Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 3. kötet
L - LITVÁN~ - LITTY - LITY - LITYĚGFITYĚG - LITYĚGLOTYOG - LITYIKE - LITYLOTY - LIÚ - LÍZA - LIZABON - LÍZI - LIZINKA - LO - LÓ
1507 LÓ—LÓ LÓ—LÓ 1508 G) Használatra nézve: Hátas v. nyerges 16, v. paripa, melynek egyik faja a poroszka. Kocsis, hámos, igás ló. A rúd bal oldalán befogott ló nyerges, jobb oldalán rudas, négyesben jobb felül az első kisefás v. ostorhegyes, balfelül gyeplős. Mikor egy széltében hármat vagy négyet fognak, akkor a külsőnek vagy külsőknek lógós a neve. Szekeres ló. Verik, mint a szekeres lovat. (Km.). Vontató ló. Taligás ló, melynek Debreczenben és Győrött nagy a divata, és hire. Málhás ló, mely málhát, azaz terhet visz a hátán. Nyomtató ló, melylyel gabonát nyomtatnak. Nyomtató lónak nem kötik be a száját. (Km.). Posta ló. Szántó ló. Vezeték ló. Konyhalovak, az urasági udvaroknál. Közös ló, melyet többen, mint közbirtokot használnak. Közös lónak túros (nem túrós) a háta. (Km.). Katona ló. Ágyús ló. Malomhúzó ló. Nyűgbevetett ló nem messze nyargal. (Km.). A magyar népmondákban leghíresebb a táltos ló, csudálatos sebessége miatt. Nevezetes a Toldi Miklós lova is, melyről közmondás : Úgy él v. tengődik, mint Toldi Miklós lova, más szemetén. Emlegetik néha a Tasi lovát is. A szamarat tréfásan Isten lovának hívják. Átv. ért. ördögló v. ördög lova, egy igen veszélyes lomba, vagy hinta, így neveznek bizonyos hosszú lábu, igen vékony derekú bogarat is. Ekelő v. ekekabala, melyen az ekét kis haza vontatják. Vak ló v. deres, azon pad, melyre a botra ítélteket fektetik. Ide tartozik, mely előbb- utóbb mindenkit elvisz, a Szent Mihály lova. Innen mesés kérdés : Micsoda nemzet az, mely más világra is lóháton megy ? Fel. A magyar, mert, ha meghalt, Szent Mihály lován viszik ki. „De majd engem innen lova Elvisz a Szent Mihály lova." (Csokonai). 7) Hazájára nézve : Magyar, erdélyi, orosz, v. muszka, arab, török, angol, holsteini, nápolyi, stájer stb. lovak. A magyar, mint lókedvelő nép, a lovak elnevezésében igen találékony, és költői izlésű. Szép nevek pl. ezek : Rózsa v. Rózsi, Hajnal, Tüzes, Villám, Csillag, Szikra, Sugár, Csinos, Kényes, Bársony, Kedves, Ficzkó, Szellő, Tündér. A madarak röpködésére, részint színére emlékeztetnek ezek : Csóka, Daru, Fecske, Galamb, Ráró, Rigó, Szárcsi, Szajkó, Varjú, Vércse, Holló, Sólyom. Jellemzők : Büszke, Bátor, Kurucz, Szemes, Gyilkos, Mérges, Kakas, Mokány, Pajkos, Betyár, Vidám, Bujdos, Bokros, Pogány, Sárkány, Tánczos, Tátos. Testi tulajdonságra mutatnak : Babos, Bogár (fekete), Buczkó, Busa, Barna, Bársony, Deres, Fakó, Fényes, Hajas, Hódos, Hóka, Kesely, Monyók, Pej, Pejkó, Sárga, Szürke, Talpas. A magyar nép lovával beszélget, biztatja. Ígéreteket tesz neki, pl. selyem kantárt, bársony nyerget, jó abrakot. Ezen megy a legény szeretőjét látogatni, s ez néha eteti itatja, mint a népdalok példái mutatják: „Deres a fű, édes lovam ne egyél, Inkább engem kedves rózsámhoz vigyél. Ott lesz széna, ott lesz abrak, eleség , Neked, édes fakó lovam, vendégség." „Mikor Barna Péter a lovát itatta , Románné két lánya kantárát tartotta." „Czo fel, édes keresem , A rózsámat keresem." „Itthonn vetek egy abrakot, elég lesz , A rózsámnál majd egy helyett kettő lesz." „Meghalt a lovász, oda a lovász , Nem mondja már a lovának Sárga te csity !" „Fel van az én lovam kantározva, El is megyek a rózsámhoz rajta." „Békét vettem kese lovam lábára, Mért nem hallgat a gazdája szavára." „Fel-felülök szürke paripámra, Bevágtatok Kálló városába, Betekintek rózsám kapujára, S hull a könyvem a nyeregkápára." „Megkötöm lovamat Czédrusfa ágához , Magam meg lefekszem Galambom ágyához." „Pej paripám patkószege de fényes , Madarasi csárdás lánya de kényes." „Elunta már pej lovam a nyargalást, Harmadnapig nem evett egy harapást, Van már széna, van már abrak, ehetsz már, Engemet szép szeretőmhöz vihetsz már." „Felülök a sárga lovam nyergébe, Beballagok a kovács műhelyébe , Mig a kovács a lovamat patkolja, Kis angyalom két orczámat csókolja." „Biró gazda, bátyám uram , Kérem, adja ki a lovam , Sürgetős az utam nagyon, Subámat zálogba hagyom." (Népdalokból). „Menjünk innen fakó lovam, Tisza ide nem meszsze van." Vörösmarty. A ló kedves tárgya a közmondásoknak is. Álljon itt a mondottakon felül még egynéhány. Nem adnám egy lóért, mi a ló nagy becsére mutat. Ki lova fia vagy ? gúnyos kérdés, valamely igénytelen vagy hitvány emberhez, ki elbizza magát. Lopott lóról tenger közepén is leszállítnak. A ló kötőfékkel jár.(Accessorium sequitur principale). Még lova sincs, máris kantáron búsül. Kinek lova nincsen, gyalog jár az Pestre. Elragadták a lovak, azaz az indulatok, fényűzés, pompázás. Hol a féket meglelik, a lovat is ott keresik. Zab hajtja a lovat, nem ostor. A lónak négy lába van, mégis megbotlik, mentegetődzés. Lóvá tették, ami bolonddá tették, megjátszották. Búsuljon a ló.