Családi Kör, 2005. április-június (16. évfolyam, 14-26. szám)

2005-06-23 / 25. szám

2005. június 23. A montenegrói hadsereg főparancsnokának, Danilo Petrovic trónörökös hercegnek és a török Skodrai Hadtest parancsnokának, Toptani Esad pasának 1913. április 23-án, az első balkáni há­ború végén kötött szerződése értelmében a tö­rök hadsereg kivonult Skodrából és átadta azt a montenegróiaknak. A szerződés értelmében a törökök még aznap elhagyták a várost, helyük­be a lakosság éljenzésétől kísérve a monteneg­rói katonák vonultak be. A következő napon Esad pasa a vár kapujában várakozott Danilo trónörökösre, és átadta neki a város kulcsait. A pasa távozását követően a trónörökös katona­zene és 21 ágyúlövés kíséretében vonult be a skodrai várba és tűzte ki annak ormán a monte­negrói lobogót, ám mindennek ellenére 1913. május 13-án - a nagyhatalmak döntése értelmé­ben, mely Skodrát az újonnan alakult albán ál­lamnak ítélte - a montenegrói seregeknek vég­leg el kellett hagyniuk a várost. Milena királyné és tizenkét gyermeke Montenegró 1914-ben Szerbia, illetve az An­tant oldalán lépett be az első világháborúba. 1916 elején kapitulálni kényszerült, területét pe­dig megszállták az osztrák-magyar csapatok. Hogy elkerüljék a fogságba jutást, Nikola király, a királyi család és a miniszterek többsége elhagyta az országot. Az idős király sohasem láthatta töb­bé szülőföldjét. Olaszország után - miután lét­rejött a békeszerződés - Franciaországban talált menedékre. Először a Bordeaux közeli Merignac, majd a Riviérán található Cap d'Antibes adott otthont neki és családjának. A királyt és a kormányt hamarosan mind a nemzetközi békeszerződésekben, mind a dél­szláv nemzetek egyesüléséről folyó tárgyaláso­kon ignorálták. 1918 novemberében a Podgori­­cában megtartott nagy nemzetgyűlés határozata értelmében a Petrovic-Njegos dinasztiát meg­fosztották hatalmától és Montenegró egyesült Szerbiával, illetve ezáltal a többi délszláv terü­lettel is. 1918. december 1-jén a Fekete Hegyek Országa is belépett a Karadordevic-dinasztia jo­gara alatt újonnan megalakult Szerb-Horvát- Szlovén Királyságba. I. Nikola montenegrói király,,,a balkáni történe­lem legélethűbb személyisége"-ahogyan a nem­zetközi sajtó írt róla -1921. március 1 -jén, életének 80. esztendejében, száműzetésének helyszínén, a francia Cap d Antibes-ben levő villájában hunyt el. Milena királyné, aki száműzetésének idején is hű társa maradt, két évre rá követte őt a halálba. San Remo egyik pravoszláv templomában temették el őket, az olasz hadsereg által biztosított legma­gasabb katonai tiszteletadás mellett, majd 1989. október 2-án földi maradványaikat hazaszállítot­ták és Cetinjén, a Opuron található templomban helyezték őket ismét örök nyugalomra, lányaikkal, Ksenijával és Vjerával együtt. Nikola Petrovic fejedelem a Cetinje köze­lében található Cevo falu elöljárójának, Petar Vukoticnak, az egyik legtekintélyesebb monte­negrói vajdának a lányát, Milenát vette feleségül. Milena édesanyja korán elhunyt, így a visszahú­zódó és szégyenlős kislány a cetinjei udvarban nőtt fel, ahol alapfokú oktatásban részesült, és sikeresen elsajátította a jó modort is. Nikolát még tizenkét éves fiúként jegyezték el az akkor mindössze hatesztendős Milenával. Az esküvőre 1860. végén került sor, amikor Nikola már Mon­tenegró uralkodója volt. Az új fejedelemasszonnyal a Billiárd-ház (az akkori uralkodói rezidencia) ismét egy nyo­masztó légkörű, közönséges és sötét hellyé vál­tozott, amilyen Darinka úrnő előtt is volt. Az új uralkodóné, habár igazi szépségnek számított, hallgatag és visszahúzódó viselkedésével úgy hatott, mint bármely közönséges monteneg­rói asszony. Sohasem helyezte magát előtérbe, és nem kérkedett helyzetével. Valódi uralkodói tekintélyre gyermekei születése és következe­tes, egyenes viselkedése által tett szert. A jólel­kű és jámbor uralkodóné nagyon népszerű lett a nép körében. Milena királynéról egy 1910-ben nyomtatott kiadványban („A Petrovic-Njegos uralkodóház'') olvashatjuk a következőket:,,...­. Nikola uralkodá­sának és a nép boldogulása érdekében tett erő­feszítéseinek egész ideje alatt egy igaz társra, se­gítőre és védőangyalra támaszkodhatott. Milena fejedelemasszony egy ritka erényekkel megál­dott asszony és uralkodónő, aki a fejedelmet cso­dálatos gyermekekkel ajándékozta meg. Milena fejedelemasszonyt jósága és nemes szíve miatt a montenegrói nép a nemzet anyjának nevezte el­. A királyi párnak összesen tizenkét gyermeke született, közülük csak két lány nem érte meg a felnőttkort. Bizonyos tekintetben Nikola montenegrói ki­rály lányai, Zorka (1864-90), Milica (1866-1951), Stana (Anasztázia 1868-1929) és Jelena, illetve Elena (1873-1952) többet tettek Európa eme ki­csiny királyságának dicsőségéért és hírnevéért, mint az összes férfi képviselője együttvéve. A király négy lánya kitörölhetetlen nyomokat hagyott a szerb, az orosz és az olasz udvar életé­ben. Személyes dicsőségük és értékeik jóval el­ütöttek a korabeli montenegrói nőről alkotott képtől. A családi házakból ki sem mozduló mon­tenegrói asszonyoknak ebben az időben szinte kivétel nélkül csak a gyermeknevelés és a ház­tartás vezetése jutott osztályrészül. A királylá­nyok személyisége a saját útját egyedül járó mo­dern nő képét vetítik elénk. Abban az időben a patriarkális szemléletű montenegróiak rosszal­lással tekintettek a király lányainak életvitelére. Hercegnők férjhezmenetele Mielőtt a hercegnők férjhez mentek volna Európa udvaraiba, sok fejtörést okoztak apjuk­nak. „Mit tegyek én ennyi lánygyerekkel" - tet­te fel magának a kérdést Nikola fejedelem, ami­kor rájött, hogy háza nyüzsög a női utódoktól, míg fiúörökösnek nyoma sem mutatkozott. Ab­béli gondjában, hogyan is házasítsa ki Zorkát, Milicát, Stanát, Jelenát, Mariját, Anát, Kseniját és Vjerát, a fejedelem nem is sejtette, hogy le­ánygyermekei nagy és megoldhatatlan problé­ma helyett diplomáciájának utánozhatatlan ere­jű fegyvereivé válnak. Az 1882. esztendő folyamán az akkor meg­oldhatatlannak látszó feladat elé került fejede­lem - hogy miként is találhatna ő ennyi méltó vőt ennyi lány számára - olyan döntésre jutott, hogy a Skodrai-tóban elhelyezkedő Vranjina-szi­­geten egy kolostort építtet, mellé udvarházzal és egy őrtoronnyal. A hercegnőknek szerzetesnő­ként kellett volna itt további életüket leélniük. A fejedelmi család életében mérföldkövet jelentett, amikor Zorka, Milica, Stane, Marija és Jelena felvételt nyert a szentpétervári elitiskolá­ba, a Szmolnij leánynevelő intézetbe. A híres lí­ceumban több európai udvar kékvérű kisasszo­nyai részesültek oktatásban. A szigorú kolostori körülmények között nevelt úrleányokat előkelő viselkedésre, jó modorra, istenfélő életre és kü­lönböző tudományokra oktatták. II. Sándor orosz imperátornak a Nikola feje­delem és Montenegró irányában megnyilvánuló különleges figyelmének köszönhetően a herceg­nők a Szmolnij intézetben külön cári lakosztá­lyokat, drága ruhatárat, valamint hintóhasznála­­ti jogot kaptak, emellett lehetőséget, hogy meg­jelenjenek az udvari rendezvényeken. A legidősebb hercegnőt, Zorkát Gavro Vukovic vajda okos, energikus, határozott és céltudatos nőnek írta le. Igen figyelemreméltó zenei tehetséggel is rendelkezett. Zorka Petar Karadordevic hercegnek, Szerbia későbbi kirá­lyának lett a felesége. A hercegnő apja el volt bűvölve kedvenc gyermekének a szerb herceg­nél elért sikerétől, ugyanakkor aggodalommal töltötte el az a különleges szituáció, melybe a tervezett házasság által jómaga belecsöppent. Egyik oldalról lányának a szerb trónkövetelővel kötendő házassága megrontotta volna orszá­ga viszonyát az Obrenovicok által uralt Szerbiá­val (és ezzel együtt az őket támogató Osztrák- Magyar Monarchiával is), másrészt igencsak imponált neki, hogy lánya a szerb vezérnek, Karadordénak az unokáját választotta párjául. Zorka, Milica... Zorka lett az egyik fő mozgatórugója férje politikai kampányának az Obrenovic-dinasztia megdöntésére. Rövid idő alatt férje politikai ak­tivitásainak szürke eminenciásává válik. Ötödik gyermekének megszülése után Zorka hercegnőnél szülési szövődmények (vérmérgezés) léptek fel, és mindössze 26 esztendősen elhunyt. Zorka halálát követően Petar elhagyta Cetinjét és hosszú utazásokat tett szerte Európában. Ez idő alatt a gyermekekről azok nagyanyja, Milena feje­delemasszony gondoskodott. Az após és a vő kö­zött megromlott viszony többé sohasem állt tel­jesen helyre. Hivatalos kibékülésükre 1903-ban került sor. Zorka hercegnő földi maradványait 1915-ben temették újra férje fogadalmi templomá­ban, Oplenacon. Végre ő is Szerbiában lehetett. Milica hercegnő Péter nagyhercegnek (1864- 1931), III. Sándor unokaöccsének lett a felesége. A házasság hírére Montenegró örömmámorban úszott. Napokon át tartott a lövöldözés, mint­ha egy fontos ütközetet nyertek volna meg. A cetinjei udvarba sorra érkeztek a koronás fők dísztáviratai, köztük Ferenc József császártól, Viktória királynőtől és az orosz cári pártól. Az esküvőt 1889 augusztusában, számos uralkodócsalád képviselőjének jelenlétében, Peterhofban (Petrodvorec) tartották meg. A házasság által Milicát a Császári Fenség titu­lus illette meg. Csak egy nappal az esküvő előtt még egy hihetetlen hír kelt szárnyra: Szana her­cegnőt Leuchtenberg-Romanovszki György Maximiliánu­s herceg (1852-1912) jegyezte el. A herceg ugyancsak az orosz cári család tagjának számított. György herceg ekkor már özvegy volt. Első házasságában egy fia született, a Stana her­cegnővel kötött házasságban pedig egy újabb fiú és egy lány. Közös fiukat, Szergejt a későbbi­ekben II. Miklós cár a gyermektelen Aleksand­ Obrenovic szerb király örökösének ajánlotta ezt az ötletet a szerb uralkodó elvetette. (Folytatjuk) Dr.Cr

Next