Családi Kör, 2005. április-június (16. évfolyam, 14-26. szám)
2005-06-23 / 25. szám
2005. június 23. A montenegrói hadsereg főparancsnokának, Danilo Petrovic trónörökös hercegnek és a török Skodrai Hadtest parancsnokának, Toptani Esad pasának 1913. április 23-án, az első balkáni háború végén kötött szerződése értelmében a török hadsereg kivonult Skodrából és átadta azt a montenegróiaknak. A szerződés értelmében a törökök még aznap elhagyták a várost, helyükbe a lakosság éljenzésétől kísérve a montenegrói katonák vonultak be. A következő napon Esad pasa a vár kapujában várakozott Danilo trónörökösre, és átadta neki a város kulcsait. A pasa távozását követően a trónörökös katonazene és 21 ágyúlövés kíséretében vonult be a skodrai várba és tűzte ki annak ormán a montenegrói lobogót, ám mindennek ellenére 1913. május 13-án - a nagyhatalmak döntése értelmében, mely Skodrát az újonnan alakult albán államnak ítélte - a montenegrói seregeknek végleg el kellett hagyniuk a várost. Milena királyné és tizenkét gyermeke Montenegró 1914-ben Szerbia, illetve az Antant oldalán lépett be az első világháborúba. 1916 elején kapitulálni kényszerült, területét pedig megszállták az osztrák-magyar csapatok. Hogy elkerüljék a fogságba jutást, Nikola király, a királyi család és a miniszterek többsége elhagyta az országot. Az idős király sohasem láthatta többé szülőföldjét. Olaszország után - miután létrejött a békeszerződés - Franciaországban talált menedékre. Először a Bordeaux közeli Merignac, majd a Riviérán található Cap d'Antibes adott otthont neki és családjának. A királyt és a kormányt hamarosan mind a nemzetközi békeszerződésekben, mind a délszláv nemzetek egyesüléséről folyó tárgyalásokon ignorálták. 1918 novemberében a Podgoricában megtartott nagy nemzetgyűlés határozata értelmében a Petrovic-Njegos dinasztiát megfosztották hatalmától és Montenegró egyesült Szerbiával, illetve ezáltal a többi délszláv területtel is. 1918. december 1-jén a Fekete Hegyek Országa is belépett a Karadordevic-dinasztia jogara alatt újonnan megalakult Szerb-Horvát- Szlovén Királyságba. I. Nikola montenegrói király,,,a balkáni történelem legélethűbb személyisége"-ahogyan a nemzetközi sajtó írt róla -1921. március 1 -jén, életének 80. esztendejében, száműzetésének helyszínén, a francia Cap d Antibes-ben levő villájában hunyt el. Milena királyné, aki száműzetésének idején is hű társa maradt, két évre rá követte őt a halálba. San Remo egyik pravoszláv templomában temették el őket, az olasz hadsereg által biztosított legmagasabb katonai tiszteletadás mellett, majd 1989. október 2-án földi maradványaikat hazaszállították és Cetinjén, a Opuron található templomban helyezték őket ismét örök nyugalomra, lányaikkal, Ksenijával és Vjerával együtt. Nikola Petrovic fejedelem a Cetinje közelében található Cevo falu elöljárójának, Petar Vukoticnak, az egyik legtekintélyesebb montenegrói vajdának a lányát, Milenát vette feleségül. Milena édesanyja korán elhunyt, így a visszahúzódó és szégyenlős kislány a cetinjei udvarban nőtt fel, ahol alapfokú oktatásban részesült, és sikeresen elsajátította a jó modort is. Nikolát még tizenkét éves fiúként jegyezték el az akkor mindössze hatesztendős Milenával. Az esküvőre 1860. végén került sor, amikor Nikola már Montenegró uralkodója volt. Az új fejedelemasszonnyal a Billiárd-ház (az akkori uralkodói rezidencia) ismét egy nyomasztó légkörű, közönséges és sötét hellyé változott, amilyen Darinka úrnő előtt is volt. Az új uralkodóné, habár igazi szépségnek számított, hallgatag és visszahúzódó viselkedésével úgy hatott, mint bármely közönséges montenegrói asszony. Sohasem helyezte magát előtérbe, és nem kérkedett helyzetével. Valódi uralkodói tekintélyre gyermekei születése és következetes, egyenes viselkedése által tett szert. A jólelkű és jámbor uralkodóné nagyon népszerű lett a nép körében. Milena királynéról egy 1910-ben nyomtatott kiadványban („A Petrovic-Njegos uralkodóház'') olvashatjuk a következőket:,,.... Nikola uralkodásának és a nép boldogulása érdekében tett erőfeszítéseinek egész ideje alatt egy igaz társra, segítőre és védőangyalra támaszkodhatott. Milena fejedelemasszony egy ritka erényekkel megáldott asszony és uralkodónő, aki a fejedelmet csodálatos gyermekekkel ajándékozta meg. Milena fejedelemasszonyt jósága és nemes szíve miatt a montenegrói nép a nemzet anyjának nevezte el. A királyi párnak összesen tizenkét gyermeke született, közülük csak két lány nem érte meg a felnőttkort. Bizonyos tekintetben Nikola montenegrói király lányai, Zorka (1864-90), Milica (1866-1951), Stana (Anasztázia 1868-1929) és Jelena, illetve Elena (1873-1952) többet tettek Európa eme kicsiny királyságának dicsőségéért és hírnevéért, mint az összes férfi képviselője együttvéve. A király négy lánya kitörölhetetlen nyomokat hagyott a szerb, az orosz és az olasz udvar életében. Személyes dicsőségük és értékeik jóval elütöttek a korabeli montenegrói nőről alkotott képtől. A családi házakból ki sem mozduló montenegrói asszonyoknak ebben az időben szinte kivétel nélkül csak a gyermeknevelés és a háztartás vezetése jutott osztályrészül. A királylányok személyisége a saját útját egyedül járó modern nő képét vetítik elénk. Abban az időben a patriarkális szemléletű montenegróiak rosszallással tekintettek a király lányainak életvitelére. Hercegnők férjhezmenetele Mielőtt a hercegnők férjhez mentek volna Európa udvaraiba, sok fejtörést okoztak apjuknak. „Mit tegyek én ennyi lánygyerekkel" - tette fel magának a kérdést Nikola fejedelem, amikor rájött, hogy háza nyüzsög a női utódoktól, míg fiúörökösnek nyoma sem mutatkozott. Abbéli gondjában, hogyan is házasítsa ki Zorkát, Milicát, Stanát, Jelenát, Mariját, Anát, Kseniját és Vjerát, a fejedelem nem is sejtette, hogy leánygyermekei nagy és megoldhatatlan probléma helyett diplomáciájának utánozhatatlan erejű fegyvereivé válnak. Az 1882. esztendő folyamán az akkor megoldhatatlannak látszó feladat elé került fejedelem - hogy miként is találhatna ő ennyi méltó vőt ennyi lány számára - olyan döntésre jutott, hogy a Skodrai-tóban elhelyezkedő Vranjina-szigeten egy kolostort építtet, mellé udvarházzal és egy őrtoronnyal. A hercegnőknek szerzetesnőként kellett volna itt további életüket leélniük. A fejedelmi család életében mérföldkövet jelentett, amikor Zorka, Milica, Stane, Marija és Jelena felvételt nyert a szentpétervári elitiskolába, a Szmolnij leánynevelő intézetbe. A híres líceumban több európai udvar kékvérű kisasszonyai részesültek oktatásban. A szigorú kolostori körülmények között nevelt úrleányokat előkelő viselkedésre, jó modorra, istenfélő életre és különböző tudományokra oktatták. II. Sándor orosz imperátornak a Nikola fejedelem és Montenegró irányában megnyilvánuló különleges figyelmének köszönhetően a hercegnők a Szmolnij intézetben külön cári lakosztályokat, drága ruhatárat, valamint hintóhasználati jogot kaptak, emellett lehetőséget, hogy megjelenjenek az udvari rendezvényeken. A legidősebb hercegnőt, Zorkát Gavro Vukovic vajda okos, energikus, határozott és céltudatos nőnek írta le. Igen figyelemreméltó zenei tehetséggel is rendelkezett. Zorka Petar Karadordevic hercegnek, Szerbia későbbi királyának lett a felesége. A hercegnő apja el volt bűvölve kedvenc gyermekének a szerb hercegnél elért sikerétől, ugyanakkor aggodalommal töltötte el az a különleges szituáció, melybe a tervezett házasság által jómaga belecsöppent. Egyik oldalról lányának a szerb trónkövetelővel kötendő házassága megrontotta volna országa viszonyát az Obrenovicok által uralt Szerbiával (és ezzel együtt az őket támogató Osztrák- Magyar Monarchiával is), másrészt igencsak imponált neki, hogy lánya a szerb vezérnek, Karadordénak az unokáját választotta párjául. Zorka, Milica... Zorka lett az egyik fő mozgatórugója férje politikai kampányának az Obrenovic-dinasztia megdöntésére. Rövid idő alatt férje politikai aktivitásainak szürke eminenciásává válik. Ötödik gyermekének megszülése után Zorka hercegnőnél szülési szövődmények (vérmérgezés) léptek fel, és mindössze 26 esztendősen elhunyt. Zorka halálát követően Petar elhagyta Cetinjét és hosszú utazásokat tett szerte Európában. Ez idő alatt a gyermekekről azok nagyanyja, Milena fejedelemasszony gondoskodott. Az após és a vő között megromlott viszony többé sohasem állt teljesen helyre. Hivatalos kibékülésükre 1903-ban került sor. Zorka hercegnő földi maradványait 1915-ben temették újra férje fogadalmi templomában, Oplenacon. Végre ő is Szerbiában lehetett. Milica hercegnő Péter nagyhercegnek (1864- 1931), III. Sándor unokaöccsének lett a felesége. A házasság hírére Montenegró örömmámorban úszott. Napokon át tartott a lövöldözés, mintha egy fontos ütközetet nyertek volna meg. A cetinjei udvarba sorra érkeztek a koronás fők dísztáviratai, köztük Ferenc József császártól, Viktória királynőtől és az orosz cári pártól. Az esküvőt 1889 augusztusában, számos uralkodócsalád képviselőjének jelenlétében, Peterhofban (Petrodvorec) tartották meg. A házasság által Milicát a Császári Fenség titulus illette meg. Csak egy nappal az esküvő előtt még egy hihetetlen hír kelt szárnyra: Szana hercegnőt Leuchtenberg-Romanovszki György Maximiliánus herceg (1852-1912) jegyezte el. A herceg ugyancsak az orosz cári család tagjának számított. György herceg ekkor már özvegy volt. Első házasságában egy fia született, a Stana hercegnővel kötött házasságban pedig egy újabb fiú és egy lány. Közös fiukat, Szergejt a későbbiekben II. Miklós cár a gyermektelen Aleksand Obrenovic szerb király örökösének ajánlotta ezt az ötletet a szerb uralkodó elvetette. (Folytatjuk) Dr.Cr