Csongrád Megyei Hírlap, 1974. május (19. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-08 / 105. szám
Közművelődésben dolgozók ifjúsági parlamentje Tegnap, kedden délután Vásárhelyen az Ifjúsági Ház nagytermében került sor a közművelődésben dolgozó fiatalok ifjúsági parlamentjére. A városi tanács művelődésügyi osztályának rendezésében lezajlott eseményen 206 harminc éven aluli, zömében pedagógus képviseletében közel száz küldött vett részt. Az elnökségben helyet foglalt Osieovics György, a városi pártbizottság munkatársa, Bíró Józsefné, a városi tanács elnökhelyettese és Szabó Gáspár, a városi KISZ-bizottság titkára is. Bokor Jánosnak, a Petőfi Művelődési Központ igazgatójának bevezetője után Hecskó János iskolaigazgató, a Pedagógus-szakszervezet városi szervezetének titkára mondott beszámolót. Vázolta Vásárhely közművelődési helyzetét, az eredményeket és a gondokat, majd szociológiai felmérésnek is beillő, igen pontos képet adott a ■'.város fiataljainak ezen sajátos rétegéről, az utóbbi évek fejlődése során bekövetkezett változásokról és az új feladatokról. A beszámolót élénk vita követte, majd a válaszok következtek. A későbbiekben minden felszólalót írásban is tájékoztatnak. Rajzik a gyümölcsmoly A keleti gyümölcsmoly áttelelő nemzedékének a folyamatos rajzására április végén került sor. A tojásrakást szintén a hónap végén kezdték meg, és így a közeli napokban, május 10—15 között kell számítani a lárvák nagyszámú kelésére. Mivel elhúzódó rajzás várható, szükséges megismételni a védekezéseket, többek között a Bio 58 EC, a Ditrison 50 WP, Lebayold 40 WP, vagy a Sál idén 30 EC szerekkel, az előírt töménységben. SZERDA, líffiL MÁJUS. Egy üzemi baleset tükrében A közösség és az egyén viszonya A napokban tett pontot egy termelőszövetkezeti baleset végére fellebbezési eljárás folyamán, másodfokon a Szegedi Megyei Bíróság. Másfél esztendeje, 1972 őszén, a vásárhelyi Bem József Tsz egyik háztáji kukoricatábláján összeroncsolta a ZMÁJ csőtörő Baliga Ernőnének, a gazdaság akkori főkönyvelőjének lábait. A tsz vezetősége, majd a munkahelyi döntőbizottság egyaránt elutasította a főkönyvelőnek a 7 ezer 559 forint kártalanítási segély iránti kérelmét, mondván, hogy szerintük nem történt üzemi baleset, és így a gazdaságot nem kötelezhetik anyagi kártérítésre. A tények súlya Mi is történt tulajdonképpen, azon a szomorú őszi napon? A periratok szerint , a Bem Tsz tulajdonában levő, a tagok számára bérmunkát vállaló, a tsz egyik tagja által kezelt csótörő a tagok háztáji kukoricáját takarította be. Amikor az akkori elnök elvitte a földről a saját kukoricarészét a terményforgalmihoz, megbízta Baligánét, hogy ellenőrizze a munkamenetet, s mindenkinek akkora területről takarítsa le a gép a tengerit, amennyi őt megilleti. Nos, amikor Baligáné parcellájáról is lekerült a kukorica, átment a következő táblába számolni a sorokat. Eközben lépett a csőtörő elé, mert a gép a sorok hosszában dolgozott, míg ő keresztben haladt át a táblán. Az egyik lábát amputálni kellett, a másik is súlyosan megsérült. Az ügy folyamán az SZTK is elismerte a baleset üzemi jellegét, de a tsz úgy fogta fel, hogy ez az elismerés a szövetkezetét nem köti, sőt minden módon tiltakozott az üzemi jelleg ellen. Első fokon a vásárhelyi bíróság nem állapított meg pernyereséget, vagy perveszteséget a felek részéről, csak szabadságidő-megváltás címén ítélt meg közel kétezer forintot a főkönyvelőnek, aki fellebbezett, s végül a megyei bíróság a tények és a vonatkozó törvények, rendelkezések összefüggésében másodfokon megítélte Baligáné összes követelését. Az egyéb költségekben is elmarasztalta a Bem Tsz-t, és a főkönyvelő esetében a tsztagsági viszonyból eredő munkavégzésként határozta meg a baleset körülményeit. Az eltussolás veszélyei Teljesen függetlenül, a Bem Tsz-ben lezajlott tragikus kimenetelű balesettől, gyakran találkozni olyan véleményekkel, hogy a vezetőség igyekszik eltussolni a balesetet, sőt egyenesen érdekelt abban, hogy a felelősség teljes mértékben a dolgozót terhelje. Ennek az az oka, hogyha a legkitűnőbb gazdasági eredmények mellett szerepel az évi munkamérlegben egy üzemi baleset, máris probléma van a jutalmazásokkal, esetleg az élüzem cím megszerzésével. Sőt, az elismerés helyett a vezetők felelősségre vonása következik, esetenként büntetéssel párosulva. Gyakran megpróbálkoznak tehát az üzemi balesetnél érintett vezetők ,,kimászni” a dologból, nemegyszer hivatkozva az egész műhely vagy gazdaság közös érdekeire. Miszerint senki sem kap jutalmat, vagy prémiumot, ha az esetet üzemi balesetként kezelik. De mi is a tényleges, közös érdek a termelés résztvevőinél? Az, hogy a balesetet előidéző, kiváltó okok a legteljesebb őszinteséggel, nyíltsággal kerüljenek terítékre. Szabad-e hallgatnia annak a munkásnak a védőrács hiányáról, akinek a szomszédjában elvitte a gép a munkatársa kezét. Holnap esetleg ő csonkulhat meg a ,,beleegyező” hallgatása áraként. A baleset üzemi jellegének a megcáfolására tett próbálkozások helyett miért nem azt vizsgálgatta nagy eréllyel a Bem Tsz vezetősége is, hogy miért sérthette meg a gépkezelő a biztonságos munkavégzés alapvető szabályait, és kezdett dolgozni a gépével, holott — ez a periratokból is kitűnik — jól tudta, hogy emberek tartózkodnak a kukoricatáblákon. A sáros talaj és a magas növésű kukorica egyébként is nehezítette a munkát. Az talán tragikus véletlennek számít, hogy Baligáné pontosan ak .kor ért a géphez, amikor az elhaladt előtte. A csőtörő a „veszélyes üzem” kategóriájába tartozik, ahol a biztonsági előírások betartása fokozott mértékben érvényes. Gépesítés és felelősség Érvek és ellenérvek sorakoztak fel a perben. Még az is szóba került, hogy mást jelent, ha a tagot a háztájijában és nem a háztájiban éri baleset, ami utal annak üzemi jellegére. Mert a brigádvezetőt, a főkönyvelőt, vagy éppen az elnököt a tsz. tagság háztáji területén a parcellák kimérésekor, a termés betakarításakor is pontosan ugyanúgy érheti baleset, mintha a közös földterületen irányítja vagy ellenőrzi a munkát. Szerencsére sok olyan új, kiegészítő jogszabály, rendelkezés áll ma már a törvénykezés szolgálatában, amely megfelelően követi a közös gazdálkodás fejlődő, változó munka-, vagy éppen tulajdonviszonyait, és így védelmezi az egyén érdekeit a közösségi munka keretein belül. Az viszont már a nagyüzemi gazdaságok vezetőinek felelősségét érinti, hogy egy-egy helyen a gépesítés, az automatizálás előrelépésével milyen mértékben fejlődik a balesetelhárítás, a megelőzés színvonala. TÓTH JÓZSEF ............. — -------- " \ B ÁCS MIHÁLY AZ ÚT KEZDETE 5 '* (RÉSZLET ) 1930-ban, a világtörté * nelem leghosszabb és legpusztítóbb gazdasági válságának kitörése után történt ez, mikor körülöttem mindenki politizálni kezdett, még Springer úr is, a gazdám, ki addig csupán a futballlal törődött. Műhelyünkben váratlanul elapadtak a megrendelések, gazdám kénytelen volt elbocsátani mindkét segédjét. Megcsappant a keresete mindenkinek. A terményárak lezuhantak: a búza mázsája 7—8, a kukorica 5—6 pengőre esett, a malacot egy pengőért kínálták a piacon. Nyolcvan-százpengős díványra, sezlonra, ágybetétre nem volt már pénzük sem a parasztgazdáknak, a városi polgároknak, munkásoknak addig se ilyenféle, akkor még lavámba menő bútordarankra.) Pangott az egész élet, mesterem az Andrássy utcai magas műhelybért se bírta fizetni a kétszázholdas nagygazda háztulajdonosnak, fölmondta hát a bérletet, és elköltöztünk édesanyja Deák Ferenc utcai házának mosókonyhájába. Amint Herceg Laci, az öreginas fölszabadult, ketten maradtunk a mesterrel, s gyakran annyi munkánk se akadt, amit meggyőztünk volna. Ijesztő hírek jártak a munkanélküliség növekedéséről, hatalmas vállalatok, bankok, gyárak összeomlásáról, bankárok, vállalkozók öngyilkosságáról: számos üzletember csődbe jutott Vásárhelyen is, ezek boltját elárverezték. Sok proletár családot kilakoltattak, mert nem bírtak lakbért fizetni. Az ilyenek az utcán, az árokparton állították föl ágyra hasonlító, düledező vackaikat, csámpás, rozsdás sparherdjukat. Értékesebb holmijukat — ha volt — már régen lefoglalták és dobra verték, a fakószínű, vérszegény gyerekek, sorvadt asszonyok szinte megkoppasztva szégyenkeztek az utcai járókelők szeme előtt. Mindenki panaszkodott „a rendszer”-re: terjedtek a legkülönfélébb politikai és eszmei áramlatok, a maga módján mindegyik a válság okát és gyógymódját kereste, némelyik itt a földön, a társadalmi-gazdasági élet realitásaiban, mások az emberi lelkekben, vagy az égben, a túlvilágon. Szaporodtak és létszámban földuzzadtak a vallásos szekták. Mindenféle árnyalatú politikai szervezetek, pártok alakultak, s toborozták maguk köré a híveket, közöttük az ifjúságot. Apám barátai Susánban azt beszélték: az a baj, hogy túlzottan elszaporodott az emberiség. Új háborút csinálnak majd az urak, hogy az ártatlan szegény népekkel egymást lesyilkoltassák, hogy kevesebb éhes száj maradjon, s egynek-egynek több kenyér jusson. A gazdasági válság, mely valóságos elemi csapásként zúdult rá valamennyi kapitalista országra, s a végletekig kiélezte a változatlan jólétben dúskáló vagyonos osztályok és a nyomorba zuhant nincstelenek ellentéteit, személyes sorsomat hirtelen bizonytalanná változtatta. Kérdésessé vált, lesz-e belőlem valami, azaz: meg fogok-e majd élni a mesterségből, amit épp csak elkezdtem megtanulni ? És egyáltalán: megtanulhatom-e a szakmát? Helybeli és vidéki kárpitossegédek egyremásra kilincseltek munkáért, ez lesz az én sorsom is? Netán engem is egy új háború véres vágóhídján mészároltat le ,,a rendszer”? Érzelmi túlfűtöttségem és intellektuális kielégítetlenségem mellett ezek a kérdések életbevágónak látszottak, s nem tudtam tájékozódni Berci ebben a kritikus időszakban lépett be az életembe. Csak ámultam, mi mindent tud. Sok újságot, folyóirtot olvasott, értette az összes „izmus”-ok jelentését, az összes politikai pártok programját, bejárt a Református Otthonba, a városi könyvtárba, a munkásotthon könyvtárába, személyes beszélgető partnere volt Nagy Béla református és Bíró Lajos unitárius papnak, Kurucz János szocialista nyomdatulajdonosnak, ki saját időszaki újságot írt és adott ki, „A jövő útja” címmel, cserkész és eszperantista volt — de fönntartásai voltak minden eszme, minden mozgalom iránt. Rengeteg zsoltárt tudott, de valójában nem volt hivő. Bevitt, beprotezsált az „öreg” cserkészek közé, hogy ne kelljen leventébe járnom, de a cserkészvezetőket kevésre becsülte, képmutatóknak tartotta. Pár hónapja, 1929 végén választották újjá a 174 főből álló törvényhatósági bizottságnak azt a kisebbségét — 60 tagot —, mely hivatva volt képviselni a lakosság 80—90 százalékos többségének érdekeit „odafönt a torony alatt”. A vásárhelyi szavazópolgárok ekkor pregnánsan kifejezték a lakosság hagyományos ellenzéki hangulatát. A kormánypárttal szembenálló ,,48-as” Kun Béla párt (afféle ,,üsd agyon, de ne nagyon” lojális ellenzék), mely főként a középparasztságra és a városi kispolgárságra támaszkodott, a hatvanból negyven mandátumot hódított meg, a Szociáldemokrata Párt listáin pedig 7 th. biz. tag került be a város parlamentjébe. A kormánypártra csak 13 mandátumhoz elégséges voksot adtak. Azelőtt, 1927 óta csak Posztós Sándor, a földmunkás-szakszervezet köztiszteletben megőszült elnöke, Szántó Kovács János harcostársa, a Tanácsköztársaság négytagú direktóriumának egykori tagja győzködött, mint városatya, a város látszatönkormányzatában a dolgozókért és a munkanélküliekért, oldalán dr. László Jenő szociáldemokrata ügyvéddel. Most már egy egész kis szocialista frakció foglalt helyet a közgyűlés baloldalán. (Folytatjuk.) A vásárhelyi hetipiacon Az átutazót is megállítja a hódmezővásárhelyi hetipiac sürgése, forgása. A vándorkereskedőkön és pecsenyesütőkön kívül, akik ma már személygépkocsin járnak ide messziről, itt adnak találkozót egymásnak a tanyán lakók is. Hetente legalább egyszer „hazalátogatnak", s elmesélik egymásnak, mi minden történt a szomszédban, a harmadik határban. A piacon a palántaféle a sláger most. Zöldség és virág — megannyi fajta, válogathat ki-ki a kedvére. Idős asszony a fejkendők között válogat (felső képünk). Alkuszik, pedig itt szabott az ár, húsz forint minden darab. Van már friss gyümölcs, földieper is. Ez azonban méregdrága. Az alma viszont szép és olcsó. Van aki három kilót is leméret — középső képünkön —, megvásárol. A szerencse forgandó. Nyert, nem nyert, ez a nagy kérdés. Sok a kíváncsi, a tapasztalatgyűjtő. Végül mindenki szerencsét próbál a borítékos sorsjeggyel. (Alsó képünk.) Mosoly az arcon. Nyert 8 forintot. Avagy • • • újra húzhat! Persze, legtöbben a szemügyfjtőbe dobják a kibontott sorsjegyet, mert nem pártolt hozzájuk a szerencse. (ENYEDI ZOLTÁN KÉPRIPORTJA) 5