy a valóságban mikor válik majd oly természetesen egyértelművé az együtt táncolás, együtt gondolkodás, mint egykoron a színpadon és a színpadon kívül, nem tudni. De az nyilvánvaló: ha nem találjuk meg a közös nyelvet, ha nem értékeljük a közösségi munkát - mint a múltban tettük azt akkor elvesztünk örök időkre. Most tenni kéne valamit annak érdekében, hogy a sokat és sokszor megszenvedett művelődési dolgozók, az amatőrjeink otthon érezzék magukat Székelykevén..." Nem állítják Székelykevén, hogy azt, ami szétesett - szögesdróttal lehet csak egybetartani, de a közelmúltban sok minden ijesztően megromlott a mozgalomban, s a vezetőségi tagok, beszélgetőtársaim - Magyar János, Gyuris István és Magyar Teréz titkár - áldozatkészsége, lelkesedése, munkabírása most már nem elegendő ahhoz, hogy ezekben a még mindig vészterhes időkben minden a régi fényében ragyogjon a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. - Elnökségünk valamennyi tagja, mind a heten - mondja Magyar Teréz - tisztában van azzal, hogy feladatvállalás nélkül nem terem számunkra babér. Felkészültünk komolyabb megpróbáltatásokra is. Ezen a „pályán" - ha szabad ezt a szót használnom mivel a teljesítmény semmiféle konkrét mértékegységgel nem mérhető, talán a legjobban ki vagyunk szolgáltatva jó- és rosszindulatúak, negatív és pozitív előjelű személyes elfogultságnak. Szakosztályvezetőink-Magyar János, aki a kórust vezeti, Gáspár Irén (asszonykórus), szavalócsoportunk (Magyar Teréz) és a többiek, a Citerások, a mesemondók, a kézimunkások (guzsalyosok) stb. - azt mondják, hogy őket csak buzdítani lehet, lebeszélni a munkáról már aligha. De azért túlságosan jó hírekre Székelykevén mostanság ne vadásszon a riporter... - Miért? Mi történt? - Az utcán vagyunk, nincs otthonunk. Nem nevezek meg senkit, sem ujjal nem akarok mutatni azokra, akik ellehetetlenítették a munkát. Tudom, hogy mikor került szókincsembe a művelődés, mikor tanultam meg járni, s azt is, hogy mikor kezdtük el szolgálni a falubelieket szerény tudásunkkal, szervezőképességünkkel. Minden rosszra felkészültünk, de arra nem, hogy egyszer majd az utcára kerülünk. Még szerencse, hogy az iskolában megbújhatunk, dolgozhatunk, néha éjjel. Sokan gátolják a mozgalmat: politikai szervezetek, egyének, önsorsrontók vagyunk mi is. Tudja, ilyenkor azt szoktuk mondani: „Majd csak lesz valahogy." De most nincs kultúrházunk - elvették más célokra, s ezen a téren nem várunk javulást. írtunk a kovini község elnökének, Pavel Domonjinak, írunk mindenfelé mindenkinek, s mégis minden maradt a régiben. Itt élnünk és halnunk kell. De dologtalanul? A múltban is állandóan költöztették az egyesületet. Pedig voltak, vannak és lesznek még szép eredményeink, mert azért mi megszoktuk, hogy sarkosan tegyük a csizmát az ágy mellé, most is megpróbáljuk a bakancsot rendesen elhelyezni. Szeretjük, ha a dolgok rendben vannak, s esténként így nyugodtan alhatunk. - Szóljon akkor az eredményekről. - Minden évben fellépünk a Gyöngyösbokrétán és a Durindán. Nem egy szakosztályunk a legmagasabb pontszámot kapja a szemléken, így a citeraegyüttesünk is. Többször képviseltük Vajdaságot például Magyarországon, Kecskeméten, Pécsett, a Nemzetközi Folklórfesztiválon. 1994-ben a kórusunk részt vehetett a Szent István napi ünnepségen, Göncz Árpád is végignézte műsorunkat. Fellépünk a Székely Találkozókon. Jók a kapcsolataink magyarországi falvakkal, voltunk Szeged város vendégei, Algyőn is megfordultunk stb. A múltban gyakran ellátogatott hozzánk a szabadkai Népszínház társulata, majd a közelmúltban az Újvidéki Színházat láttuk vendégül. Jegyzeteimben az áll, hogy a székelykevei amatőr színjátszók színre vitték Tamási Áron Énekes madarát, Albert Camus A félreértés című drámáját, Paul Zinder A gammasugarak hatása a százszorszépekre című színjátékát, A fátyol titkát Görgeytől stb. A színjátszás megszűnt, „énekes madaraink” elhallgattak. Színházról csak álmodozni merünk. Sokunk számára pedig a színház volt az első szerelem, amikor megnézhettük Árok Feriéket a Liliomfiban, másokat az Ibolyákban, a Móricz Zsigmond-darabokban. Akkor omlott össze minden bennünk, amikor a nyolcvanas évek derekán a szabadkai ristki színház előadta nálunk a Saigont és a Menyegzőt. Csalódottan, megszégyenítve hagytuk el az iskola tornatermét, ahol az előadásokat megtartották. Most palackpostán sem érkezik hozzánk egy-egy színházi plakát, elszoktunk e teátrumtól. Ezzel magyarázzuk, hogy az újjászerveződött szabadkai Népszínház előadására, az Ő meg Ö című musicalra alig ötven ember volt kíváncsi... De azért nem vagyunk mi ved emberek. Van mivel vigasztalódni. 2003- ban mi szervezzük meg a dél-bánáti művelődési egyesületek találkozóját, segítünk a még nem jegyzett egyesületeknek, vendégül látjuk Kilyén Ilkát, tervezünk egy marosvásárhelyi utazást, hívnak bennünket Ausztráliába, és most - reméljük - az újság is sok szépet ír majd rólunk, írja meg azt, hogy megint körön belül állunk, s kultúrmissziót végezve nem akarunk hiába élni!... BARÁCIUS Zoltán AKCIÓ! • SZÍNES TELEVÍZIÓK * HIFIBERENDEZÉSEK ’ VIDEOMAGNÓK' KAMERÁK ’ KIS ÉS NAGY HÁZTARTÁSI GÉPEK bő 'VILASZ i í:hla Minden vásárlónknak 5-10% os árengedmény! Nyitvatartás: 8-tól 12-ig és 16-tól 19 óráig, szombat: 8-tól 12 óráig FBLKEX MAGÁNVÁLLALAT ZENTA Népi forradalom u. 20/a Tel.: 024/815-635 A SZEKELYKEVEI ASSZONYKORUS 2001. február 124