Debreceni Szemle, 1997 (5. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nyyssönen, Heino: A múlt politikai eszközeként. Finnország 1918-as és Magyarország 1956-os eseményeinek összehasonlítása
Heino Nyyssönen következményei lehetnek most a közelmúlt új értelmezéseinek. Vannak akik arról beszélnek, hogy a kutatói légkör szabaddá vált a Szovjetunió összeomlása után. A szavak és a dogmák relatívvá váltak vagy éppen új jelentéseket keresnek számukra. Milyen mértékben vezethet például a „Finnlandisierung” kutatása új keleti politikához? Az új értelmezések legalábbis rálátást eredményeznek Kekkonen korára, és számot vetnek a Szovjetunióhoz fűződő viszonnyal, valamint a „Finnlandisierunggal”, amelyekhez a függetlenné válás kérdése is kapcsolódik. A különböző terminusok nem képesek politikai szenvedélyeket ébreszteni Finnországban az 1990-es években. A szabadságharc névnek megpróbáltak valamiféle revánsot adni, de határozottan általánosan elfogadják a dolgok többértelműségét. Megértik, hogy az eseményeknek az interpretálótól függően több nevük van. Nem csak nemzeti múlt létezik. Sok név ad szempontot a múltnak, gazdagítja és értelmezi a múltat, amelyben azt gondolják, lehetetlen megtalálni az egyértelműen egyetlen igazságot. Jari Ehrnroothnak az a véleménye, hogy 1918 első felével kapcsolatban az eseménynevekről való vitatkozás már egy az egyetértésre való nem ésszerű törekvést tükröz. Az egyetértéssel teremtették meg a nemzeti identitást, ami a jóban és a rosszban egyaránt az egyformaság erőteljes nyomásaként volt jelen, így a történelemírás és különösen azok íróinak politikai feladatának a nemzeti identitás megteremtése és fejlesztése bizonyult. Úgy gondolták, hogy a fényes múlt valamilyen összetartó erő, amellyel a „nemzetek közé” lehet emelkedni vagy meg lehet maradni nemzeteknek az egyesülő Európában. Különösen a volt szocialista országokban nagyon erős manapság az ilyen új kollektív történet keresése. Finnországban az identitás új szakaszát képviseli — remélhetőleg — az, hogy több értelmezés jogosultságát támogatják. A kis történetek történelméről beszélnek, és valószínűleg az az idő lejárt, amikor az egész nemzet szereplő volt. Magyarországhoz hasonlítva a hatalom és a történelemírás változásai Finnországban nem voltak olyan drámaiak. Mindamellett a történelemírás kötve volt és van a hatalomhoz és a saját korához is. Az értelmezésekhez tartozó nevek elsősorban a különböző szimbolikus jelentéseket és a nemzeti identitást érintették. Azt képzelték, hogy valamely eseményt meg lehet határozni objektívan, bár a különböző nevek mégis előnyöket és hátrányokat jelentettek a különböző szereplőknek. A szimbolikus jelentéseken kívül a múlt elnevezéséből anyagi haszon is származhat, mint például a különböző kárpótlások fizetésében. Finnországban az 1918-as kutatások politikai következménye a „fehér” Finnország legitimációja, a konszenzus szellemű nemzeti identitáspolitika, az elsősorban a kommunistákhoz kapcsolt elkülönülési politika és a külpolitikai doktrína. A nemzeti identitás most ismét átalakulóban van. Jelenleg az Oroszországtól és a Szovjetuniótól eltávolodó nyugatosítás politika, a „Brüsszel előtti hasra vágódás politikája” jöhetne szóba.