Református gimnázium, Csurgó, 1886

17 A mi jelszavunk a haladás és tökéletesedés s ez irányban mindaddig nem szűnünk meg a követeléssel, még reményeinket a mi emberi felfogásunk szerint egészen teljesülve nem látjuk. Te­hát haladás az erkölcsben, magaviseletben, tökéletesedés az isme­ret és a tudomány terén! Értse meg ezt az ifjúság apraja-nagyja s jelszavakul vegye fel főképen az a része, mely immár érett gyümölcsként vált el az intézettől, melynek falain belül 8 évig táplálkozott a tudomány elemeivel, s tőlük sokat várunk és vár­hatunk is, hiszem ők már érett ifjakként mennek ki az életbe s ha talán kissebb korukban nem értették meg a mi intenzióinkat, most annak annál hivebb apostolai leendőnek ! Az ifjúság dicséretére kell azonban megemlítenem, hogy ke­gyelete,s érzésük nemesedésére vall az a szorgalmas és áldozatkész törekvés, m­elylyel az intézet egykori tanárának s azon időben kiváló költőnknek, Csokonai V. Mihály arczképének Kondor József tanár úr, mint a „Csokonai-kör“ elnökének buzgólkodásával karöltve, megszerzésére törekedett. A kép, melyet Aggházy jeles festőnk készít, a jövő tanév elején fog lelepleztetni. Nem kevésbé dicsér­hetem az ifjúság ama humánus cselekményét, melyet egyszerű felhívásomra gyakorolt­, nevezetesen jelentékeny összeggel segé­lyezte az erdélyi magya kozni, egyesületet, a fővárosi hajléktalanokat s legújabban a türkdromb­ákat. A fény és árny egymást követik, én azt szeretném, ha a mi ifjúságunk mindig déli napfényben tündö­kölne, hogy annál kisebb árnyékot hagyna maga után! S épen azért, mert a természet örök törvénye szerint az árny mellett fény is van, a mi tanulóink között számosan fényeskednek erkölcs­ben úgy, mint tanulásban, kik ezért megérdemelt jutalmukat el is vették tőlünk, kiktől zálogul a jövőre csak annyit kívánunk, hogy ne feledkezzenek el arról, hogy ez a legdíszesebb jutalom az életben. Az ifjúság részére ez évben is két mulatságot engedélyez­tünk, az egyik volt a jan. 15-iki Concert a következő tárgysoro­zattal: 1. „Nyitány“ játszotta a főgymn. zenekar, 2. „Haldokló mellett“ Tompa M.-tól szav. Kommen E. VIII. o., 3. „Halgasson el“ Ábrányi K.-tól ének. a főgymn. énekkar, 4. „Mi is lehet ok a házasságra“ írta és felolvasta Pápay J. VIII. o., 5. „Induló“ Golf J.-től, ének. a fögymn. énekkar, 6. „Szép Ilonka“ Vörösmarty M.­­tól szav. Hollósi I. VII. o., 7. „Uj vindabona“ Hajecktől, játsz. a

Next