Csongrád Megyei Hirlap, 1961. december (6. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-10 / 291. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKlik a magyar szocialista munkáspárt megyei lapja ikr xvm. évfolyam, 391. mámora: 70 fillér Vasárnap, 1961. decemberig. NINCS VÁLTOZÁS (S. J.) Nem ez a vezércikk mondja először, hogy nincs változás a mi politikánkban. Most valahogyan úgy vagyunk, hogy jó érzéssel nyugtázzuk önmagunk előtt az elmúlt öt év minden munkás napját. Nincsen egyetlen olyan motívum, politikai, gazdasági, vagy kulturális, tudományos koncepciónk, amelyet a XXII. kongreszszus világosságánál kellene revideálnunk. Talán nem hat szerénytelenül, ha azt monjuk, hogy — amikor teljes mértékben egyetértünk a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusával — igazolást és biztatást is kaptunk a Kremlből, igazolást az elmúlt ötesztendős munkánkra. A marxista-leninista elmélet helyes, okos gyakorlatát alakítottuk ki a Pánt és az állami életben. Megrendszabályoztuk gazdasági életünket, megszabadítottuk magunkat a zárt sablonoktól, merev kategóriáktól. De ami legalább ennyit ér: normális életkörülményeket teremtettünk népünk számára. Teljesen megalapozott a párt Központi Bizottságának álláspontja, melyet legutóbbi határozatában állapított meg: a mi pártunk politikájában nincsen szükség semmilyen változásra. Csak bátrabban, következetesebben hajtsuk végre pártunk VI. kongresszusának elgondolásait. Érdemes megállni e mondat második felénél és »aprópénzre váltani« summás tartalmát. Bátrabban, következetesebben a VII. kongresszus határozatainak gyakorlati megvalósításáért. Az a megállapítás, hogy nálunk a pártban és a közéletiben a lenini normák érvényesülnek, a proletárdemokrácia egészséges terebélyesedése ezerszámra vett példákkal illusztrálható —, nem jelentheti azt, hogy e tekintetben már nincs is tennivaló. Ha elméett vonatkozásokat feszegetünk, akkor az első utalás a szovjet párt íringresszusának arra a megállapítására történik, hogy ott a proletariátus diktatúrája betöltötte feladatát, a szovjet állam össznépi álommá alakult. Másként szólva szocialista demokráciáivá fejlődött a proletárdemokrácia. Nem szorulhat különös bizonyításra, hogy ez az út nem egyedi, nemcsak szovjet út, hanem a mi utunk is. Az érlelő évek sok-sok hétköznapi munkát kívánnak valamennyiőnktől, nemcsak a kézae fogható, teremtő, alkotó munkában, hanem tudatformáló tevékenységünkben is. Nevelni és tanítani népünket — miközben mi is tanulunk —, előkészíteni arra, hogy a legfejlettebb demokratizmust a sajátjának érezze és élni , tudjon vele E gondolatnál mindjárt felmerül néhány nagyon gyakorlatias kérdés. Az egyik azok részéről, akik követelődző hangon kijelentik, hogy miért nem csinálunk mi is szocialista demokráciát Szerintük »bátrabban kellene nyutogatni a kapukat.« Ez lehet jószándékú kívánalom, de lehet más is. Többek között furcsa csalafintaság is. A válasz egyszerű. Mi még a szocialista gazdasági és társadalmi rend megalapozásánál tartunk, a társadalom szerkezetében végbemenő változások még elég frissek. Hiszen alig néhány hónapja alakítottuk át az egyéni termelési kereteket nagyüzemi táblákra a mezőgazdaságban. A paraszti tudatforma még nem asszimilálódott a helyzethez. A paraszti létekből még nem a kommunizmus igézetének tüze lobog. De ezzel mindjárt adva van egy »terület«, ahol nekünk következetesebben és gyorsabban kell haladnunk pártunk VII. kongresszusa elképzeléseinek gyakorlati megvalósításában. A másik vélemény valahogyan úgy hangzik, hogy túl gyorsan csináljuk a demokratizálódást, s ebből még valami baj is lehet. Ez azoknak az okoskodása, akik úgy érzik, hogy ha rajtuk kívül másnak is »jut« a demokráciából... Magyarországon elvesz a proletariátus diktatúrája. Sajnos, ezek az emberek a társadalom fejlődéséből csak annyit értettek meg, hogy meg kell dönteni a kapitalizmust, utána létrehozzuk a proletariátus hatalmát ... és ezzel befejeztük a társadalom formálását. Azt már nem értik, hogy a proletariátus diktatúrája is éppen olyan történelmi átmenet, mint a népi demokratikus államforma —, melyet a szocialista államforma vált fel. Ezek azt hiszik, hogy a proletáriátus diktatúrája 1948- tól van és mindörökké lesz. Azt nem teszik nagyon, hogy fanyalogva ejtsék a szocialista demokráciát, mert azt az SZKP mondta ki —, de ha egy kispolgár gyereke egyetemre kerül... akkor megszívják a fogukat... vagy hangosabban méltatlankodnak. Nagyon időszerű említeni a Központi Bizottságnak az SZKP XXII. kongreszusával összefüggő határozatából azt, hogy hazánkban a proletárdiktatúra azok felé szól, akik erre »rászorulnak«. Tehát ellenségeinknek szól — azoknak és nem másoknak! Másoknak a világnézeti, politikai kulturális nevelés szól! Mindkét nézet veszélyes és politikánk védelme érdekében nem hagyhatjuk szó nélkül egyiket sem, elméleti és gyakorlati megnyilatkozásait helyre kell igazítanunk. Mert közismert, hogy minden szavunk és elgondolásunk értékmérője az élet. S politikánk tömeghitele, egyenlő munkánk gyakorlatával! Ez pedig napirendre tűzi azt az egyszerű , de nagyon bonyolult kérdést, hogy minden megnyilvánulásunkat a gyakorlatiasság, az életközelség jellemezze. Azt mondjuk, hogy mezőgazdaságunkat szocialista mezőgazdasággá fejleszti parasztságunk. S ez igaz is. De az is igaz, hogy irányító munkánk, világnézeti nevelésünk, szakmai képzést nyújtó tevékenységünk eredményét a mezőgazdaság fejlődésének adataiban kell mérni. Hogyan gyarapodnak termelőszövetkezeteink? Milyen gyorsan alakulnak ki a megfelelő tájkultúrák a mezőgazdaságban? Milyen mértékben szolgálja a paraszti munka a közös gazdaságot és az egyén boldogulását? Ezeknek a gyakorlati kérdéseknek a megoldása munkánk eredményességének a jelzői. Miért? Mert mutatják szánte hónapról hónapra, hogyan értettük meg a Központi Bizottság álláspontját: bátrabban és gyorsabban, erőteljesebben dolgozzunk pártunk helyes irányvonalának gyakorlati megvalósításáért. Hasonló példákat lehet hozni az iparból is. Nincs változás pártunk iparpolitikájában. Az elvek helyesek, az ötéves terv jó, megvalósítható. De mennyi »hétköznapi« gyakorlati kérdés vár megoldásra? Igen sok. Talán nem érdektelen, ha megemlítjük, hogy azt a nagyon bölcs elvet, miszerint csak abból termeljünk terven felül, aminek van külső és belső piaca, megfelelő nyarsanyagalapja — nem érvényesítik iparunk minden faktorában. Vajon miért? Mert nem értik? Ez is lehetséges, de nem ez a legfontosabb. Sokkal inkább ipari szervezetlenség, és hozzá nem értés következtében történi ez meg. " Nem lehet közömbös egyetlen igazgatónk, gyárvezetőnk előtt sem, hogy megyénk iparának műszaki vezetőinek fele hat elemivel végzi a műszaki irányítást. Vajon a gyorosuló szocialista építés tempóját nem fékezi ez a tényező? Minden valószínűség szerint fékezi. S a megoldást nekünk kell keresni, mert helyettünk senki nem kezdi el e kérdés megoldását A napokban megkérdeztük egyik vállalatunk vezetőjét, hogy milyen a műszakiak képzettsége? Kiderült, hogy a 21 műszaki vezető közül — a főmérnökkel együtt — hét technikumi végzettségű, négy kereskedelmi, illetve gimnáziumi érettségit tett, tíz fő csak rmunkásképesítéssel rendelkezik. Ezen a helyen a vezető nagy gondban van. Tárgyalót-fut szakiskolákba, a műszaki egyetemmel levelez... mert van egy ötéves terve, melynek az összegezése így hangzik: »1966 júliusára a műszaki garnitúra 90 százaléka egyetemet, illetve műszaki főiskolát, technikumot végzett emberekből kerül ki«. Vagyis, akikben van készség arra, hogy tanuljanak, az esti és levelező tagozatokat igénybe is veszik. E tekintetben ez az igazgató érti — felsőbb utasítás nélkül is —, hogy mit tegyen a szocialista építés gyorsítása érdekében. Az említett példák is bizonyítják, hogy a mi politikánkat igazolta az SZKP XXII. kongresszusa. De ahhoz, hogy megálljunk saját lábunkon a szocialista tábor rohamos fejlődésében, igen nagy erőfeszítéseket kell tennünk. Örülünk annak, hogy öt évvel egy súlyos ellenforradalmi kísérlet után, azzal a jó érzésével ülhettek küldötteink a szovjet párt kongresszusán, hogy nincsen szégyenkezni valója népünknek és pártunknak. Kicsit számvetés módján az elmúlt ötéves munkánk tisztelete és becsülése volt a kongresszusi teremben a Kádár elvtársat köszöntő taps és szívélyesség, s ma is, amikor hazaért, ahogyan népünk itthon a pályaudvaron fogadta. A bizalom érzékenyebb, mint a szeizmográf, látható és sokszor láthatalan valami, ami nap, mint nap szaporodik, de apadhat is. Nekünk naponta mérnünk kell... itt »bent« és ott »kint« s erre mérőeszközünk a munka, s népünk boldogsága. Ha minden ember jól dolgozik a maga posztján, akkor több jut az asztalra — szebb lesz a falu és a város, s nemsokára új címer kerül a hivatalos irodák falára, a Magyar Szocialista Köztársaság címere. umnnnuimnnum .A Hazafias Népfront Országos Tanácsának felhívása Olcsóbb a csokoládé, a déligyümölcs, drágább a cigaretta és a sor (Dikatíinki vasárnapok — irodalmi mellékletünk Család, gyermek, otthon Még 4000 zománcozott füstcső (Kiss Gy. felv. A Vásárhelyi Szegkovács KTSZ-ben ebben az évben még 4000 zománcozott füstcsövet készítenek a lakosság részére. A 118-as méretű csövekből nagy a kereslet, alig győzik teljesíteni a rendeléseket. Budai Piroska az egyik legderekasabb tagja a zománcozó műhelynek. Mint felvételünk is megörökítette: ő viszi a fehér zománcba mártott füstcsöveket a tárolóhelyre. Lenini politikánk célja az összes dolgozó osztályok tömörítése a szocialista társadalom építésére Kádár János elvtárs beszéde a Hazafias Népfront Országos Tanácsának kibővített ülésén !»«l szombati számunkban is közöltük, a Hazafias Népfront Ország«» Tanácsának pénteki, kibővített ülésén megjelent és felszólalt Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Alább közöljük Kádár János elvtárs beszédének teljes szövegét. — Tisztelt Országos Tanács, Kedves Elvtársak! Barátaim! Meghallgattam a beszámolót és elolvastam a felhívás-tervezetet. Mind a kettővel egyetértek. Néhány kérdéshez szeretnék hozzászólni — kezdte beszédét Kádár János elvtárs, s bevezetőben az időszerű külpolitikai kérdésekről szólt Hangsúlyozta: — meggyőződésünk, hogy külpolitikai irányvonalunk helyes, s olyan irányvonal, amelyet nagy erő támaszt alá. Célja: megőrizni népeink számára a békét, fékentartani az imperializmus agresszív erőit, s állandóan harcolni az általános és teljes leszerelésért. Külpolitikánk erejét elsősorban azzal növelhetjük, ha erősítjük belső egységünket, tovább szilárdítjuk rendszerünket. S azzal, ha azt a nemzetközi frontot, amely- ’ hez tartozunk, tovább szi lárdítjuk. Mindenekelőtt tovább mé lyítjük a barátságot a Szovjetunióval, hűen a Varsói Szerződéshez, erő- e sítjük a szocialista tábor egységét, úgyszintén közösségünket a nemzetközi munkásmozgalommal és általában az imperializmus ellen harcoló minden erővel. Meggyőződé-sünk, hogy külpolitikai cél-jaink megvalósulnak, az ősziszes népekkel együtt végül is sikerül kivívni az általénos és teljes leszerelést, s sikerül megszabadítani a háború átkától az emberiséget. Kádár elvtárs elmondotta, hogy , legközvetlenebb külpolitikai célunk a német békeszerződés megkötése, az abnormális nyugat-berlini helyzet megszüntetése, és általában a nyugat-németországi militarizmus visz-Belpolitikai kérdésekről szólva Kádár János elvtárs így folytatta: Belpolitikai irányvonalunkat, a párt politikai harcát úgy nevezzük, hogy kétfrontos harc. Azon az úton megyünk előre, amelyet nekünk a marxista-leninista elmélet, pártunk, kormányunk, népünk politikai tapasztalata sugall. Közben — úgy oldalról — azért kísérgetnek bennünket az ilyen nagy »menetet« rendszerint követő bögölyök, s jobbról is, balról is csipkednek bennünket. Ezek ellen harcolni fogunk továbbra is. Mert meg kell mondani: bár felszámoltuk a személyi kultuszt, még nem végeztünk teljesen a dogmatikus gondolkodásmóddal, a szektás magatartással és a revízionizmussal sem. Van a személyi kultusznak egy olyan tapasztalata, amelyet továbbra is számon kell tartanunk most is, miután a személyi kultusz fáját gyökerestül kiemeltük és ledöntöttük. A személyi kultusz idején a társadalmi tényezők tíz-" Ez világos törekvés — moai, dotta —, és olyan, amelyet népünk helyesel, szükségszerűnek, igazságosnak talál és támogat. Érti és érzi, hogy külpolitikánk védi hazánk érdekeit, szocialista vívmányainkat, függetlenségünket, békénket, és százezrei felmentve érezték magukat a gondolkodás kötelezettsége és a felelősség alól. Ha ugyanis olyan helyzet van, hogy azt mondják: van az országban öt ember, vagy egy ember, aki mindent tud, minden lát és mindenre gondol, akkor ez azt jelenti, hogy nekünk tulajdonképpen nem is nagyon kell törnünk a fejünket. A személyi kultusz idején az ilyen gondolkodás nem volt véletlen, hiszen, ha nincs széleskörű tanácskozás a döntésekről, ha az embereknek semmilyen beleszólásunk sincs abba, hogy mi a teendő, akkor azért a teendőért semmiféle felelősséget nem éreznek. Most, a személyi kultusz megszűnése után, új helyzet van: az embereknek valóban gondolkozniuk kell, hogy kialakítsák helyes véleményüket, döntéseket kell hozniuk a maguk munkaterületén és ezekért viselniük is kell a felelősséget. Fokozott harc a revizionizmus és a dogmatizmus ellen Emberiesség, lelkiismeretesség Végbement nálunk három esztendő alatt egy nagy horderejű, az egész társadalmat érintő folyamat: a falu szocialista átszervezése. Ennek egy vonását a tanulság miatt érdemes felidézni. Miután megértek a feltételek, központi bizottságunk döntötte el, hogy hozzá kell látni a tömegek szervezéséhez. A Központi Bizottság azonban ezúttal egyetyen alkalommal sem mondta ki, hogy hány százalékkal kell előremenni az egyes megyékben és az országban. Rájöttünk, hogy hiába mondjuk el az összes követelményeket , ne alkalnaz(Folytatás a 2. odalon.)