Csongrád Megyei Hírlap, 1982. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-24 / 276. szám
A Szegedi Orvostudományi Egyetemen Julesz Miklós-emlékülés A Szegedi Orvostudományi Egyetem I. számú belgyógyászati klinika önálló endokrin osztálya és kutatói moratóriuma a SZOTE tudományos ülései keretében Julesz Miklós-emlékülést rendezett tegnap, kedden délután az egyetem oktatási épületének előadótermében. A programra a kiváló endokrinológus, az I. számú belgyógyászati klinika tanszékvezető tanára halálának 10. évfordulójára emlékezve került sor. A tudományos beszámolókat magában foglaló Julesz Miklós-emlékülést dr. Petri Gábor egyetemi tanár, akadémikus, a SZOTE rektora elnökletével tartották. A jeles endokrinológusra, kutatóra és orvosra, az egyetem volt tanszékvezetőjére az ünnepségen dr. László Ferenc egyetemi tanár, az endokrin osztály vezetője emlékezett. Méltatta Julesz Miklós magas szintű klinikai munkáját és szervező tevékenysége, amelynek eredményeként, a jelenleg már önállóan működő endokrin osztály 1960-ban létrejött, s két évvel később az izotóplaboratórium is működni kezdett. Julesz Miklós a gyógyító, oktató, kutató orvos, a közéleti tevékenység megtestesítője volt. Hazánkban a klinikai endokrinológia megalapítójának tekinthető. A betegekkel nagy szeretettel és mély humanizmussá törődött, alapos klinikai megfigyelőkészség, az összefüggések helyes felismerése jellemezte, s birtokában volt a legmodernebb biokémiai ismereteknek. E tulajdonságok hozzájárultak ahhoz, hogy nagyirodalom és bőséges kazuisztikai anyag felhasználásával 1957-ben megírta a „Neuroendokrinológiai betegségek kórtana és diagnosztikája" című hézagpótló monográfiát Nagy jelentőségű kézikönyvét 1966- ban „Az endokrin betegségek gyógyítása és elméleti alapjai” című monográfia követte, amely a hormonbetegségek kezelési lehetőségeit sorakoztatja fel. Több új kórkép leírása is a nevéhez kapcsolódik, előrelépést jelentve az endokrinológiában. Julesz Miklós, az egyetemi tanár nagyon fontosnak tartotta az egyetemi oktatómunkát az igényességen kívül az életszerűség, az életközeliség volt jellemzője. Mintaszerűen foglalkozott a hallgatókkal és a kész orvosokkal is, hogy tudását, tapasztalatait átadja. Kutató munkája, oktató tevékenysége a klinikai gyakorlatot mindig szem előtt tartotta. Jól látta azt is, hogy a kutatás-szervezéssel lehet még több eredményt elérni. Szemlélete segítette, hogy 1978-ban a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával négy endokrin kutatócsoport részvételével, koordinált endokrin kutató programot alakítottak ki. Julesz Miklós nevéhez kapcsolódik a Magyar Endokrin és Anyagcsere Társaság megalakítása is, amelynek később első elnöke lett és maradt haláláig. Munkásságát Kossuth-díjjal és akadémiai tagsággal ismerték el. A megemlékező beszédet követően az ülésen a Julesz professzor iskolateremtő kutatómunkáját folytató endokrinológusoik, szegedi kutatók tartottak tudományos előadásokat. A hat tudományos beszámoló a Szegedi Orvostudományi Egyetemen folyó, valamint francia, holland és amerikai tudósokkal közös kutatási témákról adott számot. Dörmögő-klub A gyeri&J&kf új- dík osztályos gyerekek száságjáról 'Méta szervt&etti foglalkozás tőrről kapta 'nevet & klub. Sok a környezetismereti mussbris* »'«& "« makói Üttörőház meseszokori sajátosságok figyelembájában. Az első és mások bevételével. ■ Alkotásait ismeri a világ Idős kora ellenére is aktívan dolgozik hennurfalvi műtermében id. Szabó István Kossuth-díjas fafaragó szobrászművész. A hetvenkilenc éves mester alkotásai bejárják a világot, és a hazai kiállítótermekben is rendszeresen megtalálhatók. A képen: a mester a „Népvökrös szántás” című művével .(MTI-fotó : KS.) - ---------------------------------------------------------------- Magyar írók, költők a nagyvilágban Sorozatot indít Magyar írók, költők a nagyvilágban címmel a vásárhelyi Németh László könyvtár, a Szépirodalmi Könyvkiadó, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat Petőfi könyvesboltja és a TIT vásárhelyi szervezete, azzal a céllal, hogy megismertessék a határainkon túl élő magyar írókat és költőket. A sorozat első irodalmi estjére november 25-én, csütörtökön kerül sor este 6 órakor a könyvtárban. Ezúttal két kiváló írót, Dobos Lászlót és Dubai Gyulát (Csehszlovákia) látnak vendégül. A szerzőket Czine Mihály irodalomtörténész mutatja be, közreműködik Pribojszky Mátyás citeraművész. Az irodalmi est után a szerzők dedikálják műveiket. SZBK-napok keretében Kutatói előadások Évenként hagyományosan megrendezik a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjában az „SZBK-napokat”, hogy a különböző intézetekben dolgozók előadásokon tájékoztassák egymást, illetve az ország más kutatóhelyeiről meghívottakat friss kutatási eredményeikről, s vitára bocsássák a témáikban végzett kutatótevékenységüket. Jó lehetőség ez az SZBK-ban folyó munka kölcsönös áttekintésére, a belső értékelésre is. A ma, szerdán délelőtt kezdődő „SZBK-napok” előadássorozatán a Biológiai Központban 38 beszámoló hangzik el, hét nagyobb témakörben. Ma a napenergia biológiai hasznosítása, a rova-genetika és a növényi sejtgenetika kutatási témaköreiben, holnap, csütörtökön a nukleinsav kutatásról és a membránkutatásokról, valamint a fehérjekutatásokról, a pénteki záróprogramban pedig az immunológiai kutatásokról számolnak be a szakemberek. A beszámolókat követően odaítélik és átadják a legjobb előadás, a legjobb előadó díját, valamint a 30 éven aluli kutatónak adható ifjúsági díjat Koncertről koncertre Zenebőségben... Ez év novembere minden bizonnyal a bőség hónapjaként fog majd szerepelni a szegedi zenei élet annarészeiben. E sorok papírra vetése közben még két hétnyire se távolodtunk el egy remek Manon Lescautbemutatótól: múlt csütörtökön vendégkarmesterrel adtak koncertet a szegedi szimfonikusok: vasárnap délelőtt a múzeumban a Canticum-kamarakórus koncertezett, hétfőn este pedig a Budapesti Fúvós Együttes mutatta be műsorát a SZOTE oktatási központjában. Ma pedig a Szegedi Kamarazenekar jép fel a Tisza Szálló hangversenytermében. Hál’ istennek — és az Országos Filharmónia helyi kirendeltségének —, mostanság tényleg zenebőségben leledzünk. Szimfonikusok, szólistával A Szegedi Szimfonikus Zenekart a Zenés Színházban legutóbb a Csehszlovákiából érkezett vendégkarmester, Libor Pesek vezényelte. A vendégszereplés nem indult éppen nagyszerűen. Dvorák Karnevál-nyitánya során, úgymond, mindvégig „kereste egymást” karmester és zenekar, egymásra találásuknak azonban sajnos e műsorszámnál nem lehettünk tanúi. A technikailag sem könnyű nyitány eléggé széthullóra sikeredett, s talán csupán a IV. tételben — Finale — sikerült felvillantani valamit a dvoráki világ sajátszerűségeiből. Érdeklődéssel vártuk a Mozart. Haydntanítvány, a morva származású bécsi zeneszerző, Antonin Vraniczky hegedűre írt C-dúr concertójának bemutatóját — annál inkább, hiszen, valljuk meg őszintén, sokan vagyunk, akik Vraniczky munkásságát egyáltalán nem ismerjük. Ám sajnos közbeszólt a sors: a szintén csehszlovákiai hegedűs szólista Nora Grumlikova váratlanul megbetegedett, így aztán Mozart D- dúr hegedűversenye (No. 4. K. 218) hangzott el Kiss András közreműködésével. A beugrás akár bravúrosnak is tekinthető, s a zenekar is jó teljesítményt nyújtott. Kissben felkészült, olykor virtuóz technikát is megcsillogtató hegedűst ismerhettünk meg. Még akkor is igaz ez, ha tekintetbe vesszük, hogy egy-egy hang néha bizony „elcsúszott”, vagy másszor nem sikerült tisztán kijátszania. Mindez, véljük, elsősorban a gyors beugrás számláiára írható Már az elején azzal kellett volna kezdenünk, hogy Libor Pesek igen rokonszenves egyéniség. Beethoven :III. — Esz-dúr (Eresea) — szimfóniájénak meghallgatása után azonban joggal hozzátehetjük: nagyszerű muzsikus is. Itt zenekar és karmester végre teljes mértékben egymásra talált. A klasszikus zártságot épp úgy sikerült megeleveníteni, mint a heroikus pátoszt, így a zárószám lett a koncert fénypontja — olyan produkció, amelyre hoszszú időn át emlékezünk majd, mint maradandónak tűnő zenei élményre. Egy kamarakórus sikere A Canticum-kamarakórus négy éve — 1978 karácsonyán — alakult szegedi egyetemistákból és főiskolásokból. Most harmadízben léptek fel a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, ebben az intim, inspiratív enteriőrkörnyezetben. A vasárnapi délelőtti matinén a közönség zsúfolásig megtöltötte a nagytermet. Szinte minden korosztály föllelhető volt itt: úttörő korúak, diákok, fiatal értelmiségi házaspárok kiskorú gyermekeikkel, középkorúak és nagyapák-nagymamák, akik egy óra alatt közönségből közösséggé forrtakössze egy nagyszerű teljesítményt nyújtó együttes műsorának hallgatása közben. Előbb a reneszánsz kori Angliában született madrigálokat hallottunk, aztán három Kodály-művet (121. zsoltár, Adventi ének, Te Deum), majd az ismert szegedi komponista, Joó Ete Nagy László „Tűz” című versére írt munkáját, végezetül pedig néger spirituálékat. Kitűnő képességű, fiatal dalosok akiknek minden gesztusa a zene szeretetéről értéséről árulkodik. Akik nem a monumentalitás, nem az elsöprő lendület hívei, hanem a finom árnyalatok, a részletszépségek megszólaltatói, tolmácsolói. Egyórás műsorukat nem véletlenül szakította félbe többször is a közönség vastapsa. Olyan együttest ismerhettünk meg bennük, amely a rangos szegedi zenei életben is joggal tarthat igényt a megkülönböztetet felismerésre. Ha szabad így fogalmaznunk, lényegesen többet produkálnak az amatőr szintnél. Képességük, teljesítményük a szó nemes értelmében profi színvonalú. Bensőséges hangzás, aprólékos kidolgozás, az árnyalatok tükröztetése — ezek legfőbb jellemzőik. S műsoruk is olyan, hogy a maga nemében unikumnak tekinthető. Annak külön örülhetünk, hogy az ő előadásukban ismerkedhettünk meg Joó Ete úi kórusművével. Joó képességei — a személyét övező, csupán igen szerény elismerés ellenére is — közismertek. ATűz” újra bizonyította: személyében olyan zeneszerző él, alkot közöttünk, akire jobban oda kéne figyelnünk, még akkor is ha ő szerénységével minduntalan háttérbe akar maradni. Fúvószene Hétfőn a vártnál kisebb érdeklődés fogadta a Budapesti Fúvós Együttes bemutatkozását. Noha — teljesítményük alapján nyugodtan kijelenthetjük ezt — joggal rászolgáltak volna egy „zsúfolt ház” elismerésre. Vidéken ritkán hallani „élőben” fúvószenét, s a nyolctagú együttes most ennek minden szépségét felvillantotta. Nyolc, remekül képzett, a muzsikát áhítattal szolgáló muzsikus szólaltatta meg ezen az estén Haydn F-dúr oktettjét, Beethoven Esz-dúr rondinóját, továbbá két Mozart-művet, a Cgmoll és az Esz-dúr szó-Nehéz lenne — talán nem is helyes — rangsort felállítani. De ha mégis erre kényszerülnénk, akkor azt kellene mondanunk, hogy a c-moll szerenád szólalt meg hangszereiken talán a legtökéletesebben. Technikailag is kifogástalant nyújtott az együttes, a legnehezebb részek sem jelentettek számukra problémát, bravúros könnyedséggel , de nem rutinból — oldottak meg minden zenei feladatot ezen az estén. A közönség vastapsától inspirálva, ráadást is adtak. Dvorák 15. szláv táncát szólaltatták meg. S amit hiányoltunk múlt csütörtökön a Karnevál-nyitány előadásakor, az itt most maradéktalanul teljesült: dvoraki zenei világ elevenedett meg, a maga sajátszerűségeinek szépségeivel egyetemben. PAPP ZOLTÁN Portrék prózában és zenével Irigylésre, csodálatra méltóan gazdag, színes és változatos Dénes Zsófia élete. Pedig nem volt mindig felhőtlen és rózsaszínű a kor, amelyben dolgozott és vállalta elveit, megalkuvás nélkül, a tv-nézőnek pedig különös öröm, élmény, ha olyan ember szólal meg, vall önmagáról a kamerák előtt, akinek van mit mondani, s ha ráadásul olyan közvetlen, nyílt és megkapó személyiség is, mint a szellemi frisseségét kilencvenhét éves korában is megőrző Dénes Zsófia akkor az élmény az az érzés, hogy egy ember portréjával, vallomásával a néző élete is gazdagodott — nem marad el. Kedvelt műfaj a televízióban a portré, többnyire sikeres is, ami a tetszési indexeket illeti. Ahány bemutatott, megismertetett jelentős személyiség, annyiféle arc természetesen: ki a munkájáról, ki az életéről, ki pedig a korról, a társadalmi változásokról, beszél szívesebben, s egy-egy ilyen TELEVÍZIÓ műsor akkor igazán jó, ha az egyes részterületek a vallomásokban, visszaemlékezésekben kiegészítve egymást, kerek egésszé állnak a műsor végére össze. Dénes Zsófia mesélt két estén keresztül, beszéde nyomán kirajzolódott az író-újságíró portréja, a magánélet fontosabb, a jövőt meghatározó néhány fordulópontja, jelentős találkozások olyan világhíres emberekkel, akik ma már csak munkásságukkal, műveikkel vannak jelen. Az emlékezés, a múlt megidézése Dénes Zsófia egyszerű, mégis csodásan színes, közvetlen szavaival hű, pontos képet adott egy korról, benne a sugárzó szellemű író, újságíró, különös egyéniségű emberről. Más de portré ez is, színes és érdekes, csak érven elsősorban zenével elbeszélve, előadva. Fényes Szabolcs az a zeneszerző — s ez mily nagy szó manapság —, aki még az ifjúság körében is képes elfogadtatni dallamos, hangulatos, érzelmektől fűtött zenéjét, 70. születésnapját ünnepli. Ebből az alkalomból köszöntötte a televízió kellemes, színvonalas show-műsorral, amely szinte felüdülés volt — legalábbis számomra — a sok beat-, pop- és más ultramodern zenei összeállítás után. Az Egy Fényes-est című műsort Csenterics Ágnes rendezte. (Csupán zárójelben mondom: néztem ezt a két portrét. Akikről szólt, túl vannak már az ifjúságnak nevezhető korhatáron. S mégis. Fiatalabbak, mint általában a mai fiatalok. Vajon mi az, ami segített számukra megőrizni a szellemi frisseséget, a derűt a testilelki erőnlétet? A portrék alapján úgy éreztem, a munka, a munka szeretete s az, hogy megtalálták azt a hivatást amely érdeklődésüknek, egyéniségüknek legjobban megfelelt.) HONTI KATALIN Pápai feltárás Középkori templomalap Egy kétszáz évvel ezelőtt lebontott templom feltárására kezdtek nemrég kutatást Pápán, a nagytemplom közelében. A régi épület fennállásáról két festmény és egy korabeli térkép is tanúskodik, az ásatás mégis meglepő fordulatot hozott: a keresett templom helyett más korból származó és eltérő méretű építmény alapfalaira találtak. A hajdani huszonkét méter hosszú és nyolc méter széles templom alapfala egyik sarkával a mai nagytemplom alá nyúlik. Régészek és művészettörténészek megállapítása szerint nem is ennek elődje, hanem egy középkori templom alapjai kerültek elő, mi annál is valószínűbb, mert Pápán — mint dokumentumok bizonyítják — 1220-ban már főesperesség volt A feltáró árkokat most a téli időszakra lezárják, a kutatásokat jövőre folytatják. SZERDA, 1982. NOVEMBER 24.