Csongrád Megyei Hírlap, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
Lehet-e a komfort nélküli lakások bérét emelni? Kálmán László szentesi olvasónk házában van egy lakó, aki egy szoba-konyhás lakást bérel, a víz a lakásajtótól nem messzire van, a WC pedig az udvarban. Szeretné tudni, hogy e lakás bérét az új lakásügyi rendelkezések értelmében fel lehet-e emelni és milyen indokkal? Mielőtt olvasónk kérdésére válaszolnánk, elöljáróban közöljük, hogy az új lakbérrendelkezés szerint megkülönböztetünk: összkomfortos, komfortos, félkomfortos és komfort nélküli stb. lakásokat. E rendelkezés szerint: összkomfortos az a lakás, amely legalább tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főző- helyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel (fürdő-, vagy külön helyiségben); közművesítettséggel (villany- , és vízellátással, szennyvízlevezetéssel); melegvíz-ellátással (villanybojlerrel, gázmelegítővel vagy fürdőkályhával) és központi fűtési móddal (táv-, tömb-, egyedi központi, vagy erage fűtéssel) rendelkezik. Komfortos az a lakás, amely legalább tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű szobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel, WC-vel, közművesítettséggel, melegvízellátással és egyedi fűtési móddal (gázfűtéssel, szilárd-, vagy olajtüzelésű kályhával) rendelkezik. Félkomfortos az a lakás, amely a komfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, továbbá fürdőhelyiséggel vagy WC-vel és közművesítettséggel (legalább villany- és vízellátással) és egyedi fűtési móddal rendelkezik. Komfort nélküli az a lakás, amely a félkomfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, továbbá a lakáson kívül WC (árnyékszék) használatával és egyedi fűtési móddal rendelkezik, valamint vízvételi lehetősége biztosított. A lakbérekről szóló 3/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 8. paragrafus (2.) bekezdése szerint az utóbbi komfort nélküli lakások bérét nem lehet emelni. Olvasónk által leírt lakás komfort nélküli lakásnak számít, s így a fent közöltek szerint bérét emelni nem lehet. Hogyan lehet felmondani a lakás bérlőjének? H. Imre hódmezővásárhelyi olvasónk az iránt érdeklődik, hogy a háztulajdonos a saját tulajdonában levő, de bérlő által használt lakásába hogyan költöztetheti be eltartóját vagy közeli hozzátartozóját. Az új lakásügyi jogszabályok továbbra is változatlanul biztosítják a háztulajdonosoknak azt a jogát, hogy ha a bérlő által használt lakásra saját maga vagy közeli hozzátartozója számára igényt tart, a bérleti jogviszonyt felmondhatja. A felmondás továbbra is csak akkor lehet érvényes, ha a tulajdonos egyidejűleg ugyanabban a városban, vagy községben, másik, megfelelő és beköltözhető lakást ajánl fel. Ha a bérlő a felajánlott cserelakást nem tartja megfelelőnek és emiatt a felmondást nem fogadja el, a háztulajdonos a bíróságtól kérheti felmondásának érvényesítését. Természetesen a bíróság a cserelakás megfelelőségének vizsgálatakor figyelembe veszi mindkét lakás komfortfokozatát, alapterületét, műszaki állapotát stb. Cserelakásként csak olyan lakást lehet felajánlani, illetve a lakó csak olyat köteles elfogadni, amilyen a kiürítendő lakás volt. Dr. VÁRADI MARTON jogi tanácsadó Sz. Takács Imre Csodaföld a Vidékre vitt árut. Ráért, nézegette a kirakatokat Barna mackóra lett figyelmes, gyilkos szorítás fogta mellét, érezte Gáborka izzadó tenyerét, barna haját, látta, elálló két fülét. — Nincs talán bajod? Megvette a mackót. Estig meghalt benne a lélek. Irénhez költözött. Jól éltek, házasságról nem esett szó. Kéthetenként látogatott a faluba. Felesége megérezte: — A fiadra gondolj. Mi lesz belőle? Eldobnád magadtól? Mostoha kezére nem adom. Nagy szomorúságok fogództak a férfi szívében, és nagy örömök. Anna karikás szemmel ébredt, idegesen kapkodott, Gáborkára kiabált, végigvágott rajta. Munkából jövet mindig levelekre várt, de nem jöttek. Sohase. Boldi Szent Istvánra hazautazott. Fiának cipőt vett, feleségének kendőt. Szegényesnek, kopottnak látta a sokszor megcsodált utcákat, por rakódott a házak falára, semmiben sem lelte örömét, csak Gáborkában. Nagyra nőtt, együtt mentek a piactérre, Anna főzött, kapkodva dolgozott, mosott, vasalt, készítette az útravalót. Használt ruhában forgolódott. Bódék sorakoztak, felállították a sergőt és a körhintát. Sokan ácsorogtak, sört rendeltek, sült kolbászt faltak. A cselédháziak hordók mellett várakoztak, korsóból itták a sört, hozzájuk lépett: — Hagytok talán, vagy mi az isten? — Nem hoztál? Kezeltek. Gáborka szorosan apjához, simult. — Mire döntesz? Viszed a családod? — Vinni vinném. — Lakás nincs? — Az. Fogyott a korsókból. Novák tenyérrel törölte száját. — Szegény embernek egyformán szól a harang mindenüt. — Igaz. — Több kerül már — szólt Péteri. A fiú türelmetlenül rángatta apját. Sátrakhoz igyekeztek, a sergőnél megálltak. — A lóra ülök. Gyerekek figyeltek. Gáborka fehér lóra ült, fekete sörényű falóra. Boldogan mosolygott. Kezdődött az ünnepség. Az emelvény köré gyülekeztek. Akácfák tartottak árnyékot, fekete kalapok sokasága villant. — Úgy szólt, mint tavaly — mondta Potornai. Viszszamentek az üres hordóhoz. — Láttátok? Kinyalta magát Nemes Lajos. — Ha valaki pódiumra kerül. Sárgára fonnyadt füvek tikkadtak lábuknál. Szentpéteri Ferus keringett a sátrak körül, hóna alá szorította a lottó- és totószelvényeket. Sört kért, aztán eltűnt. Boldiék a céllövöldéhez mentek, onnan a mézeskalácsos-sátorhoz. Csillogott a gyerek szeme. Hazaindultak. A cselédháziak tanyáztak, az öreg Kun velük. — Le se tagadhatnád — simított Gáborka fején. — Azt mondták gyerekkoromban, köszönj mindenkinek, nem tudhatod, melyik az apád — nevetett Potornai. Elharangozták a delet, kevesen maradtak a téren. A cselédháziak daloltak. — Ne igyatok, elég már! — Elég? Nekem sohase elég. Lerészegedtek. Egymást támogatva botorkáltak, az öreg mezőőr erősen imbolygott, átvágott a szélmalom irányába. Boldi lehajolt fiához, csókolgatta. Apró fájások rándultak szívében, Irén jutott eszébe, tiszta teste, meleg ölelése. Elvörösödött. Nagy távolságra érezte a cselédháziakat — a hajdani lakását —, utálkozva gondolt a vizes falakra, a mindig büdös budikra. Egyszer Potornai és Novák részegen tántorgott haza, vörös, elhasznált drapériával. Kiakasztották a klozetta, ajtó helyett lógott sokáig, öreg Boldi eperfa alá terítette pokrócát, azon hevert. Meglátogatta fia és az unokája. A ház előtt több zsák búza hevert. — Előleg? — Az. Jobbra fordult. — Valóban? — István apánk meghozta szerencsénket. Gáborka a zsákokon ugrált. Egyiknek megoldódott a szája, piros szemek ömlöttek szét a földön. Önfeledten játszott. — Kombájnnal arattak. Én is vezettem. — Maga? Ért hozzá? — Szeretnék. (Folytatjuk.) Az Expressiroda rendezésében makói, csongrádi, vásárhelyi és szegedi üzemek dolgozói keresték fel a Magas-Tátra kellemes turistaházait, hogy egy-egy jó korsó sör mellett szórakozással, pihenéssel töltsék el szabadságukat. A sok felől öszszejött utasok már az első órákban megismerkedtek egymással az autóbuszokban. A határ átlépése után már egyetlen baráti társaságnak számított az egész társaság, jókedv, nevetés hallatszott a gépkocsikból. Zólyom, Besztercebánya, Poprád után szálláshelyükre érkeztek, ahol jó vacsora és remek előadás várta őket. A remlkívül érdekes, Tátráról szóló előadást Andrási Béla tartotta. Magyarul köszöntötte a társaságot, ami azonnal feloszlatta a még kissé feszélyezett hangulatot. Hosszas beszélget Úton tés követte az előadást. Másnap: irány a hegyek, séta, nézgelődés, napozás, ismerkedés, baráti beszélgetés az ottaniakkal, majd Késmárk, Lőcse következett, a maguk világhírű nevezetességeivel. Itt szintén jó szívvel tettek eleget kéréseinknek csehszlovák szomszédaink. Az ötödik napon búcsút vettünk kedves vendéglátóinktól és a Tátrától. A csongrádi fiúk — akik hazai pályán az Erzsébet Szálló dolgozói — készségesen vállalták, hogy a búcsúvacsorát ők szolgálják fel a vendéglátók helyett. Gyorsan felkerült a fehér ing, a nyakkendő, a felszolgálólányok hajába a csipkedísz, és máris munkához láttak. Taps és elismerés illette őket az udvarias gesztusért, amit a helybeliek is boldog mosolylyal nyugtáztak. Igen, így is lehet ezt csinálni, és így valóban a két nép közötti barátságot szolgálja. Az Expressiroda és a Junior Hotel jóvoltából ez a kirándulás is jól sikerült. És folytatását várják a résztvevők is. A Magas-Tátra megtekintése — ahogy a komolyabb beszélgetésnél szóba is került — felér egy balatoni élménynyel, még akkor is, ha a hóviharban tehetetlenül, vacogva ültünk a libegőn. Remélhető, hogy júniusban is lehet majd hógolyózni a hegyekben, ugyanis a következő időpontokban ismét újabb csoportok látogathatnak el erre a szép vidékre. Időpontok: VI. 1-től 5-ig, VI. 9-től 13-ig. ZELMAN FERENC ------------------------ Az utca, amelyben Pálinkó Istvánért családtörténeti nevezetességű háza áll, kint van a faluszélen, s hajdan a kicsi emberek települési helye volt. Az pedig, hogy a házat miért illettem a családtörténeti nevezetességű jelzővel, kiderül majd a továbbiakból. Minderről akkor is elmondhatna az ember egy és más érdekességet, ha X, Y, vagy tegyük fel Pálinkó István házat kapott volna örökségbe az apjától, de mennyivel többet tár fel az ilyen kisemberek hősi törekvéseiből az a tény, hogy ezt a házat mai tulajdonosa rozoga viskóként a maga kubikoskeresetéből vette házasságkötésük után kereken négy esztendővel, 1929- ben. De ne vágjunk elébe nagyon a családtörténeti folyamatnak ezzel a házzal, nézzük meg inkább részletesen, ki ez a Pálinkó István, honnan indult el a nehéz életútra, s hogyan jutott el addig, hogy István fia a kubikos rendből nagyon magasra lépve agrármérnöki képesítéssel szolgálja ezt a társadalmat, amely az apának is zöld utat nyitott a boldogulás előtt. Érdekes kubikos dinasztia ez a Pálinkáéké. ) TALPALATNYI FÖLDJÜK SE VOLT István, aki e pillanatban legidősebb tagja a családnak, 1900-ban született, felesége, az agrárproletárságban hűséges társa, Korom Piroska négy esztendővel fiatalabb nála. István apja, Pálinkó Lajos az első világháborúban veszett el, ő is kubikos volt, ebből a nehéz munkából élt hajdani Pálinkó Imre is, István nagyapja. De kubikos volt Pálinkáné, Korom Piroska apja, nagyapja is. Miért, azt egyetlen súlyos mondattal magyarázzák. — Mert nekünk, a mieinknek a felszabadulásig talpalatnyi földünk se volt, el kellett menni dolgozni. István azt mondja „pályakezdéséről”: — Tízesztendős koromban már elállítottak cselédnek, emlékszem is hová, Székkutasra Kiss Imréékhez. Nálunk a gyerekek sokszor már hétéves korban elmentek kiscselédnek. — Nem volt semmink — veszi át a szót Pálinkóné. — Én tizenhat éves koromban az uradalomhoz jártam, nyáron acatolni, máskor más munkára. # „KORÁN BEHASZNÁLTUK A GYEREKEKET" A Székkutasra vetődött tízesztendős Pálinkó István egy évvel utóbb Szerhátra került, a negyvenöt holdas Bánfi Jánoshoz, ott öt évet cselédeskedett, aztán 1913- ban már megfogta a talicskát, első munkahelye Koburg herceg Örkényi birtokán volt, 1919-ben beállt vöröskatonának, ezt követően kereken negyvennégy esztendeig a talicska mögött görnyedt. Az alcímben említett keserű megállapítás, az, hogy korán „behasználták” a gyerekeket, nemcsak az ő fiatal korukat jellemezte, hanem így vágtak neki az életnek az ő gyermekeik is. Szép meghatározása az a „behasználás” népnyelvünkben a család belső összefogó erőinek. Így magyarázza Pálinkó Istvánné: — Hát azért mondjuk behasználásnak, mert ami így a gyerekek munkája nyomán megteremtődött, az benne maradt a családban, azt szolgálta. A kihasználás az már egészen más, az kizsákmányolásnak számít. Ebből az 1925-ben indult házasságból, s ebben — az akkor még nagyon-nagyon segényes — házban hajtottak ki a Pálinka családfa Istvántól és Piroskától eredő ágai, név szerint Piroska, Erzsébet, István és László. Ezeknek életútjára még viszszatérünk. • HAT HOLD FÖLDET KAPTAK A felszabadulás Pálinkó Istvánt visszakanyarította a falujához. — Nehéz munka volt a kubikolás, meguntam — mondja. — Sokat kellett munkáért mászkálni, szerettem volna már megragadni idehaza. Nekifeküdtek tehát a hat holdnak, s negyvenötben asszonyostul beléptek a pártba. — Ötvenötig csináltuk ezt — forgatja tovább történetük lapjait Pálinkó István. — Akkor alakult a Lenin Tsz, elsők között voltunk, akik beléptek, de mink időközben a hat hold mellé a magunk összekuporgatott pénzéből is vettünk két holdat, jó erőben volt már a két lovunk, két csikó is ugrált mellette, meg volt szekerünk, szerszámunk, egy üszőborjú, ezt, ahogyan volt, mindenestül bevittük a Leninbe, és tagok lettünk mind a ketten. — Alapító tag vagyok — mondja István büszkén. — Huszonegy éve élek, dolgozom a Leninben, mert ha most már nyugdíjas vagyok is, nem tudok attól elszakadni. A kezdeti időben pedig az egész család a tszben dolgozott. Idehaza is törekszünk, évenként öt-hat hízott sertést adunk le, arra szerződünk mindig. Én még most is munkásőr vagyok, elégedetten élek, a tsz-ben mindig jól boldogultam, sokat köszönhetek nekik, amit értem, a családomért tettek. S itt most megszakadt a Pálinka család kubikos tevékenységének folyamata. Istvánnak, az utolsó kubikosnak gyermekei, illetve azok házastársai elléptek már a talicskától. A legidősebb, Piroska, a helybeli óvoda konyhavezetője, férje Lukács István kereskedő. Erzsébet varrónő a mindszenti ktsz-ben, férje több mint tíz esztendeje gépkocsivezető a csongrádi mentőállomáson. István a debreceni agrártudományi egyetemen mérnöki diplomát szerzett, jelenleg a szatymazi Homokgyöngy Tsz főagronómusa, László villanyszerelő a Lenin Tsz-ben. A harmadik nemzedék — Pálinkó Istvánék unokáira gondolok —a legnagyobb hajtása Lukács István és Pálinkó Piroska leánya, Zsuzsanna, érettségije után a postán helyzekedett el, jelenleg László nagybátyjának feleségével, az ugyancsak érettségizett Purger Eszterrel a helybeli postahivatalban dolgoznak. Ennek a generációnak kisebb hajtásai nem kerültek még ki az iskolapadból. Családtörténetek Honnan Pálinkó István kubikosz (Fotó Enyedi Zoltán) # VALAMENNYINEK HÁZA VAN — Minálunk úgy gondolkozunk — mondja kérdésemre Pálinkó Istvánné —, hogy első a szép, rendes lakás, az autó nem fontos. Van is háza, méghozzá nagyon szép, valamennyi gyerekünknek, vagyis háromnak készen, Istvánnak adtak portát Szatymazon, most készülnek építkezni. Az öreg előhozza még a munkásőr zubbonyát, annyi kitüntetés csillog-zörög rajta, mint egy kiérdemesült hős katona mellén. S ha fölmérjük, hős is volt ez a kicsi, mosolygó ember, legyőzte az agrárproletársors kegyetlenségeit, példamutató módon, teljes erővel állt munkába az új élet építésekor, derék, dolgos, törekvő családot nevelt, öröméhez a látható kitüntetések mellett a társadalom szívbéli együttérzését is megérdemli. ORMOS GERŐ SZERDA, mi. május.