Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág, 1990. július (47. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-02 / 153. szám
Észak-Korea volt a minta • Temesvári koreográfus Aszuzai mennyegző látványtervezője Táncos kényszerek dák földön Valkay Ferenc nacionáléja irigylésre méltó. Legalábbis első pillantásra. A Temesvári Balett művészeti igazgatója, táncosa immáron 33 esztendeje. Jeles mesterek, Anton Romanowski és Oleg Danovski tanítványaként végzi el a bukaresti balettiskolát. Tanulmányai befejeztével visszatér szülővárosába, Temesvárra. Táncolja a Spartacust és a Rómeót, Don Josét, Siegfriedet és Othellót. Vendégként fellép Kínában és az USA-ban éppúgy, mint Olaszországban, az NSZK-ban, Kanadában, Hollandiában, a Szovjetunióban és Jugoszláviában. 1981-ben a Dacia Felix című (!) temesvári balett országos első díjat nyer: a rendező-koreográfus Valkay Ferenc. Két év múlva ismét saját balettet visz színre, Tánc, tánc, tánc ... címmel, nagy, visszhangos sikert aratva. 1985-ben a Kolozsvári Magyar Opera vendégeként megrendezi a Mary Poppins című musicalt, majd egy év múlva a Sámson és Delila koreográfusaként jegyzik a nevét, így ír róla a kolozsvári lap, az Igazság: „Valkay Ferenc a tánc nyelvére fordította a filiszteusok primitív rítusait, a bacchanáliát, az áldozati ceremóniát. Csodálatos a fokozás, látványosan lenyűgöző a hatás.” Idén április 7-én megkapja a Fiacara című folyóirat által az ország legjobb koreográfusának ítélt díjat — a nyáron pedig látványtervezője, koreográfusa Sütő András immáron klasszikus, nagy művének, a Szegedi Szabadtéri Játékokon színre kerülő, A százai menyegző című drámának. Egyenesen Franciaországból érkezik majd július végén Szegedre — a francia külügyminisztérium ösztöndíjasaként vesz részt különböző szabadtéri rendezvényeken. — Milyen elképzelésekkel vághat bele Sütő András művébe egy temesvári látványtervező? — Egyelőre nehéz konkrét elképzelésekről beszélni, hiszen még csak afféle „elővélekedést” mondhatok, különböző egyeztető megbeszélések folynak. Sütő darabja olyan mű, amely részint a világon bárhol megtörténhetne, részint a speciális erdélyi zamatok kézenfekvőek. Annyit mondhatok, a látványban mindez nagyon érdekes ötletekben fog realizálódni, az időtlenítés végett adott pillanatban még akár tangózni is fognak a szereplők ... Ám többet hadd ne áruljak el, hiszen ami ma történik és a közelmúltban történt Romániában, hajszálpontosan benne van a darabban . .. — Több mint három évtizede van a pályán, s működését „felölelte” a Ceausescu-korszak. Miként hathatott ez a negyedszázados rezsim egy élvonalbeli táncos-koreográfusra? — Egyszerűen lehetetlen volt nem hatnia, szerintem senki sem vonhatta ki magát e korszak kényszerei alól. Egyike voltam azoknak, akiknek időről időre Bukarestben meg kellett rendeznie a nagy táncos-ünneplős gálaesteket. Mondhatom: nagyon érdekes pontja volt ez a karrieremnek ... Az utolsó években a Pár tiszteletére a nagy stadion-előadásokon négy-öt ezer táncost mozgatva kellett produkciókat prezentálni. Észak-Korea volt a minta: egy-egy ilyen előadás előtt egy héten át egy irodában bemutatták az éppen legutolsó észak-koreai főnökdicsőítő ceremóniát és e dokumentáció alapján kellett megrendeznünk a stadionokban a grandiózus táncos ünnepségeket... Hogy mindezt hogyan teszem helyre magamban ma? Mesterségemnek egy nagy kalandjaként. A művészet iránti érzékenységemet, azt hiszem, nem tudta mindez lerombolni, ráadásul a legutóbbi években a nagy művészek is szinte kivétel nélkül, mindannyian kénytelen-kelletlen bevonódtak a „királyi udvar” szolgálatába. Olyan nem volt, hogy nem csinálom, nem tudom, nem tehetem. Politikailag mi, táncosok nem voltunk igazán lekezelt, lebecsült helyzetben. Hiszen mi nem mondtuk mindazt, amit a többieknek kellett... — De illusztrálták! — Illusztráltuk, ám a mesterségbeli technika valódi érvényesítésére tulajdonképpen csak ennek az árnak megfizetésével nyílhatott mód. Ha ezt egy művész végigcsinálta, utána mondjuk Vangelis- vagy Jean-Michel Jarre-darabokat vihetett színre Temesvárott. Az persze igaz: mindezzel nagyon visszaesett Romániában a koreográfia. Mert be voltunk zárva, mert külföldi kiadványokhoz még szórványosan sem juthattunk az utolsó években. — Mindazonáltal: maga a művész nem torzult-e? — Ha nem lehet játszani egy Sztravinszkij-művet, ha nem táncolhatunk el egy Csodálatos mandarint, hát hogyne torzulna az egyén is, ha ennyi mindenről le kell mondania? DOMONKOS LÁSZLÓ SZEGEDI SZABADTÉR JÁTÉKOK VST Gorillákat képeznek ki? Nem. Testőrnek és vagyonőrnek — ellentétben a közhiedelemmel — korántsem a drabális hústornyok a legalkalmasabbak. Ők ugyanis már puszta megjelenésükkel is fokozzák az ellenfél agresszivitását. Mindenki meg akarja mutatni — ha más nem is, de ő aztán elbír velük. És a hepaj máris nagyobb, mint amire szükség volna ... Hogy a fentieket honnét tudjuk? A budapesti Dragon Kft ügyvezető igazgatójától, Lendvai Tamástól, aki telefonon tájékoztatott minket, van rá esély, hogy nemsokára Szegeden is beindul a testőrképzés. Előzmény, ha egyebekben nem is, de az egy főre (homlokcsontra, halántékra, orrba-gyomorszájba) jutó jobbegyenesek és balhorgok száma tekintetében egyre inkább amerikanizálódunk. Mind több a támadásrablás, egyre számosabb intézmény és magánszemély érzi szükségét annak, hogy vigyázzanak rá. A Magyar Testőr- és Vagyonőr szövetség nemrégiben alakult meg — egy szegedi cég is tagja immár —, s Budapest után Dél-Magyarország is be akarja indítani a testőrképzést a Dragon vezetésével. Kiket várnak a tanfolyamon? Tizennyolc-harmincöt év közti, középfokú végzettségű, büntetlen előéletű férfiakat és nőket. Igen, nőket is, mert, mint Lendvai Tamás elmondta, ebben a szakmában a nők számítanak tán a legjobb munkaerőnek. Végül is egy betörő nem számol azzal, hogy — miután három termetes férfit már leütött —, épp egy szende szépség fogja lecsapni, mint a taxiórát ... A tanulmányi idő egyébként 160 óra — ebből száz óra elmélet, hatvan pedig gyakorlat. A hallgatók jogot, pszichológiát, kriminológiát és kriminalisztikát, testőrelméletet, objektumvédelmi, és egyéb speciális gyakorlatokon vesznek részt, megtanulnak mindent, amit a robbanóanyagokról, vegyi fegyverekről, harci eszközökről tudni kell. Munkájuk során elsősorban a megelőzésben vesznek majd részt , de adott esetben nemcsak magukat, hanem a rájuk bízott embereket, létesítményeket is meg tudják védelmezni. Hogy mikor indul a szegedi tanfolyam? Előreláthatólag augusztus végén. Addig az előkészítő munkálatok kötik le a szervezők figyelmét. A testőrszövetség elnöke — ezt jó tudni —, Visser József, a rendőri ezred kommandóalakulatának közelharc-specialistája. Mások mellett ő a garancia arra, hogy a festés vagyonőröket igénylők korántsem képzetlen embereket alkalmaznak majd. A merénylő még ki sem húzta zsebéből a levélbombát — máris le van szerelve. A bomba is, meg ő is. F. Cs. Ha küldik a levélbombát... Testőriskola Szegeden 2 A zsombói betyárnapon Díjugratás, fogathajtóverseny — igazi betyárnap volt tegnap a zsombói kirándulóerdőben. A lovassport hagyományainak népszerűsítése volt a célja a rendezőknek a községi tanácsnak, a szomszédos községek intézményeinek és a József Attila Művelődési Háznak. (Fotó: Enyedi Z.) Évek óta kongatták a vészharangot, s bár pontosan nem tudom, mennyi csörgött a szorgos téglajegyekből, mennyi máshonnan, azt sem tudom továbbá, mennyi az állapotjelző szükségszerűség és mennyi a bölcs előrelátás — tény viszont, a vár sorsa eldöntetett. Bezárták, restaurálják. S láss csodát! Gyula polgárai, elöljárósága meg persze a várszínház elszánt legénysége ijedtében sem „csinálta össze magát”. Bepakolták a hóbelevancot, s a világot jelentő deszkákat kivitték a vár elé. Csővázelemekből ripsz-ropsz csinos kis nézőteret szögeztek hozzá, vagy ötszáz férőhelyeset, az egészet büféstől, mezőstől elkerítették, éppen csak a táblát nem függesztették a bejárathoz: tatarozás alatt a színház zavaralanul üzemel. Kószált pediglen mindeme nagyvonalú tranzakció, tetszik-e tudni, mennyit? Minthogy jóelőre készülődtek rá, félrerakva, spórolva, szorozva, osztva, okoskodva, másfél milliót. Nem fontban vagy dollárban. Forintban. Imigyen tehát nemcsak butik-kommunista, de művészeti értékmentő ravaszkodásnak is tanúja lehet itt a magyar. Meg a nem-magyar Áll tehát tovább Gyula büszke nyári színháza, s adja változatlan buzgalommal jelzéseit a magyarságnak. Hagyományokat ápol, drá- maírásunk színes-érdekes szeleteibe világít. Vagy éppen fedez föl — változó szemléletű művészetpolitikai gyakorlatunk szívdobbanásaként — feledésre kárhoztatott írókat, életműgerezdeket. Mint most például, az idei évad nyitányán, Márai Sándort, illetve A kassai polgárokat. Kitűnő tollával legutóbbi számunkban vallotta be elfogultságát, néhai szerelmet tanult kollegám Márai Sándor iránt. Két, napokban megjent, értékelés kapcsán. Az író igazi hazatérése persze az eleven mű, mégha Papp Zoltán aggodalma jogos is: nem biztos, hogy a gyors és bűnbánattól elterő újrafelfedezések a „valóban méltóak és igazságosak” (miként szól a latin mise Sursum cordája). Márai tragikus sorsa, emberi és művészi meghurcoltatása A kassai polgárok 1942-es budapesti bemutatójától az írónak és munkásságának paradicsomi kiűzetésén (1949-es disszidálásán), külhoni hányattatásain át a tavalyi öngyilkosságig 189 évesen, San Diegóban), illetve az ottani posztumusz Kossuth-díjig ível. S ebből a kálváriából tényleg nem biztos, hogy éppen ez az opus siet majd igazolni. De föl kell pattintani a dolgozószobákat. Ezért dicséretes harangütés hát a budapesti Nemzeti Színház előrehozott gyulai premierje. „Mindig nyugatra menj, s ne feledd soha, hogy keletről jöttél”. Magam spéciel most tudtam meg, hogy ez a híresen tanulságos parainesis Máraitól való; így kezdődik a darab. János mester bocsátja vele útra a fiát. A lászázadt Kassából, melyet Anjou uralkodónk, Károly Róbert, csak úgy elajándékozna Ómodé nádornak, ám a büszke város dacol a királyi önkénnyel, fegyvereket vasal a szerszámokból, a gyilkoló hordáktól megvédi magát. Megvédi a szabadságot és a jogot. Mert Márai szerint ez a két legfontosabb dolog a világon. Nem azért mondom, de sokunk szerint. Hiszen ebbéli nézetét láthatóan osztja Sík Ferencnek hitvallásos, a megváltozott szcenikai körülményekhez is bravúrosan alkalmazkodó rendezése, Bessenyei Ferenc, Béres Ilona, Kállai Ferenc, Raksányi Gellért, Kohut Magda, Szokolay Ottó és mások (nagy csapat!) odaadó játéka. S dacára annak, hogy az akusztika nincs oly tökéletes, s a hangzás sem lehet oly lélekközeli mint odabenn vala a várban — ahogyan elnéztem, Gyula huszadik századi polgárainak tetszettek a 14. századi kassai polgárok. — nikolényi — Gyula nem átkúszik — Nyugatra, keletről Nyitánya vármezőszínházban Jelentem, még nincsen egészen készen a város gyomrába ívelő, enyhén dombahíd lábainál az a két szemközti butik, miről annyit vitáznak. Ám a patópálos ricsajtól függetlenül is feszt csinosul keleti végvárunk,Gyula. Miközben azonban fittyet hányva országosan rossz gazdasági közérzetünknek. Indonéz éttermestül, imitt-amott Las Vegas-i lokálfényektől rittyen a belváros S kintebb, a strandot szegélyező hangulatos réten kőpikkelyét vedli a híres vár. Kiszorítva öléből a szintúgy híres nyári színházat. A festészet remetéje (Folytatás az 1. oldalról.) A hitt baráti közösség várja az alkotót: Csákány Béla rektor, Tóth Károly rektori titkár, Ilia Mihály irodalomtörténész, Péter László egyetemi tanár, irodalomtörténész, Ruszoly József egyetemi tanár, Németh András író-orvos,Horváth Dezső, Thékes István újságíró, és természetesen a tárlatot méltató Benyíró György, a szegedi Hittudományi Főiskola tanára. Pénteken este Baján nyílt kiállítás Prokop alkotásaiból, szombaton délelőtt Szegeden. Jogos a kérdés: honnan ez a temérdek festmény? A Budapesti Művészetbarátok Egyesülete hétszáz művével rendelkezik, a szegedi püspökségen is található 100 alkotása. A megnyitó előtt félórával megérkezik Prokop Péter. A ma hetvenegy éves alkotó fiatalosan és jókedvűen foglal helyet az őt váró társaságban (Vécsey Ágnes, a szegedi rádió riportere néhány perc múlva egy interjúra invitálja a másik szobába). A művészt kísérő Geröly Tibor, az Egyesület főtitkára a művész magyarországi kiállításairól beszél... A tárlatot az egyetem és a Sajtóház művészklubja rendezi. Első alkalom a közös rendezés. A reprezentatív segítségért méltó elismerés illeti az Egyetemet! — Tisztelt művész úr! Megkérhetem, hogy egy piétát rajzoljon a művészklub vendégkönyvébe? — Örömmel! — válaszolja, és azonnal rajzolni kezd az eléje tett vaskos könyvbe. Közben megemlítem, hogy hozzá hasonló világhírű alkotót 1970-ben fogadtunk a művészklubban, akkor Amerigo Tot volt Szeged vendége, a művészklub közreműködője. Akkor képzőművészek, egyetemi hallgatók, újságírók gyűrűjében került sor a beszélgetésre, most méltatlanul kevés művészt látok a teremben. A teremben, ahova átkísérjük Prokop Pétert... Először Geröly Tibor beszél munkásságáról, életéről, majd Jáki Ferenc pap-költő tiszteli meg az alkotót két versével, ezt követően Benyik György mond gondolatgazdag megnyitót, méltatva a festészet remetéjének alkotásait, világszerte megtalálható műveit. „Prokop Péter nem szentképfestő, hanem óriási felkészültséggel, tehetséggel rendelkező alkotó — mondja Benyik György. Ezt azonban mindannyian tudjuk. Legfőbb érv a megnyíló kiállítás, amelyre már régen sort keríthettek volna a városban, ha ... Tudjuk, mi rejtőzik az ilyen mondatok mögött! Taps és virágcsokor fogadja a művészt, aki maga is megszólal. Az író Prokop Péter olvas föl a festészetről egy esszét. Teheti, hiszen eddig hat könyve jelent meg Rómában, Fügefám alól címmel pedig egy Budapesten. A megnyitó gyorsan lezajlik, a negyven-ötven érdeklődő végignézi a tárlatot, többen Prokop-könyveket dedikáltatnak. Aztán kiürül a terem, magukra maradnak a festmények, a remekművek. Prokop Pétert Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök várja ebédre. A délutáni vonattal pedig visszautazik Budapestre. Egy nagy művész járt Szegeden, egy kiváló Mester, egy magyarul gyönyörűen beszélő pap. POLNER ZOLTÁN HÉTFŐ, 1990. JÚLIUS 2.