Csongrád Megyei Hírlap, 1987. augusztus (44. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-15 / 192. szám
Arcok az Aranyhalból „Nagy szó, hogy nincs egyedül az ember” Meglepően friss mozgású, derűs arcú idős asszony lép be az Aranyház irodájába. A meglepő az, hogy az érkező Kotormán Istvánná már 92 éves. Beszélgetésre hívjuk, mondaná el, hogyan él, mit jelent számára a Rokkantak Napközi Otthona által nyújtott gondoskodás. — Hát mit is mondjak? Öt éve jöttem ide, s azóta jól érzem magam. Ennivalót adnak eleget, az uzsonna egy részét néha még haza is viszem. Amit nem tudok megenni, abból a kiskutyámnak. Picinek is adok. Kis fekete jószág. Nem az enyém, csak én ajnározom. Míg beszél, igazít egyet a hallókészülékén. — Hol is hagytuk abba? — néz rám kérdően. — Na igen. A gondozónőkről akartam még mondani, hogy nagyon rendesek. És szoktak itt előadások, vidám játékos foglalkozások lenni. Rátkai tanár úr tartja. Sokat nevetünk, olyan jókatmond, de mi is mondjuk ám neki... Beszél a korábbi életéről is: — Mártélyon születtem, Répásháton nőttem fel és Szikáncson mentem férjhez, a Rácz útra — sorolja. — Az uram 20 holdat hozott magával, én 40 holdat kaptam a szüleimtől. Vettünk hozzá 17 holdat, s csináltattunk rá tanyát, górét, ólat, artézi kutat. Sajnos, tönkretettek. • — Hogyan? Mondhatom? — mondja Kotormán néni. — Mindent elvettek tőlünk, mert azt mondták, hogy kulákok vagyunk. Édesanyámat azért vitték el a börtönbe 81 éves korában, mert nevrt tudott beadni 9 mázsa búzát. Nem tudta, mert a kukoricát is elvették tőle. Ez így volt. ’ — Sok mindenen keresztül mentem — folytatja egy kissé felengedve —, 1950-ben halt meg az uram. Utána én jártam a tanyavilágot. Elvállaltam minden munkát. Kapáltam, kukoricát törtem, szárat vágtam, kendert arattam Nézze, milyen a kezem — mutatja széttárva ujjait —, még operálták is. 85 éves koromig állandóan dolgoztam, házakhoz jártam néhány forintért takarítani, de a térdemen kopás lett, abbahagytam. Már korábban tagja lettem a nagyothallók csoportjának, ezen az úton kaptam az otthonba felvételt. Kotormán néni a Könyves utcában lakik. Innen ballag be gyalog az Aranyházba. Ha útközben megfárad, leül egy-egy útba eső padra pihenni. — Vasárnaponként otthon vagyok, sütök, főzök magamnak. — Mit szokott főzni? — Nem mondom meg, mert beleteszi az újságba. — Miből él? — Van 2 ezer 438 forint nyugdíjam. Azután a tsz-től is kapok, mert 65 éves koromban beléptem és adják a kukoricapénzt meg a földjáradékot. — Mennyi az összesen? — Úgy számolom, megvan évi 10 ezer forint. — Akkor ki lehet belőle jönni?! — Ki, persze, hogy ki. Itt az otthonban pedig nagyon olcsó az ellátás és jószívvel vannak irántam. Amikor érdeklődtem felőle, azt mondták:Kotormán néni nagyon otthon, érzi magát az Aranyházban. Az otthonnak van egy kiskertje, azt jóformán csak ő gondozza. Nem szívesen enged oda másokat. — Nagyon szeretem a virágot — mondja. — Hozok virágmagot, a földbe teszem. Nemcsak az otthon kertjét, de az utcai részt is beültetem. Van bennük tátogó, hajnalicska, piroskavirág, őszirózsa. De nem engedem leszedni, mert az azért van, hogy ott viritsort. Augusztus 30-án lesz a születésnapja, a 92. Két esztendeje szép ünnepséget rendezett számára a napközi otthon vezetősége és a gondozott társak. — Akkor töltöttem be a 90. évemet, s jólesett, hogy olyan szépen megemlékeztek rólam — mondja elfogult hangon. — Ez volt a legszebb jubileumom. Hoztak nekem egy szép nagy tortát. Mindenkinek jutott belőle. Virágot kaptam és le is fényképeztek. De én is hoztam erre az alkalomra bort, gyümölcsszörpöket, sütöttem piskótát, hókiflit, perecet. Kedves ünnepséget tartottunk. Most is megtartom a születésnapomat. De tudja, azért már meguntam élni. Keveset alszom, és nagyon sokat élek. Tavaly már megcsináltattam a családi sírhely fedőlapját; olyan, mint egy kripta, öten nyugszanak ott a családunkból. Nem szomorkodva mondja ezt Kotormán néni, hanem a beletörődés természetességével. Kívánjuk, hogy még sokáig ne legyen szüksége a családi sírhely hatodik parcellájára. Virágozzék soksok évig az általa gondozott kiskert, amelyet oly nagyon szeret az otthon teremtette kellentes légkörben. KOVÁCS IMRE. (Fotó: Szanda István) Naplójegyzetek Kohán kisfröccsei Tragikus sorsú nagy tehetségű festőművészünket barátomnak mondhattam. Sokszor voltunk együtt, legtöbbször gyulai vagy vásárhelyi vendéglős fehér asztalnál. Akkoriban a Vorosilov utcán laktam és Kohán útja ablakom alatt vezetett naponta a Bandula-féle sarki kocsmába. Elég gyakran előfordult, hogy kopogtattak az ablakredőnyön: „Gabi, itthon vagy, van egy százasod?” Persze mindig volt számára, s kiadtam a redőny rései között. Nem köszönte meg, ez volt közöttünk az egyezség. A törlesztés festménnyel történt. Akkoriban a Szántó Kovács János utcán Fárinénál lakott albérletben. „Válassz!” — mondta, amikor felkerestem, s kinyitotta egy nagy láda tetejét. Ez telistele volt olajfestményekkel, többségük tájkép volt. Ma már nagyon sajnálom, hogy közülük csupán egyet választottam, mert később maga közölte, hogy valamennyit széttépte, megsemmisítette . Pedig csak ebben a ládában több száz festmény lehetett Utoljára akkor találkoztam Kohán Györggyel, amikor Szegeden a megyei pártbizottságon ünnepélyesen átadták neki a Kossuth-díjat. Elkísérte Kulka professzor, aki tüdőrákkal műtötte. Sajnos, nem sokat tudott ekkor már a műtét segíteni. Az eseményről egyébként megrázó fényképsorozatot készített kollegám, Enyedi Zoltán fotóriporter. Több látható szegedi szerkesztőségünk folyosóján. S amikor már halála után, az akkor nemrég megnyitott várbeli gyönyörű Nemzeti Galériában megrendezték gyűjteményes kiállítását, köztük az óriási vásznakat, akkor döbbentem (sokan más barátaival együtt) rá arra, hogy sem emberileg, sem művészetét életében teljességgel nem ismertük. Bár Kohán György nagyon kedvelte a fehér borral készített kisfröccsöt, ez múló epizódként maradt meg emlékemben. Úgy vélem, az idő múlásával művészi nagysága csak növekedik. (rácz) SZOMBAT, 1987 AUGUSZTUS 15. ...... -iái PMK-hírek Augusztus 16. és 19. között Magyarországon szerepel a Holland Leoville Jazz Band a Blaskó Dixieland vendégeként. Hétfőn, 17-én lesz közös koncertjük az Árpád utcai Népművészeti Házban este 7 órától. (Rossz idő esetén a PMK-ban.) Hollandiában a dixieland zenének igen nagy hagyományai vannak, hiszen körülbelül 600 ilyen jellegű együttes működik az országban. Elsősorban a New Orleans-i stílust játsszák ezek az együttesek. Ez alól a Leoville Jazz Band sem kivétel. Enkinsen-i, Bresa-i nemzetközi dixieland fesztiválon sikerrel szerepeltek. Vasárelyen vendégszereplésükön jegyek a helyszínen válthatók. A Magyarok Világszövetségének példamutató kezdeményezésére újszerű kapcsolat bontakozik ki a világban szerteszóródott magyar tudósok, művészek, szakemberek, valamint anyaországok között. A társadalom valamennyi rétegében növekvő érdeklődés nyilvánul meg a nemzet távolba szakadt szellemi értékei iránt. Nemcsak büszkeségünket, identitástudatunkat táplálják, hanem nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy országunk Európa, a világ egyetemes szellemi vérkeringésébe kapcsolódhassék. Vásárhely története során nem egy kiválóságot adott a magyar kultúrának, de — jellemző módon — az ország határain túl alig-alig került közülük valaki. Ezen kevesek egyike volt Széchener Sándor (1896—1985) párizsi mérnök.) A helyi lapok annak idején Széchenernek írták a nevét, Franciaországban Alexandre Secener állt a névjegykártyáján.) Nem kalandvágy vagy jobb megvötés vonzotta külföldre, az „ordas idők” taszították el szülőföldjéről Édesapja, Széchener Mór a város kulturálódni vágyó, a művelődésért, közért áldozatokat hozó kereskedő réteghez tartozott. Üzlete és vendéglője a Szentesi és Rékvai utca sarkán állott. Sz. Sándor gyermekkorának színhelye a kanálispart volt. Onnan járt be a református főgimnáziumba is, ahol 1914-ben tett érettségit. Ismertebb osztálytársai Juhász István gyógyszerész (padtársa), Sisa István, Kertész Lajos, Kelemen Lajos (orvosok), Kun Bálint (fakereskedő), később színházi szervező) voltak, őt az érdeklődése műszaki pályára vonzotta. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után annak adjunktusa lett. Nyugat-Európai tanulmányi körútja során nemcsak a technikai haladás vívmányaira lett figyelmes, hanem a bontakozó fasizmus veszélyére is. Ez késztette arra, hogy emigráljon. Olyan országot választott letelepedésre, amelyben benyomásai szerint a legkevésbé kellett tartania a szélsőjobboldal uralomra jutásától, így lett 1938-ban párizsi lakos. Tervezőirodában helyezkedett el. Első munkái közé tartozott a Verduni templom helyreállítása. Később önálló irodát nyitott. Legtöbbet Párizs Avenue nevű negyedébe tervezett, lakóházakat. Sikeres pályázat útján nagyobb feladatokat is kapott. Az ő tervei alapján épült például a Stuttgart-i Mercedes gyár egyik épülete. Szülőföldjével való kapcsolatát nosztalgikusan ápolta. A 25 éves érettségi találkozóra 1939-ben már nem mert eljönni, mert közben napvilágot látott az első zsidótörvény. Csak telefonon beszélgetett, a sasi állomáson keresztül az ott bankettező cimborákkal A háború alatt Vásárhelyre írt leveleit ellenőrizték, levelezőtársait figyelmeztették A felszabadulás után több ízben hazalátogatott és boldog napokat töltött a rokonok és öregdiáktársak körében. Utoljára 1976-ban járt itthon Amatőr festegetéssel is foglalkozott. Endre Béla stílusában készített képeivel is hazaálmodta magát. Széchenei Sándor rengeteget dolgozott, mégis kiegyensúlyozott életet élt. Káros szenvedélyei nem voltak. Az, hogy víz helyett is bort ivott, franciahonban nem számít szenvedélynek. Párizsi eleganciával öltözködött, még otthonában is a rue de L’abbé Gregoire 13. szám alatt. Vásárhelyről, Szegedről, Budapestről érkező vendégei előtt mindig nyitva állott az ajtaja, asztalán sohasem fogyott ki a saját termésű vörösbor Nyugodt, kedélyes modorát haláláig megőrizte, pedig a sors meglátogatta őt is: felesége után egyszülött lányát is el kellett temetnie Hagyatékát, az emeletes házat, némi készpénzt leány unokája örökölte. Széchenei Sándort Savoyában temették el feleségének családi sírboltjában. F. B. Egy vásárhelyi mérnök a nagyvilágban Széchener Sándor Született: Tóth Balázs és Csányi Erzsébet Máriának (Mindszent, Bethlen G. u. 5 A) Balázs: Meggyesi János Sándor és Czifra Lídia Juliannának (Bercsényi u. 6.) Dóra; Kristó Imre és Bodnár Ágnes Erzsébetnek (Gorzsatanya 868 C) Ildikó; Szabó Bálint és Galambosi Katalinnak (Mindszent, Szántó Kovács János u. 28.) Róbert; Kardos Sándor és Kecskeméti Katalinnak (Ádám u. 8 .) Nóra; Czutor Károly és Szűcs Erzsébet Máriának (Munkás u. 6.) Anita; Herczeg Péter és Ungi Sárának (Felhő u. 11.) Zoltán; Angyal Károly Gábor és Mucsi Gyöngyike Ildikónak (Kalap u. 21.) Felicia Gyöngyike; Bajnóczi Sándor László és Szepesi Juditnak (Rudnay Gyula u. 22.) Balázs; Hevesi Ferenc János és Sütő Ibolya Hajnalkának (Kisfaludy u. 54.) Mariann; Czina László Mihály és Gyovai Gyöngyike Tündének (Radnóti u. 1.) Ádám Gergő; Szűcs Sándor és Szabó Ildikónak (Mindszent, Lenin u. 6.) Alexandra; Takács Tibor Máté és Becsei Anikónak (Szeged, Olajos u. 1/D) Balázs; Kenéz Zoltán és Molnár Lídiának (Kodály Zoltán u. 4.) Nikoletta; Fülöp Tamás és Mihály IrénIlonának (Mindszent, Akácfa u. 9.) Endre nevű gyermeke Házasságot kötött: Kovács László (Szeged, Szamóca u. 6.) és Horváth Anna (Szeged, Rét u. 49.); Bánfi Lajos (Rét u. 4.) és Kádár Anna (Búza u. 12 ); Horváth László (Oldalkosár u. 2 A) és Gulyás Márta (Bercsényi u. 33 .); Török Pál (Mártély, Tanya 277.) és Horváth Tünde (Liszt Ferenc u 274.); Csabai József (Táncsics Mihály u. 22 ) és Gojdár Zsuzsanna Erzsébet (Tanya 1573 ); Albert András (Vörös lobogó u. 9 A) és Szeri Enikő (Ifjúság u. 19); Lele János (Széchenyi u. 21.) és Kanász Erika Ildikó (Zrínyi u. 70.); Dezső Sándor (Árpád u. 4.) és Ragály Mária (Szeged, Petőfi Sándor sgt. 6 ). Meghalt: Gojdár Sándor (Tanya 3550/2.); Kovács Sándor (Jámbor u. 6); Kovács András (Engels u. 2.); Hős Lajos (Róka u. 43); Pető Miklós (Tanya 1133); Bozó Istvánná Zsótér Mária (Mindszent, Mátyás király u. 25); Nádudvari Pálné Szeles Margit (dr. Münnich Ferenc u. 18 ); Kanász Józsefné Nagy Lídia (Tornyai János u. 9.); Miklós János (Kunágota, Tanya 16.); Szabó Ernő (Lévai u. 54 ); Csorba Mária (Dimitrov u. 32 ); Arany Sándorné Klepács Julianna (Jókai u. 156); Rácz Lajos (Tanya 3589.) Családi események Ki mivel foglalkozik? Az építész tervez, a kőműves házat épít, az esztergályos esztergál, az orvos gyógyít és így tovább az újságíró meghallgatja, megnézi, észreveszi, lejegyzi, a fodrász pedig .. No igen, akár hiszik, akár nem, a fodrász frizurát csinál Már amikor kedve van. Ugyanis nemrégiben az egyik hölgy mesélte, hogy csak úgy, bejelentés nélküli vendégként „ugrott” be a kistóparti állami fodrászatba. Gondolván, csináltat egy alkalmi frizurát, vendégségbe készülve. Meglepetésére az egyik nődolgozó közölte, hogy „idegen fejjel" nem foglalkozik. Hát igen, idegen is, hiszen sohasem találkoztak még, van fej is, rajta haj, amit rendbe kéne hozni. De hogyan, ha fodrászatban nem lehet? Mert ki mivel foglalkozik? A tervező „idegennek” nem csinálja meg a tervet, a kőműves „idegennek” nem épít házat, az esztergályos „idegennek” nem dolgozik, az orvos „ismeretlent” nem gyógyít, az újságíró „idegent nem hallgat meg”, a fodrász „idegen” fejjel nem foglalkozik. Milyen szép is volna, ha mindnyájan csupa ismerősök lennénk! Mennyivel egyszerűbb lenne minden. No, szóval, végül is megalkudtak a másnap reggelben. A megbeszélt időben a hölgy megérkezett, bizakodva, hogy már nem „ismeretlen", nem „idegen”, hiszen előző nap megtörtént az ismerke- Szilánkok dés. Csalódott Egyszeri találkozás még nem jelent komoly ismeretséget. Sajnálattal közölte a fodrásznő, hogy mégsem ér rá. És leült, várt. Bizonyára egy ismerősre, egy régen bejelentett, rendszeresen oda járó vendégre. Végül is az nem baj, hogy az ember kiválaszthatja azt, akiben legjobban bízik, csak hát közben vannak még más vendégek is, akik ugyanúgy részesei kívánnak lenni egyegy szolgáltatásnak Végül a dolog megoldódott, mert valaki azért csak megcsinálta a frizurát Jó is lett. Talán annyi hiányossága van a dolognak, hogy kevesebb lesz egy ismerőssel. ♦ Erről jut eszébe. Ki, mivel foglalkozik? Hogyan? Például 3 telefonközpontos Gondolom, azzal, hogy felveszi a hívásokat, kapcsolja és. . ... ámbár több hónapra vezethető vissza egy furcsa és érdekes dolog. Kezdjük talan az elején. A crossbar bekapcsolása rendkívül meggyorsította a beszélgetéseket, az ügyintézést. Vásárhely és Budapest között viszonylag gyorsan lehet kapcsolatot teremteni. Néha ugyan zsúfolt a vonal, de hát ez most lényegtelen. Sokkal inkább számíthat érdekességnek az, hogy egy szám nem jelentkezik a hívásra, több alkalommal sem. Mit tesz ilyenkor a hívó? Elvileg egyszerű a dolga. Felhívja a kézi kapcsolású központot, előjegyezteti a kívánt számot és vár. Közben intézi egyéb ügyes-bajos dolgait. A váratlan helyzet akkor alakul ki, amikor a központos közli hogy a szám be van kapcsolva a crossbarrendszerbe, és ott próbálkozzon az illető. A hívő viszont határozottan állítja, hogy elakad valahol a hívás, és ragaszkodik a kézi kapcsoláshoz, vállalva a többletdíjat is, hiszen nem magánbeszélgetést szeretne lebonyolítani A válasz meglepő: „Ismeri egyáltalán a hívó a telefon használatát?" A számot kereső bánatos ügyfél szorgalmasan felmondja a leckét. Úgy látszik, így sem elég meggyőző, mert a kapcsolás elmarad. Időközben az a furcsa dolog derül ki, hogy a hívott fél (terézvárosi távbeszélő, IX. kerület, Távíró u. 4.) kézi kapcsolású, így tehát nem valószínű, hogy crossbaron hívható. A központos ezt nem hiszi (nem tudja?). Állítólag ez lehetetlen. Elképzelhető. Az azonban nem, hogy bejelentésre kioktató hangon a további kísérletezésre szólítja fel a kapcsolatot kérőt, és nem hajlandó a kért kézi kapcsolást létrehozni. Teljesen mindegy ugyanis, hogy van crossbar, vagy nincs. A szolgáltatást igénybe vevőnek (ha ezt megfizeti) joga, ismétlem, joga van a lehetőségek között választani. Tehát ki, mivel foglalkozik? Foglalkozzon! - posó - ------ 5